A Győr egyik legszebb városrészében, Révfaluban található Báthory Úti Tagbölcsőde, mely 1982 májusában nyitotta meg kapuit egy nyugodt, családi házakkal és társasházakkal körülvett, csendes utcában. A bölcsőde három különálló pavilonban, hangulatosan kialakított, 6 csoportban, szobánként 12-14 kisgyermek szakszerű gondozását és nevelését biztosítja. Szakképzett kisgyermeknevelők és csecsemő- és kisgyermekgondozók nagy szeretettel és türelemmel fogadják a rájuk bízott kicsiket.
A bölcsőde kiemelten foglalkozik a kisgyermekek széleskörű, optimális mozgásfejlődésének elősegítésével. Változatos tornaszerekkel és játékeszközökkel ismerkedhetnek meg a kicsik, a koruknak megfelelő szinten. A mozgás szeretete kihat majd az egész életükre, fejlődésükre, és pozitívan hat személyiségükre.
A legfontosabb tevékenység a kicsik életében a játék. Változatos tevékenységekkel ismertetik meg a gyermekeket, számukra elérhető játékpolcok, vidám kuckók és játszósarkok várják a felfedező kiskezeket. Szépen parkosított, tágas, pavilonokhoz kapcsolódó udvarukon, árnyat adó fák alatt egész évben biztosított a kicsik szabad levegőn játszása, kimeríthetetlen mozgásigényük levezetése.

A bölcsődében számtalan új, érdekes játékot, hasonló korú társakat és figyelmes kisgyermeknevelőket találnak majd. Számukra is a legfontosabb érték a kiegyensúlyozott, boldog, derűs gyermekkor biztosítása.
A komplex infrastruktúra fejlesztés céljai és részletei
A projekt átfogó célja a XXI. század követelményeinek megfelelő, színvonalas, minőségi oktató-nevelő munkához szükséges környezet biztosítása a Báthory úti Bölcsődében (9026 Győr, Báthory út 2.), mely az egyenlő bánásmód és egyenlő esélyű hozzáférés alapelveit egyaránt magába foglalja. Stratégiai célként fogalmazható meg hosszú távon Révfalu településrészen a közszolgáltatások színvonalának emelése, ezáltal a lakosság komfortérzetének növelése, a lakóhelyhez való kötődés és a helyben maradás elősegítése.
A felújítással érintett terület 545 négyzetméter, az átalakítással érintett pedig 298 négyzetméter. Az 1982-ben épült intézmény épülete földszintes, szabadon álló és négy jól elkülöníthető épülettömegből áll. A központi „A” rész tartalmazza a kiszolgáló gazdasági és iroda részeket, e blokkhoz csatlakoznak egy-egy nyaktaggal a három másik (B-C-D) tömeg, melyben 2-2 foglalkoztató és a szükséges vizesblokkok, kiszolgáló részek vannak. Az épület ilyen szervezésével mindegyik foglalkoztató egységnek egy kisebb, saját jól lehatárolható udvarrésze biztosított.
Homlokzatszigetelés
Az épület homlokzata új hőszigetelést és vakolatrendszert kap. A látszó klinker tégla felületű, és a vakolt felületű részek közötti 1-2 cm-es síkbeli különbség eltüntetése céljából a vakolt részekre a felület előkészítése után kiegyenlítő alapvakolat szükséges. A lábazati sávban formahabosított polisztirol hab (Austrotherm Expert), egyéb helyen expandált kivitelű hőszigetelés (Austrotherm AT-H80) lesz. Két fajta vastagságban készül a szigetelés: általánosan 15 cm lesz, néhány helyen pedig 12 cm (tervek szerinti helyeken: jellemzően, ahol színes vakolat lesz).
A homlokzaton hat helyen készül 60 cm szélességben nem éghető kőzetgyapot (RockwoolFrontrock MaxE) függőleges sáv teljes épületmagasságban a villámvédelmi levezetők besüllyeszthetősége céljából. A vakolatrendszer fedővakolata szilikon alapú finomszemcsés vékonyvakolat, négy fajta színben. Az épület legnagyobb részét egy drapp alapszín borítja. A három, csoportszobákat magába foglaló épületszárny bejárat-, és terasz menti homlokzati falai kapnak más színezést.
Nyílászáró csere és lapostető szigetelés
A konyha ablakainak és a „B” és a „C” blokk bejárati ajtajainak kivételével az összes homlokzati nyílászárót érinti a csere. Az új szerkezetek fehér színű műanyag szerkezetűek (Rehau Euro- Design 86 plus) lesznek, a konszignáció szerinti kialakításban az összes szükséges tartozékukkal. A középső „A” épületben az új belső funkcióknak megfelelően több helyen növekszenek vagy csökkennek az ablakok méretei.

A tetőn található épített kürtőknek a terv szerinti nagy része elbontandó. Az épület lapostetőjének megfelelő hőszigetelésének biztosítása érdekében 25 cm hőszigetelés beépítése szükséges. A bontási munkák lecsökkentése érdekében a meglévő szerkezetek megmaradnak (bitumenes szigetelés, cementsimítás aljzat, salakfeltöltés), és az újak ezek fölé helyezendőek. A bitumenes lemezszigetelésre kerül, annak megtisztítása után 25 cm polisztirol hab hőszigetelés (Austrotherm AT-N100) ragasztásos rögzítéssel. A tetősík megmagasítása miatt új tetőösszefolyók készülnek, és a páraszellőzők is újak lesznek a jelenlegiek helyén.
Belső, alaprajzi átalakítások
Az épület három csoport egységének vizesblokkját érinti az átalakítás. A kád és mellette a mosdó megszüntetésre kerülnek és a helyükre a meglévőhöz hasonló még egy, két-két gyerek wc-ből és gyerek mosdóból álló, paravánfallal leválasztott egység kerül. A kialakuló középső részen lesz két új pelenkázó és a zuhanyzó, valamint a felnőtt mosdó. A meglévő paravánfalak elbontásra kerülnek, helyettük a terv szerinti helyekre, új 100 cm magas paraván falakat kell építeni. A szaniterekhez minden szükséges kiegészítő beépítendő (tükör, wc papír tartó, szappantartó).
A konyha területét már felújították, így ezt a részt a jelen beruházás nem tartalmazza. Az A és a D épület közötti épületrészen egy ablak kibontásával új akadálymentes bejárat alakul ki. A D épület középfolyosó menti hátsó traktusa, a haránt válaszfalak helyzetének módosításával, funkcionális átszervezésre kerül. Megszűnik a raktár és a tejkonyha, kialakul az akadálymentes vizes blokk és egy szintén akadálymentes szülői tárgyaló. A tárgyaló és a nevelői szoba között egy új elhúzható harmonikafal készül. A mosoda helyiség alapterülete lecsökken.
A dolgozói vizesblokk és öltöző alaprajzilag átszervezésre kerül: a több előtér helyett nagyobb méretű wc helyiségek lesznek, a mosdó és a zuhany helyiség lecsökken, az öltöző pedig növekszik. A volt férfiöltöző belső falainak elbontásával két új raktárat alakítanak ki. Az új fűtési rendszer kazánjai lényegesen kisebb helyet foglalnak el, így az eddigi kazánházból nagy terület felszabadul, amit kerti eszközök tárolójának használnak fel, továbbá egy új wc előtér is kialakul.
Válaszfalak, belső nyílászárók és padlószerkezetek
Az új válaszfalak különböző felépítésű 10 cm illetve 15 cm vtg gipszkarton szerkezetek, a funkcióból adódó tűzvédelmi és az akusztikai követelményeknek megfelelő kialakítással. Alapvetően 10 cm vastag gipszkarton falak készülnek, az akadálymentes wc és a tárgyaló, valamint a mosoda új fala készül 15 cm-es szerkezetből a fokozott léghanggátlás érdekében. A vizes berendezéseket tartalmazó helyiségek határoló szerkezete impregnált lapokkal történik.
Az összes belső nyílászáró kicserélésre kerül. A belső ajtók színvilága illeszkedik az épületszárnyankénti differenciált külső homlokzatszínezéshez. A „B” blokkban vörös; a „C” blokkban zöld; a „D” blokkban sárga; az „A” blokkban szürke ajtólapok lesznek, míg a tokszerkezetek egységesen szürkék. A tárgyaló és a nevelői szoba közé alul-felül súrlódó gumi tömítéssel rendelkező kétrétegű harmonika fal (Parthos Progress) készül.
A Habsburgokat szolgálta, mégis börtönbe zárták – Báthory István 1. rész
Az összes padlóburkolat kicserélésre kerül. Az alaprajzon jelölt helyeken PVC (Grabo Standart Evolution Natural 4159-471) burkolat készül az adott színhez javasolt hegesztőzsinór használatával, a csoportszobákban 8 cm magas keményfa lábazattal, míg egyéb helyeken saját hajlatlábazati szalagjával. Egyéb helyeken greslap burkolat készül, melyeknél követelmény a nagy kopásállóság (min R9) és a vizes helyiségekben a csúszásmentes felület, és 2 mm-es színazonos fúgákkal és 8 cm saját anyagú lábazattal készülnek. Az akadálymentes kialakítás miatt biztosítani kell a kontrasztos megjelenést a világos falfelületekkel, így a lapburkolat jellemzően sötétebb tónusú bézs színű lapokból álljon.
Falburkolatok, falfelületek és beépített szekrények
A meglévő faanyagú falburkolatok leszerelendőek, helyükre, ill. az alaprajzon jelölt helyiségekben mosható falfestést kell alkalmazni 1,30 m magasságig. Csempe burkolatok az alaprajzon jelölt helyiségekben, a jelölt magasságig készülnek jellemzően világos bézs színben, a gyermek vizesblokkokban színes betételemekkel díszítetten.
Az épület jelenlegi beépített szekrényei elbontásra kerülnek, és az asztalos konszignáció szerinti újak épülnek helyettük. Anyaguk az épületszárnyak színeinek megfelelő színű laminált faforgácslapok, ABS élzárással.
Előtetők, előépcsők, térburkolatok és kerítések
A csoportszobák terasz kijáratai felett jelenleg hőszigeteletlen vb. Az utólagos hőszigetelésük és csapadékvíz elleni szigetelésük csak nagyon bonyolultan lenne megoldható, ezért az építtető le szeretné vágni az épületről, és egy új, egyszerűbb előtetőt felhelyezni helyette.
Az A és a D blokk között lesz egy új bejárat, melyhez egy akadálymentes közlekedésre alkalmas rámpa vezet fel. A D blokk hátsó bejáratánál meglévő térkő burkolatú rámpa átalakításra kerül, hogy alkalmas legyen az akadálymentes közlekedésre. A rámpa és a terasz oldalán vasbeton támfal készül, majd a támfal és az épület között kiselemes beton térburkolat készül a megfelelő magasságban.

Az épület körül a tervek szerinti helyeken a meglévő járdák, teraszok elbontandóak, helyükre új, a már meglévőkkel azonos gyártmányú kiselemes beton térburkolatot kell építeni a megfelelő szintmagasságban és lejtésben. A gázfogadó helyiség előtti előlépcső is átalakítandó a már elkészült térköves előlépcsőknek megfelelően. A helyszínrajzon jelölt helyen új akadálymentes parkoló kialakítása szükséges a megadott térburkolatos rétegrend szerint, felfestéssel és jelzőtáblával.
A jelenlegi gazdasági gépkocsi behajtónál lévő kétszárnyú acélkaput át kell helyezni, annak érdekében, hogy a személygépkocsival érkező mozgássérültnek kiszállás nélkül legyen lehetősége kaputelefonálni, és ezáltal kinyittatni a kaput. Az így kialakuló öböl két oldalán a meglévő kerítéssel azonos kialakítású új kerítésszakaszokat kell építeni.
Eszközbeszerzés
A bölcsődei nevelési programba foglalt célok teljesülése érdekében minden nevelési területre kiterjedően változatos játszóeszközök beszerzése elengedhetetlen. A nevelési program a gyermekek legfontosabb tevékenységére a játékra és a mozgásra alapoz. A játéknak, mint elsődleges gyermeki tevékenységnek nagy teret biztosítanak.
A játék a kisgyermekek számára az önmegvalósítás egyik kiemelt formája. A nevelők a játék feltételeinek megteremtésével, a játéktevékenységek kínálatának szabad választásával gazdag élmények biztosításával, a kíváncsiság, a tudásvágy felkeltésével, az érdeklődés kielégítésével, az alkotó tevékenység lehetőségének biztosításával, ösztönző, elismerő, elfogadó légkör biztosításával segítik elő.
A bölcsőde helyiségeinek berendezése hiányos, elhasználódott állapotú, az igénybevevők létszámához mérten kevés, ezért szükség van a fenti játszóeszközökön kívül bútorok, tárolók, függönyök, különböző informatikai eszközök, valamint az udvarba fedett kerékpártároló, párakapu beszerzésére és telepítésére. A különböző textíliák elkülönített tisztítása, mosása a jelenlegi háztartási gépek élettartamát rendkívül lerövidíti, meghibásodás esetén javításuk gyakran gazdaságtalan.
Projekt adatok
| Paraméter | Érték |
|---|---|
| Operatív program | Terület- és Településfejlesztési Operatív Program |
| Pályázati felhívás azonosítója és neve | TOP-6.2.1-15-GY1 - Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése |
| Projekt azonosítója | TOP-6.2.1-15-GY1-2016-00001 |
| Kedvezményezett neve | GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
| A projekt címe | A Báthory utcai Bölcsőde komplex infrastruktúra fejlesztése |
| Régió | Nyugat-Dunántúl |
| Vármegye | Győr-Moson-Sopron |
| Járás | Győri |
| Település | Győr |
| Támogatási kérelem benyújtásának dátuma | 2016. 04. 28. |
| Támogatás megítélésének dátuma | 2016.07.15 |
| Támogatási szerződés hatályba lépése | 2016. 09. 23. |
| Projekt tervezett kezdése | 2016. 08. 01. |
| Projekt tervezett befejezése | 2017. 04. 30. |
| Utolsó kifizetés dátuma | 2016. 09. |