Johann Wolfgang Goethe 1780. szeptember 6-án este keletkezett „Vándor éji dala” című verse méltán híres kis műremek. A legenda szerint Goethe a thüringiai erdőben kirándult, és az Ilmenau melletti Gickelhahn hegyen álló erdei vadászházban szállt meg, ahol a kunyhó falára írta fel ezt a verset. Más források szerint a „Vándor éji dala” 1783-ban keletkezett, ám a hangulat, amelyben a mű fogant, feltehetőleg a hivatali tennivalókkal járó gondok, a kormányhivatalnokként bevezetni igyekezett felvilágosult-humanista reformok akadályokba ütközése, és az ebből fakadó fáradtság. A vers ennek a kudarcnak és fáradtságnak a lenyomata is lehet, hiszen 1786-ban Goethe teljesen kiégett, és két évre Itáliába kellett utaznia, hogy pihenjen és feltöltődjön.
A „Vándor éji dala” először csak 1815-ben jelent meg Goethe verseinek saját maga által szerkesztett gyűjteményében. 1813-ban megújította a feliratot a kunyhó falán, és 1831-ben, nem sokkal halála előtt újból ellátogatott oda, hogy még egyszer megtekintse. Kísérőjének naplóbejegyzése szerint Goethe mélyen megindult a vers látványától, és könnyek folytak arcán, amikor elolvasta. Gyengéd, bánatos hangon így szólt: „Bizony, várj csak, hamarosan nyugszol te is!”
Az eredeti vers és szó szerinti fordítása
Az eredeti Goethe-versben nincsenek jelzők, a hangzás, a szavak belső ritmusa és jelentése adja a hangulatot, a vers-zenét, ezért nem könnyű magyarul visszaadni. A vers rövid, tartalmában egyszerű, amint az a dal műfajhoz illik. Tulajdonképpen egyetlen párhuzamra épül: a természet is, a vándor is éjszakai nyugalomra tér. A nyolc sor négy gondolategységet fejt ki:
- Minden hegycsúcson nyugalom van (1-2. sor);
- A facsúcsokon alig érzel egy leheletet (3-4-5.);
- A madárkák hallgatnak az erdőben (6.);
- Várj, te is nemsokára megnyugszol (7-8.).
Látható, hogy a gondolati viszonyok teljes mértékben megfelelnek a központozással is kifejezett mondatviszonyoknak. A vers két összetett mondatból áll, melyek közül az első három, a második két tagmondatot tartalmaz. A két mondat az alappárhuzam két oldalát választja el egymástól.
Bonyolult szabályosságot mutatnak a vers ritmus- és rímviszonyai. Általában tekintve, túlnyomó többségben vannak a hosszú szótagok. Nem túlzás talán azt állítani, hogy mindez bizonyos lassúságot, kimértséget kölcsönöz a versnek, amely összhangban áll a tartalmi oldallal, a közelítő éj hangulatával. Az ötödik és a nyolcadik sor ritmusképlete teljesen azonos (- - u -), és erős rímpár is összefogja őket: Hauch-auch. A többi sor ritmusa mind eltér egymástól, ami már a szótagszámok szabálytalanságából is látszik: 6, 2, 5, 3, 4, 9, 5, 4.
A vers második fele már nem írható át ilyen könnyedén, itt is található azonban egy rejtett ritmuspárhuzam: schweigen im Walde, - u - - u, ugyanaz, mint: Warte nur, balde. Fontos szerepe van, természetesen a rímszerkezetnek is: abab cddc, mellyel tulajdonképpen két négysoros „szakasz” látszik kialakulni. Hogy a vers mégsem hullik szét két versszakra, azt egyedül a szintaxis biztosítja. A Kaum einen Hauch, az előző versmondat vége már átnyúlik a következő négyesbe. Ez a sor egyébként erős dallamhatású belső rímet is tartalmaz: Kaum-Hauch, amely már önmagában is érzékeltet valamit a szél leheletéből. A hetedik sorban van még egy belső rím: Warte-balde.
Íme az eredeti vers németül és a szó szerinti fordítása:
Johann Wolfgang Goethe: Wanderers Nachtlied
Über allen Gipfeln
Ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch;
Die Vögelein schweigen im Walde.
Warte nur, balde
Ruhest du auch!
Vándor éji dala (szó szerinti fordítás)
Minden (hegy)csúcson
Nyugalom van,
Minden (fa)csúcsán
Érzel
Alig egy leheletet;
A madárkák hallgatnak az erdőben.
Várj csak, nemsokára
Nyugszol te is!
A magyar műfordítások sokszínűsége
A világhíres költeményt sokan lefordították magyarra, köztük Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Tandori Dezső, Dsida Jenő és Kányádi Sándor. Ám köztudott tény, hogy a műfordítások sohasem tökéletesek, mert nem is lehetnek azok; egyik sem képes tökéletesen visszaadni az eredeti mű hangulatát, hatását. Az igazi műfordítás voltaképp sohasem egyetlen verset fordít, hanem a kiszemelt vers mögött ott kell érződnie az egész hátterének, egy sor verstársának, költője egész egyéniségének.
A „Vándor éji dala” egyik legfeltűnőbb jellemzője a hatásos verszene. Az eredeti Goethe-versben nincsenek jelzők, a hangzás, a szavak belső ritmusa, jelentése adja a hangulatot, a vers-zenét, ezért nem könnyű magyarul visszaadni. Minden fordítás - a szöveghűségre való törekvés ellenére is - valójában újjáalkotás. Nézzünk meg hat ismert fordítást részletesebben!
Tóth Árpád fordítása
Vándor éji dala (Tóth Árpád fordítása)
Immár minden bércet csend ül.
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sóhajt az éj. Már búvik
a berki madárka,
Te is nemsokára nyugszol, ne félj...
Tóth Árpád fordítása talán a legismertebb, és a legzeneibbnek tűnik. A német Ruhe kettős jelentését (csend és nyugalom) Tóth Árpád a „csend ül” kifejezéssel ragadja meg. Az „immár” időhatározó bár hiányzik az eredetiből, de hangulatával nem ellenkezik. A Wipfeln-t „halk lomb”-ként finomítja. Az „alig érzed” közvetlenül a vándorra utal, bevonva őt a természeti képbe, ami az eredeti vers szempontjából kulcsfontosságú. A „búvik a berki madárka” különleges és régies szóhasználata is hozzájárul a vers hangulatához. A „ne félj” beiktatása azonban kissé szűkítheti a vers értelmezési lehetőségeit, elhagyva a halál, a végső nyugalom jelentéskörét.
Szabó Lőrinc fordítása
Vándor éji dala (Szabó Lőrinc fordítása)
Csupa béke minden orom.
Sóhajnyi szinte a lombokon a szél
s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.
Szabó Lőrinc fordítása a legpoétikusabbnak hat. Az eredeti Ruhe szót „béke” szóval fordítja, ami egészen egyéni lelemény. Nála a szél nemcsak sóhajnyi a lombokon, hanem „meg is áll”, ami a természeti béke mozdulatlanságba való átmenetét sugallja. Szabó Lőrinc a német szöveg ritmusviszonyait nagyrészt betartja, és a „né)mán üli fészkét - Várj, a te békéd” sorokkal a belső ritmuspárhuzamot is ügyesen visszaadja. A „Várj, a te békéd / Sincs messze már” megoldása meggyőző, mert pontos és tömör, ráadásul sikerül átmentenie a Ruhe - ruhest ismétlést a „béke - békéd” párossal.
Kosztolányi Dezső fordítása
Vándor éji dala (Kosztolányi Dezső fordítása)
A szikla-tetőn tompa csönd.
Elhal remegőn odafönt a szél
lehellete is.
Madárka se rebben a fák bogára,
várj, nemsokára
pihensz te is.
Kosztolányi Dezső fordítása gyengéd és tömör. A „tompa csönd” jelző a Ruhe egy sajátos értelmezése. Az „odafönt” kifejezéssel kerüli meg a Wipfeln fordítását, felhívva a figyelmet a magaslatra. A „szél lehellete” pontos fordítása a Hauch-nak. A „fák boga” kifejezés sajátos, de szép szóalak. Kosztolányi tartja magát az eredeti szótagszámhoz, és a „pihensz te is” a rokonértelmű igehasználattal megőrzi a vers eredeti hangulatát.
Weöres Sándor fordítása
Vándoréji dala (Weöres Sándor fordítása)
Valamennyi ormon
Tág csend.
Mindannyi lombon
Átkereng
A gyönge szél.
Madárnép gunnyad az ágra.
Várj, nemsokára
Nyughatsz, ne félj
Weöres Sándor fordítása kimért és népies. Az „orom” és a „lomb” esetében megőrzi az eredeti szóismétlést (allen). A Ruhe-t „tág csend”-ként interpretálja, ami bizonyos feszültséget eredményez az állítmány hiányában. A „gyönge szél” a Hauch értelmezése. A „madárnép gunnyad az ágra” meghitt, népies fordulat. Weöres az egyetlen, aki teljesen megőrzi az eredeti sorok szótagszámát. Azonban kihagyja a „te is” mozzanatot, ami a természet-ember párhuzamra való nyílt utalást jelenti, és a „ne félj” beiktatása szintén szűkíti az értelmezési lehetőségeket.
Tandori Dezső fordítása
Vándor éji dala (Tandori Dezső fordítása)
Már minden ormot
Csend borít,
A fákon a lombot
Alig
Járja a szél:
Madarak csendje az erdőn.
Érted is eljön,
Várj csak, az éj.
Tandori Dezső fordítása egyszerre szikár és játékos. A „már” időhatározó bekerül, ahogy Tóth Árpádnál is. A Ruhe-t „csend borít” formában adja vissza. A Wipfeln-t „lombot” szóval fordítja, és bátran alkalmazza a ragrímet (ormot-lombot). Az „alig járja a szél” szintén a vándor személyére utal. Tandori a „madarak csendje az erdőn - Érted is eljön” sorokkal az utolsó előtti két sor belső ritmuspárhuzamát is ügyesen visszaadja. Az utolsó sorában az ötödik sor magánhangzói ismétlődnek („járja a szél - várj csak, az éj”), és az „erdőn-eljön” szópár is összekacsint, játékos hangulatot teremtve. Tandori is képes elszakadni a „nemsokára” szótól, és egyéni megoldást nyújt a megnyugvás kifejezésére.
Móricz Zsigmond fordítása
Vándor éji dala (Móricz Zsigmond fordítása)
Ott nyugszik a csúcsokon a csend.
És itt a lombokon alig leng
szellő, ha sejted is.
Az erdőn is hallgat a kis madár.
Várj csak, nemsokára már
megnyugszol te is.
Móricz Zsigmond fordítása a legprózaibb. Egyedül ő próbálja érzékeltetni a Ruhe kettős jelentését, bár a „nyugszik” ige használatával. Lemond az „allen” lefordításáról. Az „ott” és „itt” ellentétek erősítik a mondanivalót. A „szellő, ha sejted is” az alig érezhető fuvallatra utal. Móricz változata pontosnak mondható, de elveszíti Tóth Árpád finoman szaggatott ritmusát.
Goethe A vándor éji dala
Fordítások összehasonlító táblázata
Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a hat elemzett fordítás néhány kulcsfontosságú jellemzőjét:
| Jellemző | Tóth Árpád | Szabó Lőrinc | Kosztolányi Dezső | Weöres Sándor | Tandori Dezső | Móricz Zsigmond |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Ruhe fordítása | csend ül | béke | tompa csönd | tág csend | csend borít | nyugszik a csend |
| "allen" fordítása | minden | minden | hiányzik | valamennyi-mindannyi | minden | hiányzik |
| Wipfeln fordítása | halk lomb | lombokon | odafönt (kerüli) | lombon | lombot | lombokon |
| Hauch fordítása | Sóhajt az éj | Sóhajnyi szél | szél lehellete | gyönge szél | járja a szél | alig leng szellő |
| "te is" mozzanat | igen | igen (a te békéd) | igen | kihagyja | igen (Érted is eljön) | igen |
| "ne félj" beiktatása | igen | nem | nem | igen | nem | nem |
| Rímhasználat (Gipfeln-Wipfeln) | tisztátlan (ül-lendül) | tisztátlan (orom-lombokon) | tisztátlan (tetőn-remegőn) | ragrím (ormon-lombon) | ragrím (ormot-lombot) | ragrím (csúcsokon-lombokon) |
A műfordítás és az olvasói élmény
A műfordítás nemcsak az alkotó, hanem az irodalomkedvelő számára is egyéni élmény. Az igényes olvasó a lelkében minden verset újjáteremt magában, képet formál és hozzáad valamit emlékeiből. Gyakran érezhetjük úgy, mintha egyszerre tennénk látogatást az eredeti alkotó és a fordító művész világába. Végső fokon mindig az a fordítás a legszebb, amelyet olvasója a legszebbnek tart, még akkor is, ha a „hivatásos” kritikusok vitatkoznának ezzel.
Szabó Lőrinc „A műfordítás öröme” című tanulmányában rámutat, hogy az ember folyamatosan becsapja magát, azt hiszi, ismer valamit, pedig emberfölötti erő, tudás és élettartam kellene a világlíra teljes megismeréséhez. Ezért hálásak vagyunk a jó műfordítóknak, akik kulcsot adnak az idegen nyelvekhez, és lehetővé teszik a lélek-, gondolat- és kultúracserét az idegen és ellenséges népek közt. A műfordítások nem csupán az idegen költők ismertetését szolgálják, hanem a fordító saját költői művének részei, fejlődésének adalékai, sőt, az új magyar vers és költői nyelv kialakulásának kortörténetei is lehetnek.