Akvárium és szülőszoba: Az akvarisztika alapjai és a halak szaporítása

Az akvárium egy vivárium, amelynek legalább egy átlátszó oldala van, és amelyben vízi növényeket vagy állatokat tartanak és mutatnak be. Az akvaristák akváriumokat használnak halak, gerinctelenek, kétéltűek, vízi hüllők, például teknősök és vízi növények tartására.

Az akvarisztika története és fejlődése

Az akvárium elvét Robert Warington kémikus fejlesztette ki teljesen 1850-ben, aki elmagyarázta, hogy a tartályban lévő vízhez adott növények elegendő oxigént bocsátanak ki az állatok támogatásához, feltéve, hogy az állatok száma nem növekszik túlságosan. Az akvárium őrületet a kora viktoriánus Angliában indította el Gosse, aki 1853-ban létrehozta és feltöltötte az első nyilvános akváriumot a Londoni Állatkertben, és 1854-ben kiadta az első kézikönyvet, "The Aquarium: An Unveiling of the Wonders of the Deep Sea" címmel.

Kisméretű akváriumokat tartanak otthon a hobbisták. Sok városban vannak nagy nyilvános akváriumok. A nyilvános akváriumok nagy tartályokban tartanak halakat és más vízi állatokat.

1832-ben Jeanne Villepreux-Power, egy úttörő francia tengerbiológus, lett az első, aki akváriumokat hozott létre vízi élőlényekkel való kísérletezéshez. Ez a kísérletezés számos felfedezéshez vezetett, beleértve az első közvetlen bizonyítékot arra, hogy az argonauták, egy tengeri fejlábú, saját héjat hoznak létre. 1836-ban, röviddel a Wardian-tok feltalálása után, Dr. Nathaniel Bagshaw Ward javasolta, hogy tartályait trópusi állatokhoz használja. 1841-ben meg is tette, bár csak vízi növényekkel és játékhalakkal. Azonban hamarosan valódi állatokat is elhelyezett. 1838-ban Félix Dujardin megjegyezte, hogy sósvízi akváriummal rendelkezik, bár nem használta a kifejezést. 1846-ban Anne Thynne közel három évig tartott köves korallokat és hínárt, és neki tulajdonították az első kiegyensúlyozott tengeri akvárium létrehozását Londonban.

Az angol vegyész, Robert Warington egy 13 gallonos tartállyal kísérletezett, amely aranyhalat, angolnafűt és csigákat tartalmazott, így hozta létre az egyik első stabil akváriumot. A halak akváriumban tartása népszerű hobbi lett és gyorsan elterjedt. Az Egyesült Királyságban az 1851-es Nagy Kiállításon bemutatott díszes, öntöttvas keretes akváriumok után vált népszerűvé. A tartályterveket és a vízminőség fenntartásának technikáit Warington fejlesztette ki, később Gosse-val együttműködve, amíg az kritikus véleményt nem nyilvánított a tartály vízösszetételéről.

Gosse hatására a német Emil Adolf Rossmässler támogatta az akvárium mozgalom értékét az oktatásban. Rossmässler írt a használatáról egy 1855-ös cikkben a Die Gartenlaube-ban (A pavilon) és 1857-es könyvében, a Das Süsswasser-Aquarium-ban (Az édesvízi akvárium), az édesvízi akvárium sokkal könnyebben karbantartható szárazföldi területeken. Az 1870-es években Németországban megjelentek az első akvarista társaságok. Az Egyesült Államok hamarosan követte. Az 1858-ban megjelent Henry D. egy antik öntöttvas akváriumot készített J. W. A viktoriánus korban az Egyesült Királyságban az otthoni akváriumok gyakori kialakítása üveg előlapból állt, a többi oldala fából készült (vízhatlanná téve szurokbevonattal).

Az akváriumok szélesebb körben népszerűvé váltak, ahogy az I. világháború után a házakba bevezették az elektromos áramot. Az elektromosság lehetővé tette a mesterséges világítást, valamint a víz szellőztetését, szűrését és fűtését. Kezdetben az amatőr akvaristák őshonos halakat tartottak (az aranyhal kivételével); a tengerentúli egzotikus fajok elérhetősége tovább növelte az akvárium népszerűségét. Különböző anyagokból készült kannákat használtak a halak tengerentúli importjára, kerékpár lábpumpával a szellőztetéshez. A műanyag szállítózacskókat az 1950-es években vezették be, megkönnyítve a halak szállítását. A légi szállítás későbbi elérhetősége lehetővé tette a halak sikeres importálását távoli régiókból.

Az akváriumok csoportosítása: lehetnek édesvíziek, tengeriek (sósvizűek) vagy félsós vizűek (brakkvíziek). E három fő csoporton belül számtalan változat létezhet.

A halak anatómiája és életmódja

A halak (Pisces) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egy nem rendszertani csoportja. Régebben egységes osztályként tartották számon, mára azonban az elsődlegesen vízi gerinces állatok (tehát nem a másodlagosan vízi életmódúvá vált szárazföldiek, pl. a cetek) gyűjtőnevévé vált. A halak teste három testtájra tagolható: fejre (caput), törzsre (thorax) és farokra (cauda).

Bőr és pikkelyek

A halak bőre egymástól világosan megkülönböztethető két rétegből áll: a többrétegű, el nem szarusodó hámból (epidermis) és a vastag irhából (cutis). A hámban sok a nyálkát termelő sejtcsoport. A mélytengeri halaknál a hámban mirigyszerű világító sejtek is megtalálhatók. Egyes édesvízi pontyfélék, mint például a dévérkeszeg (Abramis brama), különleges tulajdonsága a hám felületén képződő nászkiütés, a dorozsma. Az irha több kötőszövet rétegből áll, gazdag véredényekben és idegekben. Itt találhatóak a tapintóideg-végződések és a színsejtek. Az irha vagy csupasz, vagy kemény támasztószöveti képződmények borítják, például bőrfogak, tövisek, csontpajzsok vagy pikkelyek. A pikkelyek nem cserélődnek, a testtel együtt fejlődnek, és eközben gyűrű alakú rétegek rakódnak le. Ezekből a növekedési rétegekből kiszámítható a halak életkora. A fejlettebb halak pikkelyei tetőcserépszerűen fedik egymást.

A pikkelyek típusai:

• Plakoid (pl. cápáknál)
• Kozmoid (pl. tüdőshalaknál)
• Ganoid (pl. tokhalaknál)
• Cikloid (pl. pontyfélék)
• Ktenoid (pl. sügérek)

Egyes halak pikkelyei kicsinyek (pl. angolnafélék, csíkfélék), csökevényesek (pl. tüskés pikó), sőt egyes fajokon egyáltalán nincs pikkely (pl. tüskésharcsa), míg más halfajokon a pikkelyek összenőhetnek csontlemezekké (pl. tokhalak). A halakat többnyire a rájuk jellemző típusú pikkelyek borítják. Mivel a különböző halcsoportok pikkelyei igen különbözőek, ezért a pikkelyképlet fontos halhatározó képlet.

Szaglás és ízlelés

Valamivel a száj fölött helyezkedik el a fejen található egy vagy két orrnyílás, amelyek a szaglógödörben (orrüregben) folytatódnak. A szaglást és ízlelést illetően a halak vízi életmódjuk miatt különleges helyzetben vannak. Ízlelni - szagolni is tudják az ízeket - lényegében csak a négy főcsoportot képesek: az édes, savanyú, sós és keserű ízt. Ezt a négyféle ízcsoportot viszont olyan hígításban is megérzik, amire az ember ízlelőszervei messze nem reagálnak. A gázokhoz kötődő vegyi szagingereket a halak nem képesek érzékelni, azonban a négy alapízen kívül más szaganyagokat is képesek felismerni. Ismeretes, hogy a rajban élő halak olyan anyagokat választanak ki, amelyek a rajt együtt tartják; például a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) esetében a megsebesült rajtársak testnedvei menekülési reakciót váltanak ki a rajból. A legtöbb hal esetében a szaglógödröknek nincs kapcsolatuk a szájüreggel.

Látás

A nyálkahalak látószerveit egy bőrréteg fedi, valamint náluk még nem jelent meg a szemlencse és a szivárványhártya sem, ezért képlátásra nem képesek. Az ingoláktól kezdve a fejlettebb halak páros és általában nagy, oldalállású fejlett hólyagszemekkel rendelkeznek, amelyek segítségével képesek a képlátásra. Mivel szemeik a fej két oldalán helyezkednek el, látótereik alig vagy egyáltalán nem fedik egymást, térlátásuk nincs. Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy a halak szeme nagy és jól fejlett. Közeli látásra vannak berendezve, nagy távolságba nem látnak el. A szemlencse kemény, gömb alakú és a görbülete nem változtatható, messze előre áll, úgyhogy a fény minden irányból áthatolhat rajta. A fogaspontyalakúak (Cyprinodontiformes) közé tartozó négyszemű halak (Anablepidae) szemének felépítése egyedülálló. Náluk a szaruhártyát és a pupillát a kötőhártya egy szűkülete két egymás fölötti részre osztja, ami lehetővé teszi, hogy a víz fölött és alatt egyaránt jól lássanak. A színérzékük fejlett. A halak látják a színeket, de nem mindegyiket és a színárnyalatokat sem tudják megkülönböztetni. Azonban a halak látása az emberi szemnek láthatatlan ultraibolya sugárzásra is kiterjed.

Tapintás és oldalvonal

A halak a tapintóérzékük segítségével képesek a hőmérsékletkülönbséget, fájdalmat, érintést, a vízáramlást, a saját, illetve az idegen testektől eredő mozgást érzékelni. A halak testének egész felülete tele van mechanoreceptorokkal, amelyek az idegrostok végződései lévén, a felhámból kinyúló apró ostorszerű pálcikák segítségével továbbvezetik az érintéstől és rázkódástól származó ingereket. A fejlettebb halak többségén egy meghatározott vonal mentén sorban állnak a pálcika formájú receptorok, amelyek a bőr és a pikkelyek alatt vékony, nyálkával telt csatornában foglalnak helyet. Ez az oldalvonal (linea lateralis), amely a vízben élő gerincesek jellegzetes térbeli távtapintó szerve. Ez a szerv összekapcsolódik a fejben található belső füllel, melynek részei egyebek között a hártyás labirintus, a félkörös ívjáratok és a fülkő (otholit).

Úszók

A kezdetleges halak, mint például a nyálkahalak (Myxini) és az ingolák (Petromyzontida) csak farokúszóval rendelkeznek, az angolnaalakúakhoz (Anguilliformes) hasonlóan kígyózva mozognak. Számos kihalt őshalnak is csak farokúszója volt. A porcos halak (Chondrichthyes) sűrűsége még mindig nagyobb mint a vízé, de nagy méretű májukkal csökkentve a sűrűségüket, és széles, merev, oldalstabilizátorként működő mellúszóival kihasználva a felhajtóerőt képesek rá, hogy tartósan magasra ússzanak a vízben. A csontos halak (Osteichthyes) megoldották a sűrűség problémáját: kifejlesztették az úszóhólyagot. Az úszóhólyag egy előbél eredetű gázzal telt szerv, a tüdő evolúciós őse, amely a csontos halak fajlagos sűrűségét hivatott csökkenteni. Ez sokkal hatásosabb, mint a porcos halak mája, ráadásul gáztartalma szabályozható.

Az úszók típusai:

• Tonhal típus: a farok sarló alakú, amely örvényképződést csökkenti.
• Csuka típus: rugalmas testük hirtelen, lökésszerű kirohanásokat tesz lehetővé.

Keringési rendszer

A halak keringési rendszere egy vérkörű, a szíven csak vénás vér folyik keresztül. A szív a kopoltyúüreg mögött, a vállöv előtt, szívburokban helyezkedik el. A halak egyszerű szívének részei: a pitvar és a kamra. A pitvar előtt egy nagy térfogatú, de vékony falú duzzanat, a vénás öböl található meg. A szív működése közben előbb a vénás öböl, aztán a pitvar, majd a kamra húzódik össze.

Akváriumi technika és vízminőség

Ahhoz, hogy egy szép akváriumot létre tudjunk hozni, szem előtt kell tartanunk bizonyos tényezőket, melyeknek fontos szerepük van az akváriumi élet fenntartásában. Hogy ezeket a folyamatokat fent lehessen tartani, különböző felszerelésekre és berendezésekre van szükség. A tipikus hobbista akvárium tartalmaz egy szűrőrendszert, egy mesterséges világítási rendszert, egy levegődiffúzort és pumpát, valamint egy fűtőt vagy hűtőt az akvárium lakóitól függően.

Vízparaméterek és karbantartás

A víz mindenkori minőségét, értékmérő tulajdonságait a környezet alakítja. Az akváriumban is tanúi lehetünk a változásoknak, hiszen ott folyamatosan biológiai és kémiai folyamatok zajlanak. Annak érdekében, hogy a halak és a vízinövények kifogástalanul éljenek, természetes körülményeket kell biztosítani az akváriumban is. A megfelelő biológiai egyensúly megteremtésében döntő szerepe van a víz mindenkori állapotának, minőségének.

Egy akváriumot rendszeresen karban kell tartani, hogy a halak egészségesek maradjanak. A tipikus heti karbantartás magában foglalja a víz körülbelül 10-30%-ának vagy még több cseréjét, miközben megtisztítjuk a kavicsot vagy más aljzatot, ha az akvárium rendelkezik ilyennel; azonban egyeseknek sikerül ezt teljesen elkerülniük, ha önellátóvá teszik. Jó szokás a cserélendő vizet "porszívózni" a kavicsot megfelelő eszközökkel, mivel ez eltávolítja az el nem fogyasztott élelmiszereket és egyéb maradványokat, amelyek leülepednek az aljzaton.

Sok területen a csapvíz nem tekinthető biztonságosnak a halak számára, mert olyan vegyszereket tartalmaz, amelyek károsítják a halakat. Az ilyen területekről származó csapvizet megfelelő vízkondicionálóval kell kezelni, például olyan termékkel, amely eltávolítja a klórt és a klóramint, és semlegesíti az esetlegesen jelenlévő nehézfémeket.

A víz legfontosabb paraméterei:

• Sótartalom (salinitás): édesvíz (500 PPM alatt), brakkvíz (500-30 000 PPM), sósvíz (30 000-40 000 PPM).
• pH-érték: semleges (7,0), savas (7,0 alatt), lúgos (7,0 felett). Az akváriumi halak többsége jól érzi magát a 6,5 és 8,5 közötti pH értékű vizekben.
• Összkeménység (GH): a kalcium- és magnéziumsók mennyisége.
• Karbonát-keménység (KH): a hidrokarbonátok jelenléte, melyek pH-puffer hatással rendelkeznek.
• Nitrogénvegyületek: ammónia (NH3), ammónium, nitrit, nitrát.
• Hőmérséklet: trópusi vagy hidegvízi.

Szellőztetés és világítás

A szellőztetés (sok akvarista társam nézetével ellentétben) sokkal több annál, mintsem, hogy pótoljuk a vízben az elfogyó oxigént. A szellőztetés szerepe ennél jóval sokrétűbb. Előfordulhat olyan eset is, amikor az akvárium vízének oxigéntartalma túllépi a normális szintet. Ekkor a 200-300%-os túltelítettség is bekövetkezhet. Ez akár a halak pusztulását is előidézheti. Ilyenkor az egyik lehetséges segítség a nagy szemű buborékokkal való intenzív szellőztetés. Ezzel a módszerrel kizavarhatjuk a felesleges oxigént a vízből. Az elektromosság lehetővé tette az akváriumok egyszerűbb fűtését, a víz szűrését és a világítását.

Hal szülőszoba és ikráztatók

Ha neked is akváriumod van amiben elevenszülő fajokat is tartasz, és ha lelkiismeretesen gondoskodsz róluk, akkor előbb-utóbb szaporodni fognak, és sok-sok aprósággal ajándékoznak majd meg téged. Az elevenszülő halfajok a bölcsőszájú halakkal (sügérekkel) ellentétben nem gondozzák az utódjaikat, akikre a megszületésük után általában az a szomorú sors vár, hogy az akváriumod többi, nagyobb testméretű lakója elfogyasztja őket.

Így, ha fel szeretnéd nevelni a kicsiket, viszont ehhez nem akarsz egy külön akváriumot és a hozzá szükséges akvárium technikát beszerezni, akkor fontos, hogy gondoskodj a biztonságukról. Az úgynevezett szülőszobák és szülőhálók (ikráztató hálók) egyik legnagyobb előnye, hogy a bennük lévő ivadékokhoz az akvárium más lakói nem férnek hozzá. Az akvárium egyik oldalüvegére lehet felfüggeszteni őket, és a rajtuk lévő apró nyílásoknak hála, a kicsik számára folyamatosan biztosított a friss víz, és az oxigén ellátás.

A nőstény halat akkor érdemes a szülőhálóba, vagy szülőszobába áthelyezni, amikor már szemmel láthatóan hasassá válik, feltűnően nagy, és sötét színű lesz a terhességi foltja, és az akvárium növényei, vagy a dekorációs elemek között elrejtőzve készülődik az ivadékok világra hozására. Néhány hasznos tanács: A szülés végeztével a nőstényt mindig távolítsd el a szülőszobából, mivel egyes halfajok esetében (pl. guppik) megeszik a saját utódaikat.

Különleges akváriumtípusok

A kreisel tartály (a német "spinning top" vagy "gyroscope" szóból származik) egy vízszintes henger alakú akvárium, amelyet finom állatok, például medúzák és újszülött csikóhalak tárolására terveztek. Ezek az akváriumok lassú, körkörös vízáramlást biztosítanak minimális belső hardverrel, hogy megakadályozzák a lakók sérülését a szivattyúk vagy maga a tartály által. A tartálynak nincsenek éles szögei az oldalakon, és távol tartja a benne tartott állatokat a vízvezetékektől. A tartályba áramló víz gyengéd áramlást biztosít, amely a lakókat felfüggesztve tartja. Többféle kreisel tartály létezik. Egy igazi kreiselben egy kör alakú tartálynak kör alakú, víz alá merülő fedele van. A pszeudokreisel "U" vagy félkör alakú, általában fedél nélkül. A stretch kreisel egy "dupla örvényes" kreisel kialakítás, ahol a tartály hossza legalább kétszerese a magasságának. Két lefelé irányuló bemenet használatával a tartály mindkét oldalán a gravitáció két örvényt hoz létre a tartályban. A közepén is használható egyetlen lefelé irányuló bemenet. A stretch kreisel teteje lehet nyitott vagy zárt fedéllel.

Egy másik népszerű beállítás a biotóp akvárium. A biotóp akvárium egy specifikus természetes környezet újrateremtése. Néhány a legnépszerűbb biotópok közül az Amazonas folyó édesvízi élőhelyei, a Rio Negro folyó, az afrikai hasadékvölgyi tavak, a Malawi-tó és a Tanganyika-tó környezete, valamint Ausztrália, a Vörös-tenger és a Karib-tenger sósvízi korallzátonyai. A halak, növények, aljzat, kövek, fa, korall és a kiállítás bármely más eleme teljes mértékben meg kell, hogy egyezzen a helyi természetes környezettel.

tags: #hal #szuloszoba #wikipedia