A bölcsődei beiratkozás fontos lépés a szülők számára, akik ilyen vagy olyan okból biztosítani szeretnék gyermekük számára a megfelelő gondoskodást és fejlesztő környezetet. Problémát szokott jelenteni, hogy kevés a bölcsőde és sok a gyerek. Ezért annál jobb, minél előbb elkezdjük feltérképezni a lehetőségeinket a bölcsőde választást illetően.
Ebben a cikkben összefoglaljuk a bölcsődei beiratkozás menetét, a jelentkezés ideális időpontját és az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, lehetőségeket.
Mikortól mehet bölcsődei gondozásba a gyermek?
A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. § (1) bekezdése szerint: "A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény." Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltéséig bölcsődei gondozásban részesülhet.
A bölcsőde gondozást 8 hónapos kortól 3 éves korig biztosít a gyermekek számára. Bölcsődei ellátást azok a szülők igényelhetnek, akik dolgoznak, felsőoktatási tanulmányokat folytatnak vagy szociálisan rászorultak.

A Beiratkozás Menete és Szükséges Dokumentumok
A beiratkozás gördülékeny és zökkenőmentes, ha időben elkezded a szükséges információk gyűjtését és dokumentumok előkészítését.
Állami Bölcsődék
Az állami bölcsődékben a beiratkozás hivatalos időszaka általában tavasszal, április és május környékén van. Az pontos időpontok intézményenként eltérhetnek, ezért érdemes előzetesen tájékozódni.
Szükséges dokumentumok (általános):
- A gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok (pl. születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, TAJ-kártya).
- A szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványa (érvényes személyazonosító igazolvány, magyar útlevél, vagy 2001. július 1-je után kiadott kártya formátumú vezetői engedély) és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
Speciális esetekben további igazolásokra lehet szükség:
- Munkahelyi vagy szociális igazolás (bizonyos esetekben): Néhány bölcsőde kérhet igazolást a szülő munkaviszonyáról vagy szociális helyzetéről, hogy prioritást tudjon biztosítani a rászoruló családoknak.
- Az anyukának munkáltatói igazolást kell vinnie, mellyel bizonyítja, hogy valóban visszaállt dolgozni.
- Tanulóként is igénybe vehető az állami bölcsőde, ebben az esetben a szülőnek azt szükséges igazolnia, hogy mely nappali tagozatos felsőoktatási intézmény hallgatója.
- A nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a gyermek Magyarország területén tartózkodásának jogcímét igazoló okirat (eredeti és érvényes személyazonosító okmány, útlevél, regisztrációs igazolás, tartózkodási kártya).
- A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják a jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A beiratkozás alkalmával a szülőknek nyilatkozni kell a közös szülői felügyeleti jog gyakorlásáról. Ahol csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, ott a következő dokumentumok valamelyike is szükséges: szülők nyilatkozata a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, másik szülő halotti anyakönyvi kivonata, gyámhivatal határozata, vagy a bíróság ítélete. Továbbá meg kell adniuk a gyermek szülőjének, értesítendő hozzátartozójának, a rá tekintettel családi pótlékra jogosult személynek nevét, születési helyét és idejét, anyja születési családi és utónevét, lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét is.
- A sajátos nevelési igényű gyermek különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüléséhez szükséges az annak jogát megalapozó szakértői bizottság szakértői véleménye.
Magánbölcsődék és Családi Napközik
A magán bölcsődék esetében sokkal lazább a jelentkezés menete. Nincs szükség munkáltatói igazolásra, sem tanulmányi jogviszonyt igazoló papírokra, sőt az sem feltétel, hogy kerületi lakos legyen. A dokumentumok ellenőrzése után az intézmény visszaigazolást ad a felvételről, és meghatározza a beszoktatás időpontját.
A családi napközik és magánbölcsik saját maguk határozhatják meg, hogy milyen napi- és étkeztetési díjjal vállalják a gyermekfelügyeletet.
A gyáli Huncut Lurkó Családi Bölcsődébe a jelentkezés egész évben folyamatos, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel várólistát vezetnek, ezért érdemes minél előbb jelentkezni hozzájuk!
Mikor Érdemes Jelentkezni?
Jelentkezési időszak: Az állami bölcsődék általában tavasszal, április és május környékén tartják a hivatalos beiratkozási időszakot. Az időpontok eltérhetnek, ezért érdemes előzetesen érdeklődni a választott intézménynél.
Korai jelentkezés: Különösen népszerű bölcsődék esetén érdemes akár fél évvel a kezdés előtt érdeklődni, hogy biztosítsd a helyet gyermeked számára.
Magán bölcsődék esetében általában egész évben lehetséges a beiratkozás, jelentkezés, szabad férőhelyek számától függően, de általában várólistát is szoktak vezetni a magán intézmények.

Költségek és Támogatások
Kell-e fizetni a bölcsődei ellátásért?
Az állami bölcsikben általában az étkeztetésért kell fizetni. Ha hiányzik a gyermekünk betegség vagy egyéb ok miatt, lemondás esetén az a következő havi számlán levonásra kerül. Néhány bölcsőde külön foglalkozásokat szervez a gyermekeknek, ezeknél előfordulhat, hogy részvétel esetén külön díjat kell fizetni a foglalkozásért.
Támogatás a Bölcsődei Ellátásra
Extra - Támogatás igényelhető a bölcsődei ellátásra!
2021-2027 Széchenyi Terv Plusz, EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 - Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása keretében a Magyar Államkincstár vissza nem térítendő támogatást nyújt a kisgyermeket nevelő szülők munkaerő-piaci visszatérésének támogatása céljából.
A támogatás a 2023.04.01-jét követően munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülő számára folyósítható, akinek állandó lakóhelye - vagy ha tartózkodási hellyel rendelkezik -, tartózkodási helye a kevésbé fejlett régiók területén van, és aki gyermekét önkormányzati, vagy nem önkormányzati fenntartású családi bölcsődei, munkahelyi bölcsődei, mini bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatásban helyezi el.
Különleges Helyzetek és Jogszabályok
Az óvodai jogviszony létesítésével kapcsolatosan a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet tartalmazza a részletes szabályokat.
A szülő - a bölcsődei ellátásban részesülő gyermek kivételével - az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a települési önkormányzat vagy a fenntartó által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban, vagy az óvodalátogatási kötelezettség alól felmentését kérni.
A szülő - tárgyév április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Békés Vármegyei Kormányhivatal általános illetékességében eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt (1122 Budapest, Maros u. 19.).
Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja értelmében szabálysértést követ el. A szabálysértés elkövetője pénzbírsággal is büntethető.

Gyula Város Egyesített Óvodája - Beiratkozási Információk
A Gyula Város Önkormányzata fenntartásában lévő Gyula Város Egyesített Óvodája intézményben az óvodai beiratkozás idejéről és rendjéről az alábbiakban tájékozódhatnak a szülők.
A szülő a harmadik életévét 2026. augusztus 31. napjáig betöltő gyermekét - legalább napi négy órában történő óvodai foglalkoztatásra - köteles beíratni jelen hirdetményben meghatározott időpontban az általa szabadon megválasztott óvodába. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltételezve, hogy minden Gyulán lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A gyermeket az a tagintézmény köteles felvenni, amelynek a körzetében a gyermek életvitelszerűen lakik vagy tartózkodik. A tagintézmények a kötelező felvétel biztosításán túl az igényeket a szabad férőhelyek függvényében teljesíthetik.
A beiratkozás időpontja és helyszínei:
- 2026. április 20. (hétfő), 2026. április 21. (kedd), 2026. április 22. (szerda)
- 09:00 - 16:00 óráig
Helyszínek:
- Gyula Város Egyesített Óvodája Székhelyintézmény (Törökzugi Óvoda), 5700 Gyula, Nürnbergi u. 1/F.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Bajcsy-Zs. úti Tagóvoda, 5711 Gyula, Bajcsy-Zs. u. 24.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Béke sugárúti Tagóvoda, 5700 Gyula, Béke sgt. 53.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Ewoldt Elíz Tagóvoda, 5700 Gyula, Pálffy u. 5.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Galbácskerti Tagóvoda, 5700 Gyula, Temesvári út 47.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Gyulavári Tagóvoda, 5711 Gyula, Széchenyi u. 56.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Mágocsi úti Tagóvoda, 5700 Gyula, Mágocsi köz 1.
- Gyula Város Egyesített Óvodája Máriafalvai Tagóvoda, 5700 Gyula, Sarkadi út 14.
Elektronikus beiratkozás:
A www.gyveo.hu/beiratkozas internetes oldalon keresztül is van lehetőség beiratkozni. Itt elérhető a jelentkezési lap, melyet ki kell tölteni. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat a gyermek első óvodai nevelésének napján kell bemutatni.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok (Gyula Város Egyesített Óvodája):
- A gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok: Születési anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, TAJ- kártya.
- A szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványa (érvényes személyazonosító igazolvány, magyar útlevél, 2001. július l-je után kiadott kártya formátumú vezetői engedély) és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
- A nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a gyermek Magyarország területén tartózkodásának jogcímét igazoló okirat.
- A különélő szülők esetében szükséges dokumentumok (lásd fentebb).
- Szakértői bizottság szakértői véleménye (sajátos nevelési igényű gyermekek esetén).
A tagintézmények felvételi körzetei megtalálhatóak Gyula város hivatalos honlapján az „Aktuális” menüpontban (www.gyula.hu), valamint minden tagintézményben kifüggesztve.
Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja: Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelmet elbíráló döntését legkésőbb 2026. május 20. napjáig közli a szülővel.
Jogorvoslati eljárás: A szülő a felvételi kérelem elutasítása esetén a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat Gyula Város Jegyzőjéhez.

tags: #gyulai #bolcsodei #beiratkozas