A gyomorrontás tünetei, okai és kezelése csecsemőknél és felnőtteknél

A gyomorrontás a gyomor nyálkahártyájának heveny gyulladása. Gyakran előforduló, és általában spontán, magától gyógyuló betegség, amelyet legtöbbször a gyomor túlterhelése („túlevés”) okoz. Az emésztő szervrendszer megterhelése a gyomor gyulladását váltja ki, ez okozza a gyomorrontásos panaszokat. Kialakulhat a gyomorrontás romlott ételtől, fertőzéstől, vagy a gyomorfalat irritáló alkoholtól, illetve erősen fűszeres ételektől is.

A gyomorrontás nem betegség, hanem tünetek összessége, amely magában foglalhatja a puffadást, az émelygést, a böfögést, a hányingert, hányást is. Hátterében jellemzően az áll, hogy a gyomorsav kapcsolatba kerül az emésztőrendszer nyálkahártyájával, amely rendkívül érzékeny. Ha megbomlik az egyensúlya, irritációt és gyulladást válthat ki. A jelenséget az esetek többségében az evés, ivás, esetleg fertőzés váltja ki.

A gyomorrontást el kell különíteni a gyomorégéstől (refluxtól), ugyanis ez utóbbi főleg közvetlenül evés után jelentkezik és tipikusan a mellkasban, a nyelőcsőben okoz kellemetlen érzést. Ugyanakkor jónéhány tünet közös, mint például a hányinger, böfögés, puffadás.

A gyomorrontás leggyakoribb okai

  • Túlzott mennyiségű vagy romlott étel fogyasztása
  • Túl gyors, mohó evés
  • Zsíros, fűszeres ételek
  • Nagy mennyiségű alkohol, koffein vagy csokoládé fogyasztása
  • Epekő, gyomorhurut
  • Vírusos vagy bakteriális fertőzés (pl. Helicobacter pylori fertőzés)
  • Hasnyálmirigy-gyulladás
  • Elhízás, dohányzás
  • Bizonyos gyógyszerek (például antibiotikumok, gyulladáscsökkentők)
  • Stressz

A gyomorrontás a gyomor nyálkahártyájának gyulladását jelenti. A tünetek mögött a romlott ételtől kezdve az egészségtelen táplálkozáson át számos ok állhat. A gyomorrontás az esetek nagy részében otthon is kikúrálható, néhány esetben azonban érdemes lehet orvoshoz fordulnunk.

A gyomorrontás tünetei

  • Rossz közérzet, émelygés
  • Puffadás
  • Hasi diszkomfort, teltségérzet
  • Hányinger, hányás
  • Gyomorfájdalom, gyomorgörcs
  • Ritkán hőemelkedés is előfordulhat

A gyomorrontás rossz közérzettel kezdődik, majd hányinger, vagy hányás, illetve gyomortáji fájdalom jelentkezik, esetleg hőemelkedés is előfordul. A tünetek alapján már felállítható a gyomorrontás diagnózisa, nem feltétlen szükséges szakorvosi vizsgálat sem. Ha a gyomor mellett a bélrendszer is érintett, akkor hasmenés is előfordulhat, ez azonban nem feltétlenül jelentkező panasz gyomorrontás esetén.

A gyomorrontás a fenti tünetek alapján könnyen azonosítható. A legtöbb esetben nem is kell vele orvoshoz fordulni. Vannak azonban esetek, amikor indokolt az orvosi kivizsgálás. Ha például túl gyakran jelentkezik a gyomorrontás, az akár a gyomorrák egyik jele is lehet. Ugyanez igaz akkor, ha nem akarnak múlni a tünetek. Ha tehát két hétnél hosszabb ideig tartanak a panaszok, illetve étvágytalanságot, fogyást, véres székletet, izzadást, mellkasi, nyaki fájdalmat tapasztalunk, esetleg besárgulunk, mihamarabb forduljunk orvoshoz!

Ha orvoshoz fordulunk, ebben az esetben a kivizsgálás első lépése a panaszok kikérdezése és a tapintásos vizsgálat. Szükség lehet még vérvizsgálatra, endoszkópos vizsgálatra, ultrahangra, ritka esetben CT-re is. Bizonyos esetekben az orvosnak érdemes utánajárni, nem Helicobacter pylori fertőzés okozza-e a tüneteket. De van, hogy a májfunkciókat is ellenőrizni kell, ugyanis ezek károsodása is okozhatja a problémát.

Gyomorrontás gyermekkorban

A gyomorrontás gyakori betegség a gyerekeknél, oka lehet a mértéktelen evés, a túl nehezen emészthető vagy a romlott ételek fogyasztása. A gyomorrontás azonban nem csak a gyomor túlterheltsége miatt alakulhat ki, hanem vírusos- vagy bakteriális fertőzés következtében is. Ilyenkor az étellel vagy más módon bevitt kórokozók váltanak ki gyulladást. Hirtelen étvágytalanság, gyomorfájás, émelygés, rossz közérzet, hányinger, hányás, hasmenés jelentkezik.

Mi tegyünk, ha a gyermek rosszul van, hasfájás, hányás gyötri? Hogyan előzzük meg, illetve hogyan kezeljük? A legtöbb fertőzéses hasmenést általában vírusfertőzés okozza (rota, adeno, calici stb). Sajnos ezek a vírusok nemcsak a fertőzött széklettel, hanem a légúti váladékokkal is terjednek (köhögés, tüsszögés, nyálcsorgás). Jóval ritkábban fordulnak elő bakteriális hasmenések. Ezek a széklettel szennyezett kezekkel, élelmiszerekkel terjednek. Megelőzésben nagyon fontos a higiénés szabályok betartása, a kézmosás.

Mivel a hasmenés során nemcsak vizet veszít a szervezet, hanem ionokat is, fontos ezek pótlása. Ha nem pótoljuk csak a vizet, izom gyengeség, remegés, súlyosabb esetben ritmus zavarok, görcsök léphetnek fel. A napi fenntartó folyadék mennyisége testsúlytól függ. 10 kg-ig kilónként 1 dl naponta, 10-20 kg között 1 liter+ 10 kg fölötti kilókra kilónként 0.5 dl, 20 kg felett 1,5 liter + 20 kg feletti kilókra 0,2 dl. Ehhez még adjuk hozzá a hasmenéssel távozó folydék mennyiségét is. A folyadék legyen cukros(!) tea, zsírszegény húsleves és az előírásoknak megfelelő mennyiségű rehidráló oldat.

A hányás bélfertőzés esetén hányinger előzi meg. Ha nincs hányinger a hányás előtt (nem csecsemőkori bukásról beszélünk!) az idegrendszeri fertőzés tünete, ilyenkor minél gyorsabban kórházi orvosi vizsgálat szükséges. A hányás során a gyomor visszirányú összehúzódásával a szervezet a kórokozóktól próbál megszabadulni, hogy azok ne jussanak tovább a bélrendszerben.

Fontos arra figyelni, hogy az ismétlődő hányások után a gyermek ne száradjon ki. A kiszáradás megítélésében segít a súlyveszteség mérése (10%-t elérő vagy annál nagyobb), az aláárkolt szemek, a száraz, tapadós nyelv, a vizelet hiánya. A hasmenés esetén leírt mennyiségű folyadékpótlás javasolt. Ha már nincs hányinger és enni kér a gyermek szintén a hasmenésnél leírt ételeket adhatjuk neki.

gyermekorvos vizsgál csecsemőt

A gyomorrontás kezelése

Az egyszerűen, magától múló gyomorrontás nem igényel orvosi kezelést. Ilyenkor a gyomorrontás diéta segítségével otthon is kikúrálható. Néhány napig tehát fogyasszunk zsírban szegény, fűszermentes, szénhidrátokban gazdag ételeket! Ilyen a főtt krumpli, a pirítós, a háztartási keksz, reszelt alma, banán és a főtt rizs. Fehérjeforrásnak pedig sovány fehér húsokat fogyasszunk. A diéta során érdemes több kisebb étkezést tartani.

A diéta mellett fontos pótolni az elveszített vizet és ásványi anyagokat is. Igyunk szénsavmentes vizet vagy gyógyteát, amelybe tehetünk egy csipet sót is az elektrolitok pótlása érdekében. Fontos, hogy hasi görcsök és fájdalom esetén inkább görcsoldót vegyünk be, a fájdalomcsillapítókat kerüljük. Ezek ugyanis képesek tovább irritálni a gyomor gyulladt nyálkahártyáját.

Érdemes lehet továbbá probiotikumokat is fogyasztani, hogy segítsük az emésztőrendszer bélflórájának helyreállását.

A hányás megakadályozására kering néhány érdekes tipp az interneten. Például sokan tartják, hogy a kóla hányás ellen is hatékony lehet. Bár valóban előfordulnak ilyen tapasztalatok, gyomorrontás esetén ne igyunk kólát, ugyanis a szénsav ronthat a tüneteken!

Súlyos hányás, hasmenés esetén kiszáradás léphet fel, ekkor a folyadék- és ionpótlás kórházi körülmények között infúziós kezeléssel történik. Kevésbé jelentős tünetek esetén is ajánlott nagyon odafigyelni az elvesztett folyadék pótlására.

egészséges ételek

Gyomorrontás kezelése házilag gyógynövényekkel

Néhány gyógynövény jó szolgálatot tehet a gyomorrontás tüneteinek enyhítésében:

  • A gyömbér enyhítheti a hányingert,
  • A borsmenta görcsoldó hatással rendelkezik,
  • A kamillatea nemcsak a hányást akadályozatja meg, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, illetve a gázképződést is mérsékelheti,
  • Az édesgyökér pedig nemcsak a gyomorpanaszokat enyhíti, de a nyálkahártya nyálkatermelését is fokozza.

A széntabletta alkalmazása nem javasolt, különösen fertőzéses eredetű gyomorrontás esetén. A széntabletta megfogja a székletet, így a benne található kórokozók is tovább bennmaradnak a szervezetben.

Görcsös fájdalom esetén simaizom görcsoldó készítmény próbálható inkább, mint fájdalomcsillapító. Utóbbiak tovább képesek irritálni az egyébként is gyulladt gyomornyálkahártyát.

Gyomorrontás esetén alkalmazhatunk gyógyszertárban kapható probiotikumokat, illetve előnyös lehet a probiotikumokban gazdag ételek fogyasztása is.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Komolyan kell venni a gyomorrontást, ha túl gyakran tapasztalható, mert ez a gyomorrák egyik jele is lehet. Ha a panaszok két hétnél hosszabb ideig állnak fenn, valamint ezekhez étvágytalanság, fogyás, véres széklet, izzadás, mellkasi-, nyaki fájdalmat is társul, forduljunk orvoshoz! A gyomorrontás elmúlását követően fennmaradó további gyomorpanaszok szintén teljeskörű kivizsgálást tesznek szükségessé.

A gyomor-bél rendszer daganatai korai stádiumban gyakran ilyen enyhe, bizonytalan panaszokat okoznak. A reflux és a gyomorrontás nem ugyanaz. Sokan használják felcserélhetően a két fogalmat, de fontos különbséget tenni. A reflux betegség (GERD) egy olyan állapot, amikor a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe, és hosszabb távon károsíthatja annak nyálkahártyáját. A gyomorrontás viszont egyszeri vagy visszatérő, funkcionális panasz. A kettő együtt is jelentkezhet, de a kezelésük eltérő.

A gyomorrontást túlzott mennyiségű, vagy romlott étel fogyasztása, valamint vírusos vagy bakteriális fertőzés okozhatja. Vezető tünete a gyomorfájdalom és a hányinger, amely különös kezelést nem igényel, spontán módon jön helyre.

A nap jele - Gyomorrontás

A gyomorrontás elnevezés általánosan használt fogalom a gyomorral kapcsolatos rossz közérzet tüneteinek leírásánál. Az esetek legnagyobb részében a gyomorrontás nem komoly és könnyen megelőzhető vagy kezelhető jelenség. Ritka esetben a folyamatosan fennálló tünetek komoly betegség jelei lehetnek, mint a gyomor/nyombélfekély, epehólyagbetegség és gyomorrák.

A gyomorrontás orvosi neve: dyspepsia - ez egy gyűjtőfogalom, amely a felső emésztőrendszer funkcionális zavaraira utal. A gyomor ilyenkor nem képes megfelelően lebontani az elfogyasztott ételt, ami puffadást, émelygést, fájdalmat vagy égő érzést okozhat.

A gyomor nyálkahártyája normál esetben saválló, ám ha hosszabb ideig van kitéve irritáló anyagoknak (pl. fűszerek, alkohol, nem-szteroid gyulladáscsökkentők), akkor begyulladhat. Ez önmagában is panaszokat okozhat, de elősegítheti olyan állapotok kialakulását is, mint a gasztritisz (gyomorhurut) vagy a peptikus fekély.

Nemcsak a zsíros étel vagy az alkohol okozhat gyomorrontást. A krónikus stressz ugyanis bizonyítottan megváltoztatja az emésztőrendszer működését. A kortizol nevű stresszhormon hatására a gyomor vérellátása csökkenhet, az emésztőenzimek termelődése pedig visszaeshet. Ez nemcsak puffadáshoz, hanem görcsös fájdalomhoz vagy refluxhoz is vezethet. Az új kutatások szerint a stresszkezelő technikák - például a légzőgyakorlatok vagy az autogén tréning - csökkenthetik a funkcionális diszpepszia tüneteit.

Az alábbi tünetek megjelenése esetén ne kezelje otthon a problémát, hanem forduljon orvoshoz:

  • Véres vagy fekete széklet, ami gyomorvérzésre utalhat.
  • Tartós hányás, különösen, ha az véres vagy kávéalj szerű.
  • Gyors fogyás, étvágytalanság.
  • Láz és sárgaság, amelyek fertőzésre vagy epeúti elzáródásra utalhatnak.
  • Éjszakai gyomorfájdalom, amely felébreszti álmából.

Ezek mind figyelmeztető tünetek lehetnek, és nem szabad halogatni a kivizsgálást.

A panaszok alatt - és után - érdemes az alábbi étrendi tanácsokat megfogadni:

  • Kerülje a tejet: bár a tej átmenetileg csillapíthatja a gyomorégést, később fokozza a savtermelést.
  • Ne igyon szénsavas italokat: ezek puffasztanak, és a gyomor feszülését fokozzák.
  • Fogyasszon könnyű ételeket: főtt burgonya, rizs, sárgarépa, banán - ezek kímélik a gyomrot.
  • Ne igyon túl hideg vagy túl meleg italokat: ezek reflexes görcsöt válthatnak ki.

A Harvard Health Publishing szerint a gyomorrontás után pár napig a BRAT-diéta javasolt: banán (banana), rizs (rice), almaszósz (applesauce) és pirítós (toast). Ezek semleges ételek, amelyek nem irritálják a gyomor nyálkahártyáját.

A következő növények segíthetnek enyhíteni a gyomorrontás tüneteit:

  • Kamilla: gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatású, tea formájában fogyasztva.
  • Borsmenta: nyugtatja a gyomor izomzatát, de refluxosok kerüljék.
  • Gyömbér: hányinger és émelygés ellen hatásos, akár friss szeletekben, akár tea formájában.
  • Édeskömény: puffadás és gázképződés csökkentésére használható.

Fontos megjegyezni, hogy ezek nem helyettesítik az orvosi diagnózist. Ha a tünetek nem enyhülnek 2-3 napon belül, mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.

A patikában recept nélkül is számos készítmény kapható, de használatuk előtt tanácsos átolvasni a gyógyszertájékoztatót.

  • Antacidok: pl. Gaviscon, Rennie - gyors enyhülést adnak savtúltengés esetén.
  • Protonpumpagátlók: pl. omeprazol, pantoprazol - hosszabb távra csökkentik a savtermelést.
  • Görcsoldók: pl. No-Spa - ha görcsös, hullámzó jellegű fájdalom áll fenn.
  • Hányáscsillapítók: pl. domperidon - ha a hányinger tartós vagy hányás is fellép.

Kisgyermekeknél a gyomorrontás leggyakoribb oka vírusfertőzés (pl. rotavírus). A legfontosabb a folyadékpótlás - hányás vagy hasmenés esetén kis kortyokban kell itatni az érintettet. Kerülni kell a tejtermékeket, gyümölcsleveket és cukros üdítőket, mert súlyosbíthatják a tüneteket.

Kérjen orvosi segítséget, ha:

  • a gyermek lázas, elesett,
  • nem tud inni vagy visszahányja a folyadékot,
  • 6 óránál hosszabb ideig nem pisilt,
  • a hányás zöldes vagy véres.

Idősebb korban a gyomor nyálkahártyájának regenerációs képessége csökken, az emésztőnedvek termelése visszaesik. Gyakrabban használnak nem-szteroid gyulladáscsökkentőket (pl. ibuprofen), ami önmagában is növeli a fekélyképződés kockázatát. A 60 év felettieknél ezért különösen fontos:

  • a savtermelés csökkentése (indokolt esetben orvosi felügyeletével),
  • a rendszeres orvosi kontroll,
  • a tünetek pontos megfigyelése.

Az epehólyag betegségei (pl. epekövesség) gyakran utánozzák a gyomorrontást: hányinger, teltségérzet, jobb bordaív alatti fájdalom jellemző. Az étkezéssel való összefüggés (pl. zsíros ételek után romló panaszok), a fájdalom kisugárzása a hátba, illetve a puffadás jellege segíthet a megkülönböztetésben. A pontos diagnózist azonban csak hasi ultrahang és laborvizsgálat után lehet felállítani.

Ha a gyomorrontás gyakran visszatér, és a fájdalom evés után 1-2 órával erősödik, felmerül a gyomorfekély gyanúja. Ennek leggyakoribb oka a Helicobacter pylori nevű baktérium, amely a lakosság jelentős részében jelen van, sokszor tünetmentesen. A fertőzés jelenlétét kilégzési teszttel, vérvétellel vagy szövettani mintavétellel lehet igazolni. A kezelése antibiotikumokat és savcsökkentőket igényel, 7-14 napos kúra formájában.

Kevesen tudják, de a rendszeres, mérsékelt testmozgás - például séta vagy jóga - elősegíti a gyomor ürülését, javítja az emésztést, és csökkenti a puffadást. Viszont közvetlenül étkezés után kerülni kell a hajlongással, haspréssel járó mozdulatokat.

Az ún. funkcionális diszpepszia olyan gyomorpanaszokat takar, amelyek mögött nem található szervi eltérés. Ezek gyakran szorongással, depresszióval járnak együtt, és sok esetben pszichoszomatikus természetűek. Ebben az esetben a terápia része lehet: pszichoterápia, relaxációs technikák, antidepresszáns gyógyszerek (alacsony dózisban), életmódváltás.

gyógynövények gyomorpanaszokra

tags: #gyomorrontas #tunetei #csecsemoknel