A kisgyermekkori viselkedés és nyelvelsajátítás pszichológiája: alapvető szükségletek és fejlődési zavarok

A kisgyermekkori fejlődés számos területen kritikus fontosságú, hiszen ekkor alakulnak ki azok az alapvető érzelmi szükségletek és kognitív képességek, amelyek meghatározzák a későbbi felnőttkori viselkedést és életminőséget. A sématerápiás elméletek szerint a sémák a gyermekkori betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki. Ezeket a szükségleteket öt csoportra oszthatjuk, melyek részletesebben is bemutatásra kerülnek az alábbiakban, különös tekintettel a nyelvi és viselkedési fejlődésre.

Az alapvető érzelmi szükségletek és hatásuk a gyermek fejlődésére

Az alapvető érzelmi szükségletek kielégítése elengedhetetlen az egészséges pszichés fejlődéshez. Ha ezek a szükségletek sérülnek, az negatívan hat a gyermek pszichés fejlődésére, és különböző sémák vagy zavarok alakulhatnak ki.

1. Kötődés, biztonság és elfogadás

Ide tartozik a biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény. Ahhoz, hogy a kötődés kialakulhasson, a gyermeknek szüksége van feltétel nélküli szeretetre, boldogságra, törődésre, gondoskodásra, odafigyelésre, megértésre, elfogadásra. Az elemi biztonságérzet a legfundamentálisabb alapszükséglet, amely a kora gyerekkorig nyúlik vissza. Minden gyereknek egy feltétel nélküli biztonságot nyújtó, stabil családi környezetre van szüksége.

Ha a szülők részéről elhanyagolásban van része, akár elutasítás, akár erőszak miatt, akkor a kötődés gyermeki szükséglete ezek miatt kielégítetlenül marad. Az elhanyagolásnak különböző fokozatai vannak. Enyhébb esetekben a különben szerető szülők érzelmileg nem tudnak jelen lenni a gyerek életében, túlterheltség, stressz, anyagi vagy egyéb problémák miatt. Súlyosabb esetekben sokszor a szülő pszichésen zavart vagy lelkileg, fizikailag bántalmazza gyerekét. Ez utóbbi esetekben gyakran károsodik a gyermek kötődési képessége, így felnőttként képtelen lesz a biztonságos kötődésre vagy épp függő emberi kapcsolatokat alakít ki.

Az a gyermek, aki lelkileg is, fizikailag is biztonságban érzi magát, felszabadult lesz és tud bízni másokban és a világban. Az érzelmileg stabil, kiteljesedő élet alappillére az elemi biztonságérzet. Az a gyermek akinek ez a szükséglete kielégítetlen marad, nagy eséllyel lesz labilis önértékelésű, boldogtalan felnőtt, akit erősen a külső elismerések, a mások véleménye határoz meg. Ha ez a szükségletcsoport sérül, akkor alakulhatnak ki az érzelmi depriváció vagy a társas elszigeteltség sémák.

2. Autonómia és kompetencia

Minden kisgyerek vágyik arra, hogy felfedezhesse a környezetét, hogy önálló cselekedetei legyenek. Sikerélmény számukra, ha sikerül valamit önállóan elvégezniük. Lényeges, hogy a kisgyermek, életkorának megfelelő szinten és módon megtapasztalhassa, képes bizonyos dolgokat egyedül elvégezni. Abban az esetben, amikor ezt a szülő akadályozza és túlvédő, erősen kontrolláló, ha túl sok mindent meghatároz, szűk határokat szab számára, akkor akadályozza az autonómia megélését. Ha a kisgyermek kötődési szükséglete nincs kielégítve és/vagy gátolva van az önállósodásban, akkor később nehézséget fog jelenteni számára, hogy bízzon önmagában és a környezetében.

3. Érzelmek és szükségletek kifejezése

A gyermeknek szüksége van arra, hogy kifejezésre juttassa belső világát, vagyis a szükségleteit, igényeit, érzéseit, beleértve például a boldogságot, a szeretetet, a haragot, a dühöt is. Ez által tapasztalja meg, hogy a saját igényei és érzései legalább annyira fontosak, mint a másoké. Szintén káros, ha a szülők elégedettségét, elismerését a gyermek csak tökéletességgel, teljesítménnyel érheti el. Ezek a gyerekek felnőttkorban túlzottan mások igényeihez alkalmazkodnak, próbálnak mások kedvében járni, önfeláldozásuk majdnem mártírságig megy, mivel folyamatosan lemondanak saját vágyaikról azért, hogy másoknak segítsenek. Az önkifejezés korlátozása során lelki problémák alakulhatnak ki az elfojtott negatív érzések, a harag, düh hatására.

4. Spontaneitás és játékosság

Minden kisgyereknek szüksége van arra, hogy megtapasztalja a spontán cselekvés szabadságát, a szabad, önfeledt játékot anélkül, hogy túlzott gátlások tartanák vissza. Igénye van arra, hogy teret kapjon a játékosságra, a gátlásoktól mentes viselkedésre és lelkesedésre. Ha valaki gyerekként nem tudja megtapasztalni a játékot, a spontaneitást, felnőttként kialakulhat egy érzelmi tompultság, ami elnyomja az események hatására jelentkező természetes reakciókat.

5. Realisztikus határok és önkontroll

Létfontosságú, hogy a gyermek tanulja meg szabályozni az impulzusait, belső vágyérzeteit. Ki kell alakítania az önkontrollt, a kudarctűrő képességet. Ha egy gyermek úgy nő fel, hogy nincsenek számára reális határok szabva, nem tapasztalja meg az elutasítást, a „nem”-et, akkor felnőttként is nehéz lesz kontrollálnia önmagát, sokkal inkább gyermeki ösztönei szerint cselekszik majd, hiszen nem alakul ki az akaratereje, a lemondási készsége, az önfegyelme, ami nagyon fontos, hiszen az élet számos ingerhalmazából, vonzó lehetőségeiből képesnek kell lennie ésszerűen választania.

A korlátokkal kapcsolatos emberi problémák kiterjedhetnek az önfegyelem és az önuralom nehézségeire, így problémái lehetnek majd például a táplálkozással, dohányzással, a mindennapi életvitellel kapcsolatos egészséges határok felállításában. A korlátok betartásával küzdő emberek hajlamosak másokat hibáztatni ahelyett, hogy önmagukban ismernék fel emberi problémáik valós okát.

A kényszeres gyermekkori viselkedészavar (OCD)

A kényszeres zavarok tünetei sok esetben már kora gyermekkorban észrevehetők. Az egészséges fejlődés során is megjelenhetnek bizonyos ismétlődő cselekvések, rituális viselkedés, melyeknek célja a biztonságérzet és az alkalmazkodás elősegítése (pl.: lefekvési rítusok, túlzott ragaszkodás bizonyos tárgyakhoz), de ez nem kényszeres viselkedészavar. Betegségről akkor beszélhetünk, ha a kényszeres viselkedés olyan mértéket ölt, hogy akadályozzák a mindennapi életvitelt és szenvedést okoznak a gyermek és a család számára.

A kényszeres viselkedészavar tünetei és okai

A kényszerbetegség a gyermek viselkedését jellegzetes módon megváltoztatja. Néhány esetben már egészen korán (akár 6-8 hónapos korban) előfordulhatnak olyan jelek, melyek mintegy előfutárai a későbbi kényszeres viselkedészavarnak. Már 3-4 éves korban merev szabályokkal átszínezett, rugalmatlan, kényszeres viselkedések jelenhetnek meg, például ismétlési rituálék, rendrakással kapcsolatos kényszercselekvések, étkezési vagy öltözködési szokások, vagy mentális rituálék, mint a számolás vagy mondókák ismétlése. Játékukban gyakori az ismétlődés (pl.: az autó kerekének monoton pörgetése). A tisztálkodás tekintetében túlérzékenység figyelhető meg, gyakori a kézmosás és az átöltözés.

A kényszeres viselkedészavar (OCD) kényszergondolatokat (obszessziók) és kényszercselekvéseket (kompulziók) foglal magában. A kényszergondolatokat a nagyon kicsi 3-4 éves gyermekek nem tudják még megfogalmazni és nem is tartják zavarónak, idegennek önmaguktól. A kényszergondolatok a gyermek akarata ellenére betörő gondolatok, melyek szorongást okoznak. A kényszercselekvések túlzott mértékű ismétlődő cselekvések vagy mentális rituálék, melyek csökkentik a szorongást.

Kialakulásában szerepet játszanak genetikai, idegrendszeri és pszichés tényezők. Azok a gyermekek veszélyeztetettebbek, akik gondolkodásukban, viselkedésükben túlságosan merevek, precízek és a családi szabályrendszer szerint tilos haragot, indulatot kimutatni, a szülők túl pedánsak, szigorúak. A kényszerbetegségre való hajlam öröklődik, családi halmozódást mutat, de a betegség teljesen egészséges családokban is megjelenhet.

Kezelési lehetőségek és szülői szerep

A gyermekkori kényszerbetegség felismerése gyermekpszichiáter feladata. A diagnózis a gyermek viselkedésének a megfigyelése, a tünetek megjelenésének és alakulásának pontos ismerete alapján állítható fel. A sikeres kezelés előfeltétele a korai diagnózis és az időben megkezdett terápia. Elsősorban viselkedésterápiát alkalmaznak, melyben a játékosságnak, a bátorító, de határozott hozzáállásnak van szerepe. A javulás általában lassú és fokozatos. A viselkedésterápiát néhány esetben családterápiával is kiegészítik, mert az OCD-ben szenvedő gyermekek sokszor bevonják a családot is a tüneteikbe.

A szülő értetlenül állhat a gyermek megrögzött szokásaival szemben és előfordulhat, hogy szemrehányás, kétségbeesés veszi körül a gyermeket. Pedig a tolerancia nagyon fontos ebben a helyzetben, mert ha a szülő stresszes, akkor a gyermek is az, és a kényszeres viselkedészavar tüneteit az új helyzetek és a stressz felerősíthetik. A kényszeres viselkedés külső megszakítása szorongásos rohamokhoz vezethet. Az arany középút megtalálása az ideális, mely nem más, mint a tolerancia és az empatikus konfrontáció. Emellett a külső szabályozók alkalmazása (pl.: előretervezés, hetirend) és az egyértelmű visszajelzések a gyermek felé sokat segítenek a viselkedés szabályozásában.

Beszéd- és nyelvi zavarok gyermekkorban

A beszéd és a nyelv az emberi kapcsolattartás alapkövei. Gyermekkorban a fejlődő beszéd és nyelv segíti a tanulást, a társas kapcsolatok kialakítását, felnőttkorban pedig elengedhetetlen az önkifejezéshez, a munkavégzéshez és az érzelmek közléséhez. De mi történik akkor, ha ez a képesség valamilyen okból sérül?

A beszédzavarok típusai

A beszédzavarok a hangadás, artikuláció vagy a beszéd motoros kivitelezésének zavarából erednek. Leggyakoribb típusai az artikulációs zavarok, a dysarthria és a gügyögés. Az artikulációs problémák esetén a beszélő bizonyos hangokat helytelenül ejt ki, vagy ki sem tudja mondani őket. A dysarthria a beszéd izommozgásainak idegrendszeri eredetű zavara, míg a gügyögés a kisgyermekek természetes beszédfejlődési szakasza, de ha hosszan fennmarad, beszédfejlődési zavarra utalhat.

A nyelvi zavarok típusai

A nyelvi zavarok a beszéd tartalmát, szerkezetét, a szavak megértését és használatát érintik. Ide tartoznak a nyelvi fejlődési zavar (SLI), az aphasia és a dyslexia. A nyelvi fejlődési zavar a nyelvi fejlődés késésével jár, miközben a gyermek intelligenciája és más fejlődési területei életkorának megfelelőek. Az aphasia a nyelvi képességek hirtelen vagy fokozatos elvesztése, amely leggyakrabban stroke vagy agysérülés következtében alakul ki. A dyslexia pedig egy olvasási zavar, amely a nyelvi feldolgozás zavarából ered.

A beszéd- és nyelvi zavarok hátterében álló okok

A beszéd- és nyelvi zavarok kialakulásában több tényező is szerepet játszhat: genetikai hajlam, terhesség alatti komplikációk, korai fejlődési rendellenességek, neurológiai sérülések, halláscsökkenés, valamint mentális vagy pszichés problémák (pl. szorongás, figyelemzavar, komplex fejlődési zavarok, ADHD, ASD).

Kezelési lehetőségek

A hatékony kezelés kulcsa a korai felismerés és a személyre szabott, több területet átfogó terápia. Ide tartozik a logopédiai fejlesztés, neuropszichológiai terápia, pszichológiai támogatás, mentálhigiénés tanácsadás és pszichiátriai háttér, amennyiben szükséges. A beszéd- és nyelvi zavarok hatással lehetnek a tanulásra, társas kapcsolatokra és az önkifejezésre is. A megfelelő diagnózis és terápia segítségével jelentős fejlődés érhető el - akár gyermekről, akár felnőttről van szó.

A pragmatikai kommunikációs zavar (PKZ)

A pragmatikai kommunikációs zavar (PKZ) mint önálló diagnosztikai kategória a 2013-ban kiadott DSM-5-ben jelent meg a nyelvi és kommunikációs zavarok között. A PKZ-val élő gyermekek - a gyakran rejtve maradó fejlődési zavaruk következtében - iskolai előmenetelük során tipikusan fejlődő kortársaikhoz képest egyre nagyobb és látványosabb hátrányba kerülnek, és ez tanulási nehézségekben, magatartási és viselkedési problémákban, figyelmi nehézségekben, szociális és kommunikációs esetlenségben nyilvánul meg.

A pragmatikai képesség

A pragmatikai képességet mint a nyelv szociokulturális kontextusban való adekvát felismerésére és alkalmazására való képességet tartjuk számon. Ide tartozik többek között a kommunikáció társas feltételrendszerének, szabályainak az ismerete és figyelembevétele; a társalgáshoz való rugalmas alkalmazkodás képessége, a másoknak való szándéktulajdonítás képessége, a nemverbális kommunikációs eszközök megfelelő használata, a figuratív nyelv (például metafora, irónia) és a nem szó szerinti jelentéstartalmak megértésének és alkalmazásának a képessége. A gyermekek a felnőttszintű vagy az ehhez közelítő strukturális nyelvi képességek szintjét jóval előbb érik el, mint a felnőttszintű pragmatikai működést. Ez utóbbi folyamat ugyanis jóval hosszabb, bizonyos részműködések 10-12 éves korban is alakulnak még.

A PKZ diagnosztikai kritériumai és tünetei

A pragmatikai kommunikációs zavarnak mint önálló fejlődési zavarnak a besorolása felfedezése óta élénk vitát generál a szakirodalomban. A PKZ-val élő gyermekek mind az autizmusspektrum-zavarban megjelenő, mind pedig a nyelvfejlődési zavarra jellemző tüneteket is produkálnak, miközben egyik fejlődési zavar diagnosztikai kritériumait sem merítik ki teljesen. A PKZ diagnosztikai kritériumai (DSM-5, APA 2013) a következőket foglalják magukba:

1. Folyamatosan fennálló nehézségek a társas helyzetekben használt verbális és nonverbális kommunikációban.
2. A nehézségek működésében korlátozzák a hatékony kommunikációt, a szociális életben való részvételt, a társas kapcsolatokat, az iskolai vagy foglalkozásbeli teljesítményt.
3. A tünetek a fejlődés korai időszakában jelennek meg.
4. A tüneteket nem egy másik egészségügyi vagy neurológiai állapot okozza, és nem magyarázható jobban autizmusspektrum-zavarral, értelmi fogyatékossággal vagy más mentális zavarral.

A PKZ-val élő gyermekek a pragmatika és a kommunikáció területén mutatnak a tipikustól eltérő fejlődést, emellett azonban más kognitív képességeik is érintettek lehetnek. A pragmatikai tünetek sokfélék és szerteágazóak, érintik a kommunikáció észlelési, megértési és produkciós folyamatát is. Jellemző tünetek közé tartozik az interakciók dominálása, nem megfelelő beszédkezdés vagy válaszkészség, a fordulóváltás szabályainak figyelmen kívül hagyása, és az inadekvát témaváltások.

Korai idegennyelv-elsajátítás a gyermekkorban

Régóta viták tárgya, hogy mikor érdemes és mikor lehet elkezdeni a gyerekek nyelvtanítását. A gyakorló szakemberek tapasztalatai arra utalnak, hogy az óvodai és alsó tagozatos nyelvtanítás során az anyanyelv elsajátításához hasonló folyamatok során rögzülnek az idegen nyelv szavai és bizonyos mélységig nyelvtani szabályai. Az így megszerzett nyelvtudás birtokában a későbbi tudatos nyelvtanulás lényegesen hatékonyabban és kevesebb kudarccal mehet végbe.

A korai nyelvtanulás előnyei

A nyelvészettel, pszichológiával és neurológiával foglalkozó kutatók közül, akik támogatják a módszert, azzal érvelnek, hogy a korai nyelvtanulás nemcsak egy új nyelv elsajátításhoz vezet, de a még ki nem alakult anyanyelv fejlesztéséhez, tökéletesítéséhez is hozzájárul, mivel gyerekek az anyanyelvükkel együtt szívják magukba az idegen nyelvet, együtt sajátítják el a nyelvi szabályrendszert, és nem is tudnak róla, hogy rendszert tanulnak.

Többen gondolják úgy, hogy a hét éves kor előtt megkezdett nyelvtanulás lehetővé teszi egy másik nyelv anyanyelvi szinten történő elsajátítását is. Az első évek a későbbi intenzív nyelvtanulás megalapozását szolgálják. Hét éves kor után már szinte egyetlen gyermek sem képes arra, hogy egy idegen nyelv hangjait tökéletes mértékben képezze. Az óvodás természetesebbnek veszi azt, hogy egy tartalmat, cselekvést, egy tárgyat többféle módon, angolul is, magyarul is meg lehet nevezni.

A kétnyelvűség hatása a fejlődésre

Bebizonyították, hogy azok a gyermekek, akik már születésük pillanatában két nyelvvel találkoznak, másképpen fejlődnek nyelvileg, sőt, az agyi strukturálódásuk is különbözik az egynyelvű környezetben lévő gyermekekétől. Ez azt jelenti, hogy a többnyelvűeknek másképpen működik az agyuk, az idegi kapcsolatok is másként alakulnak, az idegsejtek másként kommunikálnak egymással. Ezeknek hosszútávon számos előnyük van, hiszen az ilyen gyermekek nagyobb kognitív tehernek vannak kitéve a nyelvi fejlődés során. Egy közelmúltban történt kutatás eredményei szerint a második nyelvelsajátítás és a szürkeállomány sűrűsége között összefüggés van. Minél hamarabb kezdünk el egy másik nyelvet tanulni, annál nagyobb lesz a sűrűség.

A kétnyelvűek másképpen gondolkodnak, rugalmasabbak, mint az egynyelvűek, és a személyiségük is más. Nyitottabbak, elfogadóbbak, természetes számukra, hogy vannak emberek, akik az egyik nyelven beszélnek, míg mások egy másikon. A gyermekkori kétnyelvűségnek hátulütője csak akkor lehet, ha kikényszerítjük a gyermekből a két nyelv használatát, akarata ellenére. Fontos a természetes környezet megteremtése és a rendszeresség.

tags: #gyermek #viselkedes #pszichologia #a #kisgyerek #kiolti