Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni fotóit nézegetve azt tapasztaljuk, hogy ragyog róluk a szerelem, szinte irigyen nézzük a vibráló értelemet, érzékenységet és szenvedélyt. Gyönyörűek és boldogok, Fanniból sugárzik a modern nő öntudata és ereje. De sokszor hiába a belső tartás és tettre készség, ha az élete nagy része mégis a poklok tüzében telt el.
1926-ban két gyerek találkozott a matek korrepetáláson, és egymásba szeretett. Miklós egy különleges intellektusú lányt ismert meg, akiről akkor talán még nem gondolta, hogy verseinek későbbi legfontosabb kritikusa lesz. Fifi állítólag olyan pontosan érezte a versek formavilágát, hogy ha költők társaságából valaki felolvasott neki, azonnal jelezte, hol döccen a ritmus, vagy mikor sántít egy versláb. Talán az irodalom volt a legszorosabb kötelék közöttük.
A költő nehezen és lassan írt, Fanninak kellett nógatnia az alkotásra, aki magára vállalta kettejük egzisztenciális biztonságának megteremtését, ami igen szűkös volt. Hajnalban kelt, elment gyorsíró órát tartani apja iskolájában, ahol néha Miklós is oktatott helyesírást. A költő amúgy nem tudott állandó állásban elhelyezkedni, alkalmi irodalmi munkákat vállalt: fordítást, szerkesztést, írást. Ma azt mondanánk, hogy különbözött a bioritmusuk és eltérő mozgásigénnyel rendelkeztek. Mindenesetre Fanni korán kelt, Miklós sokáig aludt. Fanni egész nap lótott-futott, tanítani járt, Miklóst nógatni kellett, hogy dolgozzon, nehezen vette rá magát.
Gyarmati Fanni 1912 szeptember 8-án született egy országgyűlési képviselő lányaként. Radnóti korán elvesztette családját, gyámja nevelte. Fanni 14, Radnóti 17 éves volt mikor kapcsolatuk kezdődött. A diákszerelemből felnőtt kapcsolat lett, amelyet 9 évvel később egy augusztusi napon házasságkötésükkel koronáztak meg miután Miklós lediplomázott a szegedi egyetemen. Az ifjú pár Fanni fizetéséből élt, mert Radnóti alkalmi fordításokat vállalt. Főként az írásnak szentelte magát, műveit egyből Fanni kezébe adta, aki legfőbb kritikusává vált az évek során. Az asszony előbb gyorsírást tanított egy középiskolában, majd francia nyelvet a Színházművészeti Egyetemen. Nagy szegénységben éltek, Miklósnak csak hébe-hóba jelentek meg versei, Fanni mégis hitt benne és tehetségében, ezért minden áldozatot vállalt.
Fanni összesen hat abortusza volt, ami egy mai nő számára rémisztően magas számnak tűnik. Tisztában kell lenni azonban a kor tragikus körülményeivel, hiszen még nem léteztek fogamzásgátló tabletták. Az aktív szexuális életet élő nők tehát sokszor kerültek méltatlan helyzetbe a nem kívánt terhességük miatt. Igaz, az első világháború után enyhültek a törvények. Radnótiné ötször választotta a művi terhességmegszakítást Miklós mellett.
„[Az orvos] egyetlen pillanat alatt megállapította, hogy két hónapos terhes vagyok. Szédülten másztam le onnan, és kijelentettem, hát akkor azonnal cselekedni kell. Felhívta a Therápia [Polgári Szanatóriumot], másnap reggel 8 órára bejelentette az operációt, szobát rendelt. Elmentünk. Este még két órám volt, leadtam, és Miklós az ájulásig meg volt ijedve. Hazamentünk aludni, és szép nyugodtan aludtam végig az éjszakát. Reggel Anyuska jött értünk, nem mutattam semmi nyugtalanságot, és ott már Laci is várt, bejött a műtőbe, és elejétől végig a fejemnél állt, és viccesen beszélgetett velem, válaszolásra is kényszerített, szinte elvonta a figyelmemet, úgyhogy nem is éreztem fájdalmat, csak kellemetlenséget. Egy fogkezelés rosszabb ennél.”
Fanni naplóját olvasva Polcz Alaine képe rémlik vissza, aki valamivel később ugyanezt csinálhatta végig Mészöly Miklós mellett. Egy év örömteli házasság után Fanni teherbe esett, de ez koránt sem töltötte el boldogsággal az ifjú párt. A modern gondolkodású Mik és Fanni közös döntése volt, hogy egy darabig nem vállalnak gyereket. Mikor a “baj” megesett, orvos bátyja segítségével Fanni könnyen eljutott abortuszra, amit naturalista részletességgel le is írt Naplójában. Többször is. Szám szerint ötször.
Pár évvel később a Napló arról tanúskodik, hogy Fanni egyre forróbban vágyik gyermekáldás után, irigykedve nézi babázó barátnőit, és a nőies gyakorlatiassággal azt is megállapítja, hogy lassan “lecsúszik” a dologról, ha nem igyekszik. Ekkor azonban már késő: egyrészt ott a fenyegető munkaszolgálat, másrészt már Mik szerelme sem (csak) az övé, mert viszonyt folytat egy közös barátjukkal, Beck Judit képzőművésszel.
Radnótiék olyan házasságban éltek, melyre a tökéletes őszinteség volt jellemző, sokak számára talán túlzottan is. Miklós Beck Judit (Fanni barátnője) iránti szerelmét nyíltan vállalta hitvese előtt, akár a saját lakásukra is felvitte a nőt. Attól sem tartott, hogy Judittal való levelezését a felesége megtalálja, és elolvassa, hiszen nyílt volt a kapcsolat. Fanni valóban tudott róla. Fanni nem veszekedett a nyíltan vállalt hűtlenség miatt, tűrt, akár azt is, hogy otthon találja Juditot férjével láthatóan zilált állapotban. Inkább bement a konyhába, hogy megfőzze „Mik” kedvenc ételét. Az egy évig tartó kapcsolat után, melyben „Fifi” legnagyobb bánatára, férje még verset is írt Judithoz, az asszony csak lassan engedi vissza szívébe Miklóst.
„De ami a legmegrendítőbb, az az esti hazaérkezésem. Mik azzal fogad, Judit van itt. Nem vártam. Kicsit a torkomon akad a szó. Valami mulatságos esetet kezdtem mesélni a villamosról éppen, és azért folytattam hősiesen tovább, csak kicsit megremegek belül. Aztán bemegyek a szobába, és nyájasan üdvözlöm Juditot. Nagyon megviseltnek látszik Mik is, és meglehetősen csapzott. Önkéntelenül odafigyelek a díványra, összenyomódott párnák, mintha az előbb feküdt volna rajta. Mindegy, nem veszem észre. Aztán sietve felteszem a vacsorát, hogy megfőjön hamar a zöldborsó, Mik kedvence. Külön otthon megtisztítottam előre.”
A költő, bár próbált mindent megtenni, hogy elkerülje a háború borzalmait, háromszor is munkaszolgálatra hívták, és 1944-ben már nem tért haza. Abda község mellett agyonlőtték. Fanni ismerősöknél, majd Pécsett bujkálva menekült meg, de nem kerülhette el, hogy orosz katonák többször is megerőszakolják.
A háború végeztével várta vissza férjét, de 1946-ban értesítést kapott, amelyben azt írták, megtalálták egy tömegsírban. Ezt írta naplójában: „Győr mellett, Abdán felnyitottak egy tömegsírt, és megtalálták és megállapíthatók névsorában szerepelt teljes névvel, pontos adatokkal Miklós.”
Radnóti halála után Fanni még másfél évig reménykedett abban, hogy a férfi él. Kétségek, és kínzó gondolatok között vergődött hosszú ideig, miután megtudta, mi történt férjével. „…a lengyelországi, észak-magyarországi mozgó tömegsírok motoszkáltak bennem, ahová együtt hányták be a még élőket a halottakkal. A halálhír lebénította, ráadásul gyötörte a gondolat, hogy miért nem menekültek el, és miért nem bujkáltak, hiszen akkor talán -más ismerőshöz hasonlóan - az ő férje is életben maradhatott volna.
Tettek azért egy tétova kísérletet. Sík Sándor, - aki Radnóti tanár barátja volt - utolsó látogatása során ugyan tervezték, hogy megkérik, bújtassa el Miklóst a szegedi piarista rendházban, de végül csak lelki vigaszt kértek tőle. Az asszony utólag hevesen okolta magát, amiért nem álltak elő konkrétabb kéréssel.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935-től 1946-ig vetette gyorsírással papírra Radnóti Miklós és saját életének legapróbb mozzanatait: szerelmüket, házasságukat, munkájukat, nagyon intenzív társasági jelenlétüket, franciaországi utazásaikat, gondjaikat, s természetesen arról is beszámol, ahogy megélte a második világháborús éveket, férje munkaszolgálatait, majd halálát. A naplót azonban önálló szövegként is vizsgálhatjuk, hiszen fontos adalékokat nyújt a korabeli szellemi, kulturális, művészeti életről, s nem kevésbé érdekesnek tűnik fel, mint nőtörténeti forrásanyag. Fanni főként időskori önmaguknak írt, belső használatra, azért, hogy később is lássák, mi történt velük fiatalon - de az idők során felismerte, szövege kordokumentummá vált.
A felecsülhetetlen értékű kézirat számos társadalomtörténeti kérdést is felvet. Olvasási idő kb.
Gyarmati Fanni soha többé nem ment férjhez, 1947-ig a Magyar Rádióban dolgozott, majd a miniszternek kinevezett Ortutay Gyula mellett vezette a titkárságot. 1952-ben orosz szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett, három év múva középiskolai tanári oklevelet. 1955 és ´59 között elvégezte az ELTE francia szakát is. 1962-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán vezette a későbbi nyelvi lektorátust, ahol egészen 1992-ig dolgozott.
Hosszú élete során mindössze két interjút adott, látogatókat nem szívesen fogadott. Kerülte a nyilvánosságot, nem ment el a Radnótival kapcsolatos rendezvényekre sem. Élete végéig egyedül élt Pozsonyi úti lakásában, amelynek névtábláján mindvégig Radnóti Miklós neve állt.
Radnóti Miklós élete
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni három nemzedéket okított anélkül, hogy beszélt volna diákjainak Radnótival való kapcsolatáról. Alakját és szerelemük mélységét őrzik Radnóti versei, s kettejük naplója, amelyet az utókor újra és újra tanulmányozhat. Úgy tudott megjellenni, nyilatkozni és hallgatni is, mint egy igazi hercegnő, de lelke és Naplója mélyén szörnyű titkokat rejtegetett.
Bár a magyar irodalomban Radnóti és Gyarmati Fanni kapcsolatát az egyik legszebbnek tartjuk, ismert tény, hogy az nem mindig volt felhőtlen. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelmi története gyerekkorukban kezdődött: a költő 1926-ban, 17 évesen ismerte meg az akkor még csak 14 éves Fannit - mindketten ugyanahhoz a tanárhoz jártak matematika korrepetálásra. A kamaszkorban lévő Radnótinak azonnal megtetszett a lány és még a ceruzáikat is elcserélte, hogy legyen oka megszólítani őt. Pár évvel később, miután Radnóti megszerezte a diplomáját, 1935-ben összeházasodtak és beköltöztek egy apró, második emeleten lévő lakásba a Pozsonyi úton. A fiatal pár szegénységben élt, bevételük Fanni tanítói munkájából volt, ugyanis Radnótinak csak rendszertelenül jelent meg egy-egy verse, de igyekezett alkalmanként szerkesztői vagy fordítói állást is vállalni. Mindemellett helyzetüket a fenyegető zsidótörvények sem könnyítették meg, de a pár a hátrányos körülmények ellenére is kitartott, Fanni pedig minden erejével azon volt, hogy támogassa férje művészetét. A fiatal nő vált az ifjú költő legnagyobb kritikusává, hiszen jó érzéke volt az irodalomhoz és a versekhez, így segítette szerelmét az írásban.
A XIX. században a művi terhességmegszakítás szempontjából teljes sötétség uralkodott: a beavatkozás egyszerre volt társadalmilag elfogadhatatlan, életveszélyesen kivitelezhető és törvényileg büntetendő. Az 1878-as törvényi szabályozás nyilvánvalóvá tette, hogy az abortusz emberölés, és kettőtől nyolc évig terjedő börtön járt érte. A törvénycikk egyes rendelkezéseit még a bábakönyvek mellékletei is közölték miheztartás végett.
A haladó nézeteket közvetítő Huszadik Század hasábjain így összegezték a helyzetet 1911-ben: „Mindnyájan tisztában vagyunk, hogy a magzatelhajtás általános jelenség mágnás-, polgár- és parasztasszonyoknál egyaránt, a közmorál már rég nem minősíti erkölcsbe ütközőnek, a tudomány, amely az életből meríti tételeit, igazolja, de azért egyre-másra szedi áldozatait a hipokrízis, vásári lármával hurcolják börtönbe és kannibáli kéjjel állítják pellengérre azokat a nőket és esetleg orvosokat, akiket a véletlen vagy mások bosszúvágya vagy más aljas indok juttat a rendőrség kezére.”
Ezek már jóslatnak beillő szavak. Az első világháború sok mindent megváltoztatott, nehéz volt a vészhelyzetben az élet számos területére kiáramló nőket 1918 után ugyanoda visszatuszkolni, ahol addig voltak. Birtokba szerették volna venni az oktatási intézményeket, betolakodtak a munkahelyekre, és a szabadabb életmód mellett megkívánták, hogy döntéseket hozhassanak a saját testük felett. Ennek következtében sok orvos helyezkedett szembe a törvénnyel, hiszen a jelek arra mutatnak, hogy a két világháború közötti időszakban a dolog gyakorlatilag a „szürke zónában” működött.
A mélyen őrzött, 2014-ben megjelent Napló pontos képet mutat érzéseiről és Radnótihoz fűződő kapcsolatáról. Beck Judit egyetlen hangfelvétele, amelyben Radnótival való kapcsolatáról beszél, szintén csak Fanni halála után jelenhetett meg - Beck Judit kérésére.
A megrendítő és tragikus sorsú költő felesége, Gyarmati Fanni élete végéig kitartott férje emléke mellett, és gondozta annak hagyatékát. Élete volt a bizonyíték arra, hogy a szerelem, még ha fájdalmakkal és tragédiákkal is terhelt, örökre szólhat.