A magyar nyelv, mint agglutináló nyelv, rendkívül gazdag toldalékokban, amelyek a szavak jelentését és szófaját is képesek módosítani. A szóalkotás egyik legfontosabb módja a szóképzés, amely képzőknek nevezett toldalékokkal történik.
A képzők olyan grammatikai morfémák, amelyek - módosítva a tőmorféma vagy a belőle korábban alkotott relatív szótő jelentését - új szavak alkotására képesek, tehát a nyelvnek olyan eszközei, amelyekkel a szókészlet gazdagítható.
A morféma a nyelv legkisebb önálló alakkal és jelentéssel rendelkező egysége. A tőmorféma, vagy másnéven szótő, olyan szavakat jelöl, amelyek nem bonthatóak már kisebb részekre, de önállóan is megállják helyüket egy mondatban. A toldalékmorfémák azok az elemek, amelyek hozzácsatlakoznak a szótőhöz. A képző a toldalékok egy fajtája, amely a jel és a rag között áll, de nem zárja le a szóalakot.
A képzők főbb jellemzői
A képzők legfőképpen azt teszik, hogy kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatják a szó jelentését, s ezzel új szavakat alkotnak. Ezt szinte minden szófajhoz csatlakozva megteszik. A képzők száma biztosan meghaladja a százat, és attól is függ a végeredmény, hogy mit tekintünk külön toldaléknak.
A képzők szófajváltó képessége
A képzők a szófajokhoz való viszonyuk alapján lehetnek szófajváltók vagy szófajtartók. A szófajváltó képzők megváltoztatják a szótő szófaját. Például:
- Átalakíthatnak névszókat más névszókká: kert-kertész, futball-futballista, ház-házatlan, tojás-tojásdad.
- Átalakíthatnak szavakat más szófajúvá is. Névszót, indulatszót, határozószót igévé: gyalu-gyalul, piros-piroslik, jaj-jajong, bizony-bizonykodik.
- Igét is tehetnek névszóvá: bont-bontás, lát-látomás, olvas-olvashatatlan, akar-akarat, nyit-nyitány.
Nézzünk további példákat a szófajváltó képzőkre:
- Igéből névszót létrehozó képző: gondol + at = gondolat.
- Névszóból névszót létrehozó képző: kedves + ség = kedvesség.
- Igéből igét létrehozó képző: telefonál + gat = telefonálgat.
- Névszóból igét létrehozó képző: szép + ül = szépül.
Magyarul elmagyarázva - ilyen hosszú szavak, ilyen elszigetelt nyelv
A képzők jelentésmódosító képessége
Vannak képzők, amelyek erőteljesen megváltoztatják az alapszó jelentését (pl. vad-ász, só-tlan, ás-ó), mások csak kis mértékben módosítják azt (pl. pici-ke, András-ka). Különféle képzők egy-egy szóból kiindulva egész szóbokrot alkothatnak: lát-látás, lát-látvány, lát-látatlan vagy kert-kertész, kert-kertes, kert-kerti, kert-kertecske, kert-kertészkedik.
Egy-egy szóhoz egymás után több képző is kapcsolódhat: a lát-ból lehet látvány, abból látványos, abból látványosság.
A szóképzés a szó jelentését, s ezzel új szavakat hoz létre. Például: mos + kodik = mosakodik.
A képzők alakja és illeszkedése
A képzők lehetnek egyalakúak vagy több alakúak. Egyalakú az -ít (bátor-ít, szép-ít) és a -ni (jár-ni, fél-ni).
A több alakú képzők alakváltozatai különbözőképpen térhetnek el egymástól. A csupán magánhangzójukban eltérő képzők két- vagy háromalakúak. A kétalakúak magas-mély szempontból illeszkednek a szótő hangrendjéhez:
- -ság/-ség: katona-ság, pék-ség;
- -zat/-zet: csillag-zat, növény-zet;
- -asz/-esz: vad-ász, méh-ész.
A háromalakúak az előzőn kívül ajakműködés tekintetében is illeszkednek:
- -kodik/-kedik/-ködik: ruház-kodik, eresz-kedik, öltöz-ködik;
- -dogál/-degél/-dögél: áll-dogál, men-degél, ül-dögél.
Egyes képzők kezdő mássalhangzójukban térnek el egymástól.
Összetett képzők és képzőbokrok
Az „összetett képző” vagy „képzőbokor” fogalma a nyelvtörténeti munkákban általánosan elfogadott és használt terminus technicus. A képzőbokrok több egyszerű képző összetapadásából keletkeznek, olyan módon, hogy egy, már képzővel ellátott alapszóhoz újabb képző, esetleg több újabb, azonos vagy különböző funkciójú képzőelem járul, s idővel a nyelvérzék számára az összeforrt, több képzőelem együttesen tölt be valamilyen jelentésmódosító szerepet.
A mai nyelvben a több képzőből összeforrt képzők legnagyobb részét már nem tudja elemeire bontani. A szinkrónia vizsgálója ma egységes képzőnek minősíti például a -gat/-get, -gál/-gél, -ni, -va/-ve stb. nyelvtörténetileg összetett képzőket. Az „összetett képző” elsősorban tehát nyelvtörténeti kategória.
A mai magyar nyelv az összetett képzők árnyaltabb definícióját adja leíró szempontból: „összetett képzőkről csak akkor lehet szó, ha közbeeső származék nélkül, közvetlenül járul hozzá valamely alapszóhoz egy képzőhalmaz, egyébként továbbképzésről, tehát két vagy több egyszerű képző egymás után kerüléséről kell beszélni”.
Például -hatatlan/-hetetlen. Emellett említést tesz egy olyan képzőcsoportról is, amelyik bizonyos származékokban összetett képzőként viselkedik, más hasonló szerkezetű származékokban viszont csupán továbbképzés történt.
A jó-ságos, szép-séges szavakban egységesnek vélik a képzőbokor jelentését (függetlenül attól, hogy szerkezetileg jól tagolhatók), mert a származékszavak a jó, hű, szép alapszókkal állnak szemben, azok nyomatékosabb szinonimái. Velük szemben továbbképzésről kell beszélnünk például az egész-ség-es melléknév esetében, mert itt a közbeeső képzett főnevet, az egészség-et képeztük tovább melléknévvé, tehát két különálló, egyszerű képző rajta a -ség és az -(e)s.
A képzők helye a szóalakban és a sorrend
A hagyományos sorrend az, hogy a szótő után következik egy vagy több képző, utána a jel, és a szóalakot a rag zárja le: tér-ség-ek-ből. Ez a sorrend azonban felborulhat, ha egy eddig ragnak mondott toldalék után még egy további toldalék következne: falu-m-ból. De ha az „m” toldalékot nem ragnak, hanem birtokos személyjelnek tekintjük, akkor a szerkezet „tő-rag-rag”-sorrendje „tő-jel-rag”-gá válik, tehát nem sérül a „szabály”.
A képzők helye többnyire közvetlenül a tőmorféma után van a szóalakban, az ettől eltérő szavakban a morfémasorrendet nem tekintjük tipikusnak (tenyeremnyi, apósomék stb.). Ha tehát egy toldalék után már nem állhat újabb képző, akkor az általában nem is képző.
A képzők keletkezése és típusai
Az ősmagyar nyelv a finnugor és az ugor korból örökölt képzőket, pl. ‑d, ‑g, ‑l, ‑m, ‑r, ‑z, majd az ősmagyarban keletkeztek más képzők, pl. ‑a, ‑e, ‑ó, ‑ő, ‑ú, ‑ű. Később új képzők lettek önálló szavakból, például a hat igéből a ‑hat/‑het képző vagy a ság, illetve ség ’domb, halom’ főnévből a ‑ság/‑ség képző. Újabb képző a nő főnévből keletkezett ‑né (királyné).
Új képzők keletkeztek más képzők összekapcsolódásából is. Ily módon lett a gyakorító ‑g-ből és a műveltető ‑(a)t-ból a ‑gat/‑get gyakorító igeképző, a ‑z igeképzőből és az ‑at/‑et főnévképzőből pedig a ‑zat/‑zet (állványzat, hálózat) képző. Jövevény képzőknek nevezhetők is vannak a magyarban, amennyiben jövevény szavakkal együtt kerültek a nyelvbe, és utólag más szavakhoz is hozzáadták őket.
Termékeny és nem termékeny képzők
Vannak termékeny képzők, azaz olyanok, amelyekkel a mai nyelvben is alakulnak új szavak (túlteljesítés, tévézik, érzéstelenít, szájtátiság). A nem termékeny képzőkkel nem alakulnak új származékok (bukdácsol, szabály). A termékeny képzők többnyire gyakoriak is (pl. ‑gat/‑get), de lehetnek viszonylag ritkák is, pl. ‑ékony/‑ékeny (rebbenékeny). Ugyanakkor vannak nem termékeny, de viszonylag sok aktuális szóban jelen levő képzők.
Többjelentésű és szinonim képzők
Többjelentésű például a ‑z igeképző. Nem tévesztendő össze az ilyen képző homonim, azaz azonos alakú, de más-másféle szófajú szóhoz járuló és más-más jelentésű képzőkkel. Vannak szinonim, azaz egyazon jelentésű képzők is, bár általában nem lehet akármelyiket egyazon alapszóhoz hozzáadni.
Más szempontból a képzők nagyon sok jelentést vagy jelentésárnyalatot adhatnak hozzá az alapszavakhoz.