A vulgáris szavak és kifejezések a magyar nyelv szerves részét képezik, noha gyakran pejoratív értelmet hordoznak. Ezek a kifejezések nem csupán a szitkozódásban játszanak szerepet, hanem a nyelv fejlődésének, a társadalmi normák változásának is tükrei. Ahogy Nádas Péter, az egyik legkiemelkedőbb kortárs magyar prózaíró is teszi a „Párhuzamos történetek” című regényében, a vulgarizmusok valóságának visszaadása hozzájárul a szavak eredeti jelentésének megőrzéséhez.
A „vulgáris” szó a latin „vulgaris” szóból származik, ami „közönséges” jelentéssel bír. Ez a jelző több szempontból is értelmezhető: egyrészt utalhat a nyelvre, ahol a vulgáris beszéd durva, trágár kifejezéseket és szavakat tartalmaz. Másrészt a vulgáris jelzőt használjuk egy viselkedés vagy műalkotás leírására is, ha az ízléstelen, alantas vagy durván közönséges.
A vulgarizmusok története és fejlődése
Mártonfi Attila nyelvész szerint a tabukifejezések megjelenése a magyar nyelvben három szakaszra tagolható nyelv- és kultúrtörténeti szempontból.
1. Kereszténység előtti időszak
Az első a kereszténység előtti időket jelenti, amikor a vadállatok megnevezése számított tabunak, attól tartottak ugyanis a korabeli emberek, hogy a szó erejével megidézik ezeket a lényeket. A farkas szó például másodlagos megnevezés, arra az állatra utal, amelyiknek farka van, de nem mondjuk ki a nevét, mert akkor megjelenik.
2. Középkor és a vallási tabuk
A középkortól egyre erősebb tabunak számított bármi, aminek köze van Istenhez. Fontos megjegyezni, hogy a kereszténység alapját jelentő zsidó kultúrában ki sem szabad mondani isten nevét, helyette különböző más megnevezéseket használnak. Emiatt komoly tabunak számított az istenkáromlás. Úgy vélték, hogy ha egy közösségben valaki ilyesmit tesz, akkor isten az egész közösséget büntetni fogja, így szigorúan tiltották is az efféle kifejezések használatát.
3. A szexualitás megjelenése a tabuk között
A következő fordulatot a 19. század hozta el, amikor a szexualitás vált a tabuk központi témájává. Kazinczy például még a fiával való levelezésében könnyedén leírt olyanokat, hogy „baszom az anyja”, utána viszont hosszú időre eltűntek ezek a szavak az írott szövegekből. Talán a 20. század második felében, az 1970-es években kezdték újra leírni, amikor a hippik megjelentek, és elkezdték feszegetni a társadalmi konvenciók határait.
Miért mondjuk, hogy b@szd meg? - magyar káromkodások eredete
A leggyakoribb magyar vulgáris kifejezések etimológiája
A magyar nyelv tele van érdekes eredetű vulgáris kifejezésekkel, amelyek jelentése és használata az idők során sokat változott.
Baszik
A „baszik” honfoglalás előtti időkből származó, ótörök jövevényszóról van szó. Három főjelentése van: ’nyom’, ’üt’, illetve ’közösül’. Ezek közül a nyomást kifejező volt az eredeti. Érdekesség, hogy a magyar boszorkány szó is innen ered, arra használták, akit „megnyomott” a gonosz szellem. Másfelől viszont a „baszik” az egyetlen magyar ige, amelyhez szinte bármely igekötő társítható.
Fasz
A „fasz” szót két értelemben használhatjuk: amikor nem a férfi nemi szerv megnevezéséről van szó, hanem átvitt értelmű szitokszóként érvényesül, a kifejezés a másikkal szembeni rokonszenv hiányára, esetleg a másik mentális hiányosságaira utalhat. A fasz szó esetleg a finnugor alapnyelvből származik, de bizonytalan az eredete. Legfeljebb annyit tudunk, hogy 1370-ben már volt olyan személynév, hogy Lágyfaszú.
Pina
A női nemi szervvel kapcsolatos leggyakoribb kifejezésünknek igen szép nagy szócsaládja van. Régen egyáltalán nem számított szitokszónak, egyébként valószínűleg a fon igéhez lehet köze. Fontos viszont, hogy a „pina” és a „picsa” szó között nincs semmiféle etimológiai kapcsolat, szláv jövevényszóként az utóbbi sokkal később került a magyarba.
Kurva
A magyar „kurva” szó sajátossága, hogy a környékünkön több nyelvterületen is viszonthallhatjuk, hasonló jelentéssel. A szó a magyarban szláv eredetű, ott a „kura” szóból származik, amely ’tyúk’-ot jelent.
Geci
Az elmúlt években a közbeszédben széles körben elterjedt „geci” szó a szakember szerint eredetileg a Gergely becézése volt, a mai jelentése azonban legkorábban a 19. században kezdett el kialakulni. A „geci” szó „gece” alakváltozatát például „Az ember nemi tekintetben” című bonctani szakkönyvben szakszóként használták akár a gececső összetétel előtagjaként is.
Huncut
A „huncut” szó pont fordított utat járt be, mint a „geci”. Mártonfi Attila szerint ez ugyanis a 19. században még egy durva szitokszó volt. Német eredetű, eredetije a mai „Hundsfott”, ez szó szerint körülbelül ’kutyapicsá’-t jelent. Természetesen nem az irodalmi németből, azaz a „hochdeutsch”-ból került a magyarba, hanem a bajor-osztrák dialektusból.
Vulgáris kifejezések az irodalomban és a médiában
A vulgarizmusok nem csupán a hétköznapi beszédben, hanem az irodalomban és a médiában is megjelennek. Egy amerikai erotikus tévéműsor például különféle amatőr szexvideókat mutat be, a videóbejátszások közti szünetekben pedig egy kacér szőke hölgyemény utcai járókelőket faggat szexuális szokásaikról. S míg az amatőr szexvideóknál kitakarják a nemi szerveket, a legdurvább vulgarizmusok gond nélkül elhangozhatnak a műsorban. Így aztán a műsor, bármennyire is uralják a hétköznapi kispolgári beidegződések, tulajdonképpen nyelvápolói munkát végez. Nem a vulgarizmusok fennhangon való kimondásának élvezetéről van itt szó egyedül, hanem az adott szavak konkrét jelentésének megőrzéséről.
Hasonló kísérletet végez Nádas Péter a „Párhuzamos történetek” című regényében. A szerző a regényben mindvégig következetesen a „fasz” szót használja a férfi nemi szerv, illetve a „pina” szót a női nemi szerv megnevezésére, amivel tulajdonképpen vissza szándékozik adni ezeknek a szavaknak a valóságát. Nádas Péter tudatában van annak, hogy a vulgarizmusok tulajdonképpen nem is vulgarizmusok, hanem a nyelv fontos és teljes jogú összetevői, s a vulgáris használattal tulajdonképpen e szavak valódi jelentéséből „lopunk” valamennyit az átvitt értelmű jelentés részére.
Megeshet azonban, hogy a szavak valódi jelentése egyszer csak elhalványul, elsikkad a vulgáris jelentés mellett. Ilyenkor a folyamat a visszájára fordul: a szónak mint vulgarizmusnak is megrendül addigi hitele. Így lehet, hogy amíg pl. az „átok” fogalma a hétköznapokban „valóságos” jelentéssel bírt a társadalomban elevenen élő babonásság folytán, addig az „átkozott” kifejezés kíméletlen, durva vulgarizmusnak számított; ma, mikor az „átok” fogalma tulajdonképpen érvényét vesztette a társadalmi kommunikációban, az „átkozott” kifejezés nem számít többé bődületes szitoknak.
A káromkodás és a szitkozódás közötti különbség
Nagyon fontos különbség, hogy a szó szoros értelmében csak azt nevezzük káromkodásnak, ami istenkáromlás. Az összes többi szitkozódásnak számít. A káromkodásokban előforduló fogalmak szerintem valamilyen primitív vallási szint „szakrális” fogalmi rendszerébe tartoznak. Felemlegetésüknek máig van bizonyos mágikus-ráolvasás jellege.
A káromkodás kutatásának nehézségét az jelenti, hogy ilyen fordulatok, ha ki is csúsznak az ember száján, írásban már ritkábban jelennek meg. Különösen így volt ez abban az időben, amikor a káromlás még bűntettnek számított. A vizsgált anyag a 17-18. századból, elsősorban Rozsnyóról és Rimaszombatról származik.
A káromkodásokkal kapcsolatos érdekességeket táblázatba foglalva is bemutathatjuk:
| Kifejezés | Eredet | Eredeti jelentés | Mai jelentés |
|---|---|---|---|
| Baszik | Ótörök | Nyom, üt | Közösül (és átvitt értelmű szitok) |
| Fasz | Bizonytalan (finnugor?) | Férfi nemi szerv | Férfi nemi szerv, és átvitt értelmű szitok |
| Kurva | Szláv (kura) | Tyúk | Prostituált, és átvitt értelmű szitok |
| Geci | Gergely becézése | Becenév | Sperma, és durva szitok |
| Huncut | Német (Hundsfott) | Kutyapicsa | Rosszcsont, csintalan |
| Franc | Francia kór (szifilisz) | Betegség | Enyhe szitokszó, indulatszó |
| Fene | Rákos tünetek | Betegség | Enyhe szitokszó, indulatszó |
| Rosseb | Betegség (ragályos kiütéses betegség) | Betegség | Enyhe szitokszó, indulatszó |
A diskurzuspartikulák szerepe
Amikor bazmegezünk, akkor nem azt mondjuk, amit úgy írnánk le, hogy „baszd meg”, mivel ez utóbbi egy felszólító módú igealak, az előbbi pedig egy úgynevezett diskurzuspartikula. A partikulák olyan szavak, amelyek nem alkotnak önálló tagmondatot, nem kerülnek be a mondat szerkezetébe, se kötőszói, se egyéb funkciójuk nincsen, mintegy részecskeként mégis ott vannak. Valamiféle attitűdöt fejezhetnek ki, valamilyen fokozatiságot, önmagukban azonban nem állhatnak. Tágabb értelemben viszonyulásra utalnak, azáltal hogy egyetlen szót finoman módosítanak, hozzátesznek a jelentéséhez.
Megfigyelhető, hogy részben nyelvi, részben társadalmi okokból újabb és újabb megbélyegzett szavak kerülnek szótárba. Az „átkos” idején például a bolond és a bolsevik szavak egymás után következtek volna a szótárban, de közéjük iktatták a bolonyikot. Maradva még a b betűnél, a fent említett vallási tabuk miatt a magyar nyelvben az egyik legdurvább káromkodás a mai napig az „isten bassza meg”, amelyet azonban a kreatív káromkodók sokszor teljesen hétköznapi vagy épp ellenkezőleg, rendkívül furcsa kifejezésekkel színesíthetnek.