A farsangi lovaskocsi kerekes babákkal és a gyermekkor Bölcskén

A gyermekek hagyományos paraszti társadalomban elfoglalt sajátos helyéről számos néprajzi adatközlés, elemző és összefoglaló munka született. Ezekhez kapcsolódva, a bölcskei gyermekélet hétköznapjairól és ünnepeiről rajzolunk képet, bemutatva a déd- és nagyszülők gyermekéveit, felvillantva a mai gyermek- és kamaszélet jellegzetes vonásait.

A gyermek helyzete a családban és a faluban

A gyermek élete, helyzete a családban és a falu tágabb közösségében az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Ma e legifjabb korosztály tagjai központjai, meghatározói egy-egy család életének. A fiatalok már az udvarlás során megbeszélik, hány gyermeket szeretnének, a házasságkötés után pedig igyekeznek anyagilag is felkészülni az új jövevény, jövevények fogadására. Leggyakrabban két gyermeket akarnak. Külön öröm, ha az egyik fiú, a másik leány. Ha mindkettő leány, előfordul, hogy egy harmadikat is vállalnak: hátha fiú lesz, aki tovább viszi a nevet. Az első gyereket mindjárt a házasságkötés után, a másodikat viszont a szülőktől külön költözést követően, a saját ház építése alatt, vagy befejezése után tervezik. Még a negyvenes években is gyakorlat volt, hogy a farsangkor tartott lakodalmat követően igen korán, szeptemberben vagy októberben már meg is érkezett az első gyermek, utána pedig sorban a többi.

Gyermekhalandóság és születésszabályozás

A gyermekhalandóság magas száma miatt a megszületett apróságok közül kevés érte meg a felnőttkort. A csecsemőknél a bélfertőzés, a vérhas, a 4-5 éveseknél a torokgyík, a vörheny és a himlő szedett különösen sok áldozatot. A születéskorlátozás előtérbe kerülésére, az abortuszok számának emelkedésére Bölcskén a múlt század végétől vannak adatok. Ezek persze csak az előforduló esetek töredékére utalnak, hiszen az asszonyok - sikerrel vagy sikertelenül - titokban a legkülönbözőbb magzatelhajtási módokkal próbálkoztak: köveket emelgettek, meleg vízbe ültek. Főként a vagyonosabb református családoknál volt gyakori az egy-két gyerek. Szabó István református tanító 1938-ban a születések számának csökkenéséről panaszkodott: "bár még egykéről nincs szó, a természetes szaporodás erősen erre irányuló hajlandóságot mutat." A faluban a nyelvek igen megszólták, akinek négy vagy több gyereke volt: "Ez is mire vállalja! Mit akar vele ebben a nehéz világban! A meddő asszonyokat, a családtalanokat sajnálta a nép, de nem vetette ki."

Várandósság és születés körüli hiedelmek

A várandós asszony a mindennapi paraszti életet élte. A terhességet természetes létállapotnak tartották, a gyermeket váró asszonnyal nem kivételeztek. Bizonyos tilalmak, illetve kiváltságok a születendő gyermek érdekében mégis megillették. Azt tartották, akkor lesz egészséges a gyermek, ha a terhes asszony mindent megkap, amit megkíván: "Birkát ettek a szomszédba. Éppen ott voltam, és nagyon megkívántam, de nem szóltam. Hazamentem, éreztem, hogy rosszul vagyok. Visszament az uram, hogy kérjen a húsból, de már elfogyott. Az anyósom csinált csirkét, nem ért az semmit. Olyan rosszul voltam, hogy a meszet kapartam le a falról. Nem sokra rá meg is lett a gyerek." Ha terhes asszony gyümölcsöt szakított a máséról, az az országos gyakorlattal egyezően Bölcskén sem számított lopásnak. A tilalmak közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a várandós asszony nem nyúlhatott beteg állathoz. Úgy tartották, ha valaki terhes, nem tanácsos keresztüzet tartania, mert a keresztelt, vagy a születendő gyermek meghalhat. Itt is élt az a hiedelem, hogy ha egy állapotos asszonyt valamivel megdobnak vagy megütnek, az a kisbabán is meglátszik. Példaként említették, hogy egy terhes asszony kifúratta a fülét, s a gyereken is ugyanott egy kis sötét pont látszott. Még a terhesség alatt igyekeztek következtetni a születendő gyermek nemére. Általános, napjainkig ismert vélekedés, hogy ha az anya hasa hegyes, akkor fia lesz. Ha erősebben kifoltosodik, akkor biztos, hogy lány várható, mert ha minden csúnyaság kijön az anyán, szép lánya lesz. Lányra következtetnek akkor is, ha fenékre hízik az anya, vagy ha édeset kíván enni. Ma is ismerik a gyűrűvel, tűvel jóslást.

Szülés és gyermekágy

Nagyanyáink még otthon szültek. Bábaasszony segített nekik, nagyon ritkán hívtak orvost. Kórházba csak rendkívüli esetben került a szülő nő. Az asszonyok az utolsó pillanatig dolgoztak. "A férjem permetezett, hordtam a vizet utána. Mások is arattak, kapáltak, markot szedtek. Mikor én az elsőt szültem, éppen arattunk, s ott kinn elment a vizem. És egész hazáig hoztam a fejemen az egész napi kosztot, mert kint szoktam főzni, meg hoztam a sarlót a kezembe. ... Alighogy hazaértem, fölülről gyött a bábaasszony... Aztán intek neki, hogy gyöjjön hamar gyorsan. Gyött, jaj, aszondja, gyorsan, ha tudsz, aszondja, nagyobbakat lépj ... lefeküdtem, itt benn a szobába, meg is lett a lányom. ... Volt, akinek bizony, kint a határba lett meg a gyereke." A faluban 1938-ban két községi és egy magánszülésznő volt. Még ma is emlékeznek a két utolsó bábára, Törcsök Istvánná Varga Rozáliára és Szabó Dezsőné Jendrolovics Rozáliára. Amikor a baba megszületett, először meglóbálták, addig, míg nem sírt," aztán fenyőfából készült teknőben megfürösztötték. A bába a szülést követően 8 napig járt füröszteni a babát, kimosott, s az anyát is addig kezelte. A községi bábáknak nem fizettek, "de ahányszor megjelent, annyiszor etették, sőt az ennivalót ajándékba is kapta." Változó volt, a szülés nehézségétől és az anya egészségi állapotától, a család helyzetétől függött, hogy ki mennyi ideig feküdte a gyermekágyat. Volt, aki a szülés után 3 nappal már felkelt dolgozni, más végigfeküdte a 6 hetet.

Csecsemőgondozás és hagyományok

A harmincas években a faluban anya- és csecsemővédelmet szolgáló intézmény nem volt, így az újszülöttek gondozása teljes egészében a családra hárult. Az egyetlen külső segítséget az jelentette, hogy a zöldkereszt a terhes és szoptató anyáknak némi tejet és cukrot juttatott. Fontos volt, hogy ameddig csak lehetett, szoptatták a csecsemőket. Amellett, hogy ez természetes fogamzásgátlást is jelentett, úgy tartották, minél tovább szopik a gyerek, annál egészségesebb lesz. Általában 9-10 hónapig szoptattak, de gyakran 15 hónapig, vagy még tovább. Olyan is előfordult, hogy egy asszony egy hét híján négy éves koráig szoptatta a fiát. Ha az anya dolgozott, csak reggel és este szoptatott. A babát 3-6 hónapos koráig pólyázták. A csecsemőt a sarkára fordított négyszögletes pólyavánkusra fektették, lábát kinyújtották, teste mellé tették a kezét, s szigorúan becsavarták és lekötötték. Azt mondták, "így lesz egészséges." A keresztelő alkalmával fehér fodros, csipkével díszített ünneplő pólyát használtak, egyébként tarka hétköznaplót. A kisbaba a pólyából kikerülve két éves koráig ubonyban, a varrónők vagy a nagyanyja által sifonból varrt fodros nyakú, egyenes vonalú, hátulgombos hosszú ingben járt.

Újszülöttel kapcsolatos hiedelmek és a keresztelő

Számos hiedelem élt az újszülöttekkel kapcsolatban. Az idősebb katolikusok még emlékeztek arra, hogy nagyszülőik attól való félelmükben, hogy a boszorkányok kicserélik a gyereket, nem merték egyedül hagyni az újszülöttet. Akinek összenőtt volt a szemöldöke, azt nem engedték a kisbaba közelébe, mert megveri szemmel. Ha úgy gondolták, mégis megtörtént, mert például sokat sírt a gyerek, szenes vízzel megmosdatták. Parazsat dobtak a vízbe, vagy pohárba vizet öntöttek, s elégettek felette 3 szál gyufát. A keresztelés az újszülöttnek a család és a falu közösségébe való befogadását jelentette. A magas csecsemőhalandóság miatt igyekeztek minél hamarabb, általában 2-3 hetes korában megkeresztelni a gyermeket. Emlékezetes kivételnek számított, ha ez később történt. "Egy kiló tíz dekával születtem. Két éves valtam, mikor megkö-rösztöltek, de belinerbe kötöttek bele, hogy a vánkosbul ki ne essek. Aszonta a pap, mert bevitettek oda a lakására, hát, ó" még az életébe ilyen pindurkát nem látott kétévesbe." Ma nem olyan sürgős a keresztelés, s a szertartással, amelyen újabban a szülők is részt vesznek, gyakran várnak valamely egyházi ünnepig. A keresztelés, amely előtt az utcára még a negyvenes években sem vitték ki újszülöttet, két részből állt: az egyházi szertartásból és az azt követő vendégségből, amit a reformátusoknál poszitának neveztek. A keresztelő általában vasárnap volt, s reggelivel várták a háznál a komaasszonyokat, akik a bábával elvitték a gyermeket a templomba. Az ötvenes évek elejéig a keresztszülők a bábával, a gólya nénivel a cintériumban a fal mellett elhelyezett két padon ülve várakoztak, amíg befejeződött a prédikáció, és sor került a keresztelésre. Hazatérve nagy ebéd fogadta őket, melyre meghívták a szülők keresztszüleit, a kisgyerek kercsztszüleit (a komákat), a testvéreket a családtagokkal, a szülők szüleit és nagyszüleit. A hagyományos étrendű poszitát a szülők tartották, s a bába is mindig részt vett rajta. A katolikusoknál az egyházi szertartásra a bábával és az újszülöttel a keresztanya ment cl. A bábaasszony vitte a gyereket, akit a mise végén keresztelt meg a pap. Amíg az anya a gyermekágyat feküdte, régebben a rokonok, főleg a komaasszonyok, később a szomszédok, az ismerősök is ennivalót hordtak neki komatálban, komabögrében, komakosárban. A komabögrében, e másfél literes virágos porcelánedényben húslevest vittek. A komakosarat komakendővel takarták le. Az otthoni szülések idején valamely könnyű étellel már a szülést követő napon is sor kerülhetett a látogatásra. Mióta kórházban szülnek az asszonyok, a gyermekágyas látogatásának szokása átalakult. A közeli rokonok, jó ismerősök már a kórházban megnézik a kisbabát és az anyát, s hazatértük után ismét felkeresik őket. Az idősebbek, akik még jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz, tortát és egy pár csirkét visznek, a fiatalabbak ruhaneműt vagy játékot.

Keresztszülők választása

A keresztszülők választásában a katolikusok és a reformátusok között régebben eltérő szokások éltek, melyek mára - főként a gyakori vegyes házasságok miatt - hasonlóakká váltak egymáshoz. A katolikusoknál inkább a rokonok, főleg a testvérek voltak a keresztszülők. A családban több gyereknek is ugyanaz volt a keresztanyja és keresztapja. A keresztelőn a lány fülbevalót, a fiú pénzt kapott a keresztszülőtől, amit a pólyába dugtak. Ma a keresztszülő babakocsit, játékokat vesz, a kislányoknak a kerbsztelőre fülbevalót, később ballagásra ajándékot ad, s figyelemmel kíséri a gyermek fejlődését. A reformátusoknál már egy 1724-es anyakönyvi bejegyzés szerint több keresztapa hívása volt a szokás. Angyalosi Zsigmond prédikátor 1739-1761 között egyenesen komákként jegyezte be a keresztszülőket, s 1760-ig a lelkészek a keresztanyák neveit is feltüntették. Az 1720-as években még nem volt magától értetődő, hogy a keresztszülők házastársak legyenek. Ebben az időszakban 4-12 komát hívtak a keresztelőre, de 1760. december 22-én Béres Pálék leányánál 16 koma jelent meg. Később a komák közül csak egy igazi koma volt, a többiek, akik részt vettek a poszitán, lógókomák voltak. A komák többnyire a barátok köréből kerültek ki.

A gyermekek öltözködése és játéka

A kisbabáknak bölcsőt, később vesszőből font kocsit, a kisgyermekeknek gyerekágyat vagy járókát készítettek. Négyéves koruktól már felnőttágyban aludtak, naponta 10-12 órát. Teknőben fürödtek, majd lavórban mosakodtak. Hétköznapló ruhájuk egyszerű volt. általában otthon készült a szülők által cl-hordott ruhák anyagaiból vagy flancllből. Kétéves koruktól pargit, ünnepekre selyem vagy szövet egészruhát, hároméves koruktól selyemblúzt és ugyanolyan színű szoknyát hordtak. A kislányok hosszú haját egy vagy két copfba fonták, piros és rózsaszín szalagot kötöttek bele. A kicsi gyerekre, mikor nem szopott, s anyja eljárhatott a földekre, a nagyszülő, az idősebb testver vagy a szomszédasszony vigyázott. Ha kivitték magukkal a határba, a lovaskocsi alá ültették, egy korsóba vizet tettek, s arra kellett vigyáznia. A családban sokat foglalkoztak a kisgyerekkel. Altatódalokat énekeltek, dajkarímeket, mondókákat, versikéket, meséket mondtak neki. Mire hároméves korában óvodába került, megtanították 1-2 imára, énekre, s 10-ig számolni.

Gyermekkori játékok és a munka világa

A harmincas évek végén a közel kétszáz óvodás korú gyerek mintegy fele óvodába járt. Verseket, énekeket tanultak, amit a gyerekek otthon szívesen ismételgettek. A kisgyereket inkább jó szóval irányítgatták, néha összeszidták, ritkán büntették. A kisgyereket a paraszti munkába még nem vonták be komolyan. Az volt a lényeges, hogy szokja a munkát. Biztatgatták, dicsérték, ha ügyesen megcsinált valamit, napjait azonban a játék töltötte ki. Testvéreivel és a szomszéd gyerekekkel sötétedésig az udvarban és az utcán lehetett. Ilyenkor a legidősebb vigyázott rájuk. A kislányok és a kisfiúk együtt fogócskáztak, bújócskáztak, babáztak, kocsiztak. Hinta szinte minden udvaron volt. Az eper- vagy diófa ágára felkötötték U-alakban a lóistrángot vagy a rudazókötelet, s rövidebb oldalain háromszögre vágott deszkát tettek rá. A játékokat a kicsiknek a nagyszülők, a szülők és az idősebb testvérek készítették. Csutkababát, rongybabát, a fiúknak fából faragott játékokat.

Oktatás és a gyermekek mindennapjai az iskolában

Az 1868. évi 38. törvénycikk alapján 1940-ig Bölcskén három hatosztályos elemi népiskola működött. A római katolikus, 5 tanítóval és közel 300 tanulóval, a református 3 tanítóval és 1898/1899-ben 192, 1909/1910-ben 297, 1930/1931-ben 180, 1937/1938-ban 154 tanulóval, valamint a Szentandrás-pusztai két tanítóval és majdnem száz tanulóval. Az elemibe 6-12 éves koruk között jártak a gyerekek. Az elemi iskolákban a tanítás délelőtt 8-12 óra és délután 14-16 óra között folyt. Az írás, olvasás, számolás volt a legfontosabb tantárgy. Az öt-tíz perces szünetekben többnyire játszottak a gyerekek, de olyan is előfordult, hogy a tanító, felhasználva a szabad perceket, megmutatta, hogyan rakják el a zöldséget télre. A gyakorlati oktatáson a lányok varrást tanultak, a fiúk vizsgadarabjukat (pl. egy kis szekeret) készítették. A polgári iskolában az általános tárgyak mellett a leányok zenét, gyorsírást, németet és hímzést tanultak. Részt vettek a Mária-kongregáció életében, a Szent Erzsébet-önképzőkörben több színdarabot mutattak be, műsoros estet, megemlékezést tartottak. A tanítás a nyolcosztályos általános iskolában ma is 8 órakor kezdődik. Részlet egy hetedikes napirendjéből: "Felkelek reggel fél hétkor. Felöltözöm, megreggelizek és negyed nyolckor indulok az iskolába. Nyolckor kezdődik a tanítás ... A tízperces szünetekben nem nagyon játszunk, inkább beszélgetünk. Ha mégis, akkor labdázunk (kézizünk, focizunk). Mikor vége van az óráknak, délután 2-kor indulunk haza. Otthon megetetem a kutyákat, és megcsinálom a leckét. Zenét hallgatok, a húgomnak segítek a tanulásban. Amikor anyu hazajön, segítek a házimunkában, megöntözöm a virágokat, aztán játszok, elmegyek biciglízni vagy videózok. A mindennapi élet színterét, a munka és játék tárgyát, eszközét jelentő természet ismeretének fontos szerepe volt a gyermekek életében. A kapun kilépve az évek múlásával a kisgyerek egyre távolabb merészkedett a családi háztól, és fokozatosan megtanult tájékozódni a faluban.

Iskolai adatok Bölcskén (1898/99 - 1937/38)

tags: #farsangi #lovaskocsi #kerek #babakkal