A Wienerberger Brick Award 2014 díjátadón két magyar projekt is bekerült az 50 legjobb pályázat közé, és a Brick’14 építészeti albumba. Az egyik elismerést a Földes László és Balogh Csaba építészek által tervezett zsámbéki bölcsőde kapta.

A zsámbéki bölcsőde koncepciója és építészeti jellemzői
A fővároshoz közel eső Zsámbék településen felépült bölcsőde a hagyományos udvarházak formavilágát jeleníti meg, a játékos homlokzatokat a kis lakók világába illesztve. A tervezők, Földes László és Balogh Csaba, arra törekedtek, hogy a bölcsőde funkciójából adódó kötött és szigorú alaprajzot egy hagyományos, közösségépítő térformával, a kerengővel elegyítsék.
Anyaghasználat és esztétika
Az anyaghasználatnál a természetes, barátságos anyagok betervezésére törekedtek az építészek. Ezért választották a bölcsőde homlokzatához a téglát, amely többféle színben, szeplős rakásban, vidám égővörös és szürke keverékeként jelenik meg. A tégla a közösségi terekben is következetesen jelen van, erősítve a külső és a belső egységet.

Az épület funkciójából következően vizuálisan a játékos formák és színek a meghatározók: a klinkertégla burkolat lapjainak különböző árnyalatai, a hullámzó tetőlemez (ami az épület belsejében is látható), valamint a gyerekek kilátása érdekében szokatlanul osztott üvegfalak, melyeket helyenként színes MDF lapok tagolnak. Az alacsony hajlásszögű mennyezeti síkok pontosan annyit mozognak függőlegesen, ami az optikai térbővítéshez kell. Ezt a tervezők közbenső födém nélkül, vegyes (falas és pillérvázas) alátámasztó szerkezettel kialakított, egyetlen hullámzó vasbeton lemezzel érték el.
Térszervezés és funkcionalitás
Az épületet a Diófa utca vonalára telepítették és innen nyitották meg. A funkciókat udvarház-szerűen telepítették, ahol egy belső folyosó és egy fedett-nyitott kerengő veszi körbe az ÉK-i tájolású udvart. A kerengő körül helyezték el a csoportszobákat és a központi többcélú teret is. Ez a kerengő szervezi az alaprajzot: körben csoportszobák, a hozzájuk tartozó, előírás szerinti helyiségekkel, valamint a közösségi célú, illetve egyéb kiszolgáló egységekkel.

A belső udvart körülölelő kerengő, mint árnyékot adó, átszellőző fedett-nyitott tér (a közepére ültetett fával együtt) kellemes mikroklímát biztosít a nyári kánikulában. Másrészt kiváló terep a kétévesek kedvenc szórakozásához, a műanyag motorokon való száguldozáshoz - és itt kedvükre száguldozhatnak körbe-körbe. A reggeli nap ide süt, viszont délelőtt 9-10 órától kezdve a nagy része árnyékban van. A belső folyosó és a kerengő fedett-nyitott terét szokatlan osztású üvegfal választja el. Az osztások lehetővé teszik egyrészt azt, hogy a bölcsődés korú gyermekek is akadálytalanul kilássanak, másrészt a biztonságos ablaknyitást és szellőzést biztosítják, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig színt, változatosságot és vidámságot hoznak a belső térbe. Az udvar az óvoda udvarával került szomszédságba, a bölcsisek átlátnak a nagyobbakhoz és viszont.
Környezettudatos megoldások és költséghatékonyság
Földes László kiemelte, hogy „az a jó építészet, ami annyit akar elérni, amennyit lehetséges”. A tervezők mindenből a legegyszerűbbet és legolcsóbbat választották, mert eddig ért az önkormányzat pályázati pénzből finanszírozott takarója. Nincs extra külső hőszigetelés, nincs speciális gépészet, mert itt nem volt rá pénz.
| Paraméter | Érték |
|---|---|
| Nettó szintterület | 630,94 m2 |
| Kivitelezési szerződés értéke | 130.800.000,- Ft (nettó) |
| Átlagos négyzetméter ár | 172.000,- Ft (nettó) |
A tervezők arra törekedtek, hogy a klímaproblémákra építészeti válaszokat adjanak, és ne abban bízzanak, hogy van valami szuper kütyü Németországból, talajszonda, hőszivattyú stb. Földes László szerint a kütyük elavulnak, mondjuk 15 évente le kell őket cserélni, és ez újabb környezeti problémákat vet fel. Meg kell találni azokat az építészeti eszközöket, amelyekkel tulajdonképpen ingyen van jobb klíma. Fontos hangsúlyt kapott a holisztikus, történeti tapasztalati megfigyelésekre is építő tervezői szemlélet.
Az Apróka Bölcsőde a zsámbéki környezetben
Az Apróka bölcsőde a Tündérkert óvoda melletti telken épült, a Turi Attila (Triskell Kft.) által tervezett óvoda háta mögé. A szomszédság pikantériáját adja, hogy Földes László és Turi Attila évfolyamtársak voltak a BME-n, de az évek során különböző építészettel lettek mind a ketten generációjuk kiemelkedő alkotói. Az illeszkedés a területre másodjára érkező bölcsőde tervezőinek az érdeme, tudatosan olyan házat képzeltek ide, amellyel követték az óvoda léptékét és anyaghasználatát.

Zsámbék egy kicsit több, mint ötezer lakosú kisváros Budapest árnyékában. A városnak igen feszes a költségvetése, a tervezett kiadások negyede sem folyik be a helyi adókból, többi bevétele különféle támogatási formákból származik. A bölcsőde és az óvoda építése (mindkettő igen kevés pénzből) jelentős színvonal emelkedést hozott a gyermekek helyi ellátásában.
tags: #epiteszforum #zsambek #bolcsode