Ugyan 2009-ben már kivonták a forgalomból a higanyos lázmérőt, mégis rengeteg háztartásban megtalálható. Annak ellenére is, hogy a szakemberek folyton arra hívják fel a figyelmet, hogy ezeket a régebbi típusú lázmérőket inkább hanyagolják, és válasszanak helyette valami optimálisabb megoldást. Az alábbiakban annak járunk utána, hogy valóban ilyen veszélyes-e a higanyos lázmérő, illetve, hogy mit tegyünk abban az esetben, ha bekövetkezne a baj.

Miért veszélyes, ha eltörik a higanyos lázmérő?
Alapvetően magával a higanyos lázmérővel különösebb probléma nincsen, azonban, ha eltörik, komoly problémát okozhat. Elsősorban a legnagyobb gond, hogy ezen eszközök üvegborítással rendelkeznek. Így, ha leesnek, igen nagy a valószínűség arra, hogy el is törnek, mely már önmagában balesetveszélyes a szertefoszlott üvegszilánkok miatt.
Ugyan sokan úgy hiszik, hogy a legnagyobb veszélyt a higany maga jelenti, amely, ha érintkezik a bőröddel, már mérgezést okoz. Ez azonban nem igaz, ugyanis a bőrrel való érintkezése önmagában nem okoz irritációt, sem pedig mérgezést. Ám amennyiben sérült bőrfelülettel érintkezik, akkor bizony valóban mérgező lehet, éppen ezért vigyázni kell, hogy az üvegdarabok nehogy megvágják a kezünket.
A legnagyobb probléma abban keresendő, hogy a legtöbben nem tudják, hogy a higanygőz belégzése a legnagyobb veszély, így értelemszerűen a legrosszabb dolog, amit tehetsz az, ha felporszívózod, ugyanis a készülékből a mérgező higanygőz a levegőbe kerülhet. Azonban felseperni sem a legideálisabb döntés, hiszen amennyiben a higany apróbb cseppekre esik, akkor nagyobb felületeken fog párologni is.

Teendők eltört higanyos lázmérő esetén
Amennyiben eltört a higanyos lázmérő, azonnal kezdje meg a szellőztetést külső irányba, és zárja be az egyéb beltéri helyiségekbe vezető ajtókat. Kapcsoljon ki minden olyan szellőztetést, amely a kiömlés helyéről a lakás más területeire áramoltathatja a levegőt, pl. légkondicionálókat, ventilátorokat. Kapcsolja le a fűtést a párolgás csökkentése érdekében. Ne engedjen senkit a szobába, és a törött hőmérő környékére mezítláb vagy zokniban ne lépjen, hiszen így széthordja az egész lakásban; legjobb, ha olyan papucsot húz, amelyet utána el fog tudni dobni. A legfontosabb, hogy a gyermekeit vagy háziállatait minél távolabb tartsa onnan, ahol eltört a lázmérő.
Személyi biztonság
- Ellenőrizze, hogy nem fröccsent-e higany valakire, vagy valaki ruházatára.
- Ha igen, óvatosan távolítsa el az összes szennyezett ruházatot, beleértve a cipőt is.
- A bőrre került higanyt nedves papírtörlővel óvatosan törölje le.
- Húzzon gumikesztyűt a takarításhoz.
- Ékszereit vegye le, mert ezekkel a higany reagálhat.
- Ne hajoljon közel a higanycseppekhez, hogy minél kevesebb higanygőzt lélegezzen be.
A higany feltakarítása
A környezetbe jutott higany azonnal párologni kezd, ezért fontos a mielőbbi feltakarítása. A porszívózás és seprű használata szigorúan tilos, mivel ezek szétszórják a higanyt és a mérgező gőzt a levegőbe juttatják.
- Egy papírlap segítségével próbálja meg összeterelni a higanycseppeket (ahogy két csepp találkozik, azonnal eggyé válnak).
- Cseppentővel vagy borotvahabos ecsettel szedje össze a higanycseppeket és öntse egy széles szájú, fedeles, zárható edénybe (pl. műanyag vitaminos dobozba).
- A nagyon apró cseppeket ragasztószalaggal szedje fel, amit utána csomagoljon papírtörlőbe, és rakja egy zárható műanyag zacskóba.
- A higanycseppek felfedezésében segíthet a zseblámpa használata, ugyanis a fény visszaverődik a cseppek felületéről; jól nézzen szét, mert a higanycseppek meglepően nagy távolságra elgurulhatnak.
- Az üvegszilánkokat szedje össze csipesszel, helyezze egy papírtörlőre és zárja műanyag zacskóba.
- A legközelebbi patikában vásároljon kénport (ennek hiányában jó szolgálatot tehet bármilyen kéntartalmú sebhintőpor is). A maradék, szabad szemmel nem látható higanycseppek semlegesítéséhez a kénporral szórja be az összetört lázmérő helyét, majd terítse le újságpapírral és hagyja állni egy kis ideig. A higany ekkor a kénnel egyesülve higany-szulfidot alkot, amely már nem veszélyes.
- Az így keletkező szürkés anyagot seperje össze, és szintén helyezze egy zárható edénybe.
- Legvégül tiszta vízzel, mosószeres vízzel mossa fel a területet. A felmosórongyot szintén dobja ki a felmosás után.

Utólagos vízszigetelés 💧, magasnyomású injektálással. Vályogház felújítás lépésről lépésre.
Speciális esetek
- Ha a higanyt összeporszívózták: A porszívózás valóban nem volt a legjobb ötlet, mert a higanygőz a porszívóból így visszakerülhetett a szoba levegőjébe. Porszívózás után is javasolt a kemény felületek mosószeres vízzel történő lemosása. Mivel porszívózás által a higany nagy része a levegőbe porlasztódik, ezért ebben az esetben különösen fontos a gyakori szellőztetés, a tünetek figyelése az elkövetkező két-három hétben. A porszívót veszélyes hulladékként kell kezelni és ártalmatlanítani.
- Ha a higany hozzáférhetetlen helyre került (pl. parketta rései): Próbáljuk kiszedni cseppentővel, ragasztószalaggal vagy ecsetre felvitt borotvahabbal. A parkettarés tömítőanyaggal lezárható, így a későbbiekben porszívózással sem bolygatjuk a bennrekedt higanyt.
- Ha porózus felületű vagy szövetborítású tárgyakra került: Kárpitok, szőnyegek, plüssállatok, párnák, parafa esetén az érintett tárgyakat veszélyes hulladékként kell kezelni és megfelelő módon ártalmatlanítani. A szennyezett rész felületről történő kivágásával csökkenthető a hulladék mennyisége és megmenthető az adott szőnyeg, kárpit.
Szellőztetés
Pár napig folyamatosan szellőztessen, és utána is néhány hétig rendszeresen, ez alatt az idő alatt pedig próbáljon meg ne tartózkodni huzamosabb ideig a helyiségben. A sikeres takarítást követően, amennyiben lehetséges, legalább 24 órán át szellőztessék a területet, ezt követően néhány hétig naponta rendszeresen, minél többször szellőztessenek!
A higany ártalmatlanítása
Az összegyűjtött higanyt és higany-szulfidot, a tisztítás során használt eszközöket, valamint a szennyezett ruhaneműt, cipőt, stb. veszélyes hulladékként kell kezelni. Rakja szemeteszsákba, és zárja le ragasztószalaggal, címkézze fel és ártalmatlanításig tárolja a szabadban! A lezárt tégelyt ne dobja a szemétbe, hanem adja le a legközelebbi veszélyeshulladék-gyűjtő telepen, vagy a lakossági veszélyeshulladék-gyűjtés alkalmával - már ha befogadják. A higanyt szigorúan tilos a kommunális hulladékgyűjtőbe helyezni vagy a lefolyóba önteni!
Budapesten például az FKF elmondásuk alapján "nincs jogosultsága, mivel az olyan típusú veszélyes hulladékot tartalmaz (higany), amelyet veszélyes anyagok átvételére vonatkozó engedéllyel rendelkező cég jogosult kezelni." A gyógyszertárak az összetört, illetve ép higanyos lázmérőket nem veszik át.

A higanymérgezés tünetei
A higany lenyelése sértetlen gyomor- és bélrendszer esetén nem okoz mérgezést, sérült nyálkahártya vagy elhúzódó kontaktus - pl. a lázmérőkben lévő mennyiségnél nagyobb mennyiség lenyelése - azonban elősegíti a felszívódást, ami akár súlyos gyomor-bélrendszeri tüneteket, szájnyálkahártya-gyulladást, valamint mellkasi égő érzést is okozhat. A higany bőrön át nem szívódik fel, de elhúzódó vagy ismételt expozíció esetén bőrvörösség, viszketés, kiütés jelentkezhet.
A legfőbb veszélyt a higanygőz belélegzése jelenti, a tartós expozíció jelentős egészségkárosodást eredményezhet. Extrém magas koncentrációjú higanygőznek való kitettség esetén néhány órán belül jelentkeznek a tünetek. Ez jellemzően laborkörülmények között, nagyobb mennyiségű higany kiömlése esetén fordul elő. Gyermekek esetében - főként a felporszívózott higany miatt - az expozíciót követő két hét elteltével is megjelenhetnek a mérgezési tünetek.
Rövid távú tünetek:
- Köhögés
- Láz, hidegrázás
- Hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom
- Álmatlanság
- Fejfájás
- Fémes íz érzése a szájban
- Gyengeség
- Mellkasi fájdalom, mellkasi nyomás
- Remegés
- Látászavarok
- Vizeletürítési zavar
- Fokozott nyálelválasztás

Hosszú távú tünetek:
A higanymérgezés hosszú távon klasszikus hármas tünetegyüttes kialakulásához vezet, melyet idegrendszeri zavarok (memóriazavar, idegrendszeri labilitás, magatartászavar, görcsök), remegés, fogínygyulladás jellemez. Vesekárosodás is kialakulhat. A hosszú távú tünetek az expozíció mértékétől függően heteken belül, de sok év alatt is kialakulhatnak.
Mikor forduljon szakemberhez?
Amennyiben felmerül a mérgezés gyanúja vagy bármi szokatlan tünetet vagy panaszt észlelnének, azonnal forduljanak orvoshoz vagy az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat (ETTSZ) szakembereihez, háziorvosához. Amennyiben az expozíciót követő napokban tünetek alakulnának ki, szintén vegye fel a kapcsolatot az ETTSZ szakembereivel vagy háziorvosával.
Felporszívózás esetén, vagy ha a higany hozzáférhetetlen helyre került, esetleg csak később derült erre fény, és belélegzése hosszabb ideje tarthat, akkor érdemes környezeti vizsgálatot végeztetni. Ha a vizsgálat magas higanyszintet mutat ki, akkor javasolt az érintettek orvosi kivizsgálása. Higanyvizsgálatot vérből, vizeletből, levegőből az NNGYK Kémiai, Zaj-, Rezgés- és Világítástechnikai Laboratóriumi Osztálya végez.
| Tünet típusa | Példák |
|---|---|
| Légúti tünetek | Köhögés, mellkasi fájdalom |
| Emésztőrendszeri tünetek | Hányinger, hányás, hasmenés, hasi fájdalom, fémes íz érzése |
| Idegrendszeri tünetek (rövid távú) | Fejfájás, álmatlanság, remegés, látászavar |
| Idegrendszeri tünetek (hosszú távú) | Memóriazavar, idegrendszeri labilitás, magatartászavar, görcsök |
| Egyéb tünetek | Láz, hidegrázás, gyengeség, szájnyálkahártya-gyulladás, fogínygyulladás, vesekárosodás |