A tejelő tehén laktációs ciklusa és takarmányozása

Nevetségesnek tűnhet a kérdés a kicsit is tájékozottabb embereknek, pedig bizony nagyon sokan vannak, akik például abban a tévhitben élnek, hogy a faj megnevezése a tehén, és nem pedig a nőnemű egyedeit hívjuk így a szarvasmarha fajon belül. Először a tehén szó szakmai kifejtésére lesz szükség: tehénnek nevezzük a szarvasmarha fajon belül azokat a nőivarú egyedeket, melyek már legalább egyszer borjat hoztak a világra. Azokat a nőivarú marhákat, melyek még nem ellettek, üszőnek nevezzük (üszőborjú, vagy az első vehemét hordó előhasi üsző).

Ha tehát megkérdezi valaki, hogy mennyi tejet ad egy üsző, mi a válasz? Természetesen az, hogy semennyit, hiszen ha még nem ellett az állat, akkor nincs is teje. Akkor fejhető egy tehén, ha az ellést követően elindul a tejtermelés. Borjú nélkül nincs tejtermelés!

A laktációs ciklus fázisai és időtartama

Jogosan feltehető kérdés, hogy mennyi ideig lehet fejni egy tehenet? Erre egy nemzetközi irányszámot használnak a szakemberek. Egy átlagos ivari életű (egészséges) tehén laktációja (tejtermelési időszaka) 305 napig tart. Amennyiben elhúzódik a laktáció vagy hamarabb befejeződik, kerekítik a termelést 305 napra, így jobban összehasonlítható az egyedek termelése. A 305 napos termelést követően 60 napig szárazon áll a tehén, tehát felkészül a következő ellésre. Így tehát azzal számolhatunk, hogy egy tehén egy borjat hoz világra egy évben.

Bár a diagramon csak 280 napot tüntettek fel, jól látható, hogy az ellést követő pár napban hirtelen növekszik a napi termelés és az idő haladtával egyre kevesebb a kifejhető tej mennyisége. A termelés kiegyenlítettsége nagyon kívánatos volna, hiszen az extrém kilengéseket; nagyon magas kezdeti termelést és gyors visszaesést mutató egyedek tőgye nagyon nagy igénybevételnek van kitéve. Előfordulhat, hogy a tőgyet függesztő szalagok elszakadnak. Ezen felül a tejtermelés nagyon sok kalcium és foszfor felhasználását igényli, amelyet ha nem képes az állat szervezete a vérből kivonni, a csontok bontásával pótolja a hiányt. Nagy termelésű egyedeknél a vér kalciumszintjének esése akár ellési bénuláshoz is vezethet.

A tejelő tehén tejtermelése négy fázisra osztható:

• Első laktációs fázis: Az elléstől számítva mintegy 12-13 hétig, (megközelítően 100 napig) tart. A tejtermelés ugrásszerűen megindul, már a 3-4. napon elérheti a 20-22 litert. Az állatnak az ellést követően csak fokozatosan javul az étvágya, így kevesebb takarmányt vesz fel, mint amennyi a gyorsan növekvő tejtermelés igényének fedezéséhez szüksége lenne. A tehén saját testállományát kezdi lebontani, súlya jelentős mértékben csökken. Arra kell ügyelni, hogy a testsúlycsökkenés ne haladja meg a napi 0,8-1,0 kg-ot, összességében pedig a 40 kg-ot.
• Második fázis: A laktáció 13. hetétől a 24-28. hetéig tart (gyakorlatilag a második 100 nap). Ezalatt a tejtermelés kis mértékben, de tartósan csökken. Az állat étvágya fokozódik, a testsúlycsökkenés mérséklődik. Megfelelő takarmányozás esetében a 140. nap körül a tehén már gyarapodni kezd. A táplálóanyag-fogyasztás és -felhasználás egyensúlyba kerül.
• Harmadik fázis: A laktáció 24.-28. hetétől a szárazra állításig (apasztásig) tart (a harmadik 100 nap). A fázis hossza változhat, függ az újrafogamzás időpontjától. A tehenek tejtermelése ebben a szakaszban tartósan és jelentős mértékben csökken. A következő laktációhoz szükséges tartalékokat nem a szárazonállás idején, hanem a laktáció harmadik szakaszában építi be a tehén, kondíciója javul.
• Negyedik fázis (szárazonállás): Az elapasztástól az ellésig tart. A szárazonálló tehén takarmányozása a vehem fejlődését és a tenyészkondíció fenntartását szolgálja. A szárazraállítás a fejések számának és kifejt tej mennyiségének csökkentésével, valamint részleges víz- és takarmány-megvonással történik. Fontos, hogy a tehén a szárazonállás alatt ne hízzon el, mert az súlyos anyagforgalmi betegségek kialakulásához vezethet (a máj elzsírosodása, un. zsírmájszindróma).

A gazdaságos tejtermelés feltételei

Vegyük végig, mi is kell akkor a gazdaságos tejtermeléshez? Tegyük fel, hogy van egy holstein-fríz üszőnk, melyet 16 hónapos korban vemhesítettünk (mármint az inszeminátor) és szabály szerint 285 napos vemhesség után sikeresen világra hozza borját. Ekkorra már több mint 2 éves a jószág (25,5 hónapos). Az ellést követő 60-90 napon belül ismét vemhesítjük az állatot. Az elléssel elkezdődik az első laktációja, mely tételezzük fel szintén az etalont követve 305 napig tart. Az apasztást (fejés beszüntetése) követően 60 napig szárazon áll, azaz nem fejjük az állatot. Az egész tejtermelés tehát körfolyamat, melynek ezernyi apró részlete van. Az első laktáció során termelt tej 70-80%-át teszi ki a csúcsteljesítménynek, mely a 3. és a 4. laktációra tehető. Ahhoz, hogy az állat igazán gazdaságosan termeljen, tehát min. 3-4 laktációt kellene hogy megéljen. Magyarországon az egy tehénre jutó életteljesítmény borjak tekintetében 2 darab!

Takarmányozási technológiák

A laktáció során négy szakaszt (termelési fázist) különítünk el. Ezekben a fázisokban az igény változásával, különböző elvek szerint kell a teheneket takarmányozni. Ezt figyelembe véve dolgozták ki az ún. négyfázisú takarmányozási rendszert.

Négyfázisú takarmányozási rendszer

1. Első fázis (laktáció első 100 napja): A testsúlycsökkenés mérséklése a legfontosabb feladat. Ezt úgy érhetjük el, hogy az abraktakarmányok mennyiségének növelésével növeljük a takarmányadag energiatartalmát. A bendő megfelelő működéséhez azonban meghatározott mennyiségű szálastakarmányra feltétlenül szükség van. El kell érni a 16% nyersrost-tartalmat. Ebben a szakaszban nem tudjuk kialakítani nyersrost optimumot (18-22%), mely biztosítaná a tejtermelő tehén számára a bendőben kívánatos 3 (4):1 ecetsav-propionsav arányt. Ezért a takarmányadagot úgy kell kialakítani, hogy az abrak:tömegtakarmány arány 55:45 legyen; a 30. és 100. nap között (az energiahiány csökkenésével) az arány megfordítható 45:55-re. A tejelő tehén takarmányadagjának alapja ekkor a jó minőségű silókukorica-szilázs (18-25kg), lucerna szenázs (5-15kg) és lucernaszéna (minimum 3 kg maximum az élősúly 1%-a). Az abrakkeverékben elsősorban kukorica (3-4 kg), búza (2-3kg) és extrahált darák (2-3 kg) (extrahált szója és extrahált napraforgó) szerepelnek.
2. Második fázis (laktáció 100-200. napja): Az állat étvágyának fokozódásával és a fogyás mértékének csökkenésével párhuzamosan ebben a fázisban csökkentjük az abrak mennyiségét. Az abrak:tömegtakarmány ideális aránya 55:45 (esetleg 60:40). Ekkor elérhető a 17-18% nyersrost-tartalom.
3. Harmadik fázis (laktáció 200. napjától az apasztásig): A tartalékok pótlását elő kell segíteni. Az abrak-tömegtakarmány arány: 30:70 (ha a kondíció megengedi 20:80). Az első 6-7 hét során az állatok szükséglete tömegtakarmányokkal kielégíthető, abraktakarmányokat csak kivételes esetben etetünk.
4. Negyedik fázis (szárazonállás): Elegendő a tömegtakarmányokra alapozott takarmányozás.

Egyedi takarmányozás

Ezt a takarmányozási módszert kötött tartás, valamint kötetlen tartás és számítógéppel vezérelt, egyedileg adagolt takarmányozás esetében alkalmazhatjuk. A tehenek takarmányadagja két részből áll - alaptakarmányból és pótabrakból. Alaptakarmánynak nevezzük azt a tömegtakarmányokból álló takarmányadagot, amelynek táplálóanyag-tartalma a létfenntartáson felül még egy bizonyos mennyiségű tej termelésére is elegendő. Kívánatos, hogy az alaptakarmány, melyet minden egyed egyformán kap, az életfenntartáson felül nyáron 10-12, míg télen 8-10 liter tej termelésére is elegendő legyen. A tejelő tehenek az alaptakarmányon felül a termelés szerint abraktakarmányt (pótabrakot) is kapnak (átlagosan 400 g-ot tejliterenként az abrak összetételétől függően). Igen fontos a keverék ízletessége. A kukorica, a zsírdús pogácsák, a lucernaliszt és a takarmánysó javítják a keverék ízletességét.

Csoportos takarmányozás hagyományos technológiával

A hagyományos takarmányozási módszer lényege, hogy nyáron szántóföldi zöldtakarmányokat, télen tartósított takarmányokat (szilázs, szenázs, széna, gyökgumósok, egyéb melléktermék) etetünk a tejelő tehenekkel. Tavasztól őszig a célszerűen termesztett zöldnövények követik egymást a takarmányozásban. A gyakorlat a növények e sorrendjét ’zöld futószalagnak’ is nevezi. Ezeket a zöldtakarmány-féleségeket esetleg legeltetés egészíti ki. Az öntözött legelő a tejelő teheneknek - az életfenntartáson felül - kb. 15 kg tej napi táplálóanyag-szükségletét is fedezheti. Kisüzemben, legfeljebb 200-300 férőhelyes telepeken alkalmazható megfelelő biztonsággal.

Monodiétás takarmányozás

Nagyobb egyedszámú és a nagy termelésű tehenek folyamatos és biztonságos takarmányellátása érdekében alakult ki a monodiétás takarmányozási rendszer. Lényege, hogy a tartósított takarmányokból összeállított takarmányadagot hosszú időn keresztül - évszaktól függetlenül - kapják a tehenek. Az állatokat csoportokra osztva, kötetlenül tartják. A csoportokat úgy állítják össze, hogy az egyedek termelése között ± 5 liter/nap tejnél nagyobb különbség ne legyen. A monodiétás takarmányozás változata az ún. „javított” monodiétás takarmányozási mód, amelynek lényege, hogy a tartósított takarmányok, ill. a lucernaszéna egy részét nyáron zöldtakarmánnyal - elsősorban zöld lucernával - váltjuk ki.

Az átmeneti időszak és az apasztás

Az átmeneti időszakban az optimális táplálkozás kulcsfontosságú a tejtermelés és az egészség megőrzéséhez. Magyarországon a tejtermelés különösen fontos szerepet játszik a mezőgazdaságban, és az átmeneti időszak megfelelő kezelése kulcsfontosságú a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából.

A tehén vemhessége 285 napig tart, de sem a 270-től kevesebb, sem pedig a 300 napnál tovább tartó vemhesség nem számít normálisnak. A hetedik hónapban, vagy 60 nappal az ellés előtt a tehenet elapasztják, amely lehet fokozatos, vagy azonnali. Az azonnali elapasztás azonban csak azoknál a teheneknél ajánlatos, amelyek kevés tejet adnak, illetve kisebb a tőgyük. Az elapasztásnál ugyanis fennáll a tőgygyulladás veszélye. Azok az állatok, amelyeknek már be volt gyulladva legalább egyszer a tőgye, nem ajánlatos azonnal elapasztani. A fokozatos elapasztás azon teheneknél ajánlatos, amelyek naponta több mint 15 liter tejet adnak. Az elapasztás 1 hétig tart, előbb a napi egy fejést hagyjuk ki, majd folyamatosan csökkentjük a fejések számát, amíg teljesen el nem hagyjuk. Az elapasztásra egyébként azért van szükség, hogy az ellést követően javuljon a laktáció minősége. Az elapasztással egy időben meg kell változtatni a tehenek étrendjét is. Olyan takarmányt kell kínálni nekik, amely nem fokozza a tejtermelést.

A szárazonálló tehenek takarmányozása és gondozása

Az ellést követően csökken a tehén testtömege, de az az ideális, ha ez nem több mint 1 kg naponta. Ez idő alatt úgy kell összeállítani a takarmányt, hogy az fedezze a tehén energiaszükségletét. Ebben az időszakban ajánlott, hogy 45%-ban jó minőségű kukoricaszilázzsal etessük az állatot, de meghálálják a friss fejőstehenek a kiváló minőségű fű- vagy lucernaszenázst is.

Az ellés előtti időszakban ajánlatos kevesebbet adni, de többször etetni a tehenet. Mivel télen a nappalok rövidebbek, ezért ajánlatos a kellő megvilágításra is ügyelni, hiszen ekkor fokozódik az állatok étvágya is. A tenyésztők, állatorvosok közkedvelt, több évtizedes vitatémája, hogy a tehenet milyen takarmányozási megoldással lehet a legkedvezőbben előkészíteni a problémamentes ellésre, laktációindításra. Az előkészítés időszakában minőségi és mennyiségi átalakulások történnek. Pl. Az előkészítés időszakában „bendősítés”, szoktatás a nagyobb mennyiségű takarmány felvételéhez.

A tehén optimális szárazonállási kondícióját az apasztás időszakára kell kialakítani. Ez az 5 pontos kondícióbírálat rendszerében kb. a 3,75 pontnak felel meg. A klasszikus európai felfogás inkább a 3,5 felé, az amerikai pedig a 4-es felé tolja el az ideális kondíciót. Meglétének előfeltétele: a tehén takarmányozási csoportba válogatása, az ellést követő 60-90. naptól a kondíciót is figyelembe véve történjen. A szárazonállás alatt a tehén kondíciója lehetőleg ne változzon. A testsúlyváltozás addig elfogadható, amíg a borjú tömegével közel megegyező, de kb. maximum 50 kg. Az ellés előtti elhízás és a fogyás is gondot okoz (anyagforgalmi gondok - ketózis, ellés utáni elfekvés, nehéz ellés). Az apasztás utáni jó kondíciótartás, takarmányozás eredménye a minimális ellés utáni kondícióvesztés.

A szárazonállás első időszakában (első 40 nap) a tehenek réti szénát, kukoricaszilázst és szárazonálló tehén premixet kapnak. Ezt, ha szükséges a fehérje pótlásaként, kis mennyiségben valamilyen fehérjehordozóval egészítik ki (pl. legtöbbször extrahált napraforgó, keményítőipari melléktermék, vagy esetleg a laktáció végén használt takarmánykeverék stb.). Nem javasolt a magas Ca- tartalmú takarmányok etetése. Az előkészítés időszaka, kb. a várható ellés előtti 14-21 napos időszak. A legtöbb telepen ekkor csoportosítják egybe a vemhes üszőket és a teheneket; itt a 14 nap inkább a tehenekre, a 21 nap pedig inkább az üszőkre vonatkozik. Alapesetben a takarmányozás ebben az időszakban, a korábbi tömegtakarmányok mellett főként valamilyen speciális koncentrátummal és a laktáció első felében használatos táppal egészül ki, ez összesen kb.1,5-3 kg abrakot jelent.

Ebben a szakaszban nagyobb már a tehenek energia- és fehérjeszükséglete, ami részint a fokozott magzati gyarapodással (testtömeg-gyarapodás, magzati folyadék- méh -placenta tömeggyarapodása) magyarázható. A túlzott energiaellátás indokolatlanul nagy borjút, problémás ellést eredményez. Ajánlott napi energiafelvétel tehenenként: 72-80 MJ laktációs nettó energia.

A szárazonálló tehenek ellátásának fontosabb paramétereit az alábbi táblázat foglalja össze:

Az előkészítő csoport takarmányozásában többen hangsúlyosnak tartják, hogy a tehén már itt találkozzon mindazon adagösszetevőkkel, amelyeket majd a laktációjában is fogyaszt. Egyik lehetőség erre, hogy ezekből az összetevőkből készítünk az ellés előtti szükségletnek megfelelő adagot. Nagyobb telepeken, nagy ellésszám mellett ez nem megoldhatatlan. Kisebb állományok praktikuma, hogy a laktáció elején vagy egészében etetett teljes takarmány- keveréket adják, kisebb mennyiségben, egyedi kiegészítővel és széna kiegészítéssel. Ezek esetenként serkenthetik az ellési elfekvés és bénulás lehetőségét, az involúciós időszak elhúzódását, a nehezebb vemhesülést.

Jó előkészítő takarmánykeverék a bendőben nehezebben lebomló szénhidrátú abrakból, kedvező védett fehérjehányadot adó fehérjeforrásokból állítható össze. Az előkészítő abrakját olyan kiegészítőkkel kell bővíteni, amelyekkel megnöveljük a száraz anyag felvételt, támogatjuk a bendőműködését, megőrizzük a tehén egészségét. Ilyen anyagok: anionos kiegészítő (magas Ca-tartalmú takarmányok, pl. lucerna terméke mellett), niacin (májműködés támogatására), élő élesztőkultúra és más pufferek (bendő pH beállítására), szerves kötésű mikroelemek (hatékonyabb felvétel érdekében), aromaanyagok (takarmányfelvétel javítására), glükoplasztikus anyagok (gyors energiapótlásra), élettani szakasznak megfelelő vitamin- és ásványianyag szinteket tartalmazó premix.

Takarmányhigiénia a szárazonállás alatt

A szárazonálló takarmányozás ismétlődő gondja, hogy sokszor rossz minőségű takarmány kerül az állat elé, azaz rossz a takarmányozás higiéniája. Itt örökös hiba, hogy minden olyan takarmány etetésre kerül, amit még megeszik az állat. Azonban nem azt tekintjük ebben az esetben minőséginek, amit elfogyaszt az állat, hanem azt, amivel a vemhes állat szükségleteit a későbbi elvárásoknak megfelelően ki lehet elégíteni. A csapdát az szolgáltatja, hogy visszafogott, kisebb energiamennyiséget igénylő, azonban nem gyengébb minőséggel megvalósítandó a takarmányozás.

Az apasztást követően gyakorta legelőre kerülnek a tehenek. A telepek legelő területei beszűkültek, ilyen hasznosításra a telephez közeli, több esetben egyéb célra nem megfelelő földek kerülnek. A legelőkön kellő gondoskodás (tápanyag-visszapótlás, tisztító kaszálás, vegyszeres gyomirtás, fogasolás stb.) hiányában felszaporodnak a gyomok, mérgező növények, kedvezőtlenül változik a gyepalkotó fajok aránya. A gyepek hozamát, állateltartó képességét jelentősen befolyásolja az időjárás. A csapadékszegény nyári időszakban kiegészítő takarmányt kell biztosítani a kisülő, kis hozamú legelők mellett. A mérgező növények csak takarmányhiány esetén kerülnek elfogyasztásra!

A jászoltól távol kell tartani a takarásnál használt anyagokat (fólia, föld, szalma stb)! Egyetlen takarmányféleséget sem etethetünk szennyezett, földes, penészes, rothadt, dohos állapotban! Azt is meg kell akadályozni, hogy ezek a kijuttatás folyamatában, vagy a jászolban vesszenek értékükből.

A szárazonállóknál végzett takarmányozás hibalehetőségei

• Az adag mérete a laktációs időszakban megszokottnál jóval kisebb, 11-13 kg száraz anyag körüli. Az állatok teltségét a tömegtakarmányokkal érjük el, de így is a napi adag gyorsan felvételre kerül. A mennyiségek és arányok megtartása érdekében itt sem elvetendő a teljes takarmánykeverék (TMR) alkalmazása. A napi adagot két részletben célszerű kiadni.
• Abban az esetben, ha a tehén el van zárva a többszöri takarmányfelvétel lehetőségétől és etetések között szálashoz sem jut, akkor az állat mohón eszik. A mohó evés több rendellenességnek is a kiinduló pontja lehet: nyelőcső eltömődés, nyelőcső görcs, bendő megterhelés és -kitágulás, szabad gáz okozta felfúvódás, habos-erjedéses felfúvódás.
• Az etetett adag mindig a vemhes állat szükségleteinek ismeretében készüljön, kiosztása pedig létszámarányosan történjen. A szárazonállók csoportjaiban (apasztós, szárazonálló, előkészítő) nagyon gyakoriak a létszámváltozások.
• A jászlat folyamatosan ellenőrizni kell, meg kell követelni a tisztítását. A bálamadzagok, takarófóliák emésztőtraktusba kerülve az előgyomrok szájadékainak eltömődését eredményezik.
• A szennyezett, szúrós növényi részeket, vashulladékot tartalmazó takarmányrészek emésztőszervi gyulladásokat okoznak, amelyek gátolják a takarmányfelvételt, előidézve az állat lefogyását.
• A földes takarmány, egyéb kedvezőtlen hatásai mellett eredője lehet a bendőműködés zavarainak és a bélcsatorna elhomokosodásának.
• A nagy nedvességtartalmú takarmány téli etetés során, ha az állatok hozzáférése korlátozott, az elfogyasztás idejére megfagyhat. Ez betegséget generál, bendőemésztési zavart, bendőmegterhelést, bendőrothadást, bélgyulladást.

Tőgyegészség a laktációs ciklusban

A tőgyegészség megőrzése napi szintű odafigyelést igényel, a tejtermelők azonban ennek során sok esetben nehézségekbe ütköznek. A szomatikus sejtszám jó tájékoztatást nyújt a tőgy állapotáról. A havi befejések alkalmával a telepek adatokat kapnak az egyes állatokra vonatkozóan. Ezen adatok segítségével tudják értékelni a tej minőségét. A havi befejéseknek és a teszteknek köszönhetően rendkívül hatékonyan ellenőrizhető a tőgyek állapota. A gazdák sok esetben már most is alkalmaznak bizonyos tőgyegészségi protokollokat, ilyen például a szárazra állítási módszer, a fejési technika és a magas szomatikus sejtszámmal rendelkező tehenek esetében alkalmazott módszerek, kezelési módok. Mindannyian tudjuk, milyen fontos, hogy az állatok tőgye egészséges legyen.

Bradley és Green (2004) kimutatta, hogy az ellést követő első 100 napon belül jelentkező tőgybetegségek 60%-a az apasztás során fellépő bakteriális fertőzéseknek tulajdonítható. Azon tehenek esetében, amelyeknek a tejhozama az apasztás során eléri a 12,5 kg-ot, jelentősen nagyobb a kockázata annak, hogy a következő laktáció elején ismét probléma merül fel. A kockázat minden további 5 kilogramm tejhozammal jelentősen nő (Rajala-Schultz et al., 2005). Az újabb megbetegedések oka általában az, hogy a baktériumok a bimbócsatornán keresztül bejutnak a tőgybe. Mivel közvetlenül az apasztás után megnő a tőgy belső nyomása, a bimbócsatornák megnyílnak, és tejszivárgás alakulhat ki. Ez lehetőséget ad a baktériumoknak arra, hogy a bimbócsatornán keresztül bejussanak a tőgybe és ott elszaporodjanak. Az ellés körüli időszakban ugyanez történik.

A gazdákat gyakran a befejési adatokon látják, hogy tőgyegészségügyi kihívásokkal állnak szemben (a tehénnek még nincsenek tünetei). A megnövekedett szomatikus sejtszám arra utal, hogy az állat immunrendszere épp valamilyen behatással küzd. Ha egy kórokozó hosszú ideig van jelen a tehénben, több ideje van arra, hogy szaporodjon és gyengítse az állat immunrendszerét. Ezt az állapotot akkor nevezzük tartósnak, ha hosszú időn keresztül fennáll. Mivel a proaktív megközelítés a legtöbb esetben eredményesebb, mint a reaktív, ezért sok tejtermelő az előbbit részesíti előnyben. Ez rávilágít a befejési adatokból nyert információk fontosságára. Buiting (2012) kutatása alapján elmondható, hogy a tejelő szarvasmarhák selejtezésének második leggyakoribb oka a magas szomatikus sejtszám.

tags: #otodik #laktacios #tehen