A gyermeknevelés univerzális célja, hogy a kicsik egészségesek és boldogok legyenek, ám a rendelkezésre álló lehetőségek, eszközök - mint például a lakáskörülmények, élelmiszer, játék - tekintetében óriásiak a különbségek a világ különböző pontjain.
Thomas Balmès francia rendező 2010-es dokumentumfilmje, a „Babák - Az első év” négy különböző kultúrát mutat be négy baba, Ponijao (Namíbia), Bayar (Mongólia), Mari (Japán) és Hattie (Egyesült Államok) történetein keresztül. Ez a film rávilágít, hogy a boldog gyerekkor nem feltétlenül az anyagi jólét függvénye, sőt, a gyerekekben akaratlanul elültetett frusztráció sokkal inkább a jóléti, civilizált államok sajátja.
A filmkészítők a babák hétköznapjaira, első másfél éves fejlődésére fókuszáltak, otthoni körülményeiket bemutatva. Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy mennyire egyenlőtlenek gazdasági erőviszonyok a világ különböző pontjain, és ezek a különbségek mennyire meghatározzák a gyereknevelési elveket.
A következőkben részletesebben megvizsgáljuk a japán és mongol gyermeknevelési szokásokat, összehasonlítva őket egymással és a nyugati kultúrákkal.
A japán gyermeknevelés: Kötődés, önállóság és tisztelet
Ha azt mondjuk: Japán, sokaknak elsőként a magas technológiai fejlettség, az ízletes sushi, vagy a csodálatos japánkertek jutnak eszükbe. De Japán a gyereknevelésben is élen jár, több évszázados hagyományokon alapuló módszerekkel.
A kötődés kialakítása testközelséggel
A japánok nem ölelkeznek, nem puszilgatják a gyermekeiket a mi megszokott módon. Helyette a testközelség és a bőrkontakt segít nekik a kötődés kialakításában. A japán anyák és apák mindenhová magukkal viszik hordozókendőben vagy csatos hordozóban a kisbabákat, totyogókat. Számukra teljesen természetes, hogy együtt alszanak a gyerekekkel egészen kisiskolás korig: apa és anya a futon két oldalán, középen a gyerkőc a lehető legnagyobb biztonságban. Az anyák együtt járnak a kicsi gyerekeikkel fürdőkbe, ahol az egész család meztelen. Ők így valósítják meg a bőrkontaktot.
Ez az állandó testi és lelki kontaktus nagyon jó hatással van a kisgyermek érzelmi, szellemi életére, fejlődésére. Könnyebben és hamarabb sajátít el dolgokat, nyitottabbá válik. A szakirodalom ezt proximális stílusnak nevezi, amire az anya és a gyermek közötti következetes és hosszan tartó testkontaktus jellemző.
A dackorszak és a tisztelet megtanulása
Csak nagyon ritkán látni hisztiző gyerekeket nyilvános helyen Japánban. Ennek nem az az oka, hogy a japánok valami elképesztő, titkos gyereknevelési módszer birtokában vannak, és a gyermekeik a dackorszak alatt is tökéletesen fegyelmezettek. Egyszerűen arról van szó, hogy míg mi azonnal kezelni akarjuk, megszüntetni a hisztit, addig a japán szülők nem reagálnak, mindaddig, amíg nyugodt helyre nem érnek. Ott sem szidják le a rakoncátlan csemetét, hanem csendben, de határozottan „megvitatják” a gyermekkel, miért nem viselkedhet úgy, ahogy az imént tette. Ezáltal a gyermek megtanulja a kölcsönös tiszteletadást.
A japánok nevelési módszerének másik fontos része a napirend, a kiszámíthatóság, és az ismétléssel tanulás. Játékok, dalok sokszori megismétlésével tanítják meg a gyerekeket a helyes viselkedésre, egészen addig, amíg az rutinná nem válik. A japán apróságokat a kezdetektől fogva arra nevelik, hogy odafigyeljenek egymásra, segítsenek másokon. A legtöbben egyetértenek abban is, hogy nem a gyermeket kell büntetni, hanem a rossz viselkedést.
A japán titok a karcsúság megőrzésére (diéta és edzőterem nélkül) | Carl Jung
Korai önállóság a biztonságos környezetben
Japánban nagy a közbiztonság, az emberek megbíznak egymásban, nem lakatolják le a biciklit, és nem figyelnek még a dizájner táskáikra sem. A szülők pedig hamar önállóságra nevelik a gyermekeket. A kettő együtt azt eredményezi, hogy a kicsik már egészen korán, hatéves koruktól egyedül közlekednek akár egy nagyvárosban is. Megtanulják az útvonalat, mikor melyik buszra, vonatra kell felszállni.
Ez a fajta korai önállóság a japán nevelési stílus egyik jellegzetessége, mely szerint a közösségben bízni lehet. A nyugati anyák elkényeztetésnek mondanák azt a függőségi viszonyt, amit az első két évben az anya és baba között tapasztalunk Japánban, hiszen a japán anya nem hagyja nyűgösnek lenni a gyermekét, aki nem sír, nem függetlenedik a szülőktől az első években. Ez azt eredményezi, hogy ebben az időszakban összemosódnak az anya és a gyerek határai. Ám a japán gyerekek mégsem lesznek elkényeztetettek, sőt, példás önfegyelmük van. Az önszabályozás - a saját érzelmek, viselkedés, gondolatok és figyelem irányításának és ellenőrzésének képessége - fejlettebb a japán gyerekeknél, mint nyugati társaiknál.
A gyermekről való kommunikáció és a versengés
Míg a magyar anyukák a játszótéren vagy a suli előtt kitárgyalnak a kakis pelustól az alvási szokásokig mindent, addig a japánok csak a legközelebbi hozzátartozóikkal osztják meg ezeket a számukra bizalmas információkat. Még arról sem illik beszélni, hogy a gyermekük melyik sportegyesület tagja, vagy milyen iskolába jár, mert az hivalkodásnak számít. A gyerekek egyenruhája úgyis elárul mindezt. Ennek ellenére nagy a versengés a szülők között, igazi presztízskérdés a gyermek oktatása, a felvételi vizsgák pedig nagyon nehezek.
A növekedés ünneplése: Tradíciók és szertartások
A japánokra jellemző, hogy ragaszkodnak a tradíciókhoz kultúrájuk megőrzése érdekében. Két fontos szertartás kapcsolódik a gyermekneveléshez.
- Az „
okuizome ”, az „első étkezés” rituáléja a gyermek születése utáni 100., 110., vagy a 120. napon kerül sor, amikor a kicsi először „használja” az evőpálcikát. Gyakorlatilag imitálják, hogy megetetik a csecsemőt az elkészült menüvel, ami után - hitük szerint - a gyermek sosem lesz éhes az életében. - A „
shichi-go-san ”, azaz „7-5-3” növekedési ceremónia, amely a gyermek 3., 5., valamint 7. életévét ünnepli. Régen, amikor az orvostudomány elmaradottsága miatt még nem volt magától értetődő, hogy a gyermek megéli a felnőttkort, a család mérföldkőnek tekintette a gyermekek ezen születésnapjait. A szokás a mai napig él, az ünnepséget minden évben november 15-én tartják, vagy a dátumhoz legközelebb eső hétvégi napon. A családok ilyenkor tradicionális japán kimonóba öltöztetik a gyerekeket, majd szentélynél imádkoznak, hálát adnak gyermekük egészségéért.
Kihívások a modern Japánban
Japánban - főleg a nagyvárosokban - annyira drágává vált az élet az elmúlt években, hogy a mostani fiatal generáció hajlandósága a gyermekvállalásra elég csekély. Rendkívül sokat kell dolgozniuk ahhoz, hogy megfelelő életszínvonalon élhessenek. Ha egy pár mégis gyermeket vállal, akkor is gyakran 6 hónap után bölcsődébe adják a kisbabát, holott a korábbi generációknál az számított elfogadottnak, ha a gyermek 4 éves koráig otthon marad. Az igazán tehetős szülők még ma is élnek ezzel a lehetőséggel. Ennek ellenére nincs elegendő bölcsődei férőhely, a szülők versengenek a jobb helyekért.
A modern társadalomban a japán családmodell is változáson megy keresztül. Az apák szerepe kezd egyre nagyobb hangsúlyt kapni a gyermeknevelésben, ami a korábbi generációkban kevésbé volt jellemző. A japán oktatási rendszer nemzetközileg is sikeresnek és hatékonynak mutatkozik, ám a gyerekek életében egyre kevesebb tér és idő jut a szabad játékra, a kreativitás hiánya pedig nemzetközi versenyben is hátrányt jelent.
A mongol gyermeknevelés: Harmónia a természettel
Érdekes átmenet a nyugati világ és az afrikai szabadság között a mongol kisgyereket, Bayart körülvevő környezet. Itt szintén nagy az összhang a természettel, a családok sátrakban élnek a pusztán, de már motorral mennek a városba, és a szülést kórházi körülmények között élik meg.
Élet a pusztán, állatokkal körülvéve
A kis Bayar jurtában él egy hatalmas puszta közepén, van egy nagyobb testvére. A család állattartásból tartja fenn magát. Az állatokkal való együttélés Bayar és társai számára is természetes, mint ahogy az a tény is, hogy miképpen lesz a hús: a mongol gyerekek teljes természetességgel járnak-kelnek a kutyahús feldolgozása közepette, hiszen a természettel való kapcsolat része számukra az is, hogy az ember egy táplálkozási lánc tagja, amelybe belead, és aztán elvesz tőle. Nincs kérdés, nincs félelem.
A rendező filmjében a mongol mama szigorúbb, ha valakit rosszalkodáson kap, a szabályok is többek, mint például Namíbiában. Azonban Thomas Balmès nem ítélkezik, és minket sem kényszerít erre. A film arról mesél, hogy a sok feleslegesnek tűnő dolog ellenére ugyanazok maradtunk. Valahol mindegy, hogy egy jó minőségű pihe-puha szőnyegen, vagy a mongol puszta közepén ér a sikerélmény, amikor megtetted az első lépéseid.
A babák első éve a mongol kultúrában
A film bemutatja, hogy Bayar történetén keresztül a mongol gyermekek is ugyanazokon a fejlődési stádiumokon mennek keresztül, mint a világ más pontjain élő társaik, mégis a környezetük és a nevelési elvek jelentősen eltérnek. A DVD extráiban egy mongol anya elmondja, hogy a nyájjal kell lenniük, de az apák is foglalkoznak a gyerekeikkel. Ha nincs elég anyatej, várnak pár napot, a kisbaba addig kecsketejet kap. A mongol fiúcska, aki wc-papírral játszik, a legboldogabb a filmben szereplő babák közül, hiszen élvezi a szabadságot és a természetközeli életet.
A japán titok a karcsúság megőrzésére (diéta és edzőterem nélkül) | Carl Jung
Az egy éves kisbaba fejlődése és hozzátáplálása
Bár a nevelési módszerek és a környezeti tényezők eltérőek lehetnek, az egy éves kisbaba fejlődése alapvetően hasonló utat jár be a világ minden táján.
Az evésfejlődés szakaszai
Az átlagosan fejlődő gyermekek többsége a leírt fejlődési ív mentén halad az evésfejlődésben, ugyanakkor ettől lehetnek eltérések a gyermekek között. Minden családban vannak bizonytalanságok, előfordulnak kisebb elakadások ezen a területen. Ideális esetben anya és baba a lehető legtöbb időt töltik ilyenkor együtt, hogy egymás jelzéseire ráhangolódhassanak.
| Életkor | Jellemző evésfejlődés | Hozzátáplálás |
|---|---|---|
| Újszülött kor | Cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, fej forgatása, kéz szájhoz vitele, ujjak és öklöcske szopogatása. Igény szerinti szoptatás. | Kolosztrum (előtej), majd anyatej. Végső esetben tápszer. |
| 3 hónapos kortól | Nem tekinthető jellemző éhségjelnek az ököl rágása. Rövidebb etetési idők, gyakrabban kérnek enni. Sűrűsödhetnek az éjszakai etetések. | Anyatej vagy tápszer. Óvatosan kanállal kínált tápszer. |
| 6 hónapos kortól | Képes a kezében tartott ételdarabot a szájába tenni, a felnőttek evését érdeklődéssel figyeli, a szájába kerülő ételt a nyelvével nem tolja ki. | Gyümölcslevek, pépesített/villával áttört gyümölcs- és zöldség ételek, majd hús. |
| 9 hónapos kortól | Komolyabb mennyiségeket eszik, aktívan részt vesz az evésben (megfogja az ételt, maszatol). Nyitottabb az új állagú ételekre. | Főétkezések után víz (pohárból). Puha, darabos ételek. |
| 1 éves kor | Megháromszorozza a születési súlyát. Stabilan ül, bátorítani kell az első önálló próbálkozásokkor. | Nyers zöldség és gyümölcs még nem biztonságos. |
| Második életév | Az önálló evés kialakulásának időszaka. Motivált az önálló kivitelezésre. A családi menü élvezőjévé válik. | Nyelvmozgások fejlődése, az állkapocs körkörös- rotációs mozgása. |
| Harmadik életév | Az önállóság fokozódik. Változatosan étkezik, azt eszi, amit a család. Önálló kanál- és villahasználat, a kés használatáig fejlődik. | A harapás erősségét szabályozza, az evés sebessége nő. |
Különbségek a hozzátáplálásban
A hozzátáplálás megkezdésekor is megfigyelhetők kulturális különbségek. A legtöbb japán szülő babáknak való rizskását (okayu) kever sütőtök vagy répa pürébe első próbálkozásként. Sok Latin-Amerikai országhoz hasonlóan a mexikóiak levessel, tortillával, avokádóval, babbal és gyümölcsökkel (pl. papaya) kezdik a hozzátáplálást. Nagyjából hat hónapos kortól a välling nevű ételé lesz a főszerep a baba étrendjében. A khichdi egy tápláló indiai fogás, melyet lencse, rizs, ghí és egy kis kurkuma felhasználásával készítenek - ideális étel hat hónapos kortól.
A kokeshi babák: Japán népművészet és szimbólumok
A japán babakultusz rendkívül gazdag és sokszínű. A kokeshi babák a japán népművészet és iparművészet szerves részét képezik. Ezek a fából esztergált és faragott babák nemes egyszerűséggel ábrázolják a nőket és a lányokat, mintegy megtestesítve a japán női szépségideált: fekete, rendezett haj, bájos, szelíd, fehér arc és zárt, díszes kimonóba öltöztetett test.
A kokeshi babák eredete és jelentősége
A kokeshi babákat az 1600-1867-es Edo korszakban a kidzsi-ja fafaragók alkották meg Japán északi részén, először gyermekjátéknak. Azonban a Tóhoku régió fürdőit felkereső fürdővendégek körében is népszerű szuvenírré vált az Edo-kor végétől. A hiedelem szerint a tűzvészek ellen is védelmet nyújtanak, hiszen a babákhoz gyakorta felhasznált mizuki fa ugyanis azt jelenti: „vízfa”.
A kokeshi babákat újszülött gyermekeknek is adták/adják, hogy hozzanak szerencsét és egészséget életük során. Spirituális jelentőséggel is bírnak, és védelmet adnak. A világhírű kokeshi baba a japán népművészetnek és ma már az iparművészetnek is szerves része.
Készítési technika és típusok
A kokeshik többféle fából készülhetnek, pl. cseresznyefa, japán juhar, mizuki. A felhasznált fa meghatározza a baba karakterét. Több hónapig, vagy évig szárítják a szabadban a fát, majd a mester esztergapad segítségével faragja az anyagot a kívánt formára, végül simára csiszolja. A test és a fej általában külön készül, ezeket egy dugó segítségével csatlakoztatják egymáshoz.
A kokeshi külalakját tekintve két nagy csoportra osztható: az eredeti kokesi stílusjegyeket követő hagyományos kokesi-re (dentó), valamint a kezdeti formákat továbbfejlesztő új típusú (shingata) kokeshi-re. A hagyományos kokeshi kb. 10 alkategóriába sorolható, meghatározott készítési technikával és formai jegyekkel, amelyek generációról generációra öröklődnek. A második világháború után jelentek meg a modern kokeshi babák, amelyekre szintén jellemző a végtag nélküli test, de művészeik sokkal szabadabban alkotják meg formájukat, mintáikat és színeiket.
A kokeshi babák a modern korban
Ma már világszerte több is létesült gyűjtőknek és érdeklődőknek. Hat tartományban Tohokun, összesen 10 féle típusa létezik a kokeshinek. A legdominánsabb a Naruko, amelyet Miyagi tartományban készítettek, ők hosszúkás, vékony babákat csinálnak. Ezek különleges technikával készülnek: a fej és a test nincsen megfúrva, ragasztva, hanem egymásba illeszkednek. Megtalálhatók továbbá Yamagata, Akita, Iwata tartományban is. Léteznek olyan kis falvak, mint például Yajiro, ahol az emberek félig farmerek, félig pedig kézművesek. Kora tavasztól őszig a mezőgazdasággal foglalkoznak, ősztől tavaszig pedig babákat faragnak.
A kokeshi babák új kimmidoll design-ban keltek ismét életre, hogy így folytatódjon és terjedjen a régi japán eszme világszerte. A kimmidoll babák mindegyike az „élet valódi értékeinek” megtestesítője.