A Veszprém kézilabda sportja a hatvanas évek közepén indult hódító útjára, amikor a Veszprémi Vasas női együttese feljutott az NB I-be. A Veszprémi férfi kézilabda szakosztály 1981-től kezdve mindig a dobogón zárta az aktuális szezonját. A klub alapító elnöke Forró Ferenc volt, aki a VÁÉV gazdasági igazgató helyetteseként kapta meg a feladatot, hogy a vállalat pénzügyi rendbetétele mellett felügyelje a sportot. Ebben a munkában elnökségi tagként segített neki Fekete László párttitkár, Klein Jenő műszaki igazgató-helyettes, Schmiedhoffer József szakszervezeti titkár, valamint Pintér Imre KISZ-titkár. Ők alkották a VÁÉV SE első elnökségét. És természetesen ott volt az első megbeszélésen a vállalat igazgatója, Igaz Endre is.
A Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat 1977-ben megalapította a VÁÉV SE kézilabda klubját, amely VÁÉV Építők SE néven évenként nyert bajnoki aranyérmeket és lépett előbbre osztályról-osztályra a Nemzeti Bajnokságokban, míg 1981-ben már a legmagasabb osztályban, az NB I-ben játszhatott a csapat. A Veszprém kézilabda sportja 1977. január 9-én alakult meg a város ma is működő, hazai és nemzetközi fronton egyaránt kiváló eredményeket elérő férfi kézilabda klubja. Akkor és ott döntötték el, hogy kézilabda klubot alapítanak, és a csapatnak a legmagasabb osztályba kell jutnia.
Az első évben Ungvári Attila edző vezetésével nem sikerült megnyerni a megyei bajnokságot. Utána viszont Németh Csaba testnevelő tanár irányításával feljutottak az NBII-be, majd az NB I/B megnyerésével 1981-ben az első osztályba jutott a Kiss Szilárd irányította gárda, ahol azóta is, egyedülálló módon, minden szezont éremmel zárt. A Veszprém legjobb eredménye a Kupagyőztesek Európa-kupájában az 1991-92-es szezon előtt az elődöntő volt, ahol 1986-ban a Barcelona, 1990-ben a Teka Santander, 1991-ben pedig a Milbertshofen búcsúztatta a mieinket. A csapat 1991-92-es KEK-menetelése: Nyolcaddöntő: 1991.11.03. Elgorriaga Bidasoa (spanyol) - Veszprém 18-26, 1991.11.09. Veszprém - Bidasoa 17-19. Negyeddöntő: 1991.12.07. Veszprém - RTV Bázel (svájci) 31-20, 1991.12.15. Bázel - Veszprém 19-26. Elődöntő: 1992.04.12. Veszprém - GOG Gudme (dán) 26-21, 1992.04.19. Gudme - Veszprém 19-24. DÖNTŐ: 1992.05.02. Veszprém - TSV Milbertshofen (német) 24-14, 1992.05.17. Milbertshofen - Veszprém 20-27.

Az elmúlt évtizedek sikerei
Az elmúlt közel 50 évben példátlan sikersorozat kövezte útját a klubnak. Az egyesület serlegtermében 27 bajnoki, 30 Magyar Kupa, 2 Kupagyőztesek Európa Kupája, 5 SEHA-Liga győzelmet reprezentáló díj látható. (2023-ban releváns adatok) A csapat hétszer volt részvevője a legrangosabb nemzetközi kupa, a Bajnokok Ligája négyes döntőjének, a Final Four-nak. A Veszprém 1991-92-es szezonjában triplázott, azaz a bajnokság és a Magyar Kupa mellett európai kupát is nyert. Ez a mai napig az egyetlen ilyen teljesítmény, amit az 1977-ben alapított klub elért.
A klub a 2017-es évben igyekszik minél többféle módon tisztelegni megalakulásának 40. évfordulójáról. Éppen ezért állt a szurkolók azon kezdeményezése mögé is, hogy az évforduló napján, azaz január 9-én egy közös élőképet alkossanak 18:00-kor a Veszprém Aréna elé érkezők. A szervezők kérése, hogy mindenki hozzon magával egy piros és egy fehér falú, zárt mécsest (valamint hozzá gyújtóeszközt), ugyanis e két szín által alkotnának a jelenlévők egy óriási, világító 40-es számot.
A Veszprém 2024/2025-ös szezonban ismét megmutatta, hogy Európa élvonalába tartozik: a Bajnokok Ligája csoportját megnyerte, és csak egy utolsó másodperces gól választotta el a kölni négyes döntőtől, a későbbi győztes Magdeburggal szemben. Hazai porondon viszont sikerült a visszavágás: a bajnoki döntőben - látványos fordulatok után - a Veszprém megszerezte története 29. bajnoki címét, míg a Magyar Kupában ezúttal ezüstérmesként végzett.
Jeles játékosok és edzők
Ritterné Lengyel Erzsébet világbajnok polgára Veszprémnek. Lakiné Tóth-Harsányi Katalin, Tóth-Harsányi Borbála olimpiai bronzérmes, világbajnoki bronzérmes játékosok. Horváth Gábor és Gyurka János világbajnoki ezüstérmes játékosa Veszprémnek. Gyurka János, Fazekas Nándor, Iváncsik Gergő, Gulyás Péter olimpiai 4. helyezett sportolók. A legtöbb mérkőzésen a még mindig aktív Iváncsik Gergő lépett pályára, 640 alkalommal, míg a legtöbb gólt Éles József lőtte, 2548-at. A legtöbb nemzetközi kupameccsen szerzett találat (640) viszont Carlos Perez nevéhez fűződik. A csapat játékosai közül utóbbit választották meg a legtöbbször az év játékosának hazánkban, méghozzá négyszer.
Az együttes történetének első külföldi edzőjének, Valerij Melnyiknek a helyét átvevő szakember, Joósz Attila négy éven át volt az 1992-től már a Fotex szponzorálásával működő klub vezetőedzője. Irányításával az Építők már rögtön első évében a klub történetének máig legsikeresebb szezonját futotta. Többek között Joósz kezei alatt bontakozott ki a klub történetének legeredményesebb játékosa, Éles József is.

A klub jövője és szponzorai
A klub filozófiája a profizmus, a csapatszellem és az állandó fejlődés köré épül. A csapat kiválóságát mutatja, hogy a keretben nemzetközi szinten is elismert játékosok szerepelnek, és a szakmai stáb világszínvonalon dolgozik azon, hogy a Veszprém ne csak jelen legyen az európai elitben, hanem ott is maradjon. CUPRA × ONE VESZPRÉMA CUPRA büszkén áll Magyarország legsikeresebb férfi kézilabdacsapata, a One Veszprém mögött. A több mint 40 éves múltra visszatekintő klub nem csupán a hazai kézilabdasport megkerülhetetlen szereplője, de európai szinten is meghatározó erő.
Együttműködésünk 2023 decemberében indult, az M1 Flottával közösen. A megállapodás értelmében a One Veszprém játékosai és a szakmai stáb tagjai CUPRA modellekkel közlekednek - a teljesítmény, a dinamizmus és a stílus jegyében. 2025 nyarán új szintre lépett az együttműködésünk: ünnepélyes keretek között adtuk át a 28 darab vadonatúj CUPRA Terramarból álló flottát a csapatnak. Ez a modell nem csupán a CUPRA új generációját képviseli, hanem a hazai autóipar szempontjából is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a Terramar Magyarországon, a konszern győri üzemében készül.

A Telekom Veszprém kézilabdacsapatát működtető Veszprém Handball Team Zrt. és a tulajdonosai március végén közleményt adtak ki arról, hogy elfogadhatatlannak tartják a csapat ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, és főleg az azokon nyújtott teljesítményt és mutatott hozzáállást.
tags: #edes #terhem #babahordozo #klub #veszprem