A babahordozás egyre elterjedtebb az anyukák körében Magyarországon, és nem véletlen, hiszen sok esetben annyival egyszerűbb megoldás, mint a babakocsi, emellett pedig a kötődés szempontjából is óriási jelentősége van. Ez az állandó közelség anya és gyermeke között biztosítja a babának azt a harmóniát, amire mindennél nagyobb szüksége van ebben az életkorban. A számos hordozóeszköz közül azonban nem könnyű feladat kiválasztani, melyik is a számunkra legmegfelelőbb.

Az egészséges babahordozás alapjai
A helyes, egészséges hordozás alapja, hogy a baba az életkorának megfelelő pozícióban legyen. Fontos, hogy a baba lába az úgynevezett „M” lábtartást vegye föl, erősen felhúzott térdekkel és finoman terpesztett combokkal. A baba popsija lehetőleg mélyebben legyen, mint a térdei, amelyeket legjobb, ha köldök magasságig emel a kicsi. Ilyen módon csípője enyhén előre billen, a háta begömbölyödik és tehermentessé válik, ezáltal megelőzhetjük a csípőficamot és a még porcos csípővápa helyes tartásban érik meg.
A hordozókendő biztosítja a helyes láb- és testtartást, ha pontosan kötjük meg, akkor az mindig a babánk méreteihez illeszkedik. Míg pici, addig előre, a hordozó személy mellkasára szokták tenni a babát, majd később hátra. Az, hogy mikor kerüljön hátra a baba, az függ a hordozó személy és a baba testalkatától, méretétől, de általában 7-8 kg-s babákat már könnyebb háton hordozni.
Hordozóeszközök típusai
Általánosságban elmondható, hogy ha van egy hosszú szövött kendőnk, vagy egy kötős vagy csatos kengurunk (mei tai, SSC), akkor azt egész pici kortól a hordozós kor végéig használhatjuk, amíg a gyerkőc még felkéredzkedik (általában max. 20 kg-ig). Sokan viszont 2-3 hordozóeszközre is beruháznak, és felváltva használják ezeket, mindig éppen a legkényelmesebbet választva rövid vagy hosszú távra, télen vagy nyáron, stb.
Rugalmas hordozókendők
Újszülött babához a rugalmas hordozókendő nagyon kényelmes (pl. pamutjersey), mert könnyű a babát beletenni és jól körülöleli. Maga az anyag rugalmas. Elölhordozásra alkalmas, zsebes elölkeresztben stabilan lehet hordozni benne a babát. Rugalmas kendővel kötni kezdetben könnyebb, nem kell annyira precízen kötni őket, mint egy szövöttet, ezért kezdőknek nagy könnyebbséget szokott jelenteni, apukák is szívesen felveszik az egyszerűbb kezelhetősége miatt. Később azonban már nem bírja el a gyermeket, ezért szövött kendőre kell váltani (vagy egyéb, megfelelő hordozóra).
Ajánlott rugalmas kendő márkák: Close Caboo (amely rugalmas és hibrid is egyben), Manduca Sling, Je porte, Tricot slen.
Szövött hordozókendők
A szövött kendő (100% pamut) nem rugalmas a szövéséből adódóan. A szövéséből kifolyólag átlósan enged egy lehelletnyit, ez fontos, hogy fel tudja venni a baba formáját. Ettől sokoldalú a kendő, sokkal inkább, mint más hordozó. Hátul hordozáshoz már csak a szövött kendők jöhetnek szóba (van néhány kivételes rugalmas kendő, pl. Je porte hosszú kendői, Tricot slen), de alapvetően a szövött kendők készülnek olyan erős anyagból, olyan speciális szövési technikákkal, hogy kibírjanak akár egy 20 kg-s ficergő gyereket is.
Szövési típusok és minőség
- Ripsz-kötés vagy keresztsávoly-kötés: Vastagabb fonalból, ritkábban vannak szőve, ami miatt fogásra durvábbak. A gyakorlatban jól beváltak minden kötésre. A csúcsminőségű kendőkhöz képest többé-kevésbé küzdeni kell velük, amikor az ember a csomót köti, a gyereket belerakja, a kötést magán forgatja, stb. Mindez csak kényelmi kérdés sokáig. A különbség a kezdetektől érezhető, ahogy a súly nő, a különbség is nő.
- Vékony fonalból, sűrűn szövött kendők (pl. Didymos, Hoppediz): Finom tapintásúak és nagyon kényelmes, könnyed őket használni. Hordozó Ági tapasztalata, hogy ha a szülők is úgy szeretnék és tudják, hogyan kell megkötni a kendőt, akkor ez az a minőségű kendő, amit még nagynövésű gyereknél is addig használnak, amíg a gyerek valóban ki nem növi hordozási igényét.
- Jacquard szövés: Az első európai hordozókendő szövése, ami a Didy Indio. A szövött, színes mintás kendők szövése is ilyen. Mintás kendőnél úgy lehet megállapítani, hogy jacquard szövés-e, hogy meg kell nézni a hátoldalt.

Mei tai hordozók
A mei tai ázsiai eredetű hordozóeszköz, kötős kengurunak is szokták nevezni. Egy téglalap alakú anyagból és négy hosszú pántból áll. Az alsó pántokkal először a derekunkra kötjük a mei tait, ezután belehelyezzük a babát, és a fölső pántokkal a vállunkon át körbetekerjük magunkon, keresztezve a baba lábai felett, ezzel biztosítjuk számára a helyes testtartást. Egy jó minőségű mei tai ismérvei: erős, puha mégsem csúszós pántok, bélelt hátrész, precíz pántszögek, jól megválasztott hátméret.
Csatos hordozók (SSC)
A csatos kenguruk (SSC) annyiban különböznek egy mei taitól, hogy a deréknál lévő két pántot nem kötjük, hanem egy nagyon erős csattal rögzítjük, utána belehelyezzük a babát, és vállpántjait sem kell megkötnünk, hanem csak belebújunk, mint egy hátizsákba. A pántok méretét utólag állítjuk megfelelően szorosra a rajtuk található szíjak segítségével. Sok családban ez a típusú babahordozó lett a kedvenc, mert ezt apukák, de akár még nagyszülők is egyszerűen magukra tudják venni. A csatos hordozók között is vannak olyanok, amik újszülött szűkítővel már egészen pici kortól használhatók.
Hibrid hordozók
A különböző típusú hordozók ötvözetei az úgynevezett hibrid hordozók. Ilyen például a közkedvelt Bondolino hordozó. Pántjai megkötősek, de derékpántja egyszerű tépőzáras. Jól párnázott vállpántjai miatt igen kényelmes.
Karikás kendők
Újszülött kortól használhatók elöl hordozáshoz, mindaddig, amíg nem bizonyul túl nehéznek a baba, később pedig csípőn való hordozáskor nagyon praktikusak rövid távra. Hosszú távra nem ajánlott a használatuk, mivel csak fél oldalra terhelik a hordozó személyt, de a már két lábon járó, ám sokszor fel-lekéredzkedő nagyobbacskákhoz is ideális. Ez gyakorlatilag egy 1,60 - 2 m-es szövött kendő anyag, egyik végén két fém karikával, amiken vállmagasságban átbújtatjuk a kendő másik végét, és miután beleültettük a gyermeket, a megfelelő szorosságra beállítjuk. Ha ügyesen tudunk varrni a hosszú kendőnkből később varrhatunk 2 rövidebbet, egyet háti hordozáshoz és egy karikás kendőt!
A Didymos karikás kendő Iris gyönyörű biopamut kendő, amely előnye, hogy nem kell kötni, nem lóg le. A kendő gyorsan puhul, törik a használattól, ezért lesz a legkisebbek számára is puha és kényelmes. Hátránya lehet, hogy félvállas hordozóeszköz, amelynél egyéni igény és teherbírás befolyásolja a kihasználhatóságot. Anyaga: 100 % biopamut, melyet magas minőségű hosszú szálú gyapotból készítenek. Felépítése: 170-180 cm hosszúak, csapott végűek (1-es méret). A végükön 8,7 cm - es eloxált alumínium karikák vannak.
Karikás Kendő - Csípőn hordozás
A Didymos hordozókendők
A Didymos több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a babahordozó kendők gyártásában, 1972 óta úttörőnek számít a területen. A Didymos kendők és kantárok a piac legjobb minőségű termékei közé tartoznak. Minden termék GOTS-tanúsítvánnyal rendelkezik és Németországban készül. A Didymos Prima babahordozó kendő egy igazán különleges és sokoldalú megoldás, amely a Didymos több évtizedes tapasztalatán és magas színvonalán alapul.
Anyag és minőség
A Didymos babahordozó kendők organikus pamutból készülnek, ami garantálja a termék puhaságát, légáteresztő képességét és tartósságát. Az anyag nem tartalmaz káros vegyi anyagokat, így különösen alkalmas a baba érzékeny bőrével való érintkezésre. A felhasznált gyapotot ellenőrzött ökológiai gazdaságban termesztik, a színezéshez pedig a természettel harmóniában levő, fémektől tökéletesen mentes, bőrbarát festékeket alkalmaznak. A Didymos kendőkre jellemző a különleges dupla szövés és az anyagok ökológiai minősége, amelyek tartóssá teszik őket generációk számára. Ezek a kendők biopamutból készülnek, ami azt jelenti, hogy a felhasznált gyapot vegyszermentes és mérgezőanyagmentes. Egy kisbaba sokszor bekapja, nyalja össze a hordozókendőt, így ez különösen fontos szempont.
Ergonómia és kényelem
A Didymos Prima kendő ergonómiailag kialakított, így elősegíti a baba helyes testtartását, támogatva a csípő, a hát és a gerinc egészséges fejlődését. Ezáltal a baba kényelmesen és biztonságosan érezheti magát hosszú időn keresztül a kendőben. A Didymos Prima babahordozó kendő tervezése során kiemelt szempont volt a hosszú távú használat.
Stílus és tisztán tarthatóság
A Didymos Prima nem csak funkcionális, hanem rendkívül stílusos is. A kendők többféle színben és mintával kaphatók, így minden szülő megtalálhatja azt a stílust, ami leginkább illeszkedik az ízléséhez. A Didymos Prima babahordozó kendő könnyen tisztítható, mosógépben mosható, így a mindennapi használat során keletkező szennyeződések és foltok egyszerűen eltávolíthatók.
Rebozo
A Didymos rebozo kendő 100% ökológiai GOTS-tanúsítvánnyal rendelkező pamutból készült. A rebozo egy nagy kendő, egy nagy téglalap alakú, dupla szövésű pamutanyag, amely eredetileg Mexikóból származik, és a masszázs gyengéd formáját kínálja. A technika rezgő mozgásokból áll, és a terhesség alatti panaszok enyhítésére és megkönnyítésére használják. A rebozo masszázs enyhítheti a hát- és medencefájdalmat, valamint ellazíthatja az izmokat a terhesség és a szülés során. Különleges technikákkal meg lehet próbálni a baba megfordítását is - ezt természetesen csak tapasztalt szakemberek végezhetik. Utána a rebozo kendő hordozóként vagy sálként is használható.
Hordozókendők tisztítása és ápolása
A DIDYMOS babahordozó kendők és a DIDYMOS karikás kendők anyaga felületi kezeléstől és mindenféle vegyszertől mentes szövet. A természetes úton előállított pamut (biopamut) az első mosással mindig kissé összemegy. A pamut-len, illetve pamut-kender keverékből készült kendők, bár a szövőszékről levéve kissé merevek, használat közben gyorsan puhulnak, lágyulnak.
A DIDYMOS kendőket ajánlott minden mosás után kivasalni.
| Anyagösszetétel | Mosási hőmérséklet | Centrifugálás | Vasás |
|---|---|---|---|
| Gyapjú-pamut keverék | Max. 30°C (hideg/kímélő mosás) | Nem szabad (filcesedhet) | Ajánlott |
| Len-pamut és kender-pamut keverék | 90°C is mosható (gyengítheti az anyagot) | Alacsony fokozaton (500 fordulat) | Ajánlott |
| 100% tiszta pamut | Max. 60°C (meleg) | Alacsony fokozaton (500 fordulat) | Ajánlott |
További tippek és tanácsok
- Ne tegye ki a kendőt magas hőmérsékletnek (pl. radiátor).
- Öblítőt nem szabad használni, mert attól tapadós/csúszós lesz a kendő, és sokkal hamarabb kilazul.
- Mosószerként a folyékony mosódió vagy az ecet használható (az öblítő rekeszbe).

Hosszúság és öltözködés
Mindenkinek más az ideális kendőhosszúság. Személy szerint tanuló kendőzőként eleinte zavart a sok lelógó anyag, később viszont szerettem volna minél több kötést kipróbálni, így a hosszabb kendő volt ideális. Ha elölrehajolsz (úgy, hogy a gyerek tőled távolodjon), akkor csak szusszanásnyi hely maradhat.
Öltözködés: Úgy, mint a szobában + kendő + közös kabát alapvetően. Sapi, lábmelegítő (babylegz), tyutyi mehet rá. Esetleg egy plusz pulcsi. Nem célszerű külön öltözni (saját kabát és arra a hordozó), mert a kendő csúszhat, nem tart olyan stabilan. Vannak e célra kapható kabátok, de egy nagyobb kabáttal is megoldható, esetleg átalakítással.
Részletes tanácsadásért fordulj a Mamamiboltban az eladókhoz (Debrecen Cegléd u.).
tags: #didymos #hordozokendo #mamami