Cseh Tamás, a magyar zenei élet egyik ikonikus alakja, 1943-ban született a fővárosban. Élete első szakaszában a vizuális művészetekért rajongott, kézügyességéből és tehetségéből adódóan. Először a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd az egri Tanárképző Főiskola rajztanári szakán, később pedig a Képzőművészeti Főiskolán képezte tovább tehetségét. „Képzőművészeti főiskolára szerettem volna járni, festő szerettem volna lenni. Rókautakon előbb a tanítóképzőt, aztán a tanárképzőt, végül a képzőművészeti főiskolát is sikerült elvégeznem.” - mondta Cseh Tamás. Hét évig tanított rajzot egy kőbányai általános iskolában, majd a ’70-es években összesodorta az élet Bereményi Gézával, amely találkozás után soha többet nem vett ecsetet a kezébe.
A Cseh-Bereményi alkotópáros születése
„Minden itt kezdődött. Itt született meg 1971 elején Az ócska cipő, majd Antoine és Désiré, akiket majd fél évig pihentettünk. Aztán egyszer csak megelevenedett a két különleges figura, valahogy belekövetelték magukat a dalokba.” Ez az albérlet volt az a hely, ahol a magyar dalköltészet és előadó-művészet korszakos párosa megszületett. Cseh Tamás és Bereményi Géza másfél éves együttélése alatt szinte minden nap született egy mű: Bereményi írta a szöveget, Cseh alkotta zenévé. Az első dal megszületése után lementek a közeli kocsmába inni néhány pohárral. „Úgy döntöttünk, hogy fele-fele arányban fizetjük a számlát, hiszen akkor már szerzőpáros voltunk, így aztán összeraktuk a pénzünket és kettéosztottuk.” Az egymásra találás öröme ordít a dalokból. A magyar dalköltészet és előadó-művészet korszakos párosa, Cseh és Bereményi egyedülálló műfajt találtak ki, sajátosat és autentikusan hatvanas évekelit.
Az indián kultúra és az állambiztonság árnyéka
Életét a festészeten és zenélésen kívül egy különös szenvedély is övezte: megszállottan vonzódott az indián kultúrához. 1961-ben, még jóval a zenei karrierje virágkora előtt társaival kisajátítottak egy völgyet a Bakony egyik eldugottabb részén, és “indián területté” nyilvánították. Cseh Tamás Füst a szemében néven vált indiánná. A zenész indiános játéka nem ébresztett olyan békés gondolatokat a ’60-as évekbeli állambiztonság fejében, mint amilyen valójában volt. Megalakulásuk után hat évvel a törzsben már besúgóként működött egy antropológushallgató, akit az indiánok alapvetően a néprajzi kutatásaik segítése érdekében kerestek meg. Megalakulásuk után több, mint harminc évvel 1997-ben pedig kiadott egy Hadiösvény című regényt, amely illusztrációjában is részt vett. Az én Cseh Tamásom nem katonája senkinek, legfeljebb az indián bölcselet nem közhelyes szólásokban megnyilvánuló ismerője, játékos harcosa, és nem kötődik politikai hatalomhoz, még ha nagyon is politikus, amit képviselt.
A dalszövegek mélysége és a popzene
Bereményi Géza dalszövegei, dalszöveges életműve a legkiemelkedőbb a magyar nyelvű dalszövegírók között. Pont. Benne van minden, tőle tanultak a későbbi legjobbak is. Ha Cseh Tamás-dalokról beszélünk, akkor nem kérdés, Cseh-Bereményi-dalokról beszélünk. Ha valaki évtizedek múlva meg akarja ismerni, milyen volt Magyarországon (elsősorban Budapesten) - a hatvanas-hetvenes években élni, a későbbi korongokat is figyelembe véve: a 20. század második felében létezni, az itt és a többi LP-n talán az egyik legpontosabb, legtöményebb választ kaphatja. Vagy akár arra a kérdésre is, hogy milyen embernek lenni. Ennél többet popzene - mert ne féljünk attól, a szentté tett dalok is popzene - nem érhet el. A Cseh-Bereményi-dalok Cseh előadásában ugyanazt a szintet képviselik, amit Georges Brassens, Fabrizio De André, Leonard Cohen tudott dalaik előadása közben. A dalokban egymás jobbik részei voltak. Sokszor elmondták, egy angyal szállt keresztül a szobán az első dal megírásakor, de egészen biztos, hogy az összes többi jól sikerültnél is.
Lemezek és jelentésük
Cseh Tamás a zenei történelem térképén több, mint harminc évig tevékenykedett, amely idő alatt valóságos kultusza alakult ki. Tisztán, őszintén énekelt arról ami a szívét nyomta, még azt is dalba öntötte amit a Kádár-rendszerben nem lehetett kimondani.
Az ócska cipő (1971)
1970 decemberében (minden bizonnyal akkor) született Az ócska cipő című első dal, aztán a következő években sok száz másik, amik később mindenféle lemezek anyagát képezték, vagy épp be sem mutatták azokat.
Levél nővéremnek (1977)
Az első dalest - Bereményi gondos összeállításában, mintha konceptlemezt építene -, 1973-ban zajlott a 25. Színházban. A következő években ez az est variálódott, majd 1974-ben Cseh Tamás összebarátkozott Másik Jánossal és megszületett egy formátum, ami már túl jó volt ahhoz, hogy ne legyen belőle lemezanyag: két ember egyként szól önmaga jobbik részét jelképező nővéréhez egy levélen keresztül. Az igen népszerű 1976-os műsor aztán 1977-ben lemezen is megjelenhetett végre. Széles körben úgy tartják, hogy ez az egyik legjobb magyar album. Ha valaki évtizedek múlva meg akarja ismerni, milyen volt Magyarországon a hatvanas-hetvenes években élni, akkor ezen a lemezen a legpontosabb választ kaphatja.
Antoine és Désiré (1978)
Ez is konceptlemez, sőt igazából a legtöbb az volt. A két archaikus Cseh-Bereményi-alak, Antoine és Désiré történetei állnak össze az előzőnél némileg jelenidejűbb dalfüzérré. A barátság mindenkori egyik lehetséges története, a szocializmus nyomora, az ember önmaga létére eszmélésének filozofikus igényű gondolatmenete van benne. És az, hogy mindezeken felülemelkedve, ezekkel együtt, mi az, ami miatt érdemes élni. Akkor jelen idejű volt, mára örökérvényű lett. Úgy tudott akkor aktuálisan szólni, hogy közben nyilvánvalóan tud vele azonosulni egy kamasz a kilencvenes évek elején, vagy akár ma is.
Fehér babák takarodója (1981)
Itt a nők jelentik a rendezőelvet, a Tékozló Fiú végigveszi addigi életét, az életében szerepet játszó nőket, hogy aztán egy eszményi Vőlegény jelenjen meg és vigye el a fehér babákat. Ahogyan a korai műsorokban egyes dalok az akusztikus gitáros kíséret mellett egy szellős kamarazenekarral kaptak hangsúlyokat, úgy a Levél nővéremnek a Cseh gitárjára felelgető Másik zongorájával és megkapó uniszónójukkal szerzett karaktert. A Fehér babák már végképp dúsan meghangszerelt poplemez, Péterdi Péter volt a hangszerelő-producer. Nagyon változatos poplemez, a korábban csak ki-kitörő stíluskalandok itt szinte a teljes anyagot jellemzik. De ez is jól állt Csehnek. Nosztalgiával leszámolók a dalok, elpazarolt lehetőségekről szólnak, féltékenységről, elvágyódásról, megbánásról, bűnről és azért boldogságról is. Szóval megint csak csupa olyanról, amit bárki átélhet és ezekben a számokban is át tud élni. Ahogyan Antoine-ék is felbukkannak későbbi dalokban, lemezeken, úgy a Levél nővére, Irén is szerepel itt. Átfolynak egymásba a történetek, szereplők, a teljes életmű egy kerek egész. Az új összeállítás címe: ,,Fehér babák takarodója" talán csak annyit jelent, mint annak idején Antoine és Desiré. Egy újabb cím, mögötte újabb dalokkal és megint a dalok lényegesek. Újra felbukkan Antoine és Desiré és beszélgetnek - bizonyos - eddig számukra nem eléggé tisztázott dolgokról, nevezetesen a régi lányokról. Antoine lerágott csontnak tekinti a termelési problémákat, a magyar történelem szégyenfoltjait, a korosztályi kérdéseket, valamint a nosztalgiát, és addig erőszakoskodik, míg ráveszi Desirét, hogy beszéljenek a nőkről. És beszélnek a régi lányokról, akik, már hogy ilyen fehér babákká nemesültek az idők során, most ott vannak Desiré és Antoine emlékezetének polcain. Onnan leveszik őket - és nézegetve őket kiderül, hogy Antoine-nak igaza van, hiszen ,,a férfi-nő kapcsolatban érzelmi szinten is tükröződik az a pályaív, ami a mai harmincasoknak és a környékbeli korunkbelieknek az állapota, mely társadalmi vetületéből..." Ki is derül számukra, hogy ezek a dolgok (mármint a férfi-nő ügyeik) pont úgy sorsunkká válnak, mint egyéb próbálkozásaik. Antoine csak annyit mond Desirének erre a kérdésre: ,,Tempora mutantur et nos mutamur in illis".
Műcsarnok (1981)
A Műcsarnok szintén a teljesen meghangszerelt dalok módszerével (közreműködik a Bojtorján és sokan mások) mutatja be a magyar és az egyetemes kultúrtörténet néhány fontos alakját. És ez megint egy tökélyre érlelt lemez. Nagyon sok a megrázó, katartikus szerzemény (Arthur Rimbaud elutazik, Petőfi halála, Lee Van Cleef, József Attila, Filmdal), egy szikár arcképcsarnok ez. Ha az előző a nők lemeze volt, akkor ez a férfiaké. Virtus, helytállás, példamutatás. A téma viszont rajtuk keresztül is egyetemes: egy korszak megéneklése, amelyben a valóság idézőjelbe került, a kezek szükségszerűen ökölbe szorulnak és olyan a szembefordulás, amit senkit sem lát.
Frontátvonulás (1983)
A Frontátvonulást 1979-ben mutatták be, egy olyan műsor volt, amely szintézist képezett az addigiakból és új minőséget is teremtett. Monodráma volt, Cseh Tamás színészi képességeit felismerve Bereményi írt neki egy minimalizmusában is izgalmasan előadható darabot, amiben a dalok majdhogynem háttérbe szorultak, bár precízen vitték előre a történetet. Arra is kísérlet volt (sok más mások által véghezvitt korabeli kísérlet mellett), hogy meddig lehet elmenni a rendszer megidézésével. A társadalmi tabló, a korabeli Magyarország tűéles képét felrajzoló darab színpadra kerülhetett, de lemezre csak négy évvel később (ezért is jött közben a Műcsarnok sok régi dallal). Új főszereplők vannak: Vízi és Ecsédi, akiken keresztül a tehetetlenség, a reménytelenség valósága csodával felérő módon lesz mégis a remény allegóriája. A záró „Ennek vége, értik?” felkiáltás mi mást hordozott volna, mint annak reményét, hogy egyszer vége lehet minden nyomornak. Például a szocializmusnak is. A Frontátvonulás darab majdhogynem felülmúlhatatlan.
Cseh Tamás díjai és elismerései
Cseh Tamás munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át Bereményi Gézával közösen. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért. 2008-ban Budapest VIII. kerületének díszpolgára lett, 2009-ben Bakonybél is díszpolgárává választotta, talán erre a címre volt a legbüszkébb. Ugyanebben az évben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.