Napjainkban gyermekünk testi fejlődése mellett lelki fejlődésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Az első évek erről szólnak, hiszen a kisgyermekek életében különösen fontos és meghatározó időszak az első 3 év, ekkor még testileg és lelkileg is kiemelten sérülékenyek. Még nincsenek „jól bejáratott” megküzdési stratégiáik, elhárító mechanizmusaik, amelyek az esetlegesen elszenvedett traumák feldolgozását, elviselését hatékonyan segítenék. A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe ezért felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani, biztonságot teremteni gyermekük részére.
A csecsemő, aki még tehetetlenül érkezik világunkba, tizenkét hónap alatt hihetetlen utat tesz meg: megtanul kommunikálni, mozogni, és ami a legfontosabb, kiépíti belső térképét a világról és önmagáról. Ez a térkép nem a fizikai valóságot rögzíti, hanem a kapcsolatok minőségét. A baba lelki fejlődése ebben az időszakban zajlik a leggyorsabban, és a szülőkkel való interakciók minősége határozza meg, hogy a gyermek milyen érzelmi alapokkal indul el az életben.
Az anya-gyerek kapcsolat szerepe a lelki fejlődésben
Ha a kisgyermek fejlődésére gondolunk, az az anyával való kapcsolatba ágyazottan megy végbe. Élete legelső pillanatától kölcsönviszonyban, az anyukájával való szoros közelségben létezik. Az érzelmi kapcsolat és táplálás legalább olyan fontos, mint a fizikai, és a kettő szorosan összekapcsolódik. Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb szüksége van arra, hogy az édesanyja (és más gondozók) segítsenek neki szabályozni a testi, idegrendszeri és érzelmi állapotait. Eközben értelmileg, fizikailag és érzelmileg is egyre összetettebb és önállóbb képességekre tesz szert a gyermek.
A baba kezdetben nem tudja, hogy ő éhes, álmos, megijedt, fázik, örül, kíváncsi vagy nyugtalan. Nincs fogalma arról, mit érzékel testi, lelki szinten. Nem tud az átélt érzeteinek és érzelmeinek jelentést adni. Nem képes az érzeteket, érzelmeket elválasztani egymástól. Időérzék híján ezen állapotok végességéről sincs fogalma, tehát amit éppen átél, az egy kifeszített, akár örökké tartó pillanat a számára az első időszakban. Nincs fogalma arról sem, hogy mi tudja ezekből az állapotokból az egyensúlyba ismét visszarendezni őt.
Az összes érzet és érzés, a hiány és a túltelítődés, pozitív és negatív állapot egymással összegabalyodott, rendezetlen módon kavargó élményként éri. Nem rendelkezik még azzal a tudati központtal, ami ezeket az érzéseket saját magához tartozónak tekinti. Elképzelhetjük magunkat magatehetetlenül feküdni egy sötét térben egy sor fura testérzettel a hasunkban, mellkasunkban, tarkónkban, anélkül, hogy bármi fogalmunk lenne arról, hogy hol vagyunk és mi zajlik bennünk. Az éretlen kisbaba hasonlóan éli meg a számára ismeretlen külső és belső valóságot. Éretlen idegrendszerével nagyon könnyen kibillen az egyensúlyából, megijed, túlingerlődik, elfárad, éhes lesz, és mindezek az érzetek és érzések elárasztják őt.
A baba legfőbb képessége a kifejezés. A belső állapotait külsővé teszi sírással, mozgással, arckifejezéssel. Elemi szükséglete, hogy megértő, elfogadó és támogató reakciót kapjon ezekre. Az anyai ráhangolódás hiányában a baba nagy mértékű frusztrációt, szétesést él át rövid távon. Ha pedig hosszútávon rendszeresen nem kap megfelelő választ és tükrözést, akkor a felnövekvő gyermeknek nehézségei lesznek az érzelem- és viselkedésszabályozásban.
Ko-reguláció és érzelmi hangolás
A ko-reguláció nem csak a sírás megállításáról szól, hanem arról is, hogy a szülő megmutatja: az intenzív érzelmek (akár düh, akár félelem) kezelhetők. A ko-reguláció az érzelmi fejlődés edzőterme. A testi közelség, a hordozás, a bőrkontaktus és az ölelés azonnal csökkenti a stresszhormon szintjét. A halk, monoton hang (pl. altatódal, suttogás) szintén megnyugtató hatású. A ko-reguláció által a baba megtanulja, hogy a nyugalom visszatérhet, és hogy ő maga is képes befolyásolni ezt az állapotot a gondozó segítségével.
Az érzelmi hangolás az a képesség, hogy a szülő képes „ráhangolódni” a baba belső állapotára. Amikor a baba örül, a szülő is örömmel reagál, amikor szomorú, együttérzéssel válaszol. Ez a tükrözés (mirroring) segít a babának megérteni saját érzelmeit. Ahogy Daniel Stern pszichiáter rámutatott, a szülő nem feltétlenül utánozza a baba viselkedését, hanem inkább az intenzitást és az affektust tükrözi vissza. A sikeres érzelmi hangolás révén a baba megtanulja, hogy az érzelmei érvényesek és megoszthatók. Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon minden sírásra azonnal reagálni kell-e. A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy az első évben a gyors és érzékeny válasz nem „elkényezteti” a babát, hanem éppen ellenkezőleg: megtanítja neki, hogy a világ megbízható hely. Ha a szülő következetesen reagál, a baba stresszhormon szintje gyorsabban csökken. Ez elősegíti az idegrendszer nyugodt fejlődését.
A kötődéselmélet és a fejlődési szakaszok
Ha a baba lelki fejlődéséről beszélünk, elkerülhetetlen John Bowlby munkásságának megemlítése. Ő volt az, aki az 1950-es években megalkotta a kötődéselméletet, amely forradalmasította a gyermeknevelésről alkotott képünket. Bowlby szerint a kötődés nem csak a táplálás mellékterméke - bár sokáig ezt hitték -, hanem egy biológiailag beépített szükséglet. A kötődés kialakulása az első évben zajlik le, és három fázisra osztható: a kötődés előtti fázis (0-6 hét), a differenciálatlan kötődés fázisa (6 hét - 6 hónap), és a kötődés specifikus fázisa (6 hónaptól).
A kötődés az a belső munkamodell, amelyet a gyermek felépít a világról: „Megbízhatóak-e az emberek? Érdemes-e segítséget kérnem? Értékes vagyok-e?” Ez a modell befolyásolja a későbbi párkapcsolatokat, barátságokat és a stresszkezelési képességet is.
Margaret Mahler pszichoanalitikus az elsők között ismerte fel a korai szülő-gyermek kapcsolat szerepét a gyermek lelki fejlődésében. Kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte. Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.
A Mahler-féle fejlődési szakaszok
-
Autisztikus szakasz (0-2 hónap)
A kisgyermek első két hónapja egyfajta átmenet a méhen belüli és a méhen kívüli élet között. Az újszülött kezdetben a nap legnagyobb részét félig alvó, félig éber állapotban tölti. Még nem rendelkezik olyan fokú neuropszichológiai érettséggel, hogy meg tudja különböztetni a külső és belső ingereket, azonban fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre is reagál. A kisbaba számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása ebben az időszakban különösen fontos.
-
Szimbiózis szakasz (2-6 hónap)
Ebben a fázisban a csecsemő az anyával összeolvadva egy rendszer részének tekinti magát, melynek tagjai: önmaga és a szükségleteit kielégítő anya. A csecsemő úgy érzi, a világot ő irányítja, az vele együtt mozog, őrá hangolódik, így a baba boldog egységállapotban érzi magát. Ebben a fázisban a kielégítő kapcsolaton túl a csecsemő megtapasztalja az éhség és egyéb szükségletek, kellemetlen testi érzetek kapcsán a negatív élményeket is. Ezek segítenek kialakítani elképzeléseit önmagáról és az anyáról.
Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. Ebben az életszakaszban az elhanyagoló szülői magatartás, a távolságtartás, a túl merev etetési, altatási rend erőltetése rendkívül ártalmas lehet a csecsemő pszichés és testi fejlődésére egyaránt.
-
Szeparáció és individuáció szakasz (6 hónap - 3 év)
Ez az időszak több alszakaszra bontható:
-
„Fészekalja” szakasz (6-10 hónap)
A csecsemő bizonyos értelemben kezd leválni az édesanyjáról, megkezdődik tehát a szeparáció és az individuáció folyamata. A csecsemő szemléli, vizsgálgatja, tapogatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával. Idővel lesz kedvenc játéka, szereti a pihe-puha takarókat, párnákat, kedvenc „alvókát” választanak. Különbséget tesznek az ismerős személyek és idegenek között. Ekkor már örömöt, félelmet, akaratot, haragot is ki tudnak fejezni. Mozgásfejlődése szintén látványos ezekben a hónapokban, hiszen ekkor már kúszni, mászni és akár lépegetni is tanul.
Ebben az életszakaszban ijedősebb a gyermek, az addig barátkozó csecsemő elfordul az idegenektől, sírva fakad. A helyzet gyakran fokozódik, mégpedig az addig már (esetleg) jól alvó kicsi éjjel gyakran felsír, megnyugtatást, anyai jelenlétet vár. Mindez arra utal, hogy az anyával való összeolvadás megszűnt, a csecsemő immár „önálló” egységként éli meg magát. Azzal, hogy a gyermek megkülönbözteti anyjától a környezetben megjelenő személyeket, képessé vált önmaga és az anya szétválasztására, és egy nagyot lépett előre a külvilág felfedezéséhez.
-
Gyakorló fázis (10-16 hónap)
Ebben az időszakban a világ kitárul a gyermek számára, hiszen új perspektívából, felegyenesedett, álló testhelyzetből szemlélheti a környezetét, majd pedig lépegetve, ide-oda felmászva, felkapaszkodva egyre bátrabban birtokba is veheti azt. Új képességeitől szinte „megmámorosodva”, boldogan fedezi fel és hódítja meg a körülötte lévő dolgokat, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nagyszerűnek és omnipotensnek érzi magát, „szerelmes a világba”. Az anya ekkor egyfajta „töltőállomásként” van jelen, akihez mindig vissza lehet térni, és akit biztonságos bázisként használhat a gyermek felfedezőútjai során. Ezt minden gyakorló édesanya megtapasztalhatja, akiknek hasonló korú babája van: a gyermek elindul a szobában egy játék felé. Nézelődik, játszik egy keveset - közben ellenőrzi, hogy anyja ott van-e. Játszik, majd visszamegy hozzá. A szülők szempontjából ez az időszak sem mentes az aggodalmaktól, hiszen a félelemérzet nélküli, örökmozgó gyermeket számtalan veszély fenyegeti.
A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében - még ha olykor nehezünkre is esik - kerülni kell a túlféltést, a túlzott korlátozást. Előfordulhat, hogy az anyának túlságosan fájdalmas a leválás folyamata, ezért időről-időre megszakítja a gyermeke örömteli próbálkozásait, nem a gyermek, hanem a saját szükségletei szerint dédelgeti őt. Szélsőséges esetben pedig az anya a fokozatos leválás okozta fájdalom elkerülése érdekében érzelmileg eltaszítja magától a gyermekét. Ilyenkor nagyon fontos szakember segítségét kérni, mert a szeretetmegvonás, az érzelmi távolságtartás súlyos károkat okozhat a gyermek pszichés fejlődésében.
-
Újraközeledés szakasz (16-24 hónap)
A nagymozgások begyakorlásával, az anyától történő közeledése-távolodása nyomán a csecsemő ráébred saját sérülékenységére és az anyjától való elszakadás lehetőségére, tőle való függésére. Ennek következtében hol szorosan kíséri anyját, hol pedig ezt váltva dacos elzárkózással reagál rá. Emellett felismeri, hogy édesanyja különálló személy, saját akarattal, hangulatokkal. Egyidejűleg rádöbben saját képességeinek korlátozottságára; frusztrációt, elhagyatottságot, dühöt érez. Felértékelődnek az alvókák, a kedvenc macik, takarók, párnák. Kialakulnak az esti alvást megelőző rituálék: meseolvasás, összebújás, altatódalok éneklése. Mindezek csökkentik az elválás, leválás (szeparáció) okozta szorongást, és segítik a biztonságérzet stabilizálódását.
A 2 éves korra lecsitul a másfél évesek szeparációs szorongása, egyre ritkább az az alkalom, hogy „őrzik” anyát, és egyre inkább meg lehet velük tárgyalni ezt az elválás dolgot. Egész egyszerűen meg lehet neki mondani, hogy „anyának most el kell mennie vásárolni.” A dackorszak látszólag lecsengőben van, de ez csak átmeneti állapot. A beszéd fejlődésével a gyermek újra átélheti, hogy képes hatni a környezetére, hiszen könnyebben ki tudja fejezni magát, el tudja mondani, hogy pontosan mit szeretne. Lassan csillapodnak a dühkitörései, oldódik az önállósodás iránti vágya és az anyához való közelség iránti igény együttes jelenlétéből adódó konfliktusa.
-
Tárgyállandóság időszaka (24-36 hónap)
Ebben az időszakban a kisgyermeknek már szilárd képzete van az édesanyjáról, a tárgyakról és saját magáról is. A gyermek képes lesz a személyek, tárgyak jó és rossz oldalának együttes kezelésére, értelmi és érzelmi téren egyaránt. Itt is nagy eltérések lehetnek. Néhány baba eltökélten ragaszkodik ahhoz, amit kigondolt és erről nem lehet lebeszélni, mások kevésbé makacsak. Elérkezik az első „kérdezős korszak” is, ez a „Mi ez?” korszak. Ebben a korban a legtöbb baba nagyon rendszerető: ragaszkodnak a bevált szokásokhoz - ez is a saját határaik keresésének a része.
-
A kötődés típusai
Bowlby elméletét Mary Ainsworth fejlesztette tovább, aki az 1970-es években megalkotta a híres „Idegen Helyzet” (Strange Situation) kísérletet. Ez a kísérlet tette lehetővé, hogy a kutatók megkülönböztessék a kötődés különböző minőségeit.
- Biztonságos kötődés: A biztonságosan kötődő gyermekek tudják, hogy a gondozó elérhető és érzékenyen reagál a szükségleteikre. Amikor a szülő elhagyja a szobát, a baba szomorú vagy szorongó lesz, de amikor a szülő visszatér, azonnal megnyugszik, vigasztalódik, és visszatér a játékhoz. A biztonságos kötődésű babák mernek felfedezni, mert tudják, hogy van egy „biztonságos bázisuk”, ahová bármikor visszatérhetnek.
- Elkerülő kötődés: Akkor alakul ki, ha a gondozó gyakran elutasító, vagy következetesen figyelmen kívül hagyja a baba érzelmi szükségleteit, különösen a sírást vagy a közelség iránti igényt. Ezek a babák megtanulják, hogy a jelzéseikre nem érkezik válasz, ezért minimalizálják az érzelmi szükségleteik kifejezését. Nem mutatnak szorongást a szülő távozásakor, és visszatérésekor is elkerülik a kontaktust.
- Ambivalens/ellenálló kötődés: Ezt a mintázatot a következetlen gondozás eredményezi. A szülő néha érzékeny, néha elérhetetlen vagy invazív. A baba nem tudja előre jelezni, hogy mire számíthat. A szülő távozásakor rendkívül szorongóvá válnak, de a visszatéréskor is nehezen vigasztalhatók. Gyakran keresik a közelséget, de közben ellenállnak a vigasztalásnak, haragosak vagy passzívak.
- Dezorganizált/dezorientált kötődés: A legaggasztóbb mintázat, amely gyakran olyan helyzetekben alakul ki, ahol a gondozó maga is a félelem forrása (pl. bántalmazás, súlyos elhanyagolás, kezeletlen szülői trauma). A gyermek egyszerre érzi a közelség iránti biológiai igényt és a gondozó okozta félelmet. Ez a belső konfliktus dezorganizált, ellentmondásos viselkedésben nyilvánul meg.
Az első év érzelmi mérföldkövei
Az első év nem egységes időszak. A baba lelki fejlődése gyors fázisokban zajlik, és minden negyedév új érzelmi mérföldköveket hoz magával.
-
Első negyedév (0-3 hónap): A bizalom megalapozása
Ebben az időszakban az érzelmek alapvetőek és fiziológiásak. Az újszülött elsősorban a kellemes (jóllakottság, meleg, közelség) és a kellemetlen (éhség, hideg, fájdalom) érzéseket fejezi ki. A harmadik hónap körül megjelenik a szociális mosoly. Ez hatalmas mérföldkő, mert ez már nem reflex, hanem a gondozó jelenlétére adott, szándékos válasz. A szülő feladata ebben a fázisban a bizalom megalapozása. Meg kell mutatni a babának, hogy a szükségletei kielégíthetők, és hogy ő hatással van a környezetére.
Máté baba első "mosolya"
-
Második negyedév (3-6 hónap): A szociális interakciók elmélyülése
A baba egyre inkább érdeklődik a szociális interakciók iránt. Már nem csak az arcunkat nézi, hanem utánozza a hangokat, a mimikákat. A negyedik hónap körül a baba már aktívan keresi a szemkontaktust, és megpróbálja fenntartani az interakciót. Fontos, hogy ebben a fázisban a szülők sok időt töltsenek a „beszélgetéssel” (bár a baba még nem beszél), a hanghordozás, a ritmus és az arcjáték segítségével.
-
Harmadik negyedév (6-9 hónap): Az idegenfélés és a szeparációs szorongás megjelenése
Az idegenfélés azt jelzi, hogy a baba már képes különbséget tenni a gondozók és az idegenek között, és felismeri, hogy az idegenek potenciális veszélyt jelenthetnek a biztonságos bázisától távol. A szeparációs szorongás pedig akkor jelentkezik, amikor a baba tiltakozik a gondozó távozása ellen. A baba tudja, hogy a szülő létezik akkor is, ha nem látja (ez az objektpermanencia kialakulásának jele), de még nem tudja biztosan, hogy mikor tér vissza. Ez a szorongás intenzív lehet, de a szülői megnyugtatás és a következetes elköszönés segít a babának feldolgozni a helyzetet.
-
Negyedik negyedév (9-12 hónap): Az autonómia kezdete és a szociális referencia
Az év végére a baba érzelmi világa jelentősen gazdagodik. Megjelennek az elsődleges érzelmek kifinomultabb formái, mint a düh, a féltékenység és a szándékos kommunikáció. A baba már képes szándékosan cselekedni egy cél elérése érdekében. Ebben a fázisban a baba már képes a szociális referencia (social referencing) használatára. Ez azt jelenti, hogy ha egy bizonytalan vagy új helyzettel szembesül, a gondozó arcára néz, hogy megtudja, hogyan kell reagálnia. Ha a szülő nyugodt, a baba is nyugodt marad.
Gyakori problémák és megoldások
Az olyan gyakori csecsemő- és kisgyerekkori problémák, mint az elalvási és átalvási nehézségek, a vigasztalhatatlan sírás, a totyogók heves dacolása vagy amikor nem eszik a gyermek, mind az érzelem- és viselkedésszabályozás témájához tartoznak. Az elakadások szinte mindig az érzelemszabályozásban meglévő elcsúszásokat jelzik. A nehézségeken való túljutásban pedig mindig az anya-gyerek kapcsolat megerősítése segíthet.
Amikor a baba sokat sír, nem alszik, nem eszik
Amikor az etetés, az altatás, a megnyugtathatóság témájában jelentkeznek nehézségek, akkor legtöbbször az érzelemszabályozás és az anya-gyerek kapcsolatban van valamilyen elakadás. A gyermek a tünet hordozó, nem őbelőle fakad a probléma. A nehézségek nagyrésze átmeneti és feloldható.
Az első évben a sírás a baba egyetlen hatékony kommunikációs eszköze. Bármennyire is nehéz hallgatni, a sírásra adott érzékeny válasz erősíti a kötődést. Néhányan aggódnak, hogy a túl sok vigasztalás „elkényezteti” a babát. A pszichológiai konszenzus szerint azonban az első évben ez a félelem alaptalan. A csecsemőnek még nincs meg az a kognitív képessége, hogy manipuláljon.
Az alvás az egyik legérzékenyebb terület a kötődés szempontjából. A csecsemők biológiailag be vannak programozva arra, hogy ne aludjanak egyedül, mivel az evolúciós szempontból veszélyt jelentett. Ezért ébrednek fel gyakran, és keresik a gondozó közelségét. Az együtt alvás (co-sleeping) és a szülők szobájában alvás (room-sharing) egyaránt segítheti a baba biztonságérzetét és az éjszakai ko-regulációt.
A modern alvás tréning módszerek, amelyek a csecsemő sírásának figyelmen kívül hagyására épülnek (pl. Cry-It-Out, Ferber módszer), vitatottak a kötődéselmélet szempontjából. Bár a baba megtanulhatja, hogy ne sírjon, ez nem jelenti azt, hogy megszűnt a szükséglete. Ehelyett megtanulja, hogy a jelzései hatástalanok, ami az elkerülő kötődés irányába tolhatja el a fejlődését.
A szülői öngondoskodás fontossága
Bármennyire is csodálatos az első év, rendkívül kimerítő lehet. Az érzékeny és következetes válaszadás magas szintű érzelmi elérhetőséget igényel a szülő részéről. Ezért a baba lelki fejlődésének támogatásához elengedhetetlen a szülői öngondoskodás. A szülőnek gondoskodnia kell saját stresszszintjének csökkentéséről és érzelmi feltöltődéséről. Ez nem önzés, hanem a gyermek jólétének alapvető feltétele. A támogatás keresése - legyen az a partner, a család, a barátok vagy szakember - nem gyengeség. A szülői lét egy csapatmunka, és a támogatás elfogadása a legjobb ajándék, amit a gyermekünknek adhatunk, hiszen ezáltal biztosítjuk, hogy a gondozás minősége konzisztensen magas maradjon az első, kritikus évben.
Gyakran ismételt kérdések
A legnagyobb bizonytalanság és aggodalom talán az itt tárgyalt csecsemőkori időszakot övezi akár a szülők, családtagok és a barátok részéről; mivel a csecsemők kommunikációs lehetőségei igen korlátozottak, rendkívül kiszolgáltatottak, picik és sérülékenyek. Mindemellett gyakran előfordul, hogy záporoznak a sokszor egymásnak ellentmondó kért és kéretlen tanácsok. Az egyéni fejlődés megítélését sok minden befolyásolhatja pl. a méhen belüli fejlődés, a szülés körülményei, környezeti ártalmak stb.
- Mit jelent pontosan a „biztonságos bázis” fogalma?
A biztonságos bázis (secure base) az a fogalom, amelyet Bowlby vezetett be. Ez azt a személyt (általában a szülőt) jelenti, akihez a gyermek visszatérhet, ha fél, stresszes vagy bizonytalan. A biztonságos bázis jelenléte teszi lehetővé a baba számára, hogy merjen felfedezni és önállóan cselekedni, mert tudja, hogy van egy megbízható pont, ahonnan feltöltődhet és ahová visszavonulhat.
- Kialakulhat-e biztonságos kötődés, ha a baba bölcsődébe megy az első év végén?
Igen, kialakulhat. A kötődés az elsődleges gondozó(k)hoz fűződő kapcsolat minőségétől függ, nem a napközbeni elválasztás tényétől. Ha a szülői gondozás érzékeny és következetes, a biztonságos kötődés megalapozódik. A bölcsődei elhelyezés a 6. hónap után, ha az fokozatos és a bölcsődei gondozók is érzékenyek, nem feltétlenül károsítja a kötődést.
- Lehet-e a babát elkényeztetni azzal, ha mindig felveszem, amikor sír?
Nem, az első évben a csecsemőt nem lehet elkényeztetni figyelemmel vagy közelséggel. A sírás az első évben alapvető biológiai jelzés a szükségletre.
- Mi a teendő, ha a baba idegenfélés tüneteket mutat 7-8 hónapos korában?
Az idegenfélés (stranger anxiety) ezen életkorban teljesen normális és egészséges jelenség, ami a kötődés specifikussá válását jelzi. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a baba határait. Ne erőltessük a kontaktust az idegenekkel. Hagyjuk, hogy a baba a biztonságos bázis (a szülő) karjaiból ismerkedjen a helyzettel, és csak akkor engedjük közelebb az idegent, ha a baba készen áll rá.
- Hogyan segíthetem a baba érzelmi szabályozását, ha nagyon nehéz a temperamentuma?
A nehéz temperamentumú babák (akik gyakrabban és intenzívebben sírnak) nagyobb kihívást jelentenek a ko-reguláció szempontjából. A legfontosabb a szülői nyugalom fenntartása. Használjunk ritmikus, nyugtató technikákat (ringatás, halk beszéd, hordozás). Ne vegyük személyes támadásnak a sírás intenzitását.
- Mikorra várható, hogy a baba elkezd más, komplexebb érzelmeket kifejezni, mint az öröm és a szomorúság?
Az elsődleges érzelmek (öröm, félelem, harag, szomorúság) a 6. hónap körül válnak egyértelműen felismerhetővé. A komplexebb, másodlagos érzelmek (pl. szégyen, bűntudat, büszkeség) a második életévben, az én-tudat fejlődésével együtt jelennek meg.