A csecsemő fejlődése: Az első év testrészeinek aranykora

Az első hónapban a csecsemő otthoni adaptációja zajlik. Alkalmazkodik a környezetből érkező ingerekhez (akusztikus, vizuális, hőmérséklet-változás, pozícióváltások, fürdetés és gondozás, a teljes bőrfelületet érintő ingerek). Éhsége ébreszti, sír, táplálkozik, majd újra alszik. Az édesanya fokozatosan meg tudja figyelni az újszülöttjére jellemző vonásokat, és fokozatosan alkalmazkodnak egymáshoz is.

1 hónaposan jellemző, hogy a csecsemő még keveset van ébren, ezt az időt az etetése és gondozása nagyjából kitölti, a fennmaradó időben viszont változó intenzitással mozog és figyel a külvilág felől érkező ingerekre. Mozgása ebben az életkorban még tömeges, nem egy-mástól függetlenül mozgatja az egyes testrészeit, hanem egyszerre jár keze-lába, ritmikus mozgássorok váltják egymást. Jellemző még, hogy ún. primitív reflexeket és elemi mozgásmintákat ki lehet váltani a csecsemőnél. Ezek még nem akaratlagos mozgások, hanem valamilyen ingerhelyzetre automatikusan kiváltódó testtartások, mozgássorok. Ezek közül néhány spontán is megjelenik és jól megfigyelhető.

Az első hónapban a méhen belüli állapotra hasonlító környezet, illetve ingerhatások a megfelelőek a csecsemő számára, a nem túl zajos, kevesebb éles fényt adó, egyenletesen meleg környezet. A hirtelen zajokra, mint az ajtó becsapódása, kulcs leesése, a csecsemő összerezzen, kezeit, lábait összerántja vagy esetleg sírva is fakad. Hirtelen napfényre erősen hunyorog.

Egy hónap elteltével az édesanyák már kezdik érteni és megkülönböztetni kisbabájuk sírását. Tudják, hogy mikor sír éhség miatt, mikor fájdalmasan. Minél gyorsabban tudnak a sírásra megfelelően reagálni, annál könnyebben tanulja meg a gyermek is, hogyan kell jeleznie. Napról napra figyelmesebbé válik, és már evés után is ébren tölt néhány percet, nézelődik. A mozgó személyeket, tárgyakat két válla közti szélességben tudja követni tekintetével.

A hirtelen erős zajokra még mindig összerezzen, esetleg sírva fakad, de egyre inkább kezdi megszokni az otthoni zajokat (porszívózás, főzés zaja, felnőttek beszélgetése, testvérek ricsaja stb.). Sok csecsemő ezekre a hangokra jóízűen el is tud aludni, vagy nem ébred fel rájuk.

Amikor a hátán vagy a hasán fekve teljes testfelületével a matracon fekszik, még a flexiós túlsúly a jellemző (magzati póz, kar, láb behúzva), de a csecsemő egyre többet nyújtja a karját és a lábát, nyitogatja kezét, ujjait. Viselkedésére jellemző, hogy egyre több időt tölt ébren, miközben nézelődik. Szemmozgásai még néha összerendezetlenek. Mikor megpróbál hosszasan nézni egy közel hajoló arcra, esetleg összeszaladnak szemei. Inkább figyeli még a fényt és a mozgást, az erős kontúrokat. Az arcot előnyben részesíti, és kedves beszédre mosollyal válaszol.

A második hónap végére megjelenik a szociális mosoly. Ingerre keze-lába járni kezd, és igyekszik fejét középre fordítani. A csecsemő éhségét, fájdalmát szülei számára már egyértelműen jelzi, édesanyja a sírását értelmezni tudja. Ébrenléti idejében a matracon nyugvó ujjainak mozgását, kezeit is figyelni kezdi oldalra fordított fejjel. Hason fekve, illetve ölben tartva többször markolássza a keze ügyébe kerülő textíliákat.

Az idegrendszer érése is folyamatosan zajlik, a végtagok állandó hajlított tartása megszűnőben, a csecsemőkori primitív reflexek fokozatosan integrálódnak, és a csecsemő mozgásaiban egyre több akaratlagos mozgást fedezhetünk fel. Már nemcsak véletlenszerűen rúgkapál, hanem egyre differenciáltabban és finomabban irányítja egyes testrészeinek mozgását.

A szimmetrikus tartást és mozgást 2 hónapos kor után már elvárjuk a csecsemőtől, a fej, nyak, törzs és a végtagok tartását és mozgását is megfigyeljük. Fejét átfordítja jobbról balra, balról jobbra, és felfelé-lefelé is megtanul szemével mozgást követni.

3 hónaposan a fejét már hosszan és könnyen megtartja középen, karjait felemeli a matracról és maga elé emeli. Kezeit középen összehozza és a szájába is veszi. Hosszabban nézi édesanyját, környezetét, sokat nézelődik és figyeli a körülötte lévő személyek mozgását. Mindeközben felfedezi kezét, ujjait, és sok időt tölt azok mozgatásának figyelésével.

A tekintetnek és a kezek mozgatásának az összekapcsolódása fontos állomás. A szem-kéz koordináció elengedhetetlen ahhoz, hogy a csecsemő majd megtanuljon játékokért nyúlni, azokat megfogni, megtartani és változatosan játszani velük.

A gyermek számára a különböző csatornákon beérkező ingerek támogatják, felerősítik egymást, így akkor a legizgatottabb, ha a látvány, a hang és a mozgás egyszerre történik. Az ébren töltött periódusok száma egyre emelkedik, több lehetőség van az anya-gyermek kommunikáció kiteljesítésére.

Három hónapos kor felé haladva egyre többször megfigyelhető, hogy a csecsemő azért kurjongat és mosolyog, hogy ráfigyeljenek, és együtt lehessen szüleivel. Fokozatosan jön rá arra, hogy a kommunikáció hatalom, hangjával odahívja a felnőtteket, és bájos mosolyával igyekszik ott is tartani őket.

Meglepően sokat tud már a körülötte lévő világról. Ebben az életkorban az érzékelésen keresztül már annyi információt szerez a tárgyi és személyi környezetéről, hogy elkezdi a nagyon egyszerű, elemi ok-okozati összefüggéseket átlátni, megérteni. Érti és alkalmazza azt a tudást, hogy a környezetére hatással van. A csecsemő azért lendíti karját, hogy elérje a tárgyakat, azok mozogjanak, hangot adjanak, és ez neki örömöt jelentsen.

A hétköznapokban ez a gyermek és családja életében úgy jelenik meg, hogy a csecsemő hangjával magához hívja a felnőtteket, hogy ne legyen egyedül. Amikor viszont magában van, akkor a mozdulataival a tárgyakat megrázza, üti vagy löki, azok mozognak, hangot adnak. Amint erre rájön, újra és újra akarja ezt tapasztalni, megélni. Hadonászik, jár keze-lába, és kurjongat. Fejét már oda tudja fordítani a hozzá beszélőszemély felé, mosolyog és tud hangosan nevetni. Differenciálódott sírási hangját az édesanya már jól érti. Megvigasztalódik, ha felveszik, dajkálják, a kellemes ingerekkel megnyugtatható.

A hátán fekvő baba testtartása szimmetrikus. Ha az aszimmetrikus tónusos nyaki reflex még jól megjelenik, és a baba az egyik oldal felé fordítva tartja a fejét, innen egy játék, vagy az édesanya arcának fixálása és követése kimozdítja, feje középre kerül, majd átfordul a másik oldalra. Kezecskéi már többet vannak nyitva, a kezébe adott játékot rövid ideig megtartja, próbálja a szájához vinni, majd véletlenszerűen elejti.

A felső végtagok még hajlítva vannak, a kezek laza ököltartásban vagy nyitva. Kezeit mellkasánál összekulcsolja, és begyömöszöli öklét a szájába. Mozdulatai összerendezetlenek. Hason fekve kezd kialakulni az alkartámasz, és fejét rövid időre 45 fokban elemeli a talajtól.

A szociális mosoly megjelenésével párhuzamosan a látás és a hallásérzékelési terén is minőségi változások indulnak. A csecsemő hosszabban nézi édesanyját, hangjára már többször hangadással is válaszol. A harmadik és negyedik hónap között a végtagok hajlított tartása megszűnik, az ősi reflexek kialszanak, és a gyermek mozgásaiban még több akaratlagos elemet vélhetünk felfedezni.

Kezeivel és lábaival egyre aktívabban rugdalózik, és ez a mozgás egyre összerendezettebbnek tűnik, már kevésbé véletlenszerű. Tekintetével észreveszi a kezét, hosszan figyeli, ráébred, hogy ő maga mozgatja azokat. A tekintetnek és a kezek mozgatásának az összekapcsolódása fontos állomás, ezt nevezzük szem-kéz koordinációnak, és elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon játékokért nyúlni, azokat megfogni, megtartani és változatosan játszani velük.

Térdeit is felhúzza, esetleg meg is fogja. Játékára 4 hónaposan jellemző, hogy ébren töltött idejének minden pillanatát átszövi a kommunikáció. Ébredéstől kezdve jelzések és visszajelzések sora alakul ki szülők és gyermekük között. Megunhatatlan számára a „párbeszéd”. A hozzá intézett beszédből egyre több érzelmet is kihall a csecsemő. Biztosan mosollyal reagál, ha kedvesen, mosolyogva beszélnek hozzá, és lebiggyed szája, ha keményebb szavakat hall.

Figyelmét a másik személy hosszasan leköti. Amikor nincs kivel beszélgetnie, akkor a kezeit nézegeti vagy a tárgyakhoz „beszél”. Szinte folyamatosan morog, nyög és kurjongat. A fellógatott játéktárgyakat ütögeti, karjainak mozdulatát igyekszik finomítani. A tárgyakat megfogja és meg is nézi, szájába igyekszik gyömöszölni.

Amit elejt, az egyelőre még elvész számára, de ha a matracon mellette valamibe beleakadnak az ujjai, akkor azt felemeli. Az oldalról nyújtott tárgyért az azonos oldalon lévő kezével nyúl, nem nyúl át a másik kezével. Gyakran már oda is fordul ahhoz, amit talált, így látható, hogy oldalukon fekve is játszanak.

A gerinc kontrollált tartása mellett a csecsemő a végtagjait is egyre inkább tudatosan kezdi mozgatni, az idegrendszer érésével és sok gyakorlással egyre finomabban mozgatja karjait, ujjacskáit és az alsó végtagokat is. A felegyenesedés folyamata befolyásolja a karok mozgását, a kezek használatát is. Minél kontrolláltabban tartja a fejét és a törzsét, annál könnyebben tud nyúlni, fogni, játszani a tárgyakkal és játékaival, így egyre több ismeretet is szerez a világ dolgairól.

Ebben az időszakban mélyíti el tudását a világ azon részéről, hogy a dolgok nem szűnnek meg létezni akkor sem, amikor nem látja azokat, így alakul a tárgyak állandósága. Emellett egyre több mindent megért a felnőttek beszédéből és gesztusaiból és a szokásos események ismeretéből.

A kommunikációra való figyelem és a felnőttek hanghordozása már kivált bizonyos viselkedéses választ a csecsemőből. A gondozás a figyelem segítségével fokozatosan együttes tevékenységgé válik, a csecsemő már válaszolgat édesanyja beszédére, szinte párbeszédet lehet vele folytatni.

Játéktevékenységére 6 hónaposan jellemző, hogy ebben az életkorban sok jól értékelhető mérföldkő jelenik meg, amely mutatja a csecsemő csodálatos alkalmazkodását és szociális fejlődését. A hat hónapos csecsemők hosszan, elmélyülten ismerkednek a tárgyakkal. Felveszik azokat a matracról, talajról, megvizsgálják a szemükkel, ujjaikkal az apróbb részleteket, majd alaposan a szájukkal is. A tárgyakat könnyedén átteszik egyik kezükből a másikba.

A jobbról nyújtott tárgyért a jobb, a balról nyújtott tárgyért a bal kezükkel nyúlnak. Az elejtett tárgy után néznek, és igyekeznek azt visszaszerezni. Átfordulnak a hátukról a hasukra és vissza, esetleg forognak is. Lábujjaikat és kezeiket is egyaránt szeretik a szájukba venni, nyalogatni. Hangadásaik változatosak, dallamosak, megjelennek a ciklikus hangsorok.

A 6. hónaptól a 9. hónapig egy nagyon fontos korszak zajlik a csecsemő fejlődésében, sok dologban szinte észrevétlenül minőségi változás és ugrás történik. A fejlődés összetetté válik, a világ felfedezése az ébrenléti idő teljes időtartamában folyik, rendkívüli aktivitás, figyelem észlelhető a kicsinél. A csecsemőkori mozgásfejlődés leglátványosabb időszaka ez, amelyet mind a felegyenesedésben, mind a helyváltoztatásban megfigyelhetünk: forog, négykézlábra áll, kúszni-mászni kezd, majd felül, esetleg feláll.

Megteszi az önállóság első lépcsőfokait, és megéli saját képességeit. A tér felfedezése során az ide-oda gurulás, majd kúszás-mászás közben egyre többször próbálja magát ülő helyzetbe tolni, hisz a szemlélődéshez sokkal jobb a függőleges testhelyzet, illetve ülve felszabadulnak a karok a kutató manipulációhoz. Az új testhelyzet elősegíti azt a változatos és elmélyült tevékenységet, amelynek során a gyermeket az érdekli, hogy annak a tárgynak, amit a kezében tart, milyen részei vannak, milyen tulajdonságokat tud felfedezni vele. Alaposan szemügyre veszi a tárgyat és hosszasan, változatosan foglalkozik vele.

Mindeközben megosztja élményeit más személlyel is: odafordulással, a tárgy odanyújtásával, hangadással. Játéktevékenységére 9 hónaposan jellemző, hogy már helyet változtat és kíváncsian fedezi fel a környezetét. A gravitációt legyőzve felül, összetett mozgással kúszik vagy mászik. Otthonában „bébibiztos” környezetet, állandó felügyeletet igényel, ha a lakásban szabadon van.

Személyiségfejlődésében is fontos állomáshoz érkezik: ekkor kezd rájönni, hogy ő maga az a személy, aki tegnap volt. Megtanul félni is. A tárgyállandóság megszilárdulása után az élet folytonosságát fedezi fel. Nagyon különbözően viselkedik az ismerős és az idegen személyekkel. A tárgyak működését kutatja. Hangadása egyre változatosabb, bővül a repertoár a mássalhangzók terén, és azt hallhatjuk, hogy egy-egy hangkapcsolatot többször ismételget egymás után.

Ebben az időszakban a csecsemő még a legtöbb időt kúszással vagy mászással tölti, ennek kell ebben az időszakban a leggyorsabb, legügyesebb mozgásformának lennie, amellyel bárhová könnyedén eljut a lakásban, és akár a szabadban is. Emellett bútorokba kapaszkodva feltérdel, azután feláll. A felállás olyan helyen sikerül először, ahol jól meg tud kapaszkodni, például a járóka vagy a kiságy rácsában. Később a bútorok mentén, végül a fal mellett is képes lesz erre.

A lakás összes terét felfedező csecsemő állandóan mozgásban van, játéktárgyait magával hurcolja. Egy-egy érdekes esemény vagy dolog menet közben eltereli a figyelmét, ilyenkor megáll, figyel, felfedezi annak újdonságait, majd továbbindul. Eközben a tárgyak tulajdonságairól szélesebb körű benyomásokat és tapasztalatokat szerez. Kipróbálja, hogy melyik eszközzel tud nagyobb zajt csapni, melyek a veszélyes helyzetek, hol, mivel és kivel érzi magát kellemesen. Abban leli örömét, hogy a tárgyakat kirámolja a kosárból, dobozból, és már néha megpróbálja beléjük pakolni.

A baba saját testéről alkotott képe még meglehetősen homályos, fokozatosan kell megismernie a testrészeit és azt, melyik mire képes. Azonban a testkép fejlődése nem áll meg ott, hogy meg tudja mutatni a testrészeit, később az írás-olvasás tanulásához, de még a sportokhoz is szüksége van a fejlett testképre.

Az újszülött még meglehetősen védtelennek érzi magát a világban. A mozdulatai koordinálatlanok, amikor odakap, odacsap, még nem tudja, mindez, mit okoz. Még 3-4 hónaposan is azt hiszi, anya testrészei is hozzá tartoznak, azonban erre a korra már megérkezik az első látványos változás: elkezdi nézegetni, maga előtt forgatni a kezét és tárgyak után nyúlni. Ezek a mozdulatok először még koordinálatlanok, sok-sok hónap gyakorlás után válnak igazán ügyessé és határozottá.

Fontos tudni, hogy a kisgyerekek ebben a korban, amikor fáradtak, túlingereltek, sírnak, hisztiznek regresszív állapotba kerülnek, azaz például a testtel kapcsolatos tudatosságukat elveszítik. Ilyenkor összevissza csapkodhatnak, és hiába kéred, még nem képesek uralni a mozdulataikat.

1-2 éves kor között a testtudatot kiválóan fejlesztik a mozgásos játékok.

A testtudat elengedhetetlen tényező ahhoz, hogy a gyermek képes legyen tudatosan használni és irányítani a testét. A testkép a saját test megtapasztalását, a képességeinek ismeretét jelenti. Ide tartozik a test érzéklete pl. magas vagyok, alacsony vagyok, duci vagyok, sovány vagyok. A kialakulásában saját tapasztalatok, mások véleménye és a saját érzelmek is közrejátszanak.

A testsémába tartozik az egyensúlyérzék, az izmok mozgásának, változásának megérzése, valamint a jobb és bal irányok megtanulása, a két testfél integrálása, valamint a térérzékelés.

Minden újszülött nagy utat tesz meg, amíg a sírástól eljut az értelmes beszédig. Talán nem is gondoljuk, hogy az éppen világra jött újszülöttnek azonnali igénye, hogy kommunikáljon velünk. A csecsemő látószerve és a látáshoz szükséges idegrendszere a születés idejére teljesen kifejlődik. Korábban úgy gondolták, hogy a csecsemő a születése után csak a mozgást érzékeli, de egyre több kísérlet igazolja, hogy a révetegnek tűnő nézelődés mögött felismerések rejtőzhetnek.

A csecsemők a tudomány mai álláspontja szerint képesek megkülönböztetni az egyik sírást a másiktól. A megfigyelések szerint a csecsemő az édesanyja hangját szereti a legjobban. De megkülönbözteti, és előnyben részesíti az emberi hangot más hangoknál.

Amikor az újszülöttekkel különféle ízeket kóstoltatnak, a babák különféle grimaszokkal reagálnak. Az édes, keserű vagy savanyú íz érzékelésekor a csecsemő grimaszai hasonlítanak a felnőtt grimaszaihoz. A születés után rövid idővel tapasztalható, hogy a csecsemő a gyümölcsillatra pozitívan reagál, míg a halszagot negatív grimaszok kísérik. A kisbaba az olyan enyhe légmozgásokat is érzékeli, amelyeket egy felnőtt észre sem vesz.

Kisbabánk leggyakoribb kommunikációs tevékenysége a sírás. A csecsemők naponta legalább 2 órát sírnak. A kisbaba sírásának okát meg tudjuk fejteni. A kisbaba sírásának mindig oka van. A sírásával mindig valami kellemetlen érzését hozza a tudomásunkra.

A bánat kifejezésére szolgál a sírás felnőtt korban is. Tehát tudjuk a saját tapasztalatainkból is, hogy a sírás azt jelenti: baj van. A sírásra mindenki reagál. A kisbabának könnyű sírni, még akkor is, ha beteg, vagy fáradt, nem igényel gondolkodást.

A sírás előkészíti a beszédet. A sírás edzi az artikulálást, amit majd a beszédnél használ fel. A babák pontosan tudják, hogy a sírás az a módszer, amellyel a legkönnyebben felkelthetik a figyelmünket. Élete első évében a kisbabánk még nem képes szavakat formálni, de a hangokat már képes célzatosan alkalmazni.

Amikor a babánk gőgicsél, azt az érzést kelti bennünk, mintha beszélgetne velünk. Amikor véletlenszerűen gagyog, akkor már képes arra, hogy a kifejlesztett hangok felett uralkodjon. A hangok lehetnek magasak vagy mélyek, hangosak vagy halkak, erősek vagy gyengék. Ez a fizikai és az idegrendszeri fejlődésnek köszönhető.

6 hónapos korban tapasztalhatjuk, hogy a baba igyekszik következetesen ugyanazokat a hangokat produkálni. Irányított, ellenőrzött gagyogással kommunikál a babánk 6-8 hónapos korában. Ekkor már jobban uralja a gagyogását. Gyakran érezzük úgy, mintha valami fontos dolgot mondana nekünk, és nagyon szeretnénk érteni, hogy mi lehet a mondani valója. Ez a korai beszéd kezdeti jele.

Korai beszéd - 9-12 hónapos korban megjelennek az első szavak. Igaz, hogy a kisbaba nem érti, amit mondunk neki, de felismeri, hogy kapcsolatot teremtünk vele a beszédünk által. A kisbabánk számára modellként szolgálunk, utánozni fog minket. Amikor beszélünk hozzá, akkor figyel ránk, közelről szemléli az arcunkat, és észreveszi testjeleinket. Látja és megjegyzi a szomorú vagy mosolygós kifejezéseket, az ideges, nyugodt vagy szorongó, indulatos kifejezéseinket. Minél nyugodtabb a kisbabánk, annál jobban tud figyelni a meséinkre, dalainkra, beszédünkre. És minél jobban tud figyelni, annál hamarabb nyugszik meg.

A testbeszéd másik fontos információhordozója a babák arckifejezése. A megfigyelések szerint a babának az első életévében kevesebb arckifejezése van, mint a későbbiekben. A kisbaba arckifejezése teljesen spontán jön, nincs benne semmi mesterkéltség.

A baba mozgása fokozatosan fejlődik az első évben. Eleinte rendezetlenül, kiszámíthatatlanul rugdalózik, később a karok, és a lábak mozgása szinkronban van. Ezután felemeli a fejét és a vállait, majd gurulni kezd. Kéz- és lábmozgásának koordinációs készsége növekszik. A fejlődése során a mozdulataival is kommunikál. Amikor egy tárgyat szeretne elérni, de nem sikerül, megfigyelhető, arccal a föld felé fekszik, karjait maga elé nyújtja. Egy tárgyat bűvöl mereven, ezt sóhajtozó hangokkal kíséri. Amikor nem akarja megenni, amivel kínáljuk: ügyesen kiüti a kezünkből a kanalat, abban a pillanatban, amikor a szájához értünk vele.

A kommunikáció verbális elemei a közlések 35 %-át, míg a non-verbális kommunikáció elemei a közlések 65 %-át teszik ki. A nem szavakkal való közlés nem szándékos és nem tudatos közlésmód. A szavak az információ átadását szolgálják, a mimika, a testtartás, a gesztusok pedig a beszélő érzelmeit fejezik ki. Mivel minden ember érzelmi lény, és a döntéseit a legtöbbször érzelmi alapon hozza, ezért belátható, mennyire fontos, hogy felismerjük és értelmezni tudjuk a beszélgető partnerünk úgynevezett metakommunikációját (nem szóbeli közléseit).

Mi is az a testbeszéd? Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik, ha nincs összhang, alakoskodónak. Gyakran nem is vagyunk tudatában annak, miért is érezzük meggyőzőnek a beszélőt. Számos testi jel kíséri a kommunikációt: izzadás, pupillamozgás, apró rezdülések és látványos mozdulatok.

A legtöbb kismama nagy izgalommal, sőt szorongással gondol arra, hogy vajon képes lesz-e megérteni azokat a jelzéseket, amelyeket a kisbabája üzen neki. Minden újszülött nagy utat tesz meg, amíg a sírástól eljut az értelmes beszédig. Talán nem is gondoljuk, hogy az éppen világra jött újszülöttnek azonnali igénye, hogy kommunikáljon velünk. A totyogó kisgyerek még nem beszél sokat, de számos módon képes tudatni, hogyan érez. Ha a szülő gondosan odafigyelve gyermekére rájön, mit jelent a kicsi testbeszéde, megindulhat a párbeszéd.

Hétköznapi kifejezéssel talán a „kézügyesség” szó írja le hozzávetőlegesen a jelentését. Természetesen ennél azért többről van szó: testünk kisebb testrészeinek (ujjak, szemek, száj) apró, finom, koordinált mozgása tartozik bele. A csecsemők fogóreflexszel érkeznek erre a világra. A 20. hét körül a tárgyak megragadása a tenyér összezárásával történik, amit 28 hetesen kiegészít a hüvelyk- és mutatóujjal való fogás. A 9 hónapos baba már nagyon ügyesen, tudatosan kivitelezett finommotorikus tevékenységének lehetünk tanúi: tűzön-vízen átmegy, hogy a kiszemelt játékot, eszközt megszerezze és alaposan megvizsgálja.

A vizsgálat szerves része a „kóstolás” is, ahol elsősorban nem a tárgy ízére kíváncsi, hanem a szájával, nyelvével mondhatni letapogatja annak formáját, állagát. Az egyéves gyerkőc - a sok-sok gyakorlás eredményeként - ujjait a kiszemelt tárgy méretéhez tudja igazítani, így célirányosan megfogni azt. Ha jól végiggondoljuk, akkor ez a fejlődési ív csodálatosan felépül: a kicsi újszülött karjainak kalimpáló mozgása összerendeződik, csecsemőként az ülés, felegyenesedés során már nem használja, így azok felszabadulnak és ügyesedhetnek.

1 és 3 éves kor között sem ér véget a finommotorika fejlődése, mivel a nagymozgások, és ezzel együtt az egyensúlyrendszer - mely az egésznek az alapja - szintén fejlődésben van. Gond nélkül tud könyvet lapozni, tornyot építeni (és persze lerombolni), labdát célirányosan dobni, gurítani. Óvodába kerüléskor a firkarajzain már felismerhetők a figurák, lelkesen próbálkozik az olló használatával. Iskoláskorú gyermekünknek a szem-kéz összehangolt munkája, a kézfejizmok, kéztőcsontok fejlettsége fogja meghatározni, boldogul-e majd az írás elsajátításával, és a helyes ceruzafogással.

A fejlődés bonyolult, összetett folyamat, amely során az egyes fejlődési területek szoros kölcsönhatásban vannak. Fontos a gyerekek mozgásfejlődéséhez, hogy a koruknak megfelelő szabadtér álljon rendelkezésre. Sokat legyenek játszószőnyegen, legyen szabad terük kúszni, mászni.

tags: #csecsemo #testreszeinek #aranya