A múmia szó hallatán önkéntelenül is klasszikus lelőhelyükre, az ókori Egyiptomra gondolunk. Az egyiptomiak - akik úgy hitték, hogy az élet nem ér véget a halállal - mesterséges tartósítási eljárással, mumifikálással tisztelegtek halottaik előtt. Ez a folyamat az i. e. 3000 körül elterjedő sírépítészet tette szükségessé. Az egyiptomi vallás szerint az élet nem ér véget a halállal: úgy képzelték, hogy a temetési szertartással újra „életre keltik” a halottat és átvezetik egy másik világba - a túlvilágba, ahol immár az örök időkig él; ezért meg kell őrizni a testet is az örökkévalóság számára.
Múmiák a világban: nem csak Egyiptom kiváltsága
Világszerte számtalan olyan múzeum ismert, ahol az ókori Egyiptom idejéből származó múmiákat, illetve szarkofágot őriznek - neves és kevéssé ismert személyek földi maradványait egyaránt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a múmiák nem csupán Egyiptomra korlátozódnak.
A tudomány mai állása szerint a legrégebbi múmiák a Chile és Peru határán húzódó Atacama-sivatagban megtalált konzervált holttestek. Ezen a területen a chinchorro, magyarul csincsorró kultúrához tartozó, halászó-vadászó népek éltek, ezért a leleteket a régészetben Chinchorro-múmiák néven tartják számon. A kormeghatározás alapján i. e. 6000-5000 körül kerülhettek a nyughelyükre, vagyis bő 2500 évvel az egyiptomi múmiák előtt.
A csincsorróknak más céljaik voltak a mumifikálással, mint később az egyiptomiaknak, és az eljárást nem is korlátozták az uralkodókra: minden halottjukat mumifikálták. Az egyik szakértő, Joann Fletcher leírása szerint a mumifikálás ötletét a csecsemő- és gyerekhalandóság válthatta ki. Mivel a feltárásoknál a legősibb múmiák magzatok és kisgyerekek voltak, a kutatók azt feltételezik, hogy az eljárást elsőként az anyák kezdték el alkalmazni.
Tartósító eljárásuk a felnőtt halottaknál is azt célozta, hogy azok lehetőség szerint minél élethűbb formában maradjanak meg nekik. Az eljárást azzal kezdték, hogy a holttestről leválasztották a bomlékony húst, és az ugyanilyen bomlékony belső szerveket is eltávolították. Ezután a főként izmokból, inakból és bőrből álló maradványokat forró hamuval kiszárították, majd ágakra és nádszálakra erősítve újból összeillesztették őket. A hézagokat fűvel és hamuval töltötték ki, s a testet vagy a halott saját, kiszárított bőrével, vagy egy állatéval vonták be. Mivel a haj maradandó anyagból áll, ezzel nem volt különösebb gondjuk, csak a megfelelő ragasztóanyagot kellett megtalálniuk a visszahelyezésükhöz. A fejekre tehát élethű hajkorona került. Végül az arcot agyagmaszkkal fedték le, és fekete mangán-oxiddal vagy vörös okkerrel festették ki, hogy ezzel is visszahozzanak valamit az élet színeiből. Gyakran az egész testet befestették.
A Tashwinat-völgyben talált Uan Muhuggiag sziklamenedékénél folytatott ásatások során, egy barlang puha homokos talajában egy növénylevelekkel borított, elsőre bomló kötegnek tűnő valamit találtak. A leveleket antilopbőrdarabok takarták, a csomag belsejében pedig egy gyerek mumifikált testét találták. Néhány hét múlva a múmiát Rómába vitték, a Sapienza Egyetem antropológiai múzeumába. A gyerek szerveit a halál után eltávolították a has- és a mellüregen ejtett bemetszéseken keresztül, majd gyógynövényekkel helyettesítették, valószínűleg a test tartósításának céljából. A gyerek a halála idején nagyjából két és fél-három éves és későbbi elemzések szerint sötét bőrű lehetett. A lelőhelyet valószínűleg a későbbi egyiptomi kultúrával is össze lehet kötni: többek között a sziklarajzokon megjelenő, kutyafejű emberalakok ábrázolása utalhat valamilyen kapcsolatra (ez az alak Anubisz egyiptomi istenre emlékeztethet), valamint olyan edénydíszítési típusra is bukkantak, ami később a Nílus délvidékén is előfordult. A Tashwinat-múmia körülbelül száz évvel idősebb a következő legrégebbi, ősi egyiptomi múmiánál (Gebelein-múmia), és kétezer évvel a korábban feljegyzett legrégebbi dinasztikus kori egyiptomi múmiánál (Rai múmiája).
2014-ben Budapesten is láthattunk múmiákat, a Magyar Természettudományi Múzeumba is megérkező, Múmiavilág című nemzetközi vándorkiállításon. Ez a perui múmiabatyu a Wari (huari) kultúrából származik, és valószínűleg több mint 1000 éves. A CT-vizsgálat alapján a batyu egy csecsemő múmiáját rejti.
Észak-Európában minden országnak megvan a maga híres lápi teteme. Nagy-Britanniában, Írországban, Németországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban és Finnországban számos természetes módon mumifikálódott lápi holttestet találtak, amelyeket lelőhelyük alapján neveztek el. A legtöbb múmia a nagy kiterjedésű lápok kiszárítása után, a tőzegkitermelés során került napvilágra. Ebben a közegben a víz savassága, a hideg és az oxigénhiány együttes hatására a bőr kicserződik, megkeményedik; a huminsavak gyakran kioldják a meszet a csontokból, a haj jellegzetes vörösesbarnára színeződik. Legutóbb 1984-ben az angliai Manchester melletti Lindow-lápban találtak múmiát.
A VÁCI MÚMIÁK és FEHÉR FOSZFOR házilag | Szertár-008
Az egyiptomi mumifikálás eljárásai és céljai
Az egyiptomiak tudták, hogy az oszlás a belső szervekben kezdődik, tehát ezeket eltávolították; mivel az izmokat sem tudták tartósítani, ezért a mumifikálók leválasztották a csontokról, így a testből alig maradt több, mint a csontváz, majd a tetemeket kezdetben bőrbe csavarták. Az Óbirodalom idejétől gipszréteggel vonták be a bomló részeiktől megtisztított halottakat - szoborrá alakították őket. Később gyantába áztatott vékony gyolcsot préseltek az arcra és a testre, majd szurokszerű anyagokkal átitatott vászoncsíkokat tekertek a csontváz köré addig, amíg ki nem alakult ismét az emberi test körvonala - így jöttek létre i. e. 2600 körül az első mesterséges múmiák.
A balzsamozás első lépéseként a test belsejét kezelték. Az elhunyt agyát az orron vagy a nyakszirtcsont nagy nyílásán, az öreglyukon keresztül eltávolították, de nem őrizték meg, mert vallásukban nem volt fontos szerepe. Azután éles kőkéssel ejtett hasi vagy oldalsó vágással a testet felnyitották és kivették a belső szerveket, amelyeket átmostak, külön szárítottak és illatosítottak, bepólyáltak, majd külön-külön kanópuszedényekbe helyeztek. Azok fedelét Hórusz isten fiainak képmása díszítette: az emberfejű Amszet isten a májat, a majomfejű Hapi a tüdőt, a kutyafejű Duamutef isten a gyomrot, Kebehszenuf, a sólyomfejű isten a beleket és az alsótest különböző szerveit védte. A korsókba zárt szerveket a halott mellé temették.
Az egyiptomiak már korán rájöttek arra, hogy a növények gyantáinak baktériumölő hatásuk is van. Ezért miután a tetemet pálmaborral átmosták, teljesen kitisztították, a hasüregbe nátronsót és illatos gyantával, fűszerekkel teli vászoncsomagocskákat töltöttek; a koponyába fenyőfélék gyantaolaját öntötték és az egész testet több hétre száraz nátronsóba ágyazták. Körülbelül 40 nap alatt a test teljesen kiszáradt, a bőr és az összeaszódott izmok teljesen rátapadtak a csontokra; a tetem jellegzetes szürkés, feketés színűvé vált.
A kiszárított testet olajjal és viasszal kezelték. A balzsamozáshoz kámforolajat, mirhát, borókaolajat, méhviaszt, cédrusfa és más tűlevelűek gyantáját használták, de esetenként alkalmazták a pisztácia, a balzsamfa gyantáját és különböző növényi olajakat, állati zsiradékokat is. A balzsamozók igyekeztek, hogy a holttest lehetőleg élethű legyen, ezért vászonnal és fűrészporral tömték ki. A szájba és a beesett orcák alá is tömés került, a szemhéj alá kis rongylabdacsokat, néha hagymát helyeztek és erre kerültek a porcelánból készített, festett szemek. A testet falécekkel merevítették, hogy a múmiának tartása legyen, majd szakszerűen bepólyálták. A kéz- és lábujjakat egyenként körbetekerték finom vászoncsíkokkal, majd a kart, a lábakat és a többi testrészt is számtalan rétegű vászoncsíkkal pólyázták. Az egyes rétegek közé amuletteket helyeztek, hogy megvédjék az elhunytat a túlvilág felé vezető úton. A leggyakoribb amulett az Udzsat-szem volt, ez segített sértetlenül megőrizni a testet. Az elkészült múmiát egy nagyméretű kendőbe tették, az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betekert testre pedig egyes korszakokban kartonázsok (gipsszel keményített vásznak) kerültek, amelyet istenképekkel, feliratokkal és aranyozással díszítettek. A balzsamozás mintegy 70 napos folyamatát egy Anubisz álarcot viselő pap felügyelte; őrködött, hogy minden a megfelelő gondossággal történjen. A múmiák díszes fakoporsókba kerültek, amelyek a Középbirodalom végéig általában láda formájúak voltak, később a múmia alakját követték. A temetés napján a legidősebb fiú tiszte volt, hogy fogadott papok kíséretében a szeretett családtagon elvégezze a „szájmegnyitás” különleges halotti szertartását. A már előkészített sírkamrát a temetés során berendezték, kitakarították és a szertartás zárórészeként a koporsót a sírboltba helyezték. Az előkelők sírjában több, egymásba helyezett koporsó és kőszarkofág védte a múmiát.
Az embereken kívül az egyiptomiak kedvenc állataikat is balzsamoztatták, de még jellemzőbb volt, hogy az istenek megtestesüléseiként tisztelt állatok múmiáját áldozati adományként ajánlották isteneiknek. Százezrével találhatók macskamúmiák Básztet istennő áldozati ajándékaként, vagy íbisz múmiák, amelyeket a bölcsesség megtestesülésének, Thot istennek ajánlottak fel.
A tizenkilencedik században nem volt ritka, hogy a műkincskereskedők füllentsenek a leleteikről, a mostani vizsgálatok alapján pedig ezzel a múmiával is ez történhetett. Annak ellenére, hogy a múmia nyaki részénél megbontották a gyolcsot, valószínűleg ékszereket keresve, a lengyel régészek szerint gazdag ékszerlelet maradt az elhunyt birtokában. Ezek között találtak egy Hórusz-fiakat ábrázoló amulettet, amelyet a pólyák közé rejtettek. A régészek korábbi vizsgálatai szerint a múmia a Krisztus előtti első századból származik.
Érdekes, amit a tudósok mondanak: tapasztalataik szerint a megtalált múmiák mintegy tíz százaléka nem abban a szarkofágban nyugszik, amely eredetileg az övé volt. Ennek az az oka, hogy sok sírt sírrablók törtek fel, és a testek olykor nem a megfelelő helyre kerültek vissza.
Múmiaportrék és modern vizsgálati technikák
Az első évezred fordulóján egy Egyiptomban élő kisgyermek elkapott egy halálos betegséget, valószínűleg tüdőgyulladást, és meghalt. Apró testét felkészítették a mumifikálásra és a temetésre: néhány szervét eltávolították, maradványait keresztbe vetett vászonkötésekbe tekerték, majd a múmia tetejére rögzítették az arcképét. Ez az úgynevezett „múmiaportré" a görög-római időkben az egyiptomiak körében a népszerű hagyomány részének számított.
A múmia közelebbi megismeréséhez egy osztrák és német tudóscsoport CT vizsgálat alá vetette ennek a kisfiúnak a testét, majd háromdimenziós (3D), digitális rekonstrukciót készített az arcáról. Az eredmények azt mutatták, hogy a portré meglehetősen pontosnak bizonyult, egy szempontot leszámítva: a művész 3-4 évesnél idősebbnek mutatta a fiút. A projekt során a kutatók most először hasonlították össze egy, az ókori Egyiptomból származó kisgyermek múmia-arcképét az arcrekonstrukciójával.
A tudósok a szóban forgó múmiát az 1880-as években találták egy temetőben, a Hawara-piramis közelében, Kairótól délnyugatra. A mintegy 78 centiméteres múmia ma a müncheni Egyiptomi Múzeumban található. A csapat CT vizsgálat alá vetette a múmiát, majd megvizsgálta az 1984-ben készített röntgensugarakat is, így háromdimenziós (3D), digitális képet alkothattak a testről. Az elemzés során kiderült, hogy a fiú agyát és néhány hasi szervét eltávolították, ami az ókori Egyiptomban bevett gyakorlatnak számított a mumifikáció során.
A csont- és fogfejlődés feltárta a fiú életkorát a halála pillanatában, aki valószínűleg tüdőgyulladásban szenvedett. Ezután a fiú arcára összpontosítottak, akinek nagy barna szeme, hosszú, vékony orra és kicsi, teljes ajkú szája volt; a nyakában egy kis medalionnal ellátott nyaklánc lógott. A megfelelő bőr rekonstruálásához a kutatók a modern, 3 és 8 év közötti gyermekek általános jellemzőire támaszkodtak. Az újjáépített arc nagy része így a koponya és a fogak alakjára épült, míg a fiú bőrének és hajszínének és frizurájának alapja a portré maradt. A szakemberek végső következtetése szerint az arcrekonstrukció „nagyon hasonló" volt a portréhoz, mivel a homlok és a szem vonal méretei, valamint az orr és a száj közötti távolság „pontosan megegyezett a portré és a rekonstrukció között".
A Varsói Egyetemen 2015 óta vizsgálják a múzeumban őrzött maradványokat röntgennel és CT-vel, eredetileg abból a célból, hogy többet tudjanak meg az ókori egyiptomiak életéről, betegségeiről és életkörülményeiről.
Egy új technológia segítségével a múmiák kötéseinek eltávolítása nélkül is képesek felfedni az ókori tetemek titkait. Szeptemberben a múzeum munkatársai külön erre a célra épített kocsikon 26 kiállított múmiát vittek ki a parkolóba, ahol egy mobil CT-berendezéssel vizsgálták meg őket. Az roncsolásmentes technológia segítségével több ezer röntgenfelvételt készítettek a múmiákról és azok koporsóiról. Bár a szkennelés körülbelül négy napig tartott, a 3D-s képek feldolgozása és elemzése akár három évig is eltarthat.
Az új CT-vizsgálatok feltárták, hogy egyes balzsamozók úgy döntöttek, hogy csomagokat készítenek a szervek számára, és visszahelyezik azokat a múmiákba. A csomagokban Hórusz fiainak viaszszobrai voltak, akik felelősek a szervek védelméért.
Szenzációs felfedezések a múzeumokban
Szenzációs leletre bukkantak a Varsói Egyetem régészei a Varsói Nemzeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében: egy eddig férfinak hitt múmiáról kiderült, hogy nő, ráadásul állapotos. A leletet 1826-ban adományozta egy gyűjtő az egyetemnek, a korabeli beszámolók egy thébai, nemesi sorból származó férfi testeként azonosították, erre azonban nem volt külön bizonyíték. A testet egy díszes szarkofágban kapta meg az egyetem, ennek a felirata alapján a kutatók úgy gondolták, hogy egy Hor-Djehuti nevű pap múmiáját kapták meg, és ennek megfelelően is kezelték.
A papnak vélt múmia vizsgálatakor a kutatóknak először az tűnt fel, hogy nincs neki pénisze, majd az, hogy a terhesség 26. és 30. hetében van. Wojciech Ejsmond, a felfedezést leíró tanulmány vezető szerzője szerint azért is különösen fontos ez a felfedezés, mert egyrészt nincs ehhez hasonló ismert lelet, másrészt pedig ez is arra mutat, hogy akár lehet is, ha már kétszáz éven keresztül férfinak hitték a múmiát. A leletet további vizsgálatoknak vetik még alá, Ejsmond szerint a meg nem született gyermek alaposabb vizsgálatából sok minden kiderülhet az egyiptomi orvostudományról és az immunrendszer akkori fejlődéséről, sőt, ha megpróbálták megmenteni az anya életét, a korabeli orvostudományról is. A további vizsgálatok alapján a nő hat és fél - hét és fél hónapos terhes lehetett, és az időszámításunk szerinti 1. században érhette a halál. Lenvászonba és sűrű szövésű szövetbe burkolták, és amulettekkel temették el. Ez arra utal, hogy a nő egykor magas státuszú személy lehetett az egyiptomi társadalomban.
Az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeuma
Az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeuma friss és korszerű intézmény, amely 2017-ben nyílt meg. A múzeum ugyan részlegesen már 2017-től látogatható volt, a maga pompájában azonban csak 2021. április 3-án, az úgynevezett A fáraók aranyparádéja című eseményt követően nyílt meg. Akkor ugyanis hatalmas ünnepi felvonulás keretében 22 múmia „költözött át” a Tahrir téri Egyiptomi Múzeumból ide. Az egykori uralkodókat a Dejr el-Bahari királyi gyorsírótárban és II. Amenhotep sírjában találták meg 1881-ben és 1898-ban. Azóta már többször szállították őket, míg végül úgy tűnt, hogy az Egyiptomi Múzeumban végső helyet találtak nekik.
Ám a Tahrir téri intézmény a növekvő számú régészeti lelet beérkezése miatt már nem tudta teljeskörűen bemutatni az ókori egyiptomi kultúrát, ezért új múzeumok létrehozásáról döntöttek: a Nagy Egyiptomi Múzeuméról (ami egyelőre csak részlegesen nyílt meg) és az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumáéról.
A 490 ezer négyzetméter alapterületű múzeum két különálló részből, kronologikus és tematikus egységből áll. A múmiák a tematikus részben, különleges installatív helyzetben kaptak helyet, amelynek hatására a látogató mintha a Királyok Völgyében sétálna, ahol Egyiptom 17 ősi királya és négy királynője eredetileg is pihent. A Királyi Múmiák Galériájába lefelé kell haladni. Kör alakú termen át vezet az út, amelynek padlójára vetített felvételen a Nílus vize hullámzik, a mennyezetén pedig az egyiptomi kultúra emblematikus kincseinek képei kavarognak. A múmiák vitrinekben pihennek, de a szarkofágjaik is itt vannak. Táblákon olvashatók el az egykori uralkodókhoz kapcsolódó legfontosabb információk; olyanok, amelyek közelebb hozzák a személyiségüket, egykori karakterüket. A múmiák már önmagukban is ámulatba ejtők, bemutatásuk pedig kivételesen tiszteletteljes. Számos olyan egyéb tárgyat látunk itt, amelyekre rácsodálkozhatunk: Ahmesz-Nofertari királynő külső koporsójának apró mintáiban például teljesen el lehet veszni. Amenhotep király szarkofágja szintén rendkívüli műtárgy: az övé volt az egyike a nagyon kevés érintetlen, háborítatlanul hagyott múmiának. Koporsójának bonyolult virágdíszei csodásak, és a múmiamaszkja is a helyén van. Thotmesz király koporsója tündöklő aranydíszeinek nyomát még ma is fellelhetjük: ez a műtárgy egy letűnt korszak gazdagságát és pompáját mutatja fel. Az Amenhotep király kanópusz-, azaz a belső szervek tárolására szolgáló edényeit őrző láda az ókori temetkezési szokásokról ad képet, akárcsak IV. Ehnaton fáraó szobra az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumában.
A földszinti galéria lebilincselő utazásra hív, amelynek során a látogató Egyiptom különböző korszakain haladhat át, átfogó képet kap a térséghez kötődő civilizációkról és legfontosabb vívmányaikról. A prehisztorikus időktől, a fáraók idejétől indulva haladunk a görög-római, a kopt korszakon, a középkoron, valamint az iszlám koron át egészen a mai egyiptomi világig, amelyben a klasszikus tradíció keveredik a kortárs kultúrával. A legrégebbi műtárgy a Nazlet Khaterben talált csontváz. Ez a lelet a második legrégebbi egyiptomi csontváz, közel 35 ezer éves. A kiállítás különleges darabja II. Isetemkheb királynő bőrből készült sátra is, amelyet a mumifikálás előtt álló test megtisztításának szent rituáléjához használtak. Láthatunk szép állapotban megőrződött kopt mozaikokat, IV. A Nilos szobor az ókori Római Birodalomból származik: a Nílust megszemélyesítő istenség mindig vízilóra támaszkodott, a rómaiak számára ugyanis ez az állat szimbolizálta Afrikát, a Nílus eredetét, valamint a vadon élővilágát. A Baouweetben talált templomkupola részlete gyönyörű kopt freskót rejt, Fárúk király emlékműve pedig a gazdagon díszített iszlám műtárgyak szép példája, miként a népviseleti öltözékek is.