A pszichoszomatikus, vagyis lelki hátterű testi tünetek nem csak gyerek- vagy kamaszkorban, hanem már egészen korán, csecsemőkorban is megjelenhetnek. Ezek lehetnek testi tünetek, vagy olyan magatartásbeli jegyek, amelyek kapcsán a baba nehezen szabályozza különböző viselkedéses állapotait. Ez utóbbiakat regulációs nehézségeknek nevezzük, és tekinthetünk rájuk úgy, mint a legkisebbek pszichoszomatikus tünetei, súlyosabb esetben betegségei. Fontos tudni, hogy akkor beszélhetünk pszichés eredetű tünetektől, ha előzőleg az esetleges szervi, testi okokat kizártuk.
Az is lényeges, hogy minden család más és más helyzetet élhet meg problémaként, nehézségként. Lehet, hogy az a viselkedés, amely az egyik családban komoly aggodalmat kelt, az a másikban még belefér az elfogadható kategóriába. Érdemes szakmai segítséget kérni akkor, ha egy nehézség hosszabb ideje fennáll, rosszabbodik, a probléma megszűnik, de jön helyette másik, és mindez jelentősen megterheli a szülőket, a szülő-gyerek kapcsolatot, a család mindennapi életét.
A korai fejlődés szakaszai Margaret Mahler elmélete alapján
A kisgyermekek életében különösen fontos és meghatározó időszak az első 3 év, hiszen ekkor még testileg és lelkileg is kiemelten sérülékenyek. Még nincsenek „jól bejáratott” megküzdési stratégiáik, elhárító mechanizmusaik, amelyek az esetlegesen elszenvedett traumák feldolgozását, elviselését hatékonyan segítenék. A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe ezért felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani, biztonságot teremteni gyermekük részére.
Cikkünkben Margaret Mahler magyar származású pszichoanalitikus felosztását követve bemutatjuk, milyen főbb fejlődési szakaszok zajlanak a gyermekek első három életévében, hiszen a kisbabánk, gyermekünk megismerését, megértését jelentős mértékben segíti, ha minél többrétű tudásunk van a fejlődésére vonatkozóan. Margaret Mahler hosszú éveken keresztül vizsgálta a kisgyermekek személyiségfejlődését, a szülő-gyermek kapcsolat korai fejlődésben betöltött szerepét. Kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte. Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.
1. Autisztikus szakasz (0-2 hónap)
A kisgyermek első két hónapja (Mahler elnevezésében autisztikus szakasz) egyfajta átmenet a méhen belüli és a méhen kívüli élet közözött. Az újszülött kezdetben a nap legnagyobb részét félig alvó, félig éber állapotban tölti. Még nem rendelkezik olyan fokú neuropszichológiai érettséggel, hogy meg tudja különböztetni a külső és belső ingereket, azonban fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre is reagál. A kisbaba számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása ebben az időszakban különösen fontos.
2. Szimbiotikus szakasz (2-6 hónap)
2-6 hónapos korában a csecsemő szimbiotikus egységet képez anyjával. Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. Ebben az életszakaszban az elhanyagoló szülői magatartás, a távolságtartás, a túl merev etetési, altatási rend erőltetése rendkívül ártalmas lehet a csecsemő pszichés és testi fejlődésére egyaránt.
A csecsemő már születésétől szociális (társas) lény. A szociális fejlődés azonban számos módon problematikus lehet és jó ezt minél korábban felismerni. A szociális kapcsolatok alapjait az élet nagyon korai fázisában sajátítja el a kisgyermek. A szülő-gyermek kommunikáció már néhány hónapos korban a szociális párbeszéd formáját ölti, a csecsemő társas partnerré válik, aki kezdeményez és válaszol mások kezdeményezésére, megjelennek a kölcsönösség elemi formái. Erre a korai időszakra jellemző az emberi hang és az emberi arc előnyben részesítése, a mimika utánzása.
Egy másik fontos kapcsolati készség, amit a kisgyermek kifejleszt magában az a szociális referencia. Ez a fogalom azt jelenti, hogy a csecsemő fél szemmel azt figyeli, hogyan reagálnak szülei arra, amit ő csinál. Ha valami ijesztővel találkozik, akkor az egészségesen fejlődő csecsemő információforrásként azonnal a szüleire néz, hogy értékes jelzéseket kapjon a környező világról (pl.: „Ez biztonságos?). Ennek a szociális referenciának (vonatkoztatásnak) az elmaradása problémákat okozhat a későbbiekben, mert ez olyan alapkészség, amire számos más szociális készség épül.
3. Fészekalja szakasz (6-10 hónap)
6-10 hónapos kora között a csecsemő bizonyos értelemben kezd leválni az édesanyjáról, megkezdődik tehát a szeparáció és az individuáció folyamata, amelyen belül ezt a fejlődési szakaszt Margaret Mahler a „fészekalja” jelzővel illette. A csecsemő szemléli, vizsgálgatja, tapogatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával. Idővel lesz kedvenc játéka, szereti a pihe-puha takarókat, párnákat, kedvenc „alvókát” választanak. Különbséget tesznek az ismerős személyek és idegenek között. Ekkor már örömöt, félelmet, akaratot, haragot is ki tudnak fejezni. Mozgásfejlődése szintén látványos ezekben a hónapokban, hiszen ekkor már kúszni, mászni és akár lépegetni is tanul.
A 6. hónaptól két éves kor végéig tartó ún. A fészekalja szakasz (6-10. hónap) során fokozódó érdeklődést mutat a csecsemő a külvilág iránt. Ebben az életszakaszban ijedősebb a gyermek, az addig barátkozó csecsemő elfordul az idegenektől, sírva fakad. A helyzet gyakran fokozódik, mégpedig az addig már (esetleg) jól alvó kicsi éjjel gyakran felsír, megnyugtatást, anyai jelenlétet vár. Mindez arra utal, hogy az anyával való összeolvadás megszűnt, a csecsemő immár „önálló” egységként éli meg magát. Azzal, hogy a gyermek megkülönbözteti anyjától a környezetben megjelenő személyeket, képessé vált önmaga és az anya szétválasztására, és egy nagyot lépett előre a külvilág felfedezéséhez.
4. Gyakorlás fázis (10-16 hónap)
A „fészekalja” fázist követő, a gyermek 10-16 hónapos kora közötti időszakot Mahler gyakorló fázisnak nevezte el. Ebben az időszakban a világ kitárul a gyermek számára, hiszen új perspektívából, felegyenesedett, álló testhelyzetből szemlélheti a környezetét, majd pedig lépegetve, ide-oda felmászva, felkapaszkodva egyre bátrabban birtokba is veheti azt. Új képességeitől szinte „megmámorosodva”, boldogan fedezi fel és hódítja meg a körülötte lévő dolgokat, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nagyszerűnek és omnipotensnek érzi magát, „szerelmes a világba”. Az anya ekkor egyfajta „töltőállomásként” van jelen, akihez mindig vissza lehet térni, és akit biztonságos bázisként használhat a gyermek felfedezőútjai során. Ebben az életszakaszban az eltávolodás-visszatérés játékos megjelenési formája a bújócska. A szülők szempontjából ez az időszak sem mentes az aggodalmaktól, hiszen a félelemérzet nélküli, örökmozgó gyermeket számtalan veszély fenyegeti: eleshet, leeshet, rendszeresen beveri a fejét ide-oda, éles tárgyakkal megsértheti magát, konnektorba nyúlhat stb. Így hát a folyamatos készenlétre és felügyeletre továbbra is nagy szükség van. A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében - még ha olykor nehezünkre is esik - kerülni kell a túlféltést, a túlzott korlátozást.
A gyakorlás fázisában (10-16. hónap) a fokozódó mozgásfejlődés (mászás, állás majd járás) révén némileg autonómmá válik: csúszik-mászik, eltávolodik az anyjától, mámorosan fedezi fel a külvilágot. Az anya Mahler megfogalmazásaként érzelmi „hátországként” marad meg számára, akihez vissza lehet térni egy kis érzelmi feltankolásra. Ezt minden gyakorló édesanya megtapasztalhatja, akiknek hasonló korú babája van: a gyermek elindul a szobában egy játék felé. Nézelődik, játszik egy keveset - közben ellenőrzi, hogy anyja ott van-e. Játszik, majd visszamegy hozzá.
5. Újraközeledés szakasz (16-24 hónap)
A következő fejlődési szakasz az újraközeledés jellemzi. 16 és 24 hónapos kor között ugyanis a kognitív fejlődés felzárkózik a mozgásfejlődéshez. A gyermek kezdi felfogni a sérülékenységét, a függő helyzetét, hiányozhat neki a korábban, anyjával való szimbiózisban megélt biztonság. A közelség-távolság egyre bonyolultabb lesz, hiszen a gyermekben egyidejűleg van jelen az intenzív függetlenségi törekvés és az együttlét iránti igény. Megjelenik az ellenkezés, a dac, következetesen használni kezdi a „nem” szócskát. Felfogja, hogy édesanyja nem mindig ugyanazt szeretné, mint ő, nem áll mindig a rendelkezésre, változó lehet a hangulata. A gyermek nem érzi már omnipotensnek magát, megtapasztalja, hogy nem tud mindent az akarata szerint befolyásolni. Emiatt frusztrációt, tehetetlenséget, dühöt és elhagyatottságot érezhet. Felértékelődnek az alvókák, a kedvenc macik, takarók, párnák. Kialakulnak az esti alvást megelőző rituálék: meseolvasás, összebújás, altatódalok éneklése. Mindezek csökkentik az elválás, leválás (szeparáció) okozta szorongást, és segítik a biztonságérzet stabilizálódását.
A csecsemőkutatásokat, illetve anya-gyermek kapcsolat megfigyeléseket a XX. század második felétől kezdtek el végezni. A kutatások és megfigyelések összegzését Margaret Mahler, Donald W. Winnicott, Daniel Stern, illetve John Bowlby és Mary Ainsworth munkáin keresztül mutatom be cikkeimben. Margaret Mahler pszichoanalitikus és Donald W. Winnicott gyermekorvos, pszichoanalitikus az elsők között ismerték fel a korai szülő-gyermek kapcsolat szerepét a gyermek lelki fejlődésében. Daniel Stern csecsemőkutatásokat és megfigyeléseket végzett, melynek tárgya a csecsemő kompetenciájának vizsgálata, valamint az anyával való kapcsolatának alakulása volt.
A csecsemő már születésétől szociális (társas) lény. A szociális fejlődés azonban számos módon problematikus lehet és jó ezt minél korábban felismerni. A szociális kapcsolatok alapjait az élet nagyon korai fázisában sajátítja el a kisgyermek. A szülő-gyermek kommunikáció már néhány hónapos korban a szociális párbeszéd formáját ölti, a csecsemő társas partnerré válik, aki kezdeményez és válaszol mások kezdeményezésére, megjelennek a kölcsönösség elemi formái. Erre a korai időszakra jellemző az emberi hang és az emberi arc előnyben részesítése, a mimika utánzása.
Melyek azok a jelek, amelyek a csecsemő szociális fejlődésével kapcsolatos problémákra hívják fel a figyelmet?• A korszakra jellemző kommunikációs elemek elmaradnak (pl.: gügyögés). A gyermek nem próbálkozik kapcsolatba lépni környezetével, mimikája sivár. Nem észlelhető az érdeklődés a környezete iránt, amely kapcsolatteremtésre ösztönözné.
A gyermekben megszilárdul egy tudás arról, ki is ő, mennyire hatékony a különböző helyzetekben. Korábbi pozitív élményei egy esetleges kudarc esetén is fenntartják a törekvést az adott tevékenység véghezvitelére. Például egy gyermek szeret építőkockából tornyot építeni. Mivel van tapasztalata arról, hogy ez neki általában sikerül, így nem esik kétségbe, és nem érzi magát rosszul, amiért éppen most a torony eldőlt. A kielégítő, szeretetteljes anya-gyermek (szülő-gyermek) kapcsolat képessé teszi a gyermeket arra, hogy bármilyen helyzetben pozitívan tudjon gondolkodni anyjáról, szüleiről, és keresse őket.
6. Tárgyállandóság és autonómia (24-36 hónap)
A 24-36 hónapos kor közötti időszakban a kisgyermeknek már szilárd képzete van az édesanyjáról, a tárgyakról és saját magáról is. Ezt a szakaszt ezért a tárgyállandóság időszakának is nevezzük. A gyermek képes lesz a személyek, tárgyak jó és rossz oldalának együttes kezelésére, értelmi és érzelmi téren egyaránt.
2 éves korra lecsitul a másfél évesek szeparációs szorongása, egyre ritkább az az alkalom, hogy „őrzik” anyát, és egyre inkább meg lehet velük tárgyalni ezt az elválás dolgot. Egész egyszerűen meg lehet neki mondani, hogy „anyának most el kell mennie vásárolni. Ugyanez vonatkozik a testi képességekre is. A kapcsolatokban is nagyon különböznek. A dackorszak látszólag lecsengőben van, de ez csak átmeneti állapot. Itt is nagy eltérések lehetnek. Néhány baba eltökélten ragaszkodik ahhoz, amit kigondolt és erről nem lehet lebeszélni, mások kevésbé makacsak. Ha eddig szopizott, akkor 2-3 éves kor között valamikor már magától el fogja hagyni azt, és a korábbi alvászavarok is mérséklődnek, ugyanis a baba alvásciklusa mostra teljesen a felnőttekéhez hasonló. Ebben a korban a legtöbb baba nagyon rendszerető: ragaszkodnak a bevált szokásokhoz - ez is a saját határaik keresésének a része. Elérkezik az első „kérdezős korszak” is, ez a „Mi ez?” korszak.
A szülő-gyermek kapcsolat szerepe a fejlődésben
Ha a kisgyermek fejlődésére gondolunk, az az anyával való kapcsolatba ágyazottan megy végbe. Élete legelső pillanatától kölcsönviszonyban, az anyukájával való szoros közelségben létezik. Az érzelmi kapcsolat és táplálás legalább olyan fontos, mint a fizikai és a kettő szorosan összekapcsolódik. Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb szüksége van arra, hogy az édesanyja (és más gondozók) segítsenek neki szabályozni a testi, idegrendszeri és érzelmi állapotait. Eközben értelmileg, fizikailag és érzelmileg is egyre összetettebb és önállóbb képességekre tesz szert a gyerek. A függőség-függetlenség, az autonómia, a nagyobb egész részeként létezés, az élet iránti bizalom az életet végigkísérő fő kérdések.
A baba kezdetben nem tudja, hogy ő éhes, álmos, megijedt, fázik, örül, kíváncsi vagy nyugtalan. Nincs fogalma arról, mit érzékel testi, lelki szinten. Nem tud az átélt érzeteinek és érzelmeinek jelentést adni. Nem képes az érzeteket, érzelmeket elválasztani egymástól. Időérzék híján ezen állapotok végességéről sincs fogalma, tehát amit éppen átél, az egy kifeszített akár örökké tartó pillanat a számra az első időszakban. Nincs fogalma arról sem, hogy mi tudja ezekből az állapotokból az egyensúlyba ismét visszarendezni őt. Az összes érzet és érzés, a hiány és a túltelítődés, pozitív és negatív állapot egymással összegabalyodott rendezetlen módon kavargó élményként éri. Nem rendelkezik még azzal a tudati központtal, ami ezeket az érzéseket saját magához tartozónak tekinti. Elképzelhetjük magunkat magatehetetlenül feküdni egy sötét térben egy sor fura testérzettel a hasunkban, mellkasunkban, tarkónkban, anélkül, hogy bármi fogalmunk lenne arról, hogy hol vagyunk és mi zajlik bennünk. Az éretlen kisbaba hasonlóan éli meg a számára ismeretlen külső és belső valóságot. Éretlen idegrendszerével nagyon könnyen kibillen az egyensúlyából, megijed, túlingerlődik, elfárad, éhes lesz, és mindezek az érzetek és érzések elárasztják őt. A baba legfőbb képessége a kifejezés. A belső állapotait külsővé teszi sírással, mozgással, arckifejezéssel. Elemi szükséglete hogy megértő, elfogadó és támogató reakciót kapjon ezekre. Az anyai ráhangolódás hiányában a baba nagy mértéű frusztrációt, szétesést él át rövid távon. Ha pedig hosszútáván rendszeresen nem kap megfelelő választ és tükrözést. akkor a felnövekvő gyereknek nehézségei lesznek az érzelem- és viselkedésszabályozásban.
Ez nem azt jelenti, hogy mindig tökéletesen kell az anyának a babára hangolódnia. Elég, ha az esetek többségében képes erre valamilyen mértékben. A félreértések, az elcsúszások velejárói a kapcsolatoknak, sőt szükségesek a baba önállóságának és frusztráció tűrésének fejlődéséhez. Tehát elég, ha elég jó anyák vagyunk.
Az anyával való kapcsolat tehát a pillanatokban ölt testet. Nem egy általános, elvont kapcsolatról beszélünk, hanem az anya és baba közötti interakciók végtelenszer ismétlődő láncolatában kibontakozó kapcsolatról. Az interakciós, hétköznapi kapcsolati élmények azok, amelyekben anya és baba egymásra hangolja figyelmi és érzelmi állapotait, egymáshoz igazodnak. Arcukkal, hangjukkal, a szemkontaktussal, testükkel, a szavak, érintések által. A kötődés akkor lesz biztonságos, ha abban szinte minden érzés, élmény (negatívak is) megoszthatóak az anyával, azaz az anya képes látni, elfogadni és reagálni a gyermek legtöbb érzelmi élményére, szándékára. Ez pedig az érzelemszabályozás fejlődésének alapfeltétele is. Kezdetben a mindennapi gondozási helyzetek, az alapvető fizikai szükségletek kielégítésének helyzetei mint az etetés, szoptatás, játék, altatás, öltöztetés, pelenkázás telítődnek érzelmi, kapcsolati elemekkel.
Hogy egy édesanya mennyire szenzitív, azaz mennyire tudja fogadni a gyermek jelzéseit és mennyire tud megfelelően reagálni azokra, azt legfőképpen az anya addigi élettapasztalatai és a jelen élethelyzete határozzák meg. Szükség van hozzá nyitottságra, befogadókészségre, bizalomra a testi és érzelmi folyamatok iránt. A pozitívak és a negatívak iránt is. Ha az anya barátságos viszonyban van saját testével és érzéseivel, nem fél élvezni a jót és nem fél megélni a nehezet, ha nem ítéli el magát a negatív élmények miatt, akkor a baba állapotaira is ítélkezés, kétségbeesés és félem nélkül, egyszerűen nyitott lesz. Ha az anyát elárasztják a saját erős érzései és ezek a saját maga számára is fenyegetőek és nehezen tarthatóak, akkor sokkal inkább ezekkel lesz elfoglalva. Kisebb figyelme és tere marad annak, hogy a baba valós állapotait érezze és helyesen értelmezze. azokat. Akkor saját nehéz érzései, a félelem, a harag vagy a bűntudat beárnyékolják a babára való ráhangolódásának képességét és ezek miatt nagyobb eséllyel érti félre a gyermek jelzéseit. Éppen ezért a múltbeli feldolgozatlan traumák és veszteségek, a szülési trauma, az anyai önbizalomhiány, valamint a jelen élethelyzetben megélt nagyfokú stressz, például anyagi problémák, megromlott házastársi kapcsolat, a baba betegsége, és egyéb nehézségek nehezítik az anyának a babára való ráhangolódási képességét.
Az anya valójában két ember életét éli egyszerre. Abban az értelemben mindenképp, hogy saját testi-érzelmi életét is szabályozza és közben a babáét is. A kettő szorosan összefügg. És óriási feladat.
Hogyan befolyásolja az anya-gyerek kapcsolat a későbbi önértékelést? - tv2.hu/fem3cafe
Gyakori problémák és regulációs nehézségek
Az olyan gyakori csecsemő- és kisgyerekkori problémák, mint az elalvási és átalvási nehézségek, a vigasztalhatatlan sírás, a totyogók heves dacolása vagy amikor nem eszik a gyerek, mind az érzelem- és viselkedésszabályozás témájához tartoznak. Az első évek erről szólnak. Az elakadások szinte mindig az érzelemszabályozásban meglévő elcsúszásokat jelzik. A nehézségeken való túljutásban pedig mindig az anya-gyerek kapcsolat megerősítése segíthet.
Klasszikus regulációs problémák
- Táplálási, evési problémák: a baba nehezen szopik, elutasítja az anyamellet/cumisüveget, sír az étel láttán, kapkodja/elfordítja a fejét; a gyakori és hosszas szoptatások ellenére is elégedetlen, sírós, nyugtalan, mintha nem lakna jól; csak félálomban vagy álmában etethető meg; gyakran bukik órákkal az evések után is, esetleg sugárban hány; az etetéssel összefüggő rosszullétet produkál (ellilulás, kivörösödés); úgy tűnik, mintha nem érdekelné az evés, nem lenne éhes; a nagyobbacska tartósan elutasít olyan ételeket, melyeket korábban szívesen megevett; extrém módon válogatóssá válik; nem vesz részt aktívan az evésben; nem rág, az ételtől következetesen öklendezik; hasfájás, haspuffadás, hasmenés, következményes gyarapodási nehézség, fejlődésbeli elmaradás mutatkozik.
- Alvási (elalvási, átalvási) nehézségek, altatási problémák: nyugtalanul és keveset alszik, sokszor ébred, ilyenkor sokáig ébren van és nehéz visszaaltatni; alvás alatt különböző tüneteket mutat (pl. megfeszülés, vigasztalhatatlan sírás); éjszakai táplálás előtt nehéz megnyugtatni; alvásigénye kicsi.
- Visszatérő nyugtalanság, kifejezett sírósság, nehéz megnyugtathatóság akár előre bejósolható, akár kiszámíthatatlan helyzetekben.
Egyéb pszichoszomatikus jelek és tünetek
- Rumináció (az étel akaratlagos visszaböfögése/öklendezése, majd ismételt lenyelése)
- Rendszeres jaktálás (önringatás)
- Érdektelenség, depresszív hangulat, visszahúzódás, passzivitás
- Extrém szeparációs szorongás
- Korai agresszív viselkedés
A fentiek fényében érthető, hogy amikor az etetés, az altatás, a megnyugtathatóság témájában jelentkeznek nehézségek, akkor legtöbbször az érzelemszabályozás és az anya-gyerek kapcsolatban van valamilyen elakadás. A gyermek a tünet hordozó, nem őbelőle fakad a probléma. A nehézségek nagyrésze átmeneti és feloldható.
Támogató környezet és szakemberi segítség
A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani, biztonságot teremteni gyermekük részére. A gyermekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a biztonságérzetük megteremtése. Ezt elsősorban a meleg, szeretetteljes, feltétel nélküli elfogadást közvetítő, megfelelő érzelmi kapcsolatok biztosítják.
A család minden tagjának fel kell készülnie az új „jövevény” érkezésére. Ha vannak testvérek, jó, ha már a várandósság alatt beszélgetünk velük a leendő testvérről, bevonjuk őket a tervezgetésbe. Fontos, hogy a szülők és a gyerekek is tudják, hogy a kicsi sok örömöt, de sok gondot is jelent majd mindenki számára.
Ha mégis komoly aggodalom, probléma merül fel, akár a baba egészségével, fejlődésével, akár az anya pszichés, szomatikus, esetleg mentális állapotát illetően, érdemes minél előbb szakember segítségét kérni, hiszen így hosszú távra kiható problémák előzhetők meg, illetve kezelhetők időben és szakszerűen.
N. Gregory Hamilton: Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban. Kérdéseid vannak a cikk témájával kapcsolatban? Szakemberünk hatékonyan tárja fel problémáid lelki okait, segít túllendülni pszichés nehézségeiden, támogatja személyiséged fejlődését vagy akár önismereted elmélyítését. A középpontban minden esetben Te állsz: az érzéseid, a gondolataid, a vágyaid, a félelmeid és a céljaid. Minden változás egy döntéssel kezdődik. Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot.
A figyelemfelkeltő jelek tartós (hetekig tartó) fennállása esetén a területileg illetékes pedagógia szakszolgálat munkatársaihoz (pszichológus, fejlesztő pedagógus) lehet fordulni, ahol szükség esetén továbbküldik a gyermeket a megfelelő szakemberhez. Amennyiben a szülő (vagy az elsődleges gondozó) hosszantartó depresszióval, lelki, mentális problémákkal küzd, akkor neki is segítségre van szüksége. Ilyen esetekben a területileg illetékes felnőtt pszichiátriai és mentálhigiénés szakambulanciára fordulhat, ahol pszichiáter és/vagy klinikai szakpszichológus adhat segítséget. Az anya depressziója, mentális problémája esetén fontos lehet, hogy az anyán kívül egy egészséges, támogató felnőtt (pl.: apa, nagyszülő, rokon, barát) is legyen a gyermek közelében.
tags: #csecsemo #es #kisgyermek #psziches #fejlodese