Képzeld el, hogy egy elszabadult villamos száguldozik egy olyan vágányon, melyen öt munkás dolgozik! A közeledben van egy kapcsoló, amit ha lenyomsz, a szerelvény egy másik sínre terelődik. De itt a probléma: azon a vágányon is dolgozik egy munkás. De csak egy. Mit teszel? Feláldozol egy embert, hogy megments ötöt? Az előbb említett pár sor a villamos problémának nevezett etikai dilemma egy változata, amelyet Phillippa Foot filozófus dolgozott ki 1967-ben.
A dilemma különlegessége, hogy azt vizsgálja: hogyan döntünk olyan helyzetekben, melyekben nem születhet jó döntés. Két rossz közül kell választanunk - általában a kevésbé rosszat. A kérdés, hogy kiválasztjuk-e a legelfogadhatóbb következményt, vagy ragaszkodunk az erkölcsi normáinkhoz. Eszerint EGY MÁSIK EMBER ÉLETÉNEK KIOLTÁSA BŰN.
A villamos probléma és a haszonelvűség
Egy felmérésben a résztvevők körülbelül 90%-a válaszolta azt, hogy helyes megnyomni a kapcsolót. Tehát ELFOGADHATÓBB FELÁLDOZNI EGY EMBER ÉLETÉT, ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ÖTÖT MEGMENTSÜNK. Olyan kutatásokban, melyekben virtuális valóságban modellezték a dilemmát, hasonló eredményeket kaptak. Ezek az eredmények egybecsengenek a haszonelvűség filozófiai elveivel. Az irányzat szerint az erkölcsileg helyes döntés az, amely több ember jóllétét garantálja. Ilyen tekintetben öt élet többet ér egynél, még akkor is, ha hozzájárulunk egy ember halálához.
A hidas variáció: Amikor az ösztönök felülírják a logikát
De ez az elv nem minden esetben érvényesül. Alakítsuk át egy kicsit a villamos problémát! Ebben a változatban egy híd tetején állsz, amely alatt elhalad az elszabadult szerelvény. Most nincs másik vágány, ellenben áll veled a hídon egy nagyon nagy férfi. Ha lelököd a hídról, a teste képes lesz megállítani a villamost. Így megmentheted az öt munkást, de a férfi meghal. A haszonelvűek válasza változatlan. EGY ÉLET ELVESZIK ÖT MÁSIKÉRT. De ennél a kísérleti elrendezésnél, az emberek csupán tíz százaléka tartja elfogadhatónak a férfi feláldozását. Az ösztöneink belül azt súgják, hogy van különbség aközött, ha valakit tettekkel a halál torkába küldünk, és aközött, ha távoli döntéshozóként pecsételjük meg a sorsát. Nehéz elmagyarázni miért, de érezzük, hogy nem helyes.
Etika és lélektan metszéspontja
Ez az a pont, ahol az etika és a lélektan keresztezi egymást a dilemmában. Rávilágít arra, hogy a döntéshozatalnál a logikus érveken és ellenérveken túl valami mást is figyelembe veszünk. Tudósok megvizsgálták a résztvevők agyműködését a dilemma klasszikus és a hidas változata közben. Azt találták, hogy mindkét lehetőségnél aktiválódnak az agyban a tudatos döntésért és az érzelmi reakcióért felelős területek. A hidas verzióban azonban az érzelmi válasz sokkal jelentősebb. Az agy azon területe is aktívabb ebben a változatban, amely a belső konfliktusok feldolgozásáért felel.
Mi okozza a különbséget? A válasz abban rejlik, hogy valaki halálba lökése sokkal jobban megérint minket. Ezáltal aktiválódik egy másik ember meggyilkolása által kiváltott emocionális averzió. A belső konfliktus viszont abban mutatkozik, hogy az ellenállásunk ellenére is tudjuk, hogy ez a logikus döntés.
A villamos probléma jelentősége a modern világban
A technológia fejlődése miatt az efféle etikai elemzés nagyobb jelentőséggel bír, mint valaha. Önvezető autóknál fontos például olyan algoritmusok kifejlesztése, amelyeket követve inkább okoznak egy kisebb balesetet annak érdekében, hogy egy nagyobb katasztrófát megakadályozzanak. Emellett a hadseregben is hasznos támpontokat nyújthat a dilemma. Például autonóm harci drónos kutatásokban, amelyek mérlegelik, mikor éri meg kockáztatni a civil lakosság biztonságát egy fontosabb célpont megtámadásának érdekében. Ha azt szeretnénk, hogy ezek a tettek etikusak legyenek, fel kell tárnunk minden olyan faktort, amelyet a dilemma során mérlegelünk. Továbbá, el kell döntenünk, HOGYAN ÉRTÉKELJÜK AZ EMBERI ÉLETET.
Etikai dilemmák típusai és definíciói
Emlékszel olyan alkalomra, amikor nehéz helyzetben voltál, és nehéz döntést kellett hoznod, és minden lehetőség egyformán kellemetlen volt? Ezt a zűrzavart dilemmának nevezik: egy olyan helyzet, amely megkérdőjelezi a kellemes megoldást. A klasszikus dilemma két vagy több alternatíva közötti választás, amelyekben az eredmények egyformán nemkívánatosak, vagy egyformán kedvezőek. Általában nem jár erkölcsi vagy etikai válsággal, de a személy vagy szereplő mindennapi élete megváltozhat a döntése következtében.
Etikai dilemma akkor merül fel, amikor az emberek kénytelenek választani két erkölcsileg megalapozott lehetőség között, de az etikai normáik ellentmondhatnak egy vállalkozás, egy kormányzati szerv vagy a törvény megállapított határainak. Néhány valós etikai dilemma magában foglalhatja az igazság követését a legjobb barát iránti hűséggel szemben, a törvények vagy szabályok betartását az egyén nehéz helyzete iránti együttérzéssel szemben, a vállalati irányelvek megszegését, valamint az egyénnel kapcsolatos aggodalmakat a közösségre gyakorolt tágabb hatással szemben.
Az erkölcsi dilemma olyan helyzetet jelöl, amelyben egy személy a jó és a rossz között őrlődik, és saját erkölcsi elveinek, értékeinek és személyes filozófiájának magját vizsgálja. A választás terhet, bűntudatot, megkönnyebbülést vagy az értékrendjének megkérdőjelezését okozhatja. Az erkölcsi dilemma gyakran arra kényszeríti az egyént, hogy eldöntse, melyik lehetőséggel tud együtt élni, de minden kimenetel rendkívül kellemetlen, függetlenül attól, hogy mi történik, mivel a jó és a rossz keverékét tartalmazza.
A dilemmáknak számos típusa létezik:
- Kötelezettségdilemma (deontológiai dilemma): Különböző kötelességek vagy kötelezettségek közötti konfliktusok és egymásnak ellentmondó cselekedetek jellemzik.
- Tiltási dilemma: Egy tiltás vagy korlátozás és egy vélt erkölcsi vagy etikai kényszer közötti konfliktuspontot foglal magában.
Az emberi élet meghatározása és az abortusz etikai kérdése
Az életvédő és az ún. választáspárti oldal több évtizedes abortuszvitája valójában egy igen egyszerű ügy, amely nagyon rövid úton lezárható lenne. Az első kérdésre már nagyon sok válasz napvilágot látott. Egyesek az idegrendszer kifejlődésétől, mások az első szívveréstől számítják az emberi életet, egy ismert szülész-nőgyógyász pedig kamera előtt mondta el, hogy ez a pillanat a születéskor érkezik el. Gyakran hallhatunk továbbá olyan homályos - akár az emberi lét születés utáni megkérdőjelezésére is alkalmas - meghatározásokat, mint például az öntudat, illetve a saját személyiség megléte, vagy az önálló élet képessége.
Az emberi élet meghatározásakor azonban - különösen, ha annak kiolthatósága a vita tárgya - nem alkalmazhatunk önkényes, relativizálásra alkalmas kritériumokat, de olyan cseppfolyós, logikailag és etikailag értelmezhetetlen rendezési elveket sem, mint a „többségi társadalmi álláspont” vagy a „tudományos konszenzus”. Ehhez ugyanis túl nagy a tét. Szerencsére két olyan támpontunk is létezik, amelynek a segítségével ez könnyen megoldható. Az egyik Hippokratész híres „primum nil nocere” elve, miszerint az ártalom tilalma az elsődleges szempont.
Hippokratész elve és az élet kezdete
Bár Hippokratész ezt az elvet az orvoslásra vonatkoztatta (a magzatelhajtás pedig éppen az eredeti hippokratészi eskü értelmében nem tekinthető orvosi tevékenységnek), azt valójában egy általános etikai logikának is tekinthetjük, amelyet pont az efféle, komoly gyakorlati következményeket hordozó dilemmák eldöntésekor kell alkalmaznunk. Eszerint ha még el is fogadjuk azt, hogy az emberi életnek többféle definíciója lehetséges, akkor is a legkevésbé ártalmas következményekkel járó verziót kell elfogadnunk - ez pedig nem lehet más, mint hogy a fogantatás pillanatától számítjuk az emberi életet.
A másik támpontunk nem egy konkrét elv, hanem egy egyszerű következtetés. Láthattuk, hogy az egyes definíciók az egyedfejlődési folyamat különféle fázisaihoz kötik az emberi élet kritériumait. Csakhogy a számegyenes nem egynél, háromnál vagy tizenkilencnél, hanem a nullánál kezdődik. Minden folyamatnak létezik egy alanya és egy nullpontja, s nyilvánvaló, hogy az alany nem kapcsolódhat be a folyamatba a nullpont után. Más szavakkal: pontosan az élet folyamatjellege az, ami annak alanyát beazonosíthatóvá, vagyis a folyamat elejétől a végéig definiálhatóvá, megnevezhetővé és önazonossá teszi (esetünkben egy saját génállománnyal rendelkező, önálló élőlény formájában) - és éppen ez az önmagával (szubsztanciális értelemben) mindvégig azonos lény az, akit ember címszó alatt keresünk.
Az élethez való jog és más jogok viszonya
Ha tehát kimondható, hogy a fogantatástól számíthatjuk az emberi életet, már csak arra kell választ adnunk, hogy adott esetben az élethez való jogot milyen emberi jogok írhatják felül. Az abortusz mellett érvelők általában - deklaráltan vagy közvetetten - a testi önrendelkezéshez, a reprodukciós szabadsághoz, valamint a szegénységtől mentes, illetve komfortos élethez való jogot szokták említeni. Ami a reprodukciós jogot illeti, a helyzet itt hasonló az önrendelkezési joghoz: bár önmagában, jogként létezik, az abortusz kontextusában az nem érvényes, így nem is alkalmazható. A reprodukciós jog ugyanis azt jelenti, hogy a nőnek (párnak) jogában áll eldöntenie, hogy vállal-e utódot, s ha igen, hányat és mikorra időzítve. A reprodukciós jog tehát „esemény előtti” kategória, az abortusz pedig már nem tekinthető fogamzásgátlónak.
A reprodukciós jog és az abortusz
A félreértések tisztázása után most rátérhetünk az eredeti kérdésre, miszerint az abortusz létjogosultságának indoklásaként megnevezett jogok - a nő szociális biztonsághoz, anyagi színvonalhoz, komfortos élethez és lelki nyugalomhoz való joga (s a teljesség érdekében legyünk nagyvonalúak, és sorolhatjuk ide a reprodukciós jog kiterjesztett módon, „esemény utáni” lehetőségként értelmezett változatát is) - magasabb rendűek-e az emberi élethez való jognál, vagyis adott esetben felülírhatják-e azt. És mielőtt megválaszolnánk a kérdést, szögezzük le - csupán egy lehetséges kiskapu bezárása végett -, hogy az emberi jogok egyetemesek.
A kérdésre adott válasz pedig a következő: sem a józan ész szabályai szerint, sem a természetjogi elvekből nem vezethető le az emberi élethez való jog más egyéni jogokhoz viszonyított alárendeltsége; nem véletlen, hogy az abortuszpártiak meg se próbálkoznak ezzel, inkább az emberi élet átdefiniálása - vagyis részleges dehumanizálás - révén érvelnek. Tehát ahogy egy válsághelyzetbe került anyának nincs joga például a kétéves gyermeke élete árán megoldani a maga személyes krízisét, ugyanúgy ez a várandós kismama esetében is érvényes. A magzatelhajtás tehát csak akkor megengedett, ha a várandósság biztosan és bizonyíthatóan veszélyezteti az anya életét (vagyis szembekerül egymással az anya és a magzat életjoga), ekkor azonban a művi terhesség-megszakítást etikai értelemben nem magzatelhajtásnak, hanem életmentő orvosi beavatkozásnak kell tekinteni.
Az abortusz indoklásának gyakori érvei
A fent leírtaktól függetlenül szánjunk néhány sort arra a jól ismert érvre is, amikor a nő magzat „érdekében” választja a terhesség-megszakítást, jellemzően annak betegségére, a rossz anyagi körülményekre vagy magánéleti problémákra (például az apa hiányára) hivatkozva, de bizonyára sokan találkoztak már azzal a magyarázattal is, hogy valaki nem szeretné „egy ilyen rossz világba” szülni a gyermekét. Összefoglalva: a várandós nő akár az élete árán (mármint a magzata élete árán) is megóvná leendő gyermekét a reá váró rossztól. Ezzel a széles körben elterjedt, alapvetően önfelmentési célokat szolgáló, hipokrita magyarázattal csupán egyetlen probléma van: a világon sehol sem látjuk, hogy a krónikus beteg, szegény, egyszülős családban felnőtt, vagy csupán a világ helyzetével elégedetlen emberek tömegesen tolonganának az eutanáziaszolgáltatók felvételi irodája előtt. Mi több, még a születendő gyermekük életkörülményeire hivatkozó, ám egyúttal abban osztozó abortuszkérelmezők sem siettetik a saját halálukat.
Az illegális abortuszok kérdése
Végül - ha már az abortuszpárti érveket nézzük - foglalkozzunk néhány mondat erejéig azzal a szintén közkeletű véleménnyel is, miszerint a magzatelhajtás betiltása csak a külföldön elvégzett, illetve az illegális belföldi abortuszok számát növelné, utóbbi esetben a nők egészségét is veszélyeztetve. Ha egy életpárti állam polgára külföldön elveteti a gyermekét, annak az ügy szempontjából - vagyis hogy milyen abortuszpolitikát folytasson az állam - nincs semmi jelentősége. Abból a teoretikus lehetőségből, hogy egy állampolgár következmények nélkül megszeghet egy jogszabályt, még nem vezethető le a jogszabály szükségtelensége. Abból sem vezethető le egy jogszabály szükségtelensége, ha a tiltás következtében megnő az illegális esetek száma.
Egyrészt értelemszerű, hogy amit betiltanak, az illegálissá válik - ebből a szempontból a szóban forgó érv valójában logikai tautológiának tekinthető -, másrészt látnunk kell, hogy a törvénykezés célja nem az illegális cselekmények számának lenullázása, hanem egy élhető, az alapvető erkölcsi szempontoknak is megfelelő társadalmi rend kialakítása. Ha az előbbi lenne a cél, akkor nem is lenne más dolga az államnak, mint hogy minél több bűncselekménytípust legalizáljon. Ami az illegális abortuszok egészségügyi kockázatait illeti, elvileg az egészet elintézhetnénk annyival, hogy nem kell abortuszra menni, és akkor nincs kockázat. Ezzel gyakorlatilag a bevezetőben feltett két kérdésre is válaszoltunk. S mivel az imént felsorolt tézisek önmagában is elégséges érvet szolgáltatnak az abortusz tilalmához, s nem kívánják meg további kiegészítő érv alkalmazását, egy észérvek és erkölcsi megfontolások alapján működő világban az életvédelem ügye totális győzelmet aratna.
Etikai nevelés a gyermekeknél
Az erkölcsi értékrendszer kialakítása kiemelten fontos feladat a gyermekek nevelése során. A felelős és etikus felnőtté váláshoz szükséges tulajdonságok, mint például a becsületesség, empátia, tisztelet és felelősségvállalás, már fiatalon megalapozhatók. Azonban gyakran nehéz lehet eldönteni, hogyan lehet hatékonyan fejleszteni a gyermek erkölcsi értékrendszerét. Ezért érdemes átgondolni, milyen módszerekkel lehet támogatni az erkölcsi fejlődést, és ezeket az elveket beépíteni a mindennapi családi életbe.
Íme néhány hatékony módszer a gyermekek erkölcsi neveléséhez:
- Értékek modellálása: A szülők legfontosabb szerepe az, hogy jó példát mutassanak az erkölcsi értékekben.
- Pozitív megerősítés: A pozitív megerősítés hatékony módszer a kívánt magatartás ösztönzésére.
- Empátia fejlesztése: Az empátia fejlesztése a gyermekeknek segít abban, hogy megértsék mások érzéseit és szükségleteit.
- Jutalmak és következmények: A jutalmak és következmények alkalmazása a helyes és helytelen viselkedés ösztönzésére szolgál.
- Értékkel teli élet: Az értékkel teli élet vezetése az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a gyermekek megtanulják a megfelelő erkölcsi magatartásformákat.
- Problémamegoldás: A problémamegoldás képességének fejlesztése segíti a gyermekeket abban, hogy a konfliktusokat a megfelelő módon oldják meg.
- Többféle élmény és tapasztalat: A gyermekeknek sokféle élményre és tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy megértsék az erkölcsi értékeket.
Perinatális etikai dilemmák
Varga Katalin, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Affektív Pszichológiai Tanszékének vezetője a születés körüli - azaz perinatális - időszak különféle szakemberei körében rögzített dilemmákat ad közre. Az elmúlt 12 év során az Eötvös Loránd Tudományegyetem Perinatális Szaktanácsadó szakirányú továbbképzésére járó szakemberek gyűjtötték a dilemmákat. Bárkit megkérdezhettek, aki a születés körüli szakmák valamelyikét műveli: szülésznőt, orvost, korai fejlesztőt, védőnőt, pszichológust, ápolót stb. A szemelvénygyűjtemény ilyen értelemben egyfajta tükre annak, hogy az elmúlt években milyen témákban és milyen jellegű etikai kérdések foglalkoztatták a születés körül tevékenykedő szakembereket. A 137 dilemma nehéz olvasmány. Többször meg kell állni, sóhajtani, elgondolkodni. Az interjúkban a perinatális világ „sűrűje” jelenik meg, az emlékezetes, akár évek távlatából visszaidézett drámai történetek. Tanulságos lehet a majdani szakembereknek, a már régóta a pályán dolgozóknak, sőt a „klienseknek”, anyáknak, apáknak, egykori újszülötteknek egyaránt.