Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József, egy jómódú szabadkai polgárcsalád sarjaként látta meg a napvilágot 1887-ben. Szabadkán született, apja művelt, zeneértő ügyvéd volt, aki fiát is zenésznek, hegedűművésznek szánta. Valóban gyorsan és jól fejlődött, de az alkotás vágya megölte benne a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Zenei stúdiumai mellett nem kevés tehetséggel festett is, bizarr színkeverését és vázlatszerű rajzolási módszerét azonban tanárai kritikával illették, rajztanárom kinevette és elégségest adott. Annál nagyobb volt az elégtételem, amikor egy szegedi kiállításon Rippl-Rónai pasztelljeiben igazolását láttam mindannak, amit rajzolásról, festésről magamban elgondoltam.
Irodalmi kezdetek és orvosi tanulmányok
1896-ban a szabadkai gimnázium diákja lett, s érdeklődése új irányt vett, az irodalomnak szentelte figyelmét. Aranyról, Vörösmartyról, Széchenyiről szóló dolgozataival több pályázaton is elismerést aratott. Az írással simán ment a dolog. Révffy Zoltán, az irodalomtanárom fedezte föl először, hogy tehetségem van hozzá. 17 éves koráig azonban nagyon keveset írt. Mint nyolcadikos gimnazista elküldte Bródy Sándornak a Jövendő akkori szerkesztőjének egy novelláját, melynek címe "A kályha" volt. Bródy válaszolt rá, és azt írta, hogy küldjön mást is, „jót, sőt, feltűnőt” vár tőle. Ekkor kezdett komolyabban foglalkozni az írással.
Nem sokáig tehette. Jött az érettségi, azután az orvosegyetem. Az érettségit követően Pestre utazott, hogy felvételizzen a Zeneakadémiára. Miután itt elutasították, családja és barátai nem kis megdöbbenésére az orvostudományi egyetemre iratkozott be. Lelkesen és szorgalmasan folytatta tanulmányait, de az írásnak sem fordított hátat. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak élt. Egy napon azonban mégis ráhatározta magát, hogy kopogtat a Budapesti Naplónál. Abban az időben ez a lap az ifjú magyar irodalom harcoló gályája, rohanó quadrigája volt. Vészi József és Kabos Ede szerkesztése alatt itt szerezték meg igazi formájukat Ady Endre, Bíró Lajos, Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért. Természetes, hogy nagy kedvvel és szorgalommal dolgozott. S jóllehet orvosi tanulmányai egész nap elfoglaltak, még időt tudott rá szakítani, hogy este a Budapesti Napló zenereferensi teendőit is ellássa. Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak, majd 1908-tól a Nyugatban is publikálta novelláit, zenei tárgyú cikkeit. A Nyugatnak alapítása óta munkatársa volt. Ide írta azt a kis tanulmányát, amellyel eddig talán legnagyobb sikerét aratta: Pucciniról, s amely azóta németül is megjelent.
Korai művek és a morfinizmus kezdete
1908 tavaszán megjelent első novelláskötete, A varázsló kertje, amelyet hamarosan követett az Albíróék és egyéb elbeszélések. Körülbelül egy év távolságban követte ezt azután a többi: Délutáni álom, Schmith mézeskalácsos, Muzsikusok. 1911-ben a Magyar Színház két színdarabját mutatta be: a Janika című kétfelvonásos tragikomédiát és a Hamvazószerda című egyfelvonásos zenés játékot.
1909-ben lediplomázott, s a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. 1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, s mikor orvosa megerősítette feltevését, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. 1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül is vett. 1911-13-ban a nyári idényben különböző helyeken fürdőorvosként dolgozott, s egyre inkább a morfium rabjává vált. Megpróbálkozott elvonókúrával is, azonban hiába.
Csáth Géza, akit a magyar irodalom legszívesebben elfelejtene
A világháború és a mentális hanyatlás
1914-ben hátat fordított Budapestnek, s Előpatakon lett körorvos. Az I. világháború kitörésekor bevonult, de miután fény derült morfinizmusára, felülvizsgálatra küldték, majd szabadságolták. Ismét egy sikertelen gyógykezelés következett, majd Földesen vállalt orvosi állást. 1917-ben végleg leszerelték, ekkor Regőcén lett körorvos. Fizikai és mentális állapota egyre gyorsabban romlott, környezetével is mind több konfliktusba keveredett, s 1919 tavaszán végleg összeroppant. A bajai kórház elmeosztályán kezelték, ám megszökött s hazagyalogolt Regőcére, ahol lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták.
Csáth Géza és Jónás Olga kapcsolata
Csáth Géza feleségéről, Jónás (született Stern) Olgáról, a férje által „édes kis sonkámnak” becézett asszonyról, nagyon keveset tud az irodalomtörténet. Mintha szégyelltek volna utána kutatni. Kerülgették, mint egy forró témát. Az is volt. Ne firtassuk most, mennyire volt igazi társa férjének. Egy bizonyos vonatkozásban mindenképpen az volt. És az is bizonyos, hogy Brenner József nem ihlető múzsát, házi kritikust, családi otthona őrszellemét kereste benne. Sokkal inkább az „Izoldaszerű odaadást”, amelyről egyik naplófeljegyzésében ír. És a mindenre kapható szexuális partnert. Az asszony két és fél évvel idősebb volt nála, ezért a szerelembe és az egész kapcsolatba belejátszhatott egy kis anyakeresés is.
A házasság második hónapjában a naplójából vigyorgott rá a valóság: a bensőségesség és saját fontossága hiánya, kicsinyes ravaszkodása, férfihitványsága. Két évvel ezelőtt, mikor ideköltöztek, a fronton eltöltött idő következményeként a férjem attól tartott, valamiféle betegséget fog összeszedni. Hipermangános vízzel kellett kimosnom magam előtte. A férjem ujjai között úgy reszketett a két szárny, akár egy madárfiókáé, tőlem teljesen függetlenül. A fejem azért fordítottam el, mert tartottam attól, hogy meg kívánna csókolni. Ami ezután következett, már nem volt olyan jó. A történetet szövegező író pontosan és gátlástalanul éli bele magát az asszony testi/lelki állapotba - hála az utóbbi évek nőirodalmának, amelyben maguk a nők képesek saját testükről és élvezeteikről korábban elképzelhetetlen őszinteséggel és hitelességgel szólni.
A vádirat és Olga "bűnei"
Csáth Géza vádiratot írt felesége, Olga ellen, melyben "bűneit" sorolja. Az alábbi táblázat összefoglalja a legfőbb vádakat:
| Sorszám | Vádak Jónás Olga ellen |
|---|---|
| 1. | Az esküvő előtt azt mondta (másoknak), vagy elveszem, vagy megöl engem. |
| 2. | A házasság első heteit megkeserítette folytonos kínzásaival, melynek célja csak a figyelem elterelése volt, mert akkor is mástól volt teherben. |
| 3. | Megakadályozta, hogy Szabadkán telepedjek le (ahol a legjobb egzisztenciám lett volna, mert Pestre akart menni. |
| 4. | Mikor észrevette testi és szellemi hanyatlásomat, nem vitt orvoshoz, nem mozgatott meg minden követ, hogy segítsen rajtam, hanem hagyott, hogy menjek a pusztulásba. |
| 5. | Meggyalázott, mert utóbb mindenkivel összeadta magát, és alig titkolta ocsmány szajhaságát. |
| 6. | Regőcén a legerősebb, legkimerítőbb munkára hajtott, űzött, kényszerített, holott tudta már, mi a bajom (az orvosi rendelet is kíméletes életmódot parancsolt), elhitette velem, hogy képzelt beteg vagyok, és én dolgoztam rogyásig. |
| 7. | Engedte, hogy berendezkedjünk, hogy a jövő ábrándjainak átadjam magam, amikor ő már tudta, hogy micsoda rémes katasztrófát készít nekem. |
| 8. | Engedte, hogy a gyermek-ügyben kutassak, ide-oda járjak, nevetségessé tegyem magam (amikor becsületes ember létemre biztos adatokat kerestem, nem akarván kidobni egy nőt a gyanú alapján), hurcolt ide-oda, megőrjített mindenféle rémes machinációkkal, utaztatott Szabadkára, Bajára stb. stb. |
| 9. | Amikor hazaszöktem - igen zavart volt, nem szívesen fogadott. Még azon az éjjel kétszer is halkan kopogtak a hálószobaablakon. |
| 10. | Mindjárt másnap mindent elkövetett, hogy felizgasson. A kisgyereket - állandóan kis szeretőmnek nevezte. A haját úgy fésülte, mint a gyanúsított apa viseli. |
| 11. | A legborzasztóbb azonban ez volt: A cselédet kérdezem, hogy mikor vette ő észre, hogy rossz lett a járásom. A lány azt feleli: csak az utolsó időben. Erre ő nekem támad, és veszekszik, hogy miért kérdezősködöm a cselédtől. |
Ez a vádirat feltehetően 1918 októbere után, lánya születését követően íródott, valószínűsíthető dátuma 1919 május végére vagy júniusára tehető, mikor Csáth megszökött a bajai kórház elmeosztályáról.
Az irodalmi utóélet
Csáth Géza alakja, fénylő tehetségével éles ellentétben álló tragikus sorsa, sokáig méltatlanul homályban maradt a 20. századi - általában irányított - hazai irodalmi kánonban. Jobb- és baloldali kurzusok egyaránt igyekeztek agyonhallgatni munkásságát. Emlegették ugyan, mint jeles novellistát és érzékeny zenekritikust, de a teljes életművet (orvosi ténykedésének szövegeit, naplóit és más dokumentumokat) titok övezte. Irodalmi szájhagyományok és egy-két független kutató ténykedése nyomán, és akkor is csak a bennfentesek számára válhatott világossá ennek a rendkívüli személyiségnek viszonylagos teljességű pályaképe. Amikor egyik híres munkája, elfeledett orvosi tanulmánya, az Egy elmebeteg nő naplója 1978-ban végre újra nyomdafestéket látott, órák alatt szétkapkodták a kötetet. A rendszerváltás idején ugyanilyen heves érdeklődés fogadta Csáth 1912-13-ban keletkezett Naplójának megjelenését.
A Homokember metaforája
A homokember a mesékben, a különböző mitológiákban az álmot hozó lény alakjában jelenik meg. Gyerekeknek regélnek róla; ő az, aki láthatatlanul érkezik, és éjszakai álmot bocsát az emberekre. Jóságos vagy démoni? Ez komoly kérdés. Szülői mesékben nyilvánvaló, hogy az előbbi. Ám a modern szürrealista irodalom legjobbjait is zavarba ejtő E. T. A. Hoffmann azonos című elbeszélésében szorongató rémalak, afféle doppelgänger, aki/amely tévútra csábítja alanyát. Ami a legrémesebb benne, hogy néha bennlakónak tűnik. Bennünk van, csak elnyomjuk, vagy szabadon engedjük lelkünk titkolt zugaiból, attól függően, hogy a hagyományok, a neveltetésünkkel belénk épített gátlások erősebbek, vagy a kíváncsiságunk. A homokember - a másik énünk. S nem biztos, hogy a jobbik. Csáth Géza testét és lelkét kísérleti tárgynak tekintette. Mint oly sok felfedező orvos, önmagán kísérletezett, és a kísérleti anyag átvette az uralmat a teste fölött. A másik nem iránti kíváncsisága pedig a kínokig fokozódó kéjek hajszolásában merült ki. Talán a lélek titkát kereste, de csak ismétlődésekbe botlott, vergődve jutott el egyik nőtől a másikig. Kíváncsi kisgyerek, aki szétszedi a játékát, és azzal el is rontja, meg is semmisíti azt. Semmiképp sem Don Juan, sokkal inkább szenvedélybeteg. Az ő betegsége azonban - Susan Sontag kifejezésével - metafora. Ebben a metaforában az egyén és a környező világ közötti egyre mélyebb szakadék tárul fel. A kíváncsi, kísérletező belső Én elszabadult, és átvette az uralmat a szokások, hagyományok, törvények uralta külső Én fölött. A homokember győzött. Az éjszaka sötétje lett úrrá a nappali álmok fölött.