A Szűzanya gyermekét tejével tápláló meghitt jelenete, a „Madonna gyermekkel” téma ikonográfiájának egy sajátos variánsa, a keresztény művészetben a Szoptató Madonna (gör. Galaktotrophousza, lat. Maria lactans) képtípus. Ez a téma az anyaság előtti tisztelet egyértelmű kifejezése, amely minden kultúrában fontos, hiszen ez az egész emberiség túlélésének záloga.
A Szoptató Madonna eredete és fejlődése
A Szoptató Madonna tisztelete a Szentírásból ered, már az ókeresztény irodalomban elterjedt, első ábrázolásai a római katakombákban bukkantak fel a II. században. Ennek a Mária-ábrázolásnak az eredete Egyiptomba vezethető vissza, ahol különösen kedvelt volt, és a legkorábbi példái az 5-6. századra nyúlnak vissza. Ízisz, a termékeny, tökéletes anyát és nőt testesíti meg ezeken a szobrokon, és minden egyiptomi fáradó ősanyját. Iziszt gyakran ábrázolták Ozirisz szoptatása közben. A képrombolás időszaka után ez az ábrázolás elterjedt a Bizánci Birodalomban is, ahol Galaktotrophousa néven vált ismertté, nyomai felfedezhetők a 14-15. századi ikonográfiában is.
A képzőművészetben a bizánci ikonok népszerűsítették a VI.-VII. században, majd a nyugati művészetben az itáliai trecento festészetben kapott újabb lendületet, mégpedig az ekkori nagy pestisjárványokkal összefüggésben. Az 1348-as nagy pestisjárvány következtében vált különösen népszerűvé, mivel Mária tejét már korábban is misztikus orvosságnak tartották. A Szoptató Madonna a Mária-áhítat irodalmának a keresztény ókortól a 19. századig jelentős motívuma.
A reneszánsz idején, amely az Istenanya női vonásait, illetve az Istengyermek emberi természetét előszeretettel emelte ki, töretlen volt népszerűsége. A barokk korban, a pestises századokban az ábrázolásnak védőerőt tulajdonítottak. Pestistől oltalmazó kultuszát erősítették a hozzá kapcsolódó legendákban szereplő csodák, a vallásos irodalom nagy hatása.
Híres Szoptató Madonnák a művészetben
A Szoptató Madonna olyan népszerű téma lett a reneszánsz idején, hogy külön képtípust neveznek így (Madonna del Latte), és Leonardótól Correggión át számtalan művész megalkotta a saját verzióját. Nem azért, mert harcos feministák lettek volna. Épp ellenkezőleg: a szoptatás ősi, egyszerű és természetes művelet volt, amit a történelem során még az istennők sem éreztek méltatlannak magukhoz.
Leonardo: Szoptató Madonna, 1490
Leonardo festménye akár a szoptatás reklámja is lehetne: boldog anya, egészségtől kicsattanó gyermek. Az anyatej az ősidőktől fogva a bölcsesség szimbóluma, de nem csak a földi, hanem az égi bölcsességé is.
Correggio: Budapest Madonna
"Soha egyetlen mester sem festett nagyobb finomsággal, ilyen lágyan festve a testet, és ilyen kecsesen fejezvén be műveit" - írta Giorgio Vasari, "A művészek élete" című krónikájában Correggióról. Későbbi írók is hasonlóan lelkesek voltak. Stendhal könnyekig meghatódott az egyik művétől, és még a szívós Goethe is megindult a gyönyörű Correggio láttán 1787-ben egy nápolyi műkereskedőnél. Ezt írta: „a képen az Istenanya látható a Gyermekkel abban a pillanatban, amikor a csecsemő tétovázik az anyatej és egy angyal által felkínált körte között. A téma tehát Krisztus elválasztása. Az ötlet rendkívül gyengéd, és a gyönyörűen kivitelezett kompozíció dinamikus, természetes és pompás.”
A kép, amely híres gyűjteményeken keresztül jutott el hozzánk és széles körben csodálták, természetesen nem kerülhetett Goethe tulajdonába, csak egy roppant gazdag és kifinomult gyűjtő, mint például Esterházy Miklós herceg vásárolhatta meg. A fenti sorok a Budapest Madonnára utalnak - valóban, ennél jobban ma sem lehetne megfogalmazni. Tudósok a közelmúltban azzal érveltek, hogy a kép bonyolult jelképrendszeren keresztül próbálja kifejezni a szeplőtelen fogantatás dogmáját. Lehet, hogy igen, de akkoriban is csak a legműveltebb és beavatott hívők értették volna. Az egyszerű néző akkor és most is csak ezt a mélyen emberi, élénk anyai pillanatot, a gyermek elválasztását látja a képen. Egy olyan téma, amely senkinek sem illik jobban, mint Correggio intim, érzelmes stílusának. Ez a gyönyörű kép a budapesti Szépművészeti Múzeum egyik büszkesége.
A Szoptató Madonna a magyar művészetben és kultúrában
A szoptató Madonna ábrázolások nemcsak a nemzetközi, hanem a magyar művészetben és kultúrában is jelentős szerepet játszottak, és hatásuk egészen a mai napig érezhető.
A vértessomlói kegykép
A vértessomlói kegykép története 1736-ban kezdődött, amikor Fahrer Krisztina (más forrásokban: Juliánna), egy bécsi kereskedő hitbuzgó felesége másolatot készíttetett a bécsi kapucinusok templomában tisztelt kegyképről. A másolatot az eredetihez érintette, majd az óvári (ma Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen vitte magával András páter a vértessomlói remeteségébe. A település határában ekkor még csak egy régi, romos kápolna állt, amelyet a zarándoklatok gyors növekedése láttán Esterházy József megnagyobbíttatott és új szentéllyel bővített. A kegykép tisztelete hamar elterjedt, és a hely rövid időn belül búcsújáróhellyé vált, ezért 1770-ben további bővítésre volt szükség. 1850-1852-ben gróf Esterházy Miklós fogadalomból felújíttatta a templomot, ekkor nyerte el mai formáját és megépült huszártornya is. 1875-ben új tetőszerkezetet kapott. Folyamatos karbantartása mellett 1880-ban, 1923-ban és 2001-ben jelentősebb, de részleges felújításokkal óvták állagát. A kegyhely közel három százados történetében 2024-ben történt meg az eddigi legátfogóbb felújítás, mely Magyarország Kormánya és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával készült el.
Kovács Margit: Szoptató anya szobor
Még Picasso, a modern művészet fenegyereke is a legnagyobb tisztelettel nyúlt a témához. A szobrász eredetileg az anyák napja ünneplésére készítette a szobrot - és mi lehetne erre kifejezőbb, mint egy szoptató anya és gyermeke kettőse. A szobor a saját korában olyan népszerű volt, hogy a művész tucatnyi alkalommal is elkészítette - van fából, kőből, bronzból. De mind közül az a rézkarc a leghíresebb, amelyik a régi ezerforintost díszítette. Lehet, hogy intim dolognak tartjuk a szoptatást, de a tény, hogy ez egy köztéri szobor, ami aztán rákerült a leggyakoribb magyar bankóra, sokat elmond. Ez Kovács Margit legnépszerűbb szobra, és úgy vélem, beteg lelke van annak, aki erre a műalkotásra nézve csak arra tud gondolni, hogy kint van a nő melle. Az a szoros anya-gyerek kapcsolat, amit sugall, szerintem minden mást elfeledtet a nézővel. Még az is, hogy a fürtös kis lurkó ránézésre legalább kétéves.
A felháborodóknak pedig üzenem: nézzenek körül először a templomokban, aztán a múzeumok falán, és ha még mindig sértve vannak az érzéseik, akkor vegyenek elő egy régi magyar zöld színű ezerforintost, és nézzék meg jól, milyen kép szerepel annak a hátoldalán. Ha pedig még mindig háborognak, akkor a legjobb az, ha egyszerűen elfordulnak, ha egy szoptató nőt látnak.
A Szoptató Madonna ábrázolásának szimbolikája és üzenete
A Szoptató Madonna ábrázolása egyértelmű tisztelgés az anyaság előtt, amely minden kultúrában fontos, hiszen ez az egész emberiség túlélésének záloga. Sokak számára kicsit zavarba ejtő ez a kép. Ez a Mária nem egy gyermekét szeretetteljesen átölelő anya képe - ő az Ég királynője. És hogy lett királynő a szegény názáreti lánykából? Hát úgy, hogy megszülte Jézust, egek és földek királyát.
A szoptatás maga az egészség, az élet, a szabadság - csupa olyan dolog, aminek manapság természetesnek kellene lennie. Ötszáz éve fel sem merült a kérdés, mi lenne a helyes megoldás egy nő számára, ha sírni kezd a babája. Nem küldték az illemhelyre, nem kérték, hogy takarja le a mellét, vagy vonuljon el egy külön szobába. Az volt a természetes, ha elővette a mellét és megetette az éhes kisbabát. Szomorú, hogy ötszáz évvel később, manapság az embereknek olyan kommenteket írnak egy szoptató nőről szóló cikk alá, mint „természetes dolog a székelés is, mégse csináljuk nyilvánosan” és a „a szex is az élet része, mégis a négy fal között kell csinálni.”
Szoptatás
Az Amesbury Zsoltároskönyv a 13. században még arról ír, hogy a szoptató anyákra angyalok vigyáznak, legalábbis a középkori gondolkodás szerint. A mai társadalom azért van zavarba a szoptató anyák láttán, mert nem szoktak hozzá gyerekkoruk óta ahhoz, hogy ez az élet természetes része. Még a nemesség nagy része szoptatós dajkát fogadott - még a királyi családban is előfordult, hogy az édesanya szoptatta gyermekét, akkor is ha épp hercegnő volt. Ezt azonban olyannyira nem tartották lenézendő, vagy proli dolognak, hogy simán ábrázolták festményeken is. Mondjuk az elég nyilvánvaló, hogy a több órás modellkedést másképp nem is bírta volna ki a baba.
Szent Bernát egy nap Szűz Mária elé térdelt, és arra kérte a Szüzet, hogy bizonyítsa be anyaságát. A válasz nem maradt el, Mária teje a szájába lövellt, utalva arra, hogy Mária teje pont olyan misztikus folyadék, mint Krisztus vére.
Soha nem értettem, miért mondják azt, hogy a szoptatás közben egy nő közszemlére teszi a melleit. Mint ez a Magyar Nemzeti Galériában látható kép is bizonyítja - a szoptatás közben a mellből semmi nem látszik. Amikor pedig a gyerek azt abbahagyja, akkor a nők felöltöznek. Közben persze lehet pár másodperc, kivillanhat valami, de aki nem figyel árgus szemekkel, könnyedén lemaradhat erről. Amúgy ennek a képnek olyan nagy sikere volt, hogy Tikos Albertnek kétszer is el kellett készítenie. Ez a kép is a Magyar Nemzeti Galériában látható, amiből egyértelműen látszik, hogy a téma a 19. században a nagy vallásos képek divatja után is népszerű maradt. A nagyobb gyerekek számára a szoptatás igazi csoda, ami teljesen elbűvöli őket, még akkor is, ha nem az ő testvérük van ott.
tags: #castiglione #del #lago #szoptatos #madonna