A vak költők és írók antológiájának összeállítása nem csupán irodalmi vállalkozás volt, hanem egy mélyreható emberi utazás is. Ez a kötet egyedülálló gyűjteménye azoknak az alkotásoknak, amelyek a látássérült szerzők lelkéből fakadnak, és betekintést nyújtanak egy olyan világba, amelyet sokan talán csak elképzelni tudnak.
Hazánkban eddig még soha nem jelent meg antológia látássérült szerzők alkotásaiból. Már korábban is felmerült az igény arra, hogy írásaikból készüljön egy válogatás. Szinte minden szerzőnek közöltek néhány alkotását a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének újságjai, többekét pedig helyi, megyei és országos lapok is. Vak és gyengénlátó szerzők műveiből körülbelül négy évtizede rendeznek és rendeznek irodalmi esteket, műsorokat Budapesten és vidéken egyaránt. Egy-egy szerző verse, novellája többször hangzott el a rádió különböző irodalmi műsoraiban. A Társalgó című műsor 1991. január 15-én a látássérült szerzők műveiből adott válogatást. A vak költők és írók azonban még így sem kapják meg azt a nyilvánosságot, amitmegérdemelnek.
1990 októberében született meg az a gondolat, hogy össze kell gyűjteni a látássérült szerzők írásait. A gyűjtő, feltáró munkát dr. Baranyi Imréné, Lak István és Rózsa Dezső kezdte el 1991 januárjában, s júniusban fejezték be. A gyűjtők munkáját nehezítette, hogy főként az elhunyt szerzők művei nehezen voltak fellelhetők. Különösensok munkát vett igénybe azon szerzők műveinek összegyűjtése, akik Braille-írással készítették alkotásaikat.
A beérkezett művekből a válogatás 1991 végére fejeződött be. A válogató szerkesztő negyvenhét alkotó közül harminchatszerző verseiből, novelláiból állította össze a készülőkötet anyagát. A válogatás után következett a szerzőkéletrajzi anyagának összegyűjtése, feldolgozása. Azéletrajzi jegyzeteket Lak István tanár állította össze.
Az antológia szerzői közül tizenheten már elhunytak. A kötet legrégebbi szerzője 1875-ben, a legfiatalabb pedig 1966-ban született. Az antológiában tizenhárom nő és huszonhárom férfi lírai és prózai művei találhatók. Az szerzők közül tizenkettőnek jelent meg egy vagy több kötete. A költők, írók többsége főként felnőtt korában került alátássérültek sorába, nyolc szerző végzett a vakok általános iskolájában. Hét alkotó a fővárosban, a többi vidéken, nyolc pedig országunk mai határain túl született, közülük öt Erdélyben, kettő a Felvidéken és egy Kárpátalján.
A gyűjtők igyekeztek felkutatni minden szerzőt. Bizonyára akadnak azonban olyanok, akik kimaradtak a kötetből. Az antológia megjelenésének hatására lehetséges, hogy régiszerzők kerülhetnek elő a feledés homályából, s újabb vakköltők és írók bukkanhatnak fel az ismeretlenségből.
Az Antológia Lelkét Megszólaltató Művek
Az antológia nem csupán a látássérültek irodalmi munkásságát mutatja be, hanem mélyebb, személyesebb rétegeket is feltár. Az egyik legmegrendítőbb írás egy anya-lánya kapcsolatról szól, amely tele van szeretettel, de ugyanakkor a meg nem értés és a korlátok súlyával is. A szerző felidézi gyerekkorát, ahol édesanyja mindent elkövetett azért, hogy megóvja őt a világtól, de éppen ez a túlzott védelem és a hibáztatás vezetett a lány későbbi bizonytalanságához és a társas kapcsolatok nehézségeihez.
Ebben az írásban a szerző felidézi azokat az emlékeket, amikor édesanyja mindent elkövetett azért, hogy távol tartsa a külvilágtól, és hogy ő legyen a középpontban. "Egész életedet feltetted a nevelésemre, s közben egy kicsit bizonyítani is akartál: lehet így is, egyedül, dacból. Kizártad a világot. Elzavartad mellőlem a rossz szeleket, vattaburokban tartottál."
Az író leírja, hogyan érezte magát másnak, mint a többi gyerek, és hogyan reagáltak erre társai. "Mindjárt az első napok kiderült, mennyire más vagyok, mint a többi gyerek. Nem ismertem a közösségi élet elemi szabályait, s társaim kíméletlenül reagáltak hibáimra. Elneveztek sántának."
A szerző felidézi az édesanyja próbálkozásait, hogy elfedje a problémát, és hogy őt különlegesnek mutassa. "Azt mondtad, nem lehet észrevenni semmit rajtam, egy kicsit ugyan himbálom a csípőmet, de ez a külső szemlélőnek kislányos kacérkodást jelenthet csupán, különb nem számít még ilyen korban... A lábam viszont igazán szép formájú lesz, ez ellensúlyozza a gyanút."
A szöveg kitér az apa hiányára is, és arra, hogyan próbálta az édesanya ezt pótolni. "Akkoriban döbbentettek rá arra is, hogy nincs apám. Valahol rejtetten bennem élt hiánya, de te igyekeztél őt ispótolni."
Az írás rávilágít arra is, hogy az anyai szándék, még ha jó is, nem mindig vezet a várt eredményre. "Most már késő lenne számonkérni tőled, nincs is hozzá jogom, téged a jószándék vezetett."
A Zene Gyógyító Ereje és a Lelki Sebhelyek
Egy másik mű a zene gyógyító erejét és a lelki sebek feldolgozását mutatja be. A szerző felidézi, hogyan próbálta édesanyja zongorázni taníttatni, mert azt gondolta, hogy ezáltal különb lehet a többieknél. A zongoratanulás kezdetben nehéz volt, de a lány hamar megszerette a zene világát. Azonban a zongoratanárnő furcsa viselkedése és egy ijesztő incidens véget vetett a tanulásnak, mély nyomot hagyva a szerzőben.
A szerző leírja, hogyan próbálta az édesanyja elérni, hogy különb legyen a többi gyereknél. "Tanuljak zongorázni, mert az olyan édes dolog. Már beszéltél is a tanárnővel... Első pillantban tudtam, miért akarod a különórákat rámtukmálni: legyek valamiben különb a többinél."
A zene világa azonban magával ragadta a szerzőt. "Hamar megszerettem a zongora hangját. Az első kis dallam, amit önállóan játszottam el, tökéletesen megszédített."
Az írás kitér a zongoratanárnő furcsa viselkedésére és egy ijesztő incidensre, amely véget vetett a tanulásnak. "A tanárnő, igen, a tanárnő miatt történt. Megbolondult. Azt hittem, a zongora felé nyúl, hogy helyrehozzon egy kificamodott hangsort, de keze a blúzom alá csúszott, és megmarkolta diónyi mellemet. A következő pillanatban már az ágyán feküdtem, a fülemet harapdálta."
A szerző a traumatikus élmény után egyszerűen kisétált a házból, és véget vetett a zeneiskolai tanulmányainak.
A Szívhang Jelentése: A Belső Hang Meghallása
A "Szívhang" kifejezés az antológia címében mélyebb jelentést hordoz. Ez a belső hang, az intuíció, az érzelmek és gondolatok összessége, amely minden emberben ott él, de amelyet sokszor elnyom a külvilág zaja vagy a saját bizonytalanságunk. A látássérült szerzők írásai arra ösztönöznek minket, hogy figyeljünk erre a belső hangra, hogy megértsük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot.
A "Szívhang" nem csupán érzelmi megnyilvánulás, hanem a belső bölcsesség, az intuíció és az empátia forrása is. A látássérült költők és írók művei rámutatnak arra, hogy a belső világunk gazdagsága sokszor felülmúlja a külső érzékelés korlátait.
Az antológia célja, hogy teret adjon ezeknek a belső hangoknak, hogy meghalljuk a szívünk szavát, és hogy megértsük azokat az emberi történeteket, amelyek a látás korlátain túl is léteznek. A "Szívhang" jelentése így a mélyebb önismeret, az elfogadás és az emberi kapcsolatok fontosságának felismerése.
Az antológia egyedülálló gyűjteménye a magyar irodalomnak, amely a látássérült szerzők hangját juttatja el az olvasókhoz. Ezek a történetek nem csupán a nehézségekről szólnak, hanem a kitartásról, a kreativitásról és az emberi szellem erejéről is. A "Szívhang" jelentése mindenki számára mást és mást takarhat, de közös benne a belső világunk felfedezésének és elfogadásának vágya.
tags: #boldog #szulinapot #szivhang