A bölcsődei beiratkozás és beilleszkedés feltételei

A bölcsődei időszak általában akkor kezdődik, amikor a gyermek betölti a fél évet és még nem múlt el hároméves - ez az életkor, amikor Magyarországon a legtöbb állami és magánbölcsőde fogadja a kicsiket.

A bölcsődei beiratkozás fontos lépés a szülők számára, akik ilyen vagy olyan okokból biztosítani szeretnék gyermekük számára a megfelelő gondoskodást és fejlesztő környezetet. Problémát szokott jelenteni, hogy kevés a bölcsőde és sok a gyerek. Ezért annál jobb minél előbb elkezdjük feltérképezni a lehetőségeinket a bölcsőde választást illetően. Ebben a cikkben összefoglaljuk a bölcsődei beiratkozás menetét, a jelentkezés ideális időpontját és az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, lehetőségeket.

Mikortól mehet bölcsődei ellátásba a gyermek?

Így szól a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. § (1): „A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény.”

Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévét betöltött gyermekek napközbeni ellátását is biztosíthatja a bölcsőde.

A bölcsődei beiratkozás gördülékeny és zökkenőmentes, ha időben elkezded a szükséges információk gyűjtését és dokumentumok előkészítését. A bölcsődekérdés minden olyan családban felmerül, ahol az apuka mellett az anyuka is dolgozni szeretne (ne adj Isten muszáj neki) a gyermek 3 éves kora előtt.

Kik jogosultak bölcsődei ellátás igénybevételére?

A gyermek bölcsődébe történő felvételét a védőnő, a házi gyermekorvos, a háziorvos, a szociális, illetve a családgondozó, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság is kezdeményezheti. Ehhez azonban a szülő hozzájárulására is szükség van.

Vannak gyermekek, akik előnyt élveznek a bölcsődei felvételkor (1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról).

Az állami bölcsődékben a legtöbb helyen időszakos felügyeletet is lehet kérni (ez napi néhány óra felügyeletet jelent, párezer forint ellenében, azonban ezekre is gyorsan betelnek a helyek, úgyhogy érdemes előre gondolni rá, ha ilyesmit szeretnénk). Illetve léteznek ún. „játszócsoportok” is, ahol a gyermek ismerkedhet a közösséggel, itt azonban az anyuka vagy apuka is ott van végig velük.

A bölcsődei ellátás igénybevételének feltétele, hogy a gyermek a 20. hetet betöltötte, de a 3. életévét még nem. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévét betöltött gyermekek napközbeni ellátását is biztosíthatja a bölcsőde.

A gyermek bölcsődébe történő felvételét a védőnő, a házi gyermekorvos, a háziorvos, a szociális, illetve a családgondozó, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság is kezdeményezheti. Ehhez azonban a szülő hozzájárulására is szükség van.

Az állami bölcsődékben az életkor (20. hét) betöltése mellett az anyukának igazolást kell vinnie a munkáltatójától, mellyel bizonyítja, hogy valóban visszaállt dolgozni. Ha tanuló a szülő, akkor pedig azt szükséges igazolnia, hogy mely nappali tagozatú felsőoktatási intézmény hallgatója. Szükség van emellett egy egészséges igazolásra is a védőnőtől, mely arról szól, hogy gyermekünk egészséges és közösségbe mehet.

Szintén feltétel, hogy a szülő kerületi lakóhellyel rendelkező lakos legyen és életvitel szerűen a kerületi címén éljen.

Munkahelyi vagy szociális igazolás (bizonyos esetekben): Néhány bölcsőde kérhet igazolást a szülő munkaviszonyáról vagy szociális helyzetéről, hogy prioritást tudjon biztosítani a rászoruló családoknak.

Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévét betöltött gyermekek napközbeni ellátását is biztosíthatja a bölcsőde.

A beiratkozás menete és időzítése

A tanév szerinti bölcsődei év jellemzően szeptemberben kezdődik, hasonlóan az óvodákhoz és iskolákhoz, de sok intézmény rugalmasan kezeli a beszoktatás időpontját, és lehetőséget ad év közbeni csatlakozásra is - különösen, ha van szabad férőhely.

Általában minden év április közepétől május elejéig szokott lenni a beiratkozás, de érdeklődjünk az adott bölcsődében a pontos dátumról, ez ugyanis intézményenként eltérő lehet.

Jelentkezési időszak: Az állami bölcsődék általában tavasszal, április és május környékén tartják a hivatalos beiratkozási időszakot. Az időpontok eltérhetnek, ezért érdemes előzetesen érdeklődni a választott intézménynél.

Magán bölcsődék esetében általában egész évben lehetséges a beiratkozás, jelentkezés, szabad férőhelyek számától függően, de általában várólistát is szoktak vezetni a magán intézmények.

Korai jelentkezés: Különösen népszerű bölcsődék esetén érdemes akár fél évvel a kezdés előtt érdeklődni, hogy biztosítsd a helyet gyermeked számára.

A Rákosmenti Egyesített Bölcsődékbe csak XVII. kerületi lakosok jelentkezhetnek. Itt fontos, hogy mikor szeretne kezdeni. A felvételi kérelmet a bölcsőde megkezdése előtt 4 hónappal lehet legkorábban beadni. A májusi jelentkezés szeptemberre szól. Mivel egy csoportban 12-14 gyermek lesz és egy-egy gyermek beszoktatása a fokozatosság elvét követve legalább két hétig tart, így a teljes csoport beszoktatása várhatóan decemberben ér véget. Tehát, ha decemberig szeretne bekerülni, akkor mindenképpen jelentkezni kell.

A beiratkozás május első hetében történik, a szeptemberben kezdődő nevelési évre. A bölcsődei beiratkozásra fent meghatározott időszakban kell, a „Bölcsődei felvételi kérelem” nevű nyomtatványt benyújtani. A kérelem letölthető honlapunkról. A kérelmen a kerület minden bölcsődéje fel van tüntetve. Kérjük, hogy számozással rangsorolja a kívánt sorrendet. A sorrend azért fontos, mert ha az első helyen megjelölt bölcsődébe nem kerül felvételre a gyermek, igyekszünk a kiválasztott sorrendet figyelembe venni. A felvételt nyert gyermekekről szóló listát honlapunkon olvashatják, melyet az adott év kihirdetett időpontjában teszünk közzé. A gyermek monogramja és születési dátuma szerint tudja a szülő beazonosítani gyermekét. Azok, akik nem nyertek felvételt, várólistára kerülnek.

A gyáli Huncut Lurkó Családi Bölcsődébe a jelentkezés egész évben folyamatos, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel Várólistát vezetünk, ezért érdemes minél előbb jelentkezni hozzánk! Jelentkezés

Magán bölcsődék esetében sokkal lazább a jelentkezés menete. Nincs szükség munkáltatói igazolásra, sem tanulmányi jogviszonyt igazoló papírokra, sőt az sem feltétel, hogy kerületi lakos legyen. A dokumentumok ellenőrzése után az intézmény visszaigazolást ad a felvételről, és meghatározza a beszoktatás időpontját.

A bölcsődei beszoktatás folyamata

A bölcsődei beszoktatás általában két-három hétig tart, de ez nagyban függ a gyermek személyiségétől. Az első napokban a szülő is jelen van, majd fokozatosan, rövidebb időszakokra elbúcsúzik, hogy a gyermek egyre önállóbban tudjon ott maradni.

Már hetekkel a bölcsi előtt kezdjétek el a beszélgetéseket, ismerkedést a témával. A bölcsődei napirendhez való igazodás sokkal könnyebb, ha már otthon is hasonló ritmusban éltek. A beszoktatás során az első napokban a szülő is jelen van, majd fokozatosan csökken a bent töltött idő. Fontos, hogy ezt a tempót a gyermekhez igazítsuk, és ne siettessük az elválást.

A reggeli elköszönés legyen mindig kiszámítható és szeretetteljes. Bármennyire is csábító, hogy „észrevétlenül” távozunk, ez csak fokozza a gyermek bizonytalanságát. Egy ismerős plüss, rongyika vagy cumi biztonságot nyújthat az első napokban.

Délután kérdezd meg, mi történt a bölcsiben, mit játszott, mit evett. Ha még nem tud válaszolni, mesélj te arról, amit észrevettél.

A bölcsődei beszoktatás nem egyik napról a másikra történik, de kellő türelemmel, odafigyeléssel és szeretettel minden gyermek képes biztonságosan beilleszkedni. Ez a folyamat az önállósodás egyik első lépése, amely megalapozhatja a későbbi óvodai és iskolai sikereket is.

gyermekek bölcsődében

Hogyan zajlik a gyermek bölcsődei beszoktatása?

Időtartama általában 2 hét.

  • 1. nap: 10-11 óráig.
  • 2. nap: 9-11 óráig. Hosszabb a bent töltött idő.
  • 3. nap: 9-12 óráig. Már a bölcsődében ebédel.
  • 4. nap: 8-12 óráig. Ha az előző napokban nem volt probléma az ebéd és a tízórai elfogyasztásával, már itt reggelizik.
  • 5. nap: 8-12 óráig.
  • 6. nap: 8-12 óráig. Ugyanaz, mint az előző nap, mivel közben a hétvégét otthon töltötték. Ha nincs probléma, az anya már kimehet rövid időre a csoportból. Ha nagy a tiltakozás a gyermek részéről, visszahívjuk, tehát még a bölcsőde területén kell tartózkodnia.
  • 7. nap: 8-12 óráig.
  • 8. nap: 8-ébredésig. Felkínáljuk az alvás lehetőségét az anya/apa jelenlétében.
  • 9. nap: 8-ébredésig. A nap nagy részét már édesanyja nélkül tölti a csoportban. Ha ébredés után uzsonnáig nyugodtan, csendesen pihen, vagy tevékenykedik, már itt uzsonnázhat.
  • 10. nap: 8-16 óráig. Már az egész napját itt tölti.

Az alkalmazkodás kezdeti időszakában természetes jelenség, ha a gyermek viselkedése megváltozik a megszokotthoz képest. Lehet, hogy amikor először a bölcsődében marad a szeretett személy nélkül, heves sírásba, tiltakozásba tör ki, de az is lehet, hogy csak egy vagy két hét elteltével jelentkezik ez a magatartásváltozás, mivel a környezet új ingerei lekötik a figyelmét. Az is lehet, hogy az eddig szobatiszta gyermek visszaesik a szobatisztaságban vagy nem fogad el ételt, dacos lesz, nehezebben alszik el vagy éjjel többször felébred, felsír stb. Így fogadja el az új környezetet. Ezek a nehézségek az elfogadás folyamata során - ahogy a gyermek megtapasztalja, hogy jó helyen van, ugyanúgy szeretik, gondoskodnak róla, nem vesztette el a szeretett személyt - fokozatosan oldódnak és egy-két hónapon belül megszűnnek.

A bölcsőde működését a 1997. évi XXXI. törvény szabályozza, amely 42. § (1) bekezdése szerint bölcsődei ellátás esetén a gyermek napi gondozási ideje legalább négy óra és legfeljebb tizenkét óra. Tehát a gyermek bölcsődei beíratása esetén kérjük, hogy minimum napi négy órát járjon a gyermek a kiválasztott intézménybe.

bölcsődei csoportszoba

Szükséges felszerelések a bölcsődébe

Amikor elérkezik a bölcsődei beszoktatás ideje, a szülők egyik legfontosabb feladata, hogy összeállítsák a szükséges holmikat. A jól összeállított bölcsis csomag nemcsak a gyermek kényelmét szolgálja, hanem az óvónők, kisgyermeknevelők munkáját is megkönnyíti.

Mindenképpen szükség van legalább két-három váltás ruhára, amit a kisgyermek kényelmesen viselhet. Ezek legyenek időjárásnak megfelelőek, könnyen fel- és levehetőek, valamint ne sajnáljuk őket, ha összepiszkolódnak.

Fontos, hogy a gyermek biztonságosan tudjon közlekedni a csoportszobában, ezért olyan benti cipőt válasszunk, amely jól tartja a bokát, könnyen felvehető, és csúszásmentes talppal rendelkezik.

A legtöbb bölcsőde kéri a szülőktől, hogy vigyenek egy alap tisztasági csomagot. Ebbe általában pelenka, popsitörlő, testápoló, popsikrém, papírzsebkendő és esetenként nedves törlőkendő is tartozik.

Ha a gyermek cumit használ, érdemes kettőt is beküldeni - egyet a napközbeni megnyugváshoz, egyet pedig az alváshoz. Fontos, hogy legyen hozzácsatolható cumitartó vagy lánc, amit a ruhájához lehet rögzíteni, így kisebb az esélye az elvesztésnek.

A délutáni alváshoz szükség lesz saját takaróra, lepedőre, esetenként párnára is - ez intézményenként eltérő lehet. Vannak bölcsődék, ahol saját ágyneműt kérnek, máshol biztosítják azt. Ha a gyermek ragaszkodik egy alvós plüsshöz vagy rongyikához, azt is érdemes beküldeni.

A legtöbb intézmény egyedi jeleket ad a gyermekeknek (pl. alma, napocska, autó), amelyek segítik őket a tájékozódásban. Ha van egy különösen szeretett plüss, rongyika vagy kis kendő, ami otthon is megnyugtatja a gyermeket, érdemes ezt is elvinni a bölcsibe.

A legtöbb bölcsőde biztosít bögrét vagy poharat, de ha a gyermek otthon is saját ivópoharat használ, akkor azt is be lehet vinni. Fontos, hogy a pohár könnyen tisztítható, zárható legyen.

A gyermek számára célszerű a kényelmes, önállóságot elősegítő ruházat és a könnyen ki-be csatolható, megfelelő méretű lábbeli biztosítása.

Napi 3 alkalommal (reggeli után, ebéd előtt, alvás után) a fürdőszoba-használat alkalmával cserélünk pelenkát, illetve napközben szükség szerint. Így minimum 3-4 darab szükséges naponta.

Étkezés és egészségügyi tudnivalók

Napi négyszeri étkezést (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítunk. Ételeink saját főzőkonyháinkban készülnek, figyelembe véve az egészséges, korosztályra jellemző tápanyagigényeket, az idényzöldségek, gyümölcsök felhasználását. Minden nap szerepelnek az étlapon gyümölcsök, illetve tej- tejtermékek is.

Az állami bölcsikben általában az étkeztetésért kell fizetni. Ha hiányzik a gyermekünk betegség vagy egyéb okok miatt, lemondás esetén az a következő hóban fizetendő számlán levonásra kerül.

Néhány bölcsőde külön foglalkozásokat szervez a gyermekeknek, ezeknél előfordulhat, hogy részvétel esetén külön díjat kell fizetni a foglalkozásért.

A családi napközik és magánbölcsik saját maguk határozhatják meg, hogy milyen napi- és étkeztetési díjjal vállalják a gyermekfelügyeletet.

Az étkezési térítési díj mellett gondozási térítési díj kerül megállapításra. A díj megállapításánál a 328/2011. (XII.29) kormányrendeletben foglaltak az irányadók. Ha a gyermek a hónap első munkanapján került felvételre, akkor teljes havi térítési díjat kell fizetnie a szülőnek, azonban, ha hó közben érkezik, akkor csak a felvétel napjától részarányosan kell fizetnie a gondozási díjat. Az étkezési díjat a bölcsődében töltött napokra számítjuk.

Gyermekük megbetegedése esetén, csak akkor szükséges a hiányzásról orvosi igazolást benyújtaniuk, ha a megbetegedés tünetei a bölcsődében jelentkeznek. Minden egyéb hiányzás esetén (otthon történő megbetegedés, családi ok) a „Szülői nyilatkozat” nyomtatványon tudják igazolni gyermekük távollétét.

A bölcsődébe csak egészséges gyermek hozható.

Az egészséges táplálkozás alapjai – Mit és hányszor egyek egy nap, egy héten (3-6. oszt. korcsoport)

Támogatások bölcsődei ellátásra

Ki igényelheti a bölcsődei támogatást? 2021-2027 Széchenyi Terv Plusz, EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 - Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása

A Magyar Államkincstár vissza nem térítendő támogatást nyújt a kisgyermeket nevelő szülők munkaerő-piaci visszatérésének támogatása céljából. A támogatás a 2023.04.01-jét követően munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülő számára folyósítható, akinek állandó lakóhelye - vagy ha tartózkodási hellyel rendelkezik -, tartózkodási helye a kevésbé fejlett régiók területén van, és aki gyermekét önkormányzati, vagy nem önkormányzati fenntartású családi bölcsődei, munkahelyi bölcsődei, mini bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatásban helyezi el.

A bölcsődei étkezést ingyenesen vehetik igénybe az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 133. § (1) bekezdése szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek. A kedvezmény megállapításáról a jegyző gondoskodik.

támogatási jelvény

tags: #bolcsodebe #kerules #feltetelei