Furunkulus és karbunkulus: okok, tünetek és kezelés

A furunkulus, más néven kelés, egy fájdalmas, gennyes bőr alatti gyulladás, amely a szőrtüsző körül alakul ki. Gyakran összetévesztik a pattanással vagy a zsírcsomóval, pedig ennél jóval mélyebb és komolyabb gyulladásról van szó. A furunkulus egy gennyes gyulladás, amely a szőrtüsző és a környező bőrszövetek fertőzése következtében jön létre. Amikor a szőrtüszőgyulladás mélyebb szövetekre is kiterjedő gennyes, gyulladt és fájdalmas bőrelváltozássá válik, akkor furunkulusról beszélünk.

Ha több egymás melletti furunkulus képződik, azt karbunkulusnak nevezzük, amit a köznyelvben „darázsfészeknek” is neveznek. A karbunkulus mélyebb és súlyosabb fertőzés nyomán lép fel, illetve amelynek gyógyulását követően nagyobb valószínűséggel marad hátra látható heg a bőrön.

A furunkulus és a karbunkulus közötti különbség

A furunkulus és a karbunkulus tünetei

A furunkulus a bőrön kezdetben piros, duzzadt, fájdalmas csomó formájában jelenik meg, amely néhány nap alatt gennyel telik meg. Először a szőrtüszőnyílás körül bőrpír, fájdalommal járó duzzanat jelenik meg, majd kb. két nap múlva a csomó közepén fehéres-sárgás gennycsap alakul ki, mely genny kíséretében kiürül. A genny az elhalt szőrtüszőt, illetve baktériumokat és fehérvérsejteket tartalmaz.

Az egymás melletti furunkulusokból nagyobb méretű karbunkulusok képződhetnek. A csomók átmérője akár 3-5 centiméter is lehet. A gyulladást hőemelkedés vagy láz kísérheti, a szőrtüszők gyulladása mellett előfordulhat a nyirokutak gyulladása is.

A fájdalmas, gyulladt furunkulusok leggyakrabban a tarkótájon, a végbéltájékon, az arcon, a comb belső részén alakulnak ki, de egyéb szőrrel borított testfelszínen, így a hónaljban, a lágyéki területeken vagy a herezacskón is jelentkezhetnek. Megjelenésük olyan szőrtüszőket tartalmazó bőrfelületeken jellemző, ahol az izzadás, szennyeződés, a szellőzés hiánya kedvez a baktériumok megtelepedésének. A szőrszálaktól mentes bőrfelületeken nem alakul ki.

A furunkulus gyakori megjelenési helyei a testen

A furunkulusra hajlamosító tényezők

A furunkulus és a karbunkulus kialakulására bizonyos emberek hajlamosabbak. Bizonyos körülmények között a baktériumok könnyebben elszaporodnak és a szőrtüszőket megfertőzve furunkulust okoznak. A gyulladást gennykeltő baktériumok, legtöbbször Staphylococcus és Streptococcus baktériumok okozzák. Becslések szerint a Staphylococcus aureus kórokozót az emberek közel negyede-harmada hordozza akár tünetmentesen a bőrén, elsősorban az orrlyukakban, továbbá a hónaljban és az intim területeken.

A gyulladás gyakrabban alakul ki a szervezet meggyengült védekezőképessége esetén, például a fertőzésekre hajlamosító cukorbetegségben vagy más krónikus betegségben szenvedőkben, immunszupprimált egyénekben. Mélyebb gyulladásos folyamatok esetén érdemes a vércukrot kontrolláltatni, még akkor is, ha eddig nem volt ismert a cukorbetegség. Fontos kockázati tényező a nem megfelelő személyi higiéné, a piszkos környezet.

Elősegítik a baktériumok bejutását a bőrbe legapróbb sérülések, például a vakarózás során a köröm okozta sérülés, vagy a borotválkozáskor keletkező apró sérülések. Túlzott izzadás és súrlódás, például elhízás vagy szoros ruházat viselése szintén hajlamosító tényező lehet. A vitaminhiány, alultápláltság - különösen cink- és A-vitamin-hiány esetén - is hozzájárulhat a furunkulusok kialakulásához. Furunculosisnak nevezzük, ha a furunkulusok folyamatosan és nagy számban jelennek meg.

Immunrendszer-rontók - 4 dolog, ami gyengítheti az immunrendszert | UC Davis Health

Kockázati tényezők összefoglalása:

  • Gyenge immunrendszer: pl. cukorbetegek, immunszupprimált betegek (szervátültetés, kemoterápia, HIV/AIDS esetén).
  • Krónikus betegségek: pl. krónikus vesebetegség, májbetegség, bőrbetegségek (pl. ekcéma).
  • Nem megfelelő higiéniás körülmények: rossz tisztálkodási szokások, szennyezett környezet.
  • Bőrsérülések: borotválkozás, szőrtelenítés, vakarózás miatt keletkező mikrosérülések.
  • Túlzott izzadás és súrlódás: pl. elhízás, szoros ruházat viselése.
  • Hordozó állapot: egyes emberek tünetmentesen hordozzák a Staphylococcus aureus baktériumot, amely időnként fertőzést okozhat.
  • Vitaminhiány, alultápláltság: különösen cink- és A-vitamin-hiány esetén.
  • Lelki okok: stressz, elfojtott düh, belső feszültség, nehezen kifejezett indulatok.

Megelőzés

A furunkulusok megelőzésében legnagyobb szerepe a hajlamosító tényezők kezelésében van: vércukorkontroll, jól szellőző ruhák viselése, gyakoribb tisztálkodás. A legfrissebb kutatások szerint a szőrtelenítés után alkalmazott antibakteriális krémek csökkenthetik a fertőzés kialakulásának esélyét. A megelőzés terén az utóbbi időben előtérbe került a probiotikumok szerepe, mivel ezek segíthetnek az immunrendszer erősítésében és a bőr védőgátjának fenntartásában, így a probiotikumok segíthetnek különféle bőrfertőzések megelőzésében.

Amennyiben a furunkulus állandósult, visszatérő problémát jelent, mindenképpen ajánlott egy vércukorszint mérés. Emellett fontos a méregtelenítés is, amire a legalkalmasabb módszer a bélflóra rendezése (beöntések, colon-hidroterápia és probiotikus készítmények adása), valamint a máj és a vesék működésének serkentése. A megfelelő higiénia magában foglalja az ágynemű és a törölköző legalább hetente történő cserélését és magas hőfokon történő mosását is. A fertőzés továbbadása saját törölköző használatával és a közösségi fürdők látogatásának mellőzésével kerülhető el.

Tippek a bőrhigiénia javítására

A furunkulusok kezelése

Többféle módszer is rendelkezésre áll a furunkulusok kezelésére, ezt a kezelőorvos választja meg a gyulladás súlyossága alapján. A bőrgyógyász a pontos diagnózis felállításakor dönt arról, hogy szükséges-e műtéti beavatkozás vagy elegendő a gyógykrém, esetleg antibiotikum alkalmazása.

Otthoni kezelés

A legfontosabb, hogy semmiképp se nyomja ki magának a furunkulust! Különösen fontos, hogy az arcon, elsősorban az orr körüli, a szemzugban, illetve a tarkótájékon lévő csomókat ne nyomkodjuk, mert baktériumok juthatnak el a vér útján távolabbi helyekre, ami a fertőzés szóródását jelenti. A kórokozók megtelepedhetnek bárhol a szervezetben, könnyen eljuthatnak akár az agyba is.

Annak érdekében, hogy a gyulladást okozó baktériumok ne terjedjenek át más bőrfelületre, ülőfürdő helyett a zuhanyzás javasolt. Természetesen ilyenkor tilos a közösségi medencék, fürdők használata. Fertőtlenítő krémek vény nélkül is beszerezhetők a patikákban, ezek használata ajánlott, azonban a biztos kezelést jelentő antibakteriális készítményeket csak orvos írhatja fel. A furunkulus beérését lehet gyorsítani párakötéssel, húzókenőcsökkel. A furunkulus egyedi esetektől függően kb. 2 hét alatt múlik el - ebbe beleszámolva a furunkulus kialakulását, begyulladását, beérését és ürülését.

A kamillás borogatás nem ajánlott

Korábban a kamillás borogatást széles körben ajánlották a furunkulusok és egyéb bőrfertőzések kezelésére, de az utóbbi időben ezt egyre kevésbé javasolják. Ennek több oka van. A kamilla allergizálhat, különösen azoknál, akik érzékenyek a fészkesvirágzatúakra (pl. parlagfű). A házilag készített kamillafőzet nem steril, és ha nem megfelelően alkalmazzák, akár további baktériumokat is bejuttathat a sebbe, rontva a fertőzés állapotát. Bár a kamilla gyulladáscsökkentő hatású, a modern orvosi ajánlások szerint nem rendelkezik elég erős antibakteriális tulajdonságokkal a gennyes bőrfertőzések kezelésére. Ma már olyan klinikailag igazolt fertőtlenítőszerek és antibiotikumos kenőcsök állnak rendelkezésre, amelyek hatékonyabban csökkentik a fertőzést és a gyulladást, ezért ezek használata biztonságosabb és célzottabb.

Orvosi módszerek

Ha még nem érett a furunkulus, akkor a kezelése helyileg alkalmazott fertőtlenítéssel és antibakteriális hatású kenőccsel történik. A készítményt célszerű párakötésben alkalmazni az elváltozások beolvadásáig, felpuhulásáig. Ez úgy történik, hogy a kenőcsöt steril gézre vigyük fel, fölé vizes vattát, arra celofánt tegyünk, végül kössük át gézzel, a kötést pedig cseréljük naponta.

Súlyosabb esetben, tályog kialakulása esetén, szükségessé válhat a sebészi beavatkozás. A műtét során a furunkulust felvágják, hogy a felgyülemlett genny távozni tudjon. A nagyobb méretű furunkulusoknál a gennyet egy drenázs (sebbe vezetett cső) segítségével vezetik el. Láz esetén a helyi kezelést ki kell egészíteni szisztémás (tablettás formában szedett) antibiotikummal.

Az utóbbi években egyre több rezisztens baktériumtörzset azonosítottak a furunkulusokból vett mintákban, emiatt az antibiotikumkezelés előtt javasolt a baktériumtenyésztés és a kórokozó antibiotikumérzékenységének vizsgálata. Érdemes minél korábban bőrgyógyászhoz fordulni, korai stádiumban a furunkulusok egyszerűbben és eredményesebben kezelhetőek.

Gyógyulás után

Sajnos, mivel a gyulladásos folyamat a bőr mélyére terjed, a szőrtüsző elpusztul és rendszerint szőrhiány marad fenn az érintett területen. Ez elsősorban a férfiaknál, szakáll esetén lehet zavaró. A furunkulus helyén a bőr pirosas-lilás elszíneződése fokozatosan elhalványul, azonban tartós változás maradhat a bőr pigmentációjában. Ez lehet sötétebb (hiperpigmentáció) vagy világosabb (depigmentáció) folt megmaradása is. Rendszerint maradandó heggel történik a gyógyulás. A szőrtüszőgyulladás és a furunkulus után visszamaradó hegek és foltok kezelésére léteznek bőrgyógyászati módszerek (hámlasztás, lézeres kezelés), azonban ezek eredménye korlátozott.

Különböző típusú bőrhegek

Lehetséges szövődmények

Ritka szövődményként a furunkulusokban elszaporodó baktériumok bejuthatnak a nyirok- vagy vérkeringésbe, nyirokér- és nyirokcsomó-gyulladást, illetve vérmérgezést (szepszis) eredményezve. Sőt, a fertőzés átterjedhet más szervekre is, különösen legyengült immunrendszer mellett. Arcon megjelenő kelések esetén fennáll az agyhártyagyulladás és az agyi vérrögképződés kockázata. Amennyiben a baktériumok továbbterjednek a kelésből a környező szövetekbe, a bőr mélyebb rétegeit érintő heveny fertőzést, ún. cellulitiszt okozhatnak. Ennek a folyamatnak további súlyos szövődménye lehet a gangréna, a fertőzés bőr alatti szövetekre történő átterjedése.

tags: #furunkulus #szules #alattok