Csabrendek egy modern település, amely a folyamatos fejlődés mellett fontosnak tartja az értékei megőrzését is. A sümegi járás második legnépesebb települése ma 3045 lakost számlál. A település folyamatosan fejleszti infrastrukturális és szociális szolgáltatásait, kiemelt figyelmet fordítva a gyermekek nevelésére és az idősek gondozására.
A Millenniumi Lakópark
Sümeg felől érkezve a látogató bal oldalon a 2000-ben elkészült Millenniumi lakóparkot látja, modern házakkal, nagy udvarokkal. A lakóparkban mindig van építkezés, de a letelepedni vágyók már nem csupán új házban gondolkodnak, hanem megvásárolják a régebben épülteket is, majd az igényeik szerint felújítják.

Élet a Lakóparkban és a Zártkertekben
Turcsi József polgármestertől megtudtuk, ma már a zártkertekbe is be lehet jelentkezni állandó lakosként. Néhányan éltek is a lehetőséggel. Többen tavasztól őszig töltik kint az idejüket. A területen sok pince vidékiek tulajdonában van.
A fiatalok közül egyre többen maradnak otthon. Szeretnek ugyanis Csabrendeken élni, ami ötvözi a falu és a város előnyeit. A családi házakhoz nagy kert tartozik, az utcabeliek ismerik egymást, jó a levegő, a szolgáltatások közül minden elérhető.
Fejlesztések Csabrendeken
Az önkormányzat pályázati forrásból az egyik utat felújítja, hogy esőzés után is könnyebb legyen a közlekedés. A község dombon fekszik, így egy nagyobb esőzés vagy a hóolvadás gondot okoz. Hozzáláttak a csapadékvíz-elvezetés megoldásához. Az első ütemben a pályázaton nyert 77 millió forintból a Csabi, a Petőfi, a Tárkányi és a Bem utca vízelvezetését oldják meg. A többi utcára is nyújtanak be pályázatot.

The Next Generation of Global Infrastructure Partnerships | The Futures Summit
Oktatási és Egészségügyi Beruházások
Az óvoda konyháját nemrég újították fel, vásároltak új gépeket. Jelenleg a bölcsőde és óvoda épületének a felújítása van folyamatban. A közbeszerzési eljárás lezárulása után kezdődik a munka, amely során újabb csoportszobákkal bővül az épület. Pályázati forrásból 110 millió forintot nyert a település. A tervezett befejezés október vége, így addig a művelődési ház épületében helyezték el a csoportokat.
Az iskola épületére az energetikai korszerűsítés keretében napelemeket szerelnek fel. Hamarosan az egészségügyi szolgáltatók is egy épületben működnek. A két háziorvosi rendelő mellett az egykori szolgálati lakásból alakították ki a védőnői és a fogorvosi rendelőt, a beruházás 25 millió forintba kerül. Az önkormányzat támogatja a háziorvosokat, hogy helyben végezzék el a vérvételt, az idős embereknek ne kelljen azért Sümegre utazniuk.
A Csabrendeki Családi Bölcsőde
A családi bölcsődében biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben foglalkozunk a gyerekekkel egy olyan nagycsaládot mintázva, ahol az anya állandóan jelen van, és minden gyerek számíthat rá. Bölcsődénkbe 18 hónapos kortól 3 éves korig fogadjuk a gyermekeket. A szabad játék mellett olyan játékos tevékenységeket kínálunk, amely épít kíváncsiságukra, támogatja egyéniségüket. Mindig szem előtt tartjuk gyerekek életkori sajátosságait, egyéni fejlettségüket.

Napirend és Tevékenységek
Napirendünk, a személyi állandóság, a világos és rendezett csoportszoba, a mindenféle játékigényt kielégítő játékeszközök biztosítják, hogy a gyerekek jól érezzék magukat nálunk. A napi négyszeri étkezés, a sok zöldség-gyümölcs fogyasztása hozzájárul a gyerekek egészséges fejlődéséhez. Nagy mozgásigényük kielégítéséhez tornaterem áll rendelkezésre. A mindennapos torna és a levegőztetés is ezt a célt szolgálja.
Bölcsődénkbe nagy szeretettel várjuk azokat a családokat, akik látják, hogy a gyermeknek igénye van a saját korosztályával való közös játékra, illetve, akik munkába való visszaállás miatt keresnek olyan helyet, ahol biztonságban, szeretetteljes légkörben tudhatják gyermeküket. A bölcsődébe a beiratkozás folyamatos.

Kulturális Élet és Közösségi Tevékenységek
Testvérkapcsolatok és Tánccsoport
A település és a szlovákiai Galántai járásban fekvő Nagyfödémes több mint két évtizede ápol testvérkapcsolatot egymással. Ma már nem csupán az önkormányzatok, hanem a civil szervezetek is. A labdarúgócsapat tagjai rendszeresen találkoznak, és a 23. éve működő Kid Dance tánccsoport tagjai is többször adtak Nagyfödémesen műsort. A Kid Dance csoport tagjaira büszke a település. A modern táncos fiatalok számos versenyen öregbítették a település jó hírét. Serlegeik száma közelíti a százat.
Hagyományőrzés és Kézművesség
Az érdeklődő felnőttek a tárgyalkotó népi kézművességgel ismerkedhetnek Bardon Réka csuhés népi iparművész és népművészet ifjú mestere segítségével. Létrehozták a helyi értéktárat, ugyanis számos dolgot tartanak megőrzésre méltónak.

Történelmi Emlékek és Kúriák
Egykor a mai Csabrendek területe a nemesek kedvelt lakóhelye volt. Az első világháborús hadi sírok felújítását tervezik, valamint az Árpád-kori templomot szeretnék az egyház segítségével mielőbb rendbe tenni. A Hátzky-kúria önkormányzati, a többi magántulajdonban van. A Hátzky-kúria az iskola területén található épületének a tetőszerkezetét már kicserélték. A Fekete-kastély a 18. század második felében, barokk stílusban épült. Vélhetően az idők folyamán többször átalakították azt. Fekete György, aki elnyerte a grófi címet, felesége, Nicky Anna hozományaként került a Fekete család birtokába Rendek. Az Oszterhueber-kúria a 18. század végén épült. A család csabrendeki ágának megalapítója az a sümegi születésű Oszterhueber György volt, aki Széchenyi István jószágigazgatójaként szerzett birtokot Csabrendeken.
