Anyák napja a bölcsődében: közös alkotás és szeretetteljes meglepetések

Minden évben nagy szeretettel és izgalommal készülődünk a kis ovisainkkal az édesanyák, nagyikák köszöntésére. Az óvoda folyosói, csoportszobái gyönyörűen díszítve várták az ünnepelteket egy egész héten át. Az anyaságra, mind testileg és mind lelkileg készülni kell, hogy aztán úgy tudjuk megélni a várandósságot és a következő éveket, ahogy a forgatókönyvben le van írva. Már családalapítás előtt érdemes odafigyelnünk, hogy a körülményekhez képest, egészségesen éljünk. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is ráhangolódjunk.

Mikor egy nő megpillantja a terhességi teszten a pozitív jelet, majd rohan a leendő édesapához a hírrel, akivel együtt örülnek az várva várt hírnek, az anyaság abban a pillanatban elkezdődik. Kilenc hónapon keresztül odafigyel a kismama arra, hogyan táplálkozzon, mennyit és hogyan mozogjon, elsajátít egy csomó fontos dolgot, ami majd jól jön a szülésnél és az azt követő időszakban. Megtervezi, hogyan szeretne szülni, hogy mi lesz, mikor hazaérkezik a babával, és sokszor az élet ezt szépen felülírja.

A szülés alkalmával életet adunk egy kicsi embernek, akiért a fogantatás első percétől felelősséggel tartozunk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mindig, mindenből a legjobbat nyújtsuk neki lelki és fizikai téren is. Tele vagyunk dilemmákkal, vajon jól csináljuk, helyesen tesszük, amit teszünk? Kezdve a babakelengye, bababútor megvásárlásától, a születés pillanatáig és az azt követő években is.

Anyának lenni, nehéz és nem egyszerű feladat, de mindezeken túl, anyának lenni jó, és még a nehéz részeivel is, valahogy könnyű és természetes. Az otthoni élet egy újszülött babával igazán embert próbáló időszak; a baba nem csak alszik és eszik, hanem sokszor keserves sírások közepette húzza össze magát, így a nap nagy részében inkább nyűgösködik. Utána jönnek az éjszakák, amikor már a végletekig elfáradt anyuka újra és újra odamegy a kiságyhoz, hogy megetesse, ringassa vagy éppen tisztába tegye a gyermekét. Sokszor azon imádkozik, hogy bárcsak túl lenne már ezen az időszakon.

Majd egyik nap megtörténik a csoda, és a kicsi végigalussza az éjszakát, de már kúszik-mászik, így a felfedezés útján haladva az embernek nem elég két szem, két kéz, két láb, hogy minden mozdulatát figyelemmel tudja kísérni. Így mindennap aggodalmak közepette telik, nehogy valami komoly baja essen, és akkor újabb fohász következik. Azt kívánja, hogy bárcsak már olyan okos lenne, hogy megértené, mit szabad és mit nem, mi mire való. Aztán eljön ez az időszak is, és újabb ima következik: „Bárcsak már beszélne!” Észrevétlenül repülnek az évek. Az anya ott van a gyermek mellett, amikor kiskamasz, majd mikor nagy kamasz lesz.

A szülő a gyermeknek, a gyermek a szülőnek a legjobb tanítója. A gyermek taníthat csendre, igen, furcsán hangzik, de megtaníthat arra, hogy tudja, mikor kell csendben maradni és mikor kell beszélni. Megtanít egy új napirend felállítására, ahol nagy szerepet kap a fontossági sorrend, megtanít eligazodni az „új”élet hétköznapjainak világában.

Nagyon sok szerepben helyt kell állnia az édesanyának elsősorban, mint anya, aztán feleség (társ), és nem utolsó sorban, mint NŐ. Meg kell találni az arany középutat ezekben a szerepvállalásokban. Muszáj foglalkoznia magával is a gyermek mellett, mert csak akkor működhet egy család jól, ha az anya boldog tud lenni. Az anyaság jelenti az együtt töltött idők emlékét, a közös programokat, a sok nevetést. Mikor kicsiként elesett és ott volt oltalmazóként, mikor kiskamasz korában összeveszett a legjobb barátnőjével, mikor nagy kamaszként az első szerelmi csalódáson átesett…

Aztán az anyaság kiteljesedése akkor érkezik el, amikor boldog felnőtté cseperedik a gyermek, megtalálja a maga útját, a maga párját és a megálmodott életét.

Anyák napi készülődés a bölcsődében

- Mivel a nálunk lévő gyerekek nagy része 2-2,5 éves, és többen csak szavakat mondanak közülük, a picikkel közös műsort még nem tudunk előadni, így kisebb ajándékok készítésével szoktunk készülni az anyák napjára - mondja Kardos Katalin, a EMMIKE bölcsőde szakmai vezetője.

- Ebben a korosztályban a legnagyobb sláger a tenyérnyomat, úgyhogy ha biztosra akarunk menni, akkor ennek a technikájával, valamint ujjfestés segítségével készítünk anyák napi virágot virágcserépben. Ehhez első lépésként zöldre befestjük a gyermek tenyerét, majd a „kezéből” lenyomatott készítünk egy lapra. Ezután különböző színekkel befestjük az ujjbegyeit, és így ő az ujjacskáival színes pöttyöket nyomva a papírra, elkészíti a virág szirmait. Majd egy tetszőleges színű lapra megrajzoljuk a virágcserép formát, kivágjuk, és ráragasztjuk a tenyérlenyomat aljára.

gyerekek tenyérnyomattal készítenek anyák napi ajándékot

Kata arról is örömmel mesél, hogy az EMMIKÉ-be járó gyerekek sok mindent tudnak ragasztani, és szeretnek is a kezükkel alkotni. - Kedves anyák napi ajándék lehet az is, amikor egy alaposan összefestékezett papírlapból kivágnak egy szívecskét vagy egy szép virágot - teszi hozzá. - Ezek mind gyorsan elvégezhető műveletek, mert a kicsik figyelmét csak minimális időre lehet lekötni. Ez azt jelenti, hogy ők 2-3-4 percnél tovább nem tudnak egy feladatra koncentrálni, mert utána már gyorsan elterelődik a figyelmük. Tehát csak olyan, megfelelően előkészített, előre megtervezett feladatnak érdemes nekiülni velük, amit egy jó irányítással pár perc alatt megcsinálnak.

A bölcsőde szakmai vezetője azt is örömmel újságolja: idén a Föld napja alkalmából a gyerekekkel virágot ültettek. - Most minden bölcsisnek van egy kis cserepe, azt minden nap nézegetik, locsolgatják és boldogan tapsolnak, ha valamelyik növény kibújik - meséli Kata. - Előbb-utóbb mindenkinek lesz saját virága, és csodás lenne, ha május első vasárnapjára mindegyik kinőne, de nem biztos, hogy teljesül ez a kívánságunk.

Gyerekek anyáknapi köszöntése

Az ölelésen túl…

Kata elmondása szerint a bölcsődében igyekeznek követni a legfontosabb ünnepekhez kapcsolódó hagyományokat a gyerekekkel, természetesen a saját korosztályuknak megfelelően. - Nyilván a korukból adódóan ők még nem értik ennek napnak a jelentőségét, az ünnep mivoltát. Itt, a bölcsiben igazából egy érzést keltünk bennük. Annak az érzését, hogy „most anyára figyelünk”. Ettől függetlenül, ők az anyák napi meglepetéssel a kezükben ugyanúgy fognak odamenni az édesanyjukhoz, úgy fogják átölelni őt és puszit adni neki, mint bármelyik másik napon, de ez teljesen rendben is van így, mert a példamutatás, a hagyományok, szokások megtartása ott kezdődik, hogy a gyermek egyszer csak beleszületik azokba a tradíciókba, amelyek aztán évről évre ismétlődnek. Tehát jövőre is lesz majd anyák napja, és az anyukák - az ölelésen túl - jövőre is a gyermekül által saját kezűleg készített aprócska tárgyaknak örülnek majd a legjobban.

- Az első anyák napi ajándék, bármit is készít a gyermek, és még ha az nagy részben a bölcsis néni keze munkáját dicséri is, örök emlék, amely minden anyukánál a falon lóg vagy a polcon van, szépen bekeretezve. Később aztán, ahogy a kicsi cseperedik, anya és gyermeke beszélgethetnek erről az emlékezetes ajándékról, amit aztán évek, évtizedek múlva is elő lehet venni, amikor a csemete már felnőtt.

Anyák napja a csoportokban

Az anyák napjára készülődve a gyerekekkel közösen mondókákat tanultuk, majd azt is elhatároztuk, hogy egy kis meglepetéssel kedveskedünk majd az édesanyáknak. Ehhez sima fehér kartonból szív alakú formákat vágtunk ki. Annyit készítettünk, hogy mindenkinek jusson bőven, ha esetleg többet is szeretnének készíteni a gyermekek. Másnap mikor már valamennyi gyermek megérkezett, nekiláttunk a festegetésnek. Piros temperát használtunk, volt, aki ecsettel festett, de olyan kisgyermek is akadt, aki inkább az ujjával szeretett volna. Többen mondták, hogy nagymamájukat is szeretnék meglepni egy szívecskével. Az így elkészült alkotásokra, mikor megszáradtak, egy kis köszöntő versike is került. Délután a gyermekek izgatottan várták anyukájukat, nagymamájukat, hogy átadhassák az ajándékot, volt, aki még énekelt is anyukájának a már megtanult anyák napi köszöntők közül. Minden anyuka mosolyogva távozott gyermekével aznap a bölcsődéből.

kisgyermeknevelő

Anyák napja alkalmából kézzel készített ajándékkal leptük meg az anyukákat. Körbe rajzoltuk a gyerekek kezét sima papírra, ezt átmásoltunk kék és rózsaszínű kartonpapírokra. Duplán vágtuk ki, hogy a hüvelykujjnál összeérjenek, így szívecske alakot formázva egy becsukható “képeslapot” kaptunk. Az egyik oldalra egy anyák napi vers került, a másik oldalra kis virágokat ragasztottunk a gyerekekkel, és egy kis szalaggal masnit kötöttünk rá. Délután a gyerekek boldogan adták át anyukájuknak ezt a kis ajándékot.

kézzel készített anyák napi képeslap gyerekek tenyérlenyomatával

Versek Anyák napjára

Összegyűjtöttem pár verset anyák napjára, amelyek számomra a legkedvesebbek. Remélem nektek is tetszenek! Ezúttal ugyan nem az anyukák feladata a verstanítás, mégis érdemes nektek is elolvasni és egy kicsit meghatódni rajta. Kedves óvónénik és apukák, ti pedig válogassatok belőle kedvetek szerint!

Anyu, nézz a szemembe!

Látod, milyen tiszta?

szép gesztenyebarna.

Anyu, nézz a szemembe!

Csillag ragyog benne.

Mesét tudok s titkokat.

Elmondom most, gyere.

Anyu, nézz a szemembe!

Az egész világ itt van.

segítek a bajban.

Anyu, nézz a szemembe!

K. és köszöntőt is mondhatok.

ért engem az anyukám!

ezt a nagy világot.

Te vagy a nap fenn az égen.

Én kis virág meseréten.

nem nyílna ki a virág.

lehajoltál hozzám.

S megcsókoltad orcám.

Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem.

- bármi rosszat tettem.

kívánságom lesve.

Beszedre is tanítottál.

Szívesen mesélek.

B.

Hiszen ma van az esztendő legeslegszebb napja.

Hajnal óta anyut lessük. Ébred-e már? Hív-e?

Neki van a világon a legeslegjobb szíve.

Szobáját ma virágokkal telis-tele rakjuk.

Angyal bizony, nem vitás.

- nem távozik egyhamar.

s embermódon elsiet.

Álmos szemem nyitogatom.

ráncolod a homlokod.

hisz’ te is voltál kisgyerek.

anyukája hajdanán.

kint a kertben telente.

édesanya kapja.

a nagy ünnepélyen.

lábai elébe.

egy szép országot veszek.

anyukám a királylány.

mikor bölcsőbe rakott.

száz királyfi kéreti.

a te kisleányod.

Mindig mosolyogtam.

Május első vasárnapján.

bánat messze elkerüljön!

Csokrom mellé mit adjak?

Mit kívánnál magadnak?

intő szavad megfogadom.

Legyen szép e vasárnap!

Akarod a babámat?

Kincseimből kérlek, vegyél!

Fontos az, hogy boldog legyél.

és a piros pöttyös labdát.

Jár még hozzá sok-sok puszi.

Sokszor anyukámhoz bújtam.

s hozzábújva megpihenni.

Odabújni nincs már merszem.

egy kis meleg pihenésre.

Fantáziám eleresztem.

Eszembe jut kedves lénye.

s visszatér a biztonságom.

„Galambom! Csillagom! Édes pici lelkem! Bogárkám! Violám! Ilyen szép kedves név nincs több a világon! Olyan jó, hogy tegnap eljöttetek a bölcsibe, az öletekbe ülhettem, együtt játszhattunk, énekeltünk, falatoztunk. Én szeretek ide járni, de ha Ti is itt vagytok, annál nagyobb boldogság nem is kell! Tudom, hogy sokat dolgoztok, de hát én még kicsi vagyok, és úgy szeretlek Benneteket. Ha elpityeredek a bölcsiben, az csak azért van, mert hiányoztok. Azért ne aggódjatok, mert sokszor ügyes vagyok és bátor, jókat játszunk a többiekkel, és sok érdekes dolgot is tanulunk itt. Most is nagyon izgalmas volt az anyák napjára készülni. Azt még nem annyira értem, hogy miért kell anyák napja, hiszen én minden nap odabújhatok Hozzád, de azért jó hogy van, mert akkor Te is itt vagy velem a bölcsiben. téged köszönt anyukám."

Hogy felköszönthesselek, festettem Neked egy kis virágot, amin az én arcképem mosolyog Rád. Én mindig mosolygok Rád, akkor is ha sírok, vagy hisztis vagyok, csak akkor belül, a szívemben teszem, hiszen fontos vagy nekem, mint ahogy én Neked. A finom sütiket, a muffint és a lekváros linzert is mi készítettük Nektek. Szeretünk sütni, mert akkor cukrot kóstolhatunk, meg keverhetünk-kavarhatunk úgy, ahogy otthon szoktam segíteni. No, úgy is néz ki utána az asztal, de a gondozó nénik sem bosszankodnak miatta, mert örülnek, hogy ilyen ügyesek és kíváncsiak vagyunk. Mert nekünk ez a dolgunk.No, persze a süti gyártásban az volt a legjobb, amikor az anyák napi ünnepségen meg is ehettük. Ugye Nektek is ízlett?

Anyukám, Nagymamám! Olyan jó, hogy eljöttetek, és olyan jó volt, hogy ilyen sokan voltunk. A gondozó nénik verseltek, és együtt énekeltünk. néked dalol anyukám.

Drága Anyukám, Nagymamám! Most már kezdem sejteni, hogy mi az az anyák napja, de azt biztosan tudom, hogy nekem minden nap az, akkor is, ha nem vagy itt velem a bölcsiben. Mert vagy nekem.

tags: #bolcsisek #anyak #napja