Björn Borg a hetvenes évek egyik legnagyobb teniszcsillaga volt, akit máig is minden idők egyik legkiemelkedőbb teniszezőjeként emlegetnek. A „Jégember” becenévre hallgató sportoló a teniszpályán nem nyilvánított érzelmeket, megközelíthetetlen nyugalma és hidegvére miatt vált legendává.

Szakmai sikerek és rekordok
Borg pályafutása során összesen 11 Grand Slam-tornát nyert meg. Hatszor diadalmaskodott a Roland Garroson (1974, 1975, 1978, 1979, 1980, 1981), ezt a rekordot csak Rafael Nadal tudta megismételni azóta. További öt Grand Slam-címét Wimbledonban szerezte (1976, 1977, 1978, 1979, 1980), és 2007-ig ő volt az egyetlen teniszező, aki sorozatban ötször tudott Wimbledonban nyerni, amit később Roger Federer állított be. Borg az egyetlen teniszező, aki három egymást követő évben győzni tudott mind a Roland Garroson, mind Wimbledonban (1978-1980).
Az ATP világranglistán hatszor szerezte meg az első helyet, 1977 és 1981 között összesen 109 hétig vezette azt. Kétszer, 1979-ben és 1980-ban megnyerte a Mesterek Kupáját is.
Főbb statisztikai adatok
- Született: 1956. június 6., Stockholm
- Magasság: 180 cm
- Tornagyőzelmek: 77 (ebből 61 hivatalos ATP-torna)
- Összkereset: 3 655 751 dollár

Borg utolsó wimbledoni győzelme 1980-ban volt, amikor egy felejthetetlen mérkőzésen verte meg az amerikaiak új ászát, John McEnroe-ot. A mai napig ezt az összecsapást tartják a wimbledoni tenisztorna legjobb fináléjának. Érdekesség, hogy 2017-ben Janus Metz Pedersen filmet készített Borg/McEnroe címmel a két világhírű teniszbajnok sorsdöntő mérkőzéséről.
Borg kontra McEnroe előzetes #1 (2018) | Movieclips előzetesek
Magánélet és üzleti karrier
A szerepléseivel nagy vagyonra szert tett játékos pályafutása után több vállalkozást indított. Civil életében többféle vállalkozásba is belevágott, ám ezek közül többe is belebukott, és párkapcsolatai is sokba kerültek. A mai napig is sikeres azonban a saját neve alatt futó divatmárka, mely elsősorban alsóneműket, emellett táskákat, cipőket, szemüvegeket és parfümöket árul. Borg manapság főleg ennek a cégnek az üzemeltetésére koncentrál, hetente háromszor megy be központjába, hogy figyelemmel kísérje az ott folyó munkát.
Magánélete mozgalmasan alakult: 1980 és 1984 között Mariana Simionescu román teniszezőnő férje volt. 1985-ben született egy Robin nevű fia Jannike Björling svéd modelltől, 1989 és 1993 között pedig Loredana Bertè olasz énekesnő házastársa volt. 2002-ben harmadszor is megnősült: a svéd Patricia Östfelddel a mai napig is házasok.

A 65 éves Borg napjainkban Stockholm egyik nyugalmas külvárosában álló otthonában, csendes életet él feleségével. A házaspárnak egy közös fia van, a 18 éves Leo, aki maga is teniszező lett. Borg igyekszik minden támogatást megadni a fiának, hogy az övéhez hasonlóan sikeres sportkarriert futhasson be.
tags: #bjorn #borg #babahordozo