Az elmúlt években erőteljes fejlődésnek indult a bébiételek piaca Magyarországon, ami a szülők egyre tudatosabb táplálkozási szokásaival és a gyermekek egészségére fordított fokozott figyelemmel magyarázható. A hozzátáplálás kezdete izgalmas pillanatot jelent a szülők és a babák életében egyaránt, és természetes, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének ezen a területen is.
A bébiételpiac 2020-hoz képest értékben több mint 10%-ot nőtt, ezen belül a nedves bébiételek piaca közel 9%-kal, míg a száraz piac 13%-kal emelkedett - idézi a Nielsen 2021-re vonatkozó jelentését Kaló Róbert, a Hipp Kft. A folyékony és száraz bébiételek kiskereskedelmi összforgalma átlépte a 17 milliárd forintot 2021. április és 2022. március között, ami 19%-os bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A magyar bébiételpiac számokban és trendekben
A forintban mért értékesítés fele a drogériákban realizálódott, egyötödét pedig a minimum 2501 négyzetméteres üzletek generálták. A folyékony bébiételekre fordított összeg a vizsgált 12 hónap során közel 10 milliárd forintra rúgott, ez 18%-os értékbeli forgalomgyarapodás az időszakok között. Valamennyivel kevesebbet, 7 milliárd forintot költöttünk száraz bébiételekre tavaly április és idén március között, ez 21%-os értékbeli bővülést jelent ez előző periódushoz viszonyítva. A száraz bébiételek esetén is a drogériák rendelkeznek a legnagyobb súllyal, az értékbeli forgalom 70%-át adták, az időszakok között pedig 23%-os növekedést mutattak.
A bébiételek piacát társadalmi és gazdasági folyamatok is befolyásolják. Makai Noémi, a Hipp Termelő és Kereskedelmi Kft. marketing managere több piackutatás eredményeit alapul véve foglalta össze a keresletre gyakorolt hatásokat. A Központi Statisztikai Hivatal márciusi adatai szerint éves szinten közel 9%-os, míg az első negyedév összehasonlításában 7%-os születésszám-visszaesés tapasztalható, ami közvetlenül érinti a bébiételek piacát. A GKI által kimutatott fogyasztói bizalmi index is csak kismértékű pozitív emelkedést mutat. Ennek következtében a nedves bébiételek piacán a Nielsen márciusi adatai szerint értékben 4%, mennyiségben 7%-os visszaesés látható. Ha azonban az utolsó negyedévet hasonlítjuk az előző év azonos időszakához, a mennyiségi visszaesés 12%, az értékbeli 8,5%.
A kormány decembertől kiterjeszti az árrésstopot a bébiételekre is, ami várhatóan árcsökkenést eredményez ebben a termékcsoportban. A magyar bébiételpiac követi a nemzetközi trendeket: egyre nagyobb teret nyernek a növényi alapú, hús- és laktózmentes termékek. Egy 2023-as Nielsen-jelentés alapján a kiszerelés tekintetében a tasakos bébiételek népszerűsége növekszik, bár az üveges termékek még mindig vezetik a piacot.
Az Online Árfigyelő adatai szerint Magyarországon 1180 különböző pépes bébiétel kapható, amelyek között szerepelnek az egyes márkák eltérő ízesítésű és méretű termékei is. A legnagyobb választékot a három nagy drogérialánc kínálja, őket követik a szupermarketek és a diszkontok. A kilogrammonkénti átlagárak 3860 forint körül alakulnak, a piacot a sajátmárkás termékek mellett a Hipp, az Univer és a Kecskeméti uralja. Az áruházláncok közül az Aldi kínálata bizonyult a legolcsóbbnak, bár ez mindössze 8 termék átlagárából adódik.

Az elmúlt években markáns változást figyelhető meg a bébiétel kategória vásárlói körében. „A szülők egyre tudatosabban és tájékozottabban választanak; döntéseikben egyre nagyobb szerepet kapnak az egészséges, természetes eredetű és fenntartható módon előállított termékek” - ismertette Jávor János, a Kifli.hu szenior kategória menedzsere. „A legszembetűnőbb trend a bio minősítésű termékek iránti folyamatosan növekvő kereslet, amely ma már a teljes kategória alapelvárásává vált” - tette hozzá.
Termék szegmensek és ízpreferenciák
A folyékony bébiételeken belül a desszert és a menü szegmensek a meghatározóak. A menü bébiételek a teljes kategória értékbeli forgalmának csaknem felét adják, az időszakok között két számjegyű, 16%-os bővülést mutattak. A desszertek nagyobb mértékben, 21%-kal növekedtek értékben a két periódust összevetve. A folyékony bébiételek ízeit megvizsgálva az első számú termékek a gyümölcsalapúak, a teljes forgalom 48%-át generálják.
A száraz bébiételek körében a tápszerek rendelkeznek a legnagyobb súllyal: a bevétel kétharmadáért felelősek, és a korábbi kumulált időszakhoz viszonyítva értékbeli forgalmuk 21%-kal bővült. Hasonló mértékű, 20%-os növekedést ért el a tejpép szegmens, a száraz bébiételek piacának 17%-át hasították ki. A babakeksz termékek csoportja 10%-os piacrésszel bírt 2021. április - 2022. Ízek tekintetében az ízesítés nélküli száraz bébiételek a legjelentősebbek, 60%-ban választották a fogyasztók ezt a típust a forintban mért forgalom alapján.
Pipó Kitti (Nestlé Hungária Kft.) elmondta, hogy a piacon a konvencionális gyümölcsök (alma, körte, banán, eper) felhasználásával készülő termékek dominálnak, de érződik a nyitottság az egzotikusabb gyümölcsök kipróbálásának irányába is, mint például a mangó, áfonya vagy kiwi. Gurdon András (Import-Trade Hungary Kft.) szerint az egy ízű bébiételek már kevésbé vonzóak, a 3-4 ízű termékek és a különleges, mediterrán, vagy trópusi gyümölcsökből készültek az igazán népszerűek. A Fruchtbar ízei közül az áfonyás, guavás, mangós és körtés a legkedveltebb.
Mire figyeljünk a hozzátáplálás megkezdésénél? | Babamánia
A vásárlói döntés során a bio eredet kiemelt jelentőséggel bír, különösen az 1 év alatti babák esetében, ezen felül erősödik a hozzáadott cukor- és sómentesség iránti igény is. „Az organikus termékek dominanciája számos kategóriában, és a cukor- és allergénmentes termékek (tej, glutén) iránti kereslet azt mutatja, hogy a fogyasztók tudatossága erősödik” - mutatott rá Pipó Kitti. Nő az érdeklődés a gabonát, illetve tejkészítményt is tartalmazó termékek iránt is.
A bio minőség és élelmiszerbiztonság kiemelt szerepe
„Minden élelmiszer esetében alap kritérium a megbízhatóság, de egy bébiétel esetében ez még hatványozottabban igaz” - hangsúlyozta Pipó Kitti. A babáknak szánt élelmiszerekre szigorúbb előírások vonatkoznak a vegyszermaradványok tekintetében. A konvencionális növénytermesztés során gomba-, rovarölő és gyomirtó szerekkel kezelik a különböző növénykultúrákat, hogy minél több termést lehessen learatni, szüretelni. A növényvédőszer-maradékot tartalmazó élelmiszereknek egészségkárosító hatása lehet. A csecsemők szervezete fokozottan érzékenyen reagál a káros anyagokra, ezért az allergiás megbetegedések megelőzését kisgyermekkorban kell megalapozni, a hozzátáplálás során is nagy hangsúlyt fektetve a különböző élelmiszerek óvatos bevezetésére.
Hazánkban a NÉBIH laboratóriumai végeznek hatósági vizsgálatokat az élelmiszerek növényvédőszer-maradék tartalmáról. Éves szinten csak bébiételekből százas nagyságrendű minta kerül a laboratóriumba. Szerencsére, vagy talán éppen a kiemelt figyelemnek köszönhető, hogy igen ritka a határértéket meghaladó növényvédőszer-maradék. Egy mintában, a szlovák Novofruct által gyártott Ovko almás-áfonyás, 5 hónapos kortól ajánlott bébidesszertben, amelyet az Import Trade Hungary Kft. forgalmaz, egy növényvédőszer hatóanyagot, az etofenproxot mutattak ki határérték felett (0,018mg/kg). Emellett egy másik anyagot, cisz 1,2,3,6-tetrahidroftálimidet is kimutattak ebben a termékben, amelynek mennyisége 0,012mg/kg volt. A hivatal arról tájékoztatta az egyesületet, hogy mindkét anyag kiürül a szervezetből, és ilyen dózisban nem jelent egészségügyi kockázatot egyik anyag sem. Hangsúlyozták: a határértéket a csecsemőknek és kisgyerekeknek gyártott termékeknél úgy állították be, hogy annak még a minimális átlépése se jelenthessen egészségügyi kockázatot. A teszt költségeire az Adjukössze crowdfunding oldal segítségével gyűjtöttek pénzt, és a teszt végül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) együttműködve készült.
Azoknak, akik otthon maguk készítik a bébiételeket, érdekes lehet a NÉBIH kimutatása a piacon előforduló vegyszerrel szennyezett zöldségekről és gyümölcsökről. Paprika, paradicsom, saláta (melegházi), szamóca, sárgarépa, szilva, uborka, meggy, alma, körte, köszméte, csemegeszőlő, narancs, citrom, mandarin: ezek okozzák a legtöbb problémát évről évre. A hazai, a török, az olasz és a spanyol árukban találtak legtöbbször növényvédőszer-maradványt. Általános tanács, hogy lehetőleg közvetlenül a termelőtől, lehetőleg bio minősítésű, de mindenképpen szezonális növényből főzzünk magunknak és gyermekeinknek is.

Főbb piaci szereplők és innovációik
A bébiételek piacán számos gyártó és forgalmazó igyekszik megfelelni a folyamatosan változó fogyasztói igényeknek, különös hangsúlyt fektetve a bio minőségre, az egészségtudatosságra és a praktikusságra.
Nestlé Hungária Kft. - Gerber
A Gerber közel 100 éves tapasztalattal rendelkezik a bébiétel-gyártás területén, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a babáknak a legjobbat nyújtsa. A kategóriában kiemelkedően magas a márkahűség. A vásárlók választása során az elsődleges szempont a gyermek kora, majd a felhasználási helyszín - otthon vagy útközben (on-the-go) fogyasztják-e. A világelső bébiétel márka kínálatában található tasakos pürék utazáshoz is praktikus választást jelentenek.
- Az egyféle gyümölcsöt tartalmazó pürék már 4 hónapos kortól adhatók.
- A fermentált tejkészítménnyel és gabonával kombinált Gerber gyümölcspüréket 6 hónapos kortól ajánlják.
- 100%-ban növényi alapú, kókusztejjel készülő desszertjeik mangó-kiwi és alma-ananász ízekben érhetők el.
- A snackek merev, visszazárható csomagolással rendelkeznek, így bárhová magunkkal vihetők.
- A Gerber gabonasnackek lehetővé teszik a legkisebb falatozók számára, hogy biztonságos módon, maguk fedezzék fel az első harapnivalókat.
- Újdonság: A Chewing Wheels bio gabonasnack egy ehető rágóka, amit táplálkozási szakértők fejlesztettek ki kifejezetten a fogzás időszakára, 10 hónapos kortól. Ökológiai gazdálkodásokból származik, hozzáadott cukrot és sót nem tartalmaz.
Import-Trade Hungary Kft. - Fruchtbar
A Fruchtbar a hozzátáplálás kezdetétől ad választási lehetőséget az édesanyáknak - mondta Gurdon András, az Import-Trade Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója. A márkanév alatt a legfiatalabbaknak különféle gyümölcspüréket kínálnak, 6-8-12 hónapos kortól pedig már kásák, kekszek, gyümölcsszeletek és snackek széles skálája is elérhető a portfólióban. A márkahűség meghatározó ebben a szegmensben, vannak olyan családok, ahol a második, harmadik gyermek is a Fruchtbaron nő fel.
- Továbbra is a gyümölcspürék számítanak a legkeresettebb terméknek, de a snack kategória népszerűsége is észrevehetően növekszik.
- A legújabb innovációik közé tartozik például a lencse chips, a zabrudak, illetve a többféle formában és ízben elérhető extrudált kukorica snackek.
- Termékeik többsége glutén-, tejszármazék- és tojásmentes, szóját, földimogyorót, zellert, mustárt és szezámmagot pedig egyik sem tartalmaz, így allergiás babák számára is jó választást jelentenek.
- Bio minősítésűek, hozzáadott cukrot és sót nem tartalmaznak.
HiPP Termelő és Kereskedelmi Kft.
A HiPP prémium márkaként növekvő részesedésnek örülhet, amit a termékek bio minősége, az ízek, alapanyagok és innovációk alapoznak meg. Makai Noémi, a HiPP marketing managere szerint a száraz bébiételek piaca stabilabb képet mutat a snackek töretlen fejlődése miatt, leginkább a kisebb kiszerelésű 100g alatti szegmensben. A nedves bébiételek piacán továbbra is nő a jelentősége a tasakos és tálcás menü termékeknek, és egyre kedveltebbé válnak a poharas desszertek is.
- A tasakos termékek körét az elmúlt évben a 120 gr-os, 1 éves kortól adható Snackie és Smoothie termékekkel bővítették.
- Üveges bébiétel kínálatukat 100% növényi alapú termékválasztékkal egészítették ki.
- Népszerű 160 gr-os kiszerelésű, üveges prémium gyümölcs kínálatuk Erdei gyümölcsök almában és Málna almában variánsokkal gazdagodott.
- A poharas desszertek új, játékos csomagolást kaptak, és bevezetésre kerültek a banános-kakaós krém, valamint az áfonya-gránátalma almában termékek.
- Nyári, limitált újdonság: 100% gyümölcsből készült, egészséges HiPP Jégrudacskák.
dm Kft. - babylove és dmBio
Takács László, a dm Kft. szortiment menedzsere szerint 0-tól 3 éves korig kínálnak az adott korosztály számára megfelelő kiszerelésben minőségi alapanyagokból készült termékeket. A piacot jelenleg az egészségtudatosságra törekvés és a kényelmi szempontok erősödése jellemzi, egyre népszerűbbek például az on-the-go formátumok, amik a vásárlás után azonnal fogyaszthatók. A bébidesszertek területén a tasakos gyümölcspürék, gyümölcs- és zöldségpürék évről évre kétszámjegyű növekedést mutatnak.
- Nagy népszerűségnek örvendenek a junior gyerekitalok, a pépek, az almás és répás babaitalok, a biogyümölcs-püré készítmények és gyümölcsdesszertek, az üveges bébiételeken belül pedig a hús-gyümölcs kombinációt tartalmazó termékek.
- A dm kínálata növekvő számú pürét és snacket tartalmaz, amelyek a nyári utazások során is kedvelt választást jelentenek, csakúgy, mint a teák.
- A fogyasztásra kész termékek szortimentjét a többféle ízben is elérhető Hipp bio tálcás menükkel bővítették, valamint a Milupa gyermek menükkel.
- A minősített, bio alapanyagokat tartalmazó üveges bébiétel termékek, a bio gabonapépek, müzlik, kekszek, valamint a praktikus tasakos gyümölcspürék nagyon közkedveltek.
- Növekvő piacot képviselnek a pépek is, amelyeknél a sokféleség, az ízvariációk sokasága és a választék a legfontosabb a vásárlóknak.
- A bébiételek piacán egyre nagyobb a jelentősége a speciális termékeknek, amelyek például hasfájásos, refluxban szenvedő, tejfehérje allergiás vagy laktózérzékeny gyermekeknek készülnek.
- A sajátmárkás babylove és dmBio termékcsalád kínálata is teljes mértékben követi a trendeket, kedvező áron kínálva bio alapanyagokból készült, egészséges összetevőkkel rendelkező termékeket.
Kifli.hu
Jávor János, a Kifli.hu szenior kategória menedzsere szerint a szülők választását elsősorban a minőség, az összetevők tisztasága és a megbízhatóság határozza meg, emellett pedig az életkornak megfelelő összetétel is fontos. Erősödik az igény az allergénmentes és vegán termékek iránt is, így a különböző mentes jelöléseket nagyra értékelik a vásárlók. Az olyan termékinformációk, mint a származási hely, a fenntartható csomagolás vagy a Demeter tanúsítvány, szintén lényeges számukra.
- Sajátmárkás babamárkájuk, a Lambini is BIO, sőt Demeter tanúsítvánnyal rendelkezik.
- BIO minőséget kapnak a Rudolfs Organic, a Mogli és a Kinella márkáktól is.
- A hozzáadott cukortól és adalékanyagoktól mentes, természetes alapanyagokat keresik.
- Az aktív életmód miatt a gyors, de minőségi megoldást kínáló tasakos pürék népszerűsége is nő.
- A szortimentjük legkedveltebb darabjai az üveges és poralapú termékek, de az útközbeni fogyasztásra alkalmas megoldások is egyre népszerűbbek.
- A választás során már nem csupán az íz és ár meghatározó, hanem egy komplex értékrendszer alapján születik döntés, ahol a minőség, a bio tanúsítvány, a mentes összetevők és a praktikum dominálnak, az árérzékenység pedig csak másodlagos szerepet kap.
Az ökológiai gazdálkodás és a fenntartható jövő
Az öko szemléletű élet mára nem csak lehetőség, hanem kötelességünk is, ha fontos számunkra, hogy mit hagyunk hátra gyermekeinknek. Vásárlásoddal egyben szavazol is egy fenntartható, egészségesebb és tisztább jövőre. Ennek az elkötelezettségnek a jegyében működik Magyarország legnagyobb ellenőrzött Ökopiaca, amelynek üzemeltetője a Magyar Biokultúra Szövetség cége. Ez garancia a piacra látogatóknak, hogy ellenőrzött és kiváló minőségű öko termékekkel találkozhatnak.

Az Ökopiac egy hely, ahol jó lenni, jókat lehet enni és remek kapcsolatokra lehet szert tenni. Közép-Európa legnagyobb ellenőrzött ökopiacán termelők, feldolgozók és kereskedők egy helyen népszerűsítik a magyarországi bio termelőket és közelebb hozzák őket vásárlóikhoz. Az Ökopiac címe: 1124 Budapest XII ker., Csörsz u. 18. (MOM Kult.).
Ezt a törekvést támogatva indul útjára BiÓbuda FARMERS MARKET-et Óbudán, a Goldberger Ingatlan területén. Óbuda szívében, a régi Goldberger textilgyár udvarán újabb lehetőség nyílik a bio termékek beszerzésére. Számos magyar biogazda és kézműves producer járul hozzá a kínálathoz:
- Kövesi Ferenc, a Biokosár alapítója, aki informatikusként kezdte, de az egészséges, tiszta élelmiszerek iránti vágy vezette a bioélelmiszer-forgalmazás felé, bio gyümölcsöket és zöldségeket kínálva.
- A vidékikenyér nemcsak organikus, vegyszermentes és kézműves, de szeretettel is készül, termékei organikus és természetes alapanyagokból készülnek.
- Gyöngyösi Sándor biogazda 1990 óta foglalkozik gombatermesztéssel, 2003-tól pedig ellenőrzött ökogazdálkodóként végzi munkáját, többek között gyógygombákkal.
- A BIOHÁLÓ 1997-ben alakult családi vállalkozásként, a csírák és a búzafű világát Új-Zélandon ismerve meg, azóta is hisznek a fenntartható és környezetbarát gyakorlatokban.
- A Bikácsi Sajtműhely (Rónyai Rita és Szinger Zsolt) elhivatottan készíti minőségi kecskesajtjaikat, melyek tartósítószer- és adalékanyagoktól mentesen, hagyományos eljárással készülnek, teljes kecsketejből.
- A Cirok gluténmentes termékek adalékanyag nélkül, tiszta alapanyagokból készülnek, a megbízhatóságon és az egyszerű, természetes összetételen van a hangsúly.
- Egy családi gazdaság bio homoktövis termékei széles választékban, 100% BIO minősítéssel.