A Korinthusban lévő Isten gyülekezetének, a Krisztus Jézusban megszentelteknek íródott ez a levél, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett. Mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Urunk és a mi Urunk nevét, hatalmát, tekintélyét bárhol, mind az ő helyükön, mind a miénken segítségül hívják.
Hogy kik a megszenteltek és ezáltal szentek, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Júdás… az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek, és Jézus Krisztustól megtartattak” (Júd. 1,1). „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid. 10,10). Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).
Mert beteljesedett a prófécia, amely így hangzott: „De mindaz, aki az Úrnak (Jehovának) nevét hívja segítségül, megmenekül [üdvözül]. Mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben (a béke megalapozása, Krisztus) lészen a szabadulás [a menedék a menekültek számára], amint megígérte az Úr (Jehova), és a megszabadultak [megmaradtak] közt lesznek azok, akiket elhív az Úr (Jehova)!” (Jóel. 2,32)
Az evangélium ereje és a kegyelmi ajándékok
Abban a mértékben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel, tanúságtétel megerősödött, megszilárdult bennetek, Isten tesz bizonyságot az apostolokkal együtt a Krisztusról, hogy megerősödjetek Őbenne: „Aki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az” (2 Kor. 1,21).
A bizonyságtétel módjáról pedig így ír az Írás: „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel az ő akarata szerint” (Zsid. 2,4). Ezért nincs hiányotok, nem szűkölködtök semmiféle kegyelmi ajándékban (khariszma: a kegyelem megnyilvánulása, győzelmi ajándék, jutalom a győztes hadvezértől, a Szellem megnyilvánulása), miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését, kinyilatkozását, lelepleződését várjátok, sóvárogva, feszülten.
Mert bár: „Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,11). Mert megcselekedték Isten igéjét, Aki azt mondta: „… Térjetek meg és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát” (Csel. 2,38). Ezért vették a Szent Szellemet ajándékul: „És megtelnek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,4). Aki meg is nyilvánult úgy, ahogyan Ő akarta: „Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Szellem által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Szellem szerint; Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Szellem által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása” (1 Kor. 12,8-10).
A kegyelmi ajándékok
Minden gyülekezetet és minden egyes hívőt így bátorít az apostol, egyben az is kijelentést nyer, hogy ki a mi Istenünk: „mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Tit. 2,13). Aki: „Amikor (tűznek lángjában) eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon” (2 Thess. 1, 8.10).
A hívők feddhetetlensége és egysége
Aki meg is erősít (szilárdít) titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek, kifogástalanok legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetele napján. Ezt kéri Urunktól az apostol: „És azért imádkozom, hogy…” „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket…ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká” „Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által” (Fil. 1,9; 1 Pét. 5,10; Eféz. 1,4).
Aki: „… a békességnek Istene (Ő) szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind szellemtek, mind testetek (szóma=énetek) feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1 Thess. 5,23). Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe (koinónia): az Ővele való eggyéválásra. És hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24).
Azonban a mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek, buzdítlak titeket testvéreim, atyámfiai, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, egyféle beszéd legyen mindnyájatok ajkán, és ne legyenek közöttetek szakadások, hasonlások. (szkhiszmá): Szétválás, összekülönbözés, meghasonlás. Hanem legyetek teljesen egyek, egybekötöztettek ugyanazzal az érzéssel, gondolkodással, értelemmel. (görögül: núsz: szellemi értelem; a szív /a benső/ értelme). És ugyanazzal a meggyőződéssel, felfogással, és ugyanazon véleménnyel, ítélettel, szándékkal igazodjatok egymáshoz (kátártidzó): Itt: „ugyanabban az értelemben és meggyőződésben teljességre jutva”.
Az apostol így figyelmezteti a szenteket: „Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek” (1 Kor. 11,19). De: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat [egyenetlenséget; széthúzásokat; meghasonlásokat támasztanak] és botránkozásokat okoznak [kelepcéket készítenek] a tudomány körül, [az ellenkezőjét tanítják annak] melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el. [Kerüljétek őket; Térjetek ki előlük]” (Róm. 16,17). „Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon” (Fil. 2,15).
A Krisztus törvényének betöltése: egymás terhének felemelése
A bibliai vers: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Galata 6,2) egy olyan ige, melyet sokan félreértenek, és saját, emberi elképzeléseik szerint magyaráznak. Az együttérzés, az empátia, a felelősségvállalás fontos része a keresztény életnek, de a „teherhordozás” fogalma sokkal mélyebb értelmet hordoz a Szentírásban. A „teher” szó a Bibliában általában valakinek a személyes terhét jelenti, mely a tetteinek, a bűneinek, az ellenszegülésének és lázadásának a következménye. Ezt a terhet nem lehet megosztani, hanem egyedül kell viselni, hiszen mindenki önmaga felelős a cselekedeteiért. Nincs közös teherviselés a bűn tekintetében. A törvény mindenkire egyénenként vonatkozik, és annak áthágása személyes terheket von maga után, melyeket nem lehet „átpasszolni” másra.
Pál apostol mégis a terhek megosztására, hordozására buzdít, de nem akárkiét, és nem mindenkiét, hanem a testvéredét, azét, akivel egy vagy Krisztusban. Aki benne él Krisztusban, aki nem kívülálló, nem szimpatizáns, nem barát, hanem testvér. Az ő nehézségeit, próbáit, küzdelmeit, kísértéseit kell felemelni, nem magunkra venni vagy hordozni, hanem Isten elé vinni az oltárra. Ez a szó: „emeljétek fel” megegyezik az áldozatbemutatások szavával, amikor az áldozatot feltették az oltárra.
Ez a kifejezés arra utal, hogy a testvér terhét Isten elé kell vinni, az oltárra kell helyezni, elengedve azt, hogy Isten vegye a kezébe az ügyet. Például, ha valaki bűnt követ el, a hívőknek szelídség lelkével kell útba igazítaniuk, de nem azért, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, hanem azért, hogy felemeljék a helyzetet Isten elé. A szelídség lelkével való lépés azt jelenti, hogy az ember nem a saját akaratát, vágyát, gondolatát követi, hanem aláveti magát Isten Szellemének. Aki valóban a Szent Szellem szerint látja át a helyzetet, az elsőként azonnal szellemben lép: odaviszi, felteszi az oltárra, elengedi. Nem fog szabadító szolgálatokat végezni, jó tanácsokat adni, rendre utasítani, hanem átadja Isten kezébe, hogy Ő cselekedjen akarata szerint.
Az alázatosság szellemében lépni azt jelenti, hogy megszűnik az én-em akarata, vágya, gondolata, mert a lelkem, az érzéseim felett úr a szellem, Isten Szelleme. Az alázatosság szellemében a Király van az első helyen és nem én. Csak így tudok a foglyul esett testvérem felé szolgálni, ha azonnal odateszem az állapotát a Király uralma alá. Amíg én próbálok okoskodni a helyzetét látva, addig ő nem fog tudni felállni. Csak vergődni fog a csapdájában. De ha azonnal felemelem ezt a szituációt, bármi is legyen az, az oltárra Isten elé, azzal megnyílik az út ahhoz, hogy a megbotlott, elesett testvérem felálljon. A kapcsolódó igevers, miszerint „egymás terhét hordozzátok” ezt erősíti meg. Vagyis „emeljétek fel a testvéretek nehézségét/szenvedését”. Magát az állapotot, a szituációt, a történést tegyétek az oltárra. Ha egy kísértés foglya lett a testvérem, azt a kísértést tegyem oda Isten elé. Ha támadás alatt van és a hívő élete egyhelyben áll, vagy gyengül, a támadást tegyem oda a Király uralma alá. Azt a terhet, mely őt fogva tartja, vigyem oda Istenhez, rakjam fel Elé, engedjem el. Ne vegyek belőle magamra. Ne hasson ki rám az ő állapota, hogy befolyásolja a lelkemet és aszerint lépjek, hanem azonnal vigyem az Örökkévalóhoz és emeljem fel Neki. Mert csak így tudom megőrizni Krisztus törvényét. Mert csak így tud Krisztus cselekedni a foglyul esett testvéremen. Amíg nem lépem meg ezt a „felemelést”, hanem saját magam agyalok a helyzetén, hogyan tudnék én segíteni, miben tudnám támogatni, előrébb léptetni, szolgálni felé, addig nem fog történni semmi, mert nem hagyom Krisztust uralkodni, nem hagyom Őt cselekedni. Én akarok lépni. Én akarok szolgálni. Én akarok jót tenni. Vagy ha a lelkem felülkerekedik a szellememen, és sajnálkozom az illető felett, úgy, hogy az érzelmeim egyfajta szánakozást, fájdalmat, szomorúságot váltanak ki belőlem, akadályozom Isten munkáját. Azt, hogy Ő tegye helyre, rendre az illető testvéremet.
A bölcsesség és a hiábavalóság
Az evangéliumról szóló kijelentés megítéli a hallgatóit, és az ítélet a következő: „Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek (apollumenoi: megsemmisül). Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért” (2 Kor. 4,3-5). „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre” (2 Kor. 2,15-16). Ezért: „… Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek (azaz: pogánynak)” (Róm. 1,16).
Mert meg van írva: „Elvesztem, eltörlöm, elpusztítom a bölcsek bölcsességét, műveltek tudását, és az értelmesek, okosak, éles eszűek, megfontoltak értelmét, okosságát, tudását elvetem, megvetem, félretolom, semmivé teszem, eltörlöm.” És Isten: „Tanácsadókat tesz bolonddá, és bírákból űz gúnyt” (Jób. 12,17). Azért, mert: „…e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lőn: Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsessége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik” (Ésa. 29,13-14). Az írástudóknak és a farizeusoknak mondja az Úr Jézus, azt is kijelentve, hogy ki szólt Ézsaiás prófétán keresztül: „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mát. 15,7-9).
Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ, világkorszak (aión) vitázója? Nem tette-e bolondsággá, balgasággá, oktalansággá, ostobasággá Isten a világ (kozmosz) bölcsességét, a világi tudományt? Hiszen: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek” (Róm. 1,22). Ezt mondja az Úr: „Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól; Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi” (Ésa. 44,24-25).
A Prédikátor könyve azt mutatja be, hogy a „nap alatt” minden hiábavalóság, értelmetlenség. A „hebhel” héber szó, melyet általában „hiábavalóságnak” fordítanak, több árnyalatot is hordoz: lélegzet, pára, átmenetiség, mulandóság, gyümölcstelenség, jelentéktelenség. A munka, a bölcsesség, a gazdagság és az élet örömei sem adnak tartós értelmet az életnek, ha azok nem Isten tervéhez kapcsolódnak. A természet dicsősége Istenre mutat, de nem magyarázza meg a gonoszok sikerét vagy az istenfélők szenvedését. Isten a szívünkbe helyezte az értelem utáni vágyat, de a teljes megértés az örökkévalóságban fog csak kinyilatkoztatást nyerni.
A kegyelmi ajándékok
Jézus Krisztus, a beteljesedett Törvény
Jézus Krisztus betöltött minden parancsolatot, amit Isten az ószövetségi korszakban Izrael népén keresztül jelentett ki a világnak. Jézusban mindent megtalálhatunk! (Zsid 1:1-3). Isten minden szabadítása, amit az ószövetség idején ünnepeltek - a nyugalom napja, a bűnért való áldozat, a békeáldozat, a templomi szertartások, a parancsolatok - mind együtt, lelki módon beteljesültek Jézusban. Ezért nekünk minden ünnepünk Jézushoz kötődik.
Minden lelki alkalmunk, istentiszteletünk, bibliaóránk, a keresztelő, a hittanóra, a konfirmáció, a gyülekezeti élet más alkalmai nem előírt szertartások! Jézus nem adott semmi ilyet! Hanem annak a keresése, hogy Jézussal legyünk, és őbenne megtaláljunk mindent. Beteljünk Szentlélekkel, és az Atya jelenlétében formálódjunk, tisztuljunk, erősödjünk, bátorodjunk, növekedjünk.
A körülmetélkedést Pál apostol idejében néhányan kötelezővé akarták tenni a nemzsidó Jézus-hívőkre is, mivel az Ószövetségben ez volt annak a látható jele, hogy valaki Istenhez tartozik, az ő gyermeke. De Isten Szentlelke kijelentette az apostolok által, hogy Jézus betöltötte ezt a törvényt is. Most már szívedben van a jele annak, hogy Isten gyermeke vagy! Hiszen már Mózes által így szólt Isten: „Metéljétek körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak” vagyis Istennek engedetlenek! (5Móz 10:16).
Pál és Barnabás és Péter örömmel számol be arról, hogy a nem zsidók, a pogányok szívében Jézusban hit ébredt, és abban a pillanatban megkapták ők is a Szentlelket, mint a zsidó származásúak Pünkösd napján! Tehát anélkül, hogy körül lettek volna metélve, vagy a Mózesi parancsolatokat még csak ismerték volna! Jézusban van tehát az üdvösség! És nem kell hozzá más! Nincs kötelező szertartás, amit végezned kellene, ahová el kellene járnod. Jézus tanítja a hegyi beszédben, hogy ha külső elvárásból imádkozol, adakozol, böjtölsz, jársz templomba, az lelki értelemben hiábavaló. A belső szobádban, ahol nem lát ember, nincs elvárás, csak Isten miatt teszel mindent, az viszont élő kapcsolat Istennel! Tehát Istennél nincs „sollen”. Külső hatásra gyakorolt kell.