Ez a cikk a Piast-dinasztia sziléziai ágának uralkodóit mutatja be, különös tekintettel a lengyel történelemben betöltött szerepükre és a magyar-lengyel kapcsolatok szempontjából releváns eseményekre.
I. Henrik lengyel fejedelem (Szakállas Henrik)
I. Henrik, más néven Szakállas Henrik (lengyelül: Henryk I Brodaty), 1163-ban született a sziléziai Głogówban. Uralkodói idejét 1232 és 1238. március 19. között jegyezzük. Elődje Konrád, utóda pedig II. Henrik volt. Édesapja Hosszú Boleszláv, édesanyja Krisztina volt. Házastársa Sziléziai Hedvig (1174-1243) volt, akitől több gyermeke született, köztük II. Henrik lengyel fejedelem (1196-1241).
1201-ben Henrik örökölte apja, Magas Boleszláv trónját. Barbarossa Frigyes német-római császár segítette őt a Sziléziai Fejedelemség trónjára 1163-ban. 1205-ben Hosszúlábú Ulászló nagy-lengyelországi fejedelemnek átengedte Lubuszt Kaliszért cserébe. Amikor 1210-ben Konrád, Lausitz uralkodója elfoglalta Lubuszt, Henrik közbelépett és visszafoglalta a területet. 1217-ben egyezményt írt alá Hosszúlábú Ulászlóval, melyet 1218-ban pápai bulla is megerősített. Ennek értelmében Henrik visszaadta Lubuszt és lemondott Kaliszról és más földekről.
1222-1223 között részt vett a poroszok elleni keresztes hadjáratban. 1227. november 23-án a Piast hercegek gąsawai gyűlése alatt súlyosan megsérült, amikor Odon fia Ulászló és II. Świętopełk pomerániai fejedelem orvul megtámadta. Ez az esemény a lengyel trón megszerzésére irányuló küzdelem kezdetét jelentette, melynek során Henrik III. Ulászlót támogatta.
Amikor 1228 nyarán Mazóviai Konrád megtámadta Kis-Lengyelországot, Henrik fia, Jámbor Henrik a támadást visszaverte. A következő évben azonban Konrád sikeresebb volt, olyannyira, hogy I. Henriket fogságba is ejtette. Csak úgy kapta vissza szabadságát, hogy megígérte, lemond Krakkóról. 1231 tavaszán Henrik támadást indított Odon fia László ellen, aki Nagy-Lengyelországra jelentett be igényt. Az invázió sikertelen volt, de három évvel később elfoglalta a Warta folyóig Nagy-Lengyelországot.
II. Henrik lengyel fejedelem (Jámbor Henrik)
II. Henrik, más néven Jámbor Henrik (lengyelül: Henryk II Pobożny), 1196-ban született Krakkóban. Uralkodási ideje 1238 és 1241. április 9. között volt. Elődje I. Henrik, utóda (V.) Boleszláv. Édesapja I. Henrik, édesanyja Sziléziai Hedvig volt. Házastársa Bohémiai Anna (1204-1265) volt.
II. Henrik Szakállas Henrik és Sziléziai Hedvig harmadik legidősebb fia volt. Bátyja, Boleszláv meghalt gyermekkorában, fiatalabb bátyja Konrád, aki később sziléziai herceg lett. Valamikor 1214 és 1218 között apja összeházasította Henriket a csehe Anna Přemysl I. Ottokár cseh király lányával. Ez a házasságkötés I. Szakállas Henrik meglehetősen korán megosztotta hatalmát megmaradt fiával, 1222-től lehetővé tette számára oklevelek kibocsátását.
1227-ben a Piast hercegek gąsawai gyűlése tragikusan végződött, megölték a krakkói herceget, I. Fehér Leszeket és I. Szakállas Henrik is súlyosan megsebesült. II. Henrikre először nehezedett a kormányzás gondja. Másodszor ez akkor következett be, amikor Szakállas Henrik Mazóviai Konrád fogságba került. Ez a helyettesítés fényesen sikerült, ami onnan látható, hogy apja a következő években további felelősségteljes feladattal bízta meg, mint például Lubusz megszerzése és biztosítása 1229-1230 között, 1233-ban és 1234-ben pedig aktívan támogatta Jámbor Henrik apja tevékenységét Poroszországban és Nagy-Lengyelországban. Ennek az eredményes együttműködésnek a koronájaképpen Jámbor Henrik 1234-ben hivatalosan is társuralkodó lett. Ekkor a hatalmat formálisan is megosztották: Szakállas Henrik a sziléziai és krakkói hercegi címet kezdte használni, II. Henrik pedig a nagy-lengyelországi és sziléziai hercegi címet.
1238. március 19-én Szakállas Henrik meghalt Krosno Odrzańskiéban, ettől kezdve II. Henrik lett Lengyelország nagyfejedelme. Annak ellenére, hogy apja halálakor II. Henrik körülbelül negyvenéves volt, az örökség megszerzése nem zajlott nehéz nélkül. Erős és nem vitatott uralma csak Alsó-Sziléziában volt. Nagy-Lengyelországban a Warta folyón túl, és Kis-Lengyelországban uralkodói joga a főurak választásán alapult. Az opolei és sandomierzi hercegségben II. Henrik a kiskorú II. Mieszko és Szemérmes Ulászló gyámja címén uralkodott.
Északon a brandenburgiak kihasználva Szakállas Henrik halálát elfoglalták Santokot, mely fontos stratégiai pont volt, és Lubuszt fenyegették. Ezekhez a problémákhoz hamarosan újabbak jöttek: nevezetesen Odon fia Ulászló és Mazóviai Konrád fenyegetése és az egyházzal való konfliktus megoldatlansága. Henriknek szerencséje volt - 1239. június 5-én meghalt Odon fia Ulászló, kiskorú fiakat hagyva maga után. Kihasználva ezt az alkalmat, a sziléziai herceg elfoglalta Odon fia Ulászló birtokainak nagy részét Gnieznóval az élen. Henrik következő húzása mesteri volt: elhagyta a Hohenstauf német-római császárok táborát és átállt a pápa oldalára, ami azonnal megoldotta az egyházzal való konfliktusát.
Keleten új, rettenetes ellenség tűnt fel: a Batu kán vezette mongolok, akik az orosz fejedelemségek elfoglalása és elpusztítása után Magyarország felé fordultak. Lengyelország ellen 10 000 harcosból álló hadsereget küldött Orda kán parancsnoksága alatt. Kis-Lengyelországban a mongolok nem találtak magukhoz mérhető ellenfelet, a krakkói és sandomierzi lovagokat egy-egy csatában megverték. Klemens krakkói várispánt és Włodzimierz krakkói vajdát súlyos vereség érte 1241. március 18-án Chmielniknél. Mindkét méltóság elesett, és Kis-Lengyelország Krakkó és Sandomierz vidékével együtt a mongolok kezére került.
II. Henrik országa nyugati határán várta a nyugati hatalmak beígért segítségét, de közben megkezdte a kis-lengyelországi hadak maradványait és saját friss alakulatait Legnica körzetébe összevonni. Az európai uralkodók azonban inkább elmerültek a császárság és pápaság közti hatalmi játékkal és elengedték fülük mellett Henrik segélykérését. Csak a templomos és johannita lovagok és a I. Sziléziai Henrik hadai segítették.
A legnicai csata 1241. április 9-én zajlott le. II. Henrik hadseregének szégyenletes vereségével és a fejedelem elestével végződött. A vereség okaként általában az Európában ismeretlen harcmodort és II. Mieszko váratlan megfutását tartják. Lengyelország szerencséjére a mongolok nem akarták elfoglalni az országot, mivel legnicai győzelmük után röviddel Morvaországon keresztül Magyarországra zúdultak, csatlakozni igyekezve Batu kán főseregéhez.
II. Henrik eleste Legnicánál rövidesen a „Sziléziai Henrikek monarchiájának” szétesését vonta maga után, és megakadályozta, hogy Lengyelországot még a 13. század derekán egyesítsék. Henrik öt fiút és öt leányt hagyott maga után.
IV. Henrik lengyel fejedelem (Törvényes Henrik)
IV. Törvényes Henrik (lengyelül: Henryk IV Prawy), 1258 körül született Wrocławban. Uralkodási ideje 1288 és 1290 között volt. Elődje Fekete Leszek, utódja II. Przemysł. Édesapja III. Henrik wrocławi herceg, édesanyja Mazóviai Judit volt.
1277-ben Boleszláv megtámadta a Jelczben tartózkodó Henriket, elfogatta és Wleńbe hurcolta. A wrocławi főurak uralkodójuk védelmére összehívták a lovagokat és védelmére kelt ugyancsak II. Przemysł és głogówi III. Henrik. A cseh király azonban csak erélyes felhívásokra és szabadon engedés iránti kérelmekre korlátozta tevékenységét. A kibontakozó véres csatára a koalíció és Boleszláv Rogatka között 1277. április 22-én került sor Stolec falu mellett. Győzelmet Boleszláv Rogatka aratott.
1278-ban a wrocławi lovagok IV. Henrik zászlaja alatt részt vettek a Dürnkruti csatában, amelyben II. Ottokár halálával romba dőltek birodalmi tervei. A herceg személyesen nem vett részt a hadjáratban, azonban a cseh király halálhírére Prágába utazott, hogy közeli rokonként és szövetségesként átvegye a kormányzást a fiatalkorú II. Vencel felett.
1280-ban a legnicai herceg és a magdeburgi őrgróf támadását csak nagy nehézségek árán tudták visszaverni. 1282-1287 között IV. Henrik és II. Zaremba Tamás wrocławi püspök között hosszan tartó viszály zajlott.
1288. szeptember 30-án utód nélkül meghalt Fekete Leszek krakkó-sandomierzi herceg. Henrik előtt ez felcsillantotta annak reményét, hogy végrehajtja merész tervét: megszerzi Krakkót és a királyi koronát. Fő vetélytársa a trónért folytatott küzdelemben a kis-lengyelországi főnemesség által megválasztott II. Boleszláv mazóviai herceg volt, akinek végül is nem sikerült elfoglalnia Krakkót.
Henrik életcéljának eléréséhez olyan közel hirtelen meghalt (valószínűleg mérgezés következtében) 1290-ben. A források szerint két oklevelet íratott. Az egyik a wrocławi egyházzal kapcsolatos, melynek a püspök által régen áhított Nysa-Otmuchów megyéz adományozta, a másik politikai természetű: szabályozta az utódlás rendjét. Kis-Lengyelországot Krakkó fővárossal II. Przemysłre hagyta, a wrocławi hercegséget pedig leghívebb sziléziai szövetségesére, III. Głogówi Henrikre.
