Az újszülött megszületését követően az uterus erőteljes összehúzódása és az erekben kialakuló lokális véralvadás szükséges a vérzés csökkenéséhez. A szülés után kialakuló kóros mértékű vérzéses állapotok jelentkezhetnek a placentáris szakban, a szülés utáni első 24 órában (korai vagy primer postpartum vérzés) és a szülést követő 24 órán túl, de hat héten belül (késői vagy szekunder postpartum vérzés). Amennyiben a szülés alatt és az ezt követő 24 órában az elvesztett vérmennyiség meghaladja az 500 ml-t, postpartum vérzésről beszélünk. A perinatális anyai halálozás hátterében közel 20 százalékban a postpartum vérzések állnak. A korai felismerésnek és az azonnali beavatkozásnak kiemelt jelentősége van a szülészeti ellátásban.
A terhesség korai szakaszában jelentkező pecsételő vérzés nem jelent feltétlenül problémát. A beágyazódási vérzés a terhesség egyik korai jele lehet, és mindössze arra utal, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódott a méhben. A beágyazódási vérzés sokkal enyhébb a menstruáció során tapasztalhatónál. A beágyazódási vérzés színe barna vagy halvány rózsaszín is lehet. Néhány csepp vér fordulhat elő, és enyhe görcsök jelentkezhetnek körülbelül egy napig a beágyazódás időpontja körül - lehet, hogy nem is tud a terhességéről ekkor. Fontos tudni, hogy gyakran ezen tünetek egyike sem jelentkezik. A beágyazódási vérzés legtöbbször nem utal problémára. Ha az eredmény negatív, de továbbra is úgy gondolja, hogy terhes, várjon 3 napot az újabb teszt előtt. Ez a típusú vérzés csak a korai terhességek 15-25%-ánál fordul elő. A beágyazódási vérzés miatt rendszerint nem kell aggódni. Ha bármilyen pecsételő vérzést tapasztal a menstruációja várható időpontja környékén, és előfordulhat terhesség - végezzen el egy terhességi tesztet.
A teherbeesés igen bonyolult és összetett folyamat, nem csoda, hogy megannyi probléma állhat az útjában. Ugyanis, amennyiben megtörtént a petesejt megtermékenyülése, még rá vár a beágyazódás, mely különböző állapotok miatt könnyen meghiúsulhat. A beágyazódási zavart igen sokszor sárgatest-elégtelenség, vagyis alacsony progeszteronszint okozza. Ez a hormon ugyanis segít a méhnyálkahártyának alkalmassá válni abban, hogy képes legyen befogadni a megtermékenyített, osztódott petesejtet. A progeszteron mennyisége a tüszőrepedés után kezd nőni, a luteális fázis közepén a legmagasabb, majd ha nem történik meg megtermékenyülés, akkor a szintje leesik, terhesség esetén viszont tovább nő. Általában a ciklus 21-23. napján mérik a mennyiségét, melyből következtetni lehet arra, hogy végbement-e normál peteérés, fennáll-e a hiánya.
A PCOS során a petefészkekben kisebb-nagyobb folyadékkal teli ciszták keletkeznek. Gyakran magas tesztoszteronszinttel és inzulinrezisztenciával társul. Amennyiben mégis megtörténik a normál peteérés, és az érett petesejt meg is termékenyül, a következő akadályt, a beágyazódás már valószínű, hogy nem sikerül átugrani. A korai klimax akár már a 30-35 éves korosztály tagjait is sújthatja. Ez kezdetben „csupán” a progeszteronszint csökkenésével jár, majd a későbbiekben az ösztrogén mennyisége is lecsökken. A problémára elsősorban vérzészavarok hívják fel a figyelmet, így ilyen esetben érdemes menopauzára is gondolni, valamint ellenőriztetni az FSH értékét is, mely a petefészkek esetleges kimerülésére hívhatja fel a figyelmet.
A pajzsmirigy alulműködés igen alattomos betegség, hiszen van, hogy semmilyen tünet nem hívja fel rá a figyelmet, csak akkor, amikor az ember családot szeretne alapítani. Ugyanis a betegség gyakran meddőséget, vetélést okoz - sokan ekkor szembesülnek az állapotukkal. A pajzsmirigyzavar esetén sokszor már maga a normál peteérés sem megy végbe, ám ha mégis, akkor a megtermékenyített petesejt képtelen beágyazódni, mivel a probléma az esetek többségében progeszteronhiányt von maga után.
A terhesség során a méhlepény feladata, hogy kapcsolatot biztosítson az anya és a baba szervezete között, tápanyagokkal és oxigénnel lássa el a magzatot, majd a szülés után természetes módon leváljon a méh faláról. Bizonyos esetekben azonban a méhlepény a kelleténél erősebben tapad a méh falához, sőt, egyes formáknál mélyebbre is benőhet a méh izomrétegébe. Ezeket az állapotokat nevezzük placenta accreta spektrum betegségnek, amely három típust foglal magába: placenta accreta, placenta increta és placenta percreta.
Placenta accreta esetén a méhlepény a szokásosnál erősebben kapcsolódik a méh falához, és szülés után nem tud magától könnyen leválni. Ilyenkor a tapadás ugyan mélyebb a normálisnál, de a lepény még nem hatol be az izomszövetbe. Placenta increta esetén a méhlepény már nemcsak a méh belső rétegéhez, hanem az izomzatához is hozzánő, és részben be is hatol abba. Placenta percreta a legritkább, de legveszélyesebb forma: ilyenkor a méhlepény teljesen áthatol a méh falán, és a közeli szervek - például a húgyhólyag vagy a belek - felé is terjedhet.
Ezek az állapotok gyakran tünetmentesek a várandósság nagy részében. Néha a harmadik trimeszterben jelentkezhet hüvelyi vérzés, de sokszor az első jelet csak a terhesgondozás során végzett ultrahang adja. Ha a képalkotó vizsgálat gyanús eltérést mutat, további ellenőrzésre lehet szükség. Az ultrahang mellett néha mágneses rezonanciás vizsgálatot (MRI) is végeznek, amely fájdalommentes és a babára nézve is biztonságos.
Az ilyen erős vagy mély beágyazódás hátterében több tényező is állhat. Minden újabb császármetszés után egyre nő a valószínűsége annak, hogy a következő terhességnél a méhlepény rendellenesen tapadjon meg, főként, ha a méhlepény a műtéti heg közelében helyezkedik el. Emellett a méhen végzett más műtétek (például miómaeltávolítás), a méhnyálkahártya sérülése, valamint az anya előrehaladottabb életkora is hajlamosító tényező lehet.
A méhlepény azzal fejezi be a feladatát a szülést követően, hogy természetes módon leválik a méh faláról. Ha a méhlepény túl erősen tapad vagy beágyazódott a méh izomzatába, ez a természetes leválási folyamat nem tud megvalósulni. Ilyen esetekben a szülést szinte mindig császármetszéssel tervezik meg, és gyakran előre időzítik még a kiírt időpont előtt, hogy a baba és az anya biztonságban legyen.
A méhlepény (latinul: placenta) szó jelentése „lapos sütemény”, ami pontosan leírja korong alakú formáját a terhesség végén. Kialakulása a fogantatást követő napokban kezdődik, amikor a beágyazódott embrió külső sejtjei, a trofoblasztok, agresszíven behatolnak az anyai méhnyálkahártyába (decidua). A méhlepény működésének zsenialitása abban rejlik, hogy képes biztosítani a tápanyag- és gázcserét anélkül, hogy az anyai és magzati vér valaha is közvetlenül keveredne.
Magzati vérkör: A köldökzsinór két artériája szállítja az elhasznált, szén-dioxidban gazdag vért a magzattól a méhlepény felé. A gázcsere és tápanyagátadás a chorionboholyok (villi) vékony falán keresztül történik, amelyek a magzati vérkörhöz tartoznak, és bemerülnek az anyai vérbe.
A méhlepény nem csupán egy szűrő. A méhlepényt gyakran az „Élet fája” néven emlegetik, nem véletlenül. A magzat nem lélegzik a méhben, így a gázcserét teljes egészében a méhlepény végzi. Az oxigén az anyai vérből passzív diffúzióval jut át a magzati vérbe, míg a szén-dioxid fordított irányban távozik. Ugyanígy, a magzat anyagcseréjének végtermékei (pl. karbamid) az anyai vérbe kerülnek, ahol az anya veséje végzi azok kiválasztását. Minden, amire a babának szüksége van a növekedéshez - glükóz, aminosavak, zsírsavak, vitaminok és ásványi anyagok - a méhlepényen keresztül jut át. A méhlepény nem csak passzívan szállít, hanem aktívan szabályozza is a transzportot. A vas transzportja kiemelten fontos, mivel a magzat a harmadik trimeszterben hatalmas mennyiségű vasat halmoz fel a születés utáni időszakra.
Talán a legkevésbé ismert, de egyik legfontosabb szerepe a méhlepénynek a hormontermelés. Fenntartja a sárgatestet a terhesség korai szakaszában. A progeszteron termelése különösen kritikus. A terhesség első heteiben a petefészek sárgatestje termeli, de a 8-12. hét után már a méhlepény veszi át a főszerepet.
A méhlepény immunológiai szempontból egyfajta „félig allograft” - a magzat fele apai géneket hordoz, amiket az anya immunrendszere idegenként érzékelhetne. A méhlepény biztosítja, hogy az anya immunrendszere ne támadja meg a magzatot. Ezen túlmenően, a méhlepény a terhesség végén elkezdi átadni az anya immunglobulin G (IgG) antitestjeit a magzatnak.
Bár a méhlepény a legtöbb terhesség alatt hibátlanul működik, bizonyos helyzetekben rendellenességek léphetnek fel, amelyek súlyosan befolyásolhatják az anya és a baba egészségét. I. Ez az állapot akkor áll fenn, ha a méhlepény részben vagy teljesen fedi a méhnyakat (cervix). A méhlepény normálisan a méh felső vagy oldalsó részén tapad. A placenta praevia négy fő típusa van, a méhnyakhoz viszonyított elhelyezkedés alapján. Ez egy rendkívül súlyos állapot, amely akkor fordul elő, ha a méhlepény túlságosan mélyen nő be a méhfalba. Normális esetben a lepény a decidua rétegnél tapad, és könnyen leválik a szülés után. A PAS fő veszélye az, hogy a lepény nem válik le a szülés után, ami masszív, kontrollálhatatlan vérzést okoz. A kezelés gyakran magában foglalja a tervezett császármetszést és a méheltávolítást (hiszterektómia), hogy megmentsék az anya életét. A placenta accreta spektrum diagnosztikája a terhesség alatt kritikus fontosságú. II. A placenta bilobata két nagy lebenyből áll, amelyeket erek kötnek össze. A veszély itt az, hogy a járulékos lebeny vagy a fő lebenyek közötti erek elhelyezkedhetnek a méhszájnál (vasa praevia), vagy a járulékos lebeny visszamaradhat a méhben a szülés után. Ebben az esetben a méhlepény szélét egy vastag, felemelkedett fibrines gyűrű veszi körül. Ez a rendellenesség összefüggésbe hozható a koraszüléssel, a magzati növekedési retardációval (IUGR), a vetéléssel és a korai lepényleválással. III. A méhlepény funkcionális zavarai gyakran sokkal alattomosabbak, mint az elhelyezkedési problémák, mivel nem feltétlenül okoznak látványos vérzést, de hosszú távon károsítják a magzat fejlődését. Ez az állapot akkor következik be, ha a méhlepény nem képes elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a magzatnak, vagy nem tudja hatékonyan eltávolítani a salakanyagokat. Intrauterin Növekedési Retardáció (IUGR): A leggyakoribb következmény. A placentális elégtelenség szorosan összefügg bizonyos anyai betegségekkel, különösen a preeclampsia kialakulásával. Ez egy sürgősségi állapot, amikor a normálisan tapadó méhlepény részben vagy teljesen leválik a méhfalról a szülés előtt. Kockázati tényezők: Magas vérnyomás, preeclampsia, trauma (pl. autóbaleset), dohányzás, kokainhasználat, és korábbi lepényleválás.
Bár nem maga a méhlepény, a köldökzsinór és a magzatburkok szorosan kapcsolódnak a méhlepény egészségéhez és funkciójához. Ez akkor fordul elő, ha a köldökzsinór nem közvetlenül a méhlepény szöveteihez, hanem a magzatburkokhoz (amnion és chorion) tapad. Az erek ekkor burkok között futnak, mielőtt elérik a lepényt. Ez a velamentózus tapadás legsúlyosabb következménye, ha a védtelen erek közvetlenül a méhszáj felett helyezkednek el. Amikor a magzatburok megreped (víz elfolyása), ezek az erek elszakadhatnak, ami a magzat vérének gyors elvesztéséhez és halálához vezethet.
A modern szülészetben a méhlepény állapotának monitorozása kulcsfontosságú a terhesség kimenetelének szempontjából. A rutinszerű ultrahangvizsgálatok ellenőrzik a méhlepény elhelyezkedését, méretét és szerkezetét. A Doppler ultrahang a méhlepény funkciójának felmérésére szolgál. Ez a technika méri a véráramlás sebességét és ellenállását az anyai spirális artériákban, a méhlepényben és a magzati erekben (pl. köldökzsinór artéria).
A méhlepény a terhesség előrehaladtával érik, ami azt jelenti, hogy meszesedik és rostosodik. Grade 0: Korai terhesség (kb. 12. hét). Grade I: Középső terhesség (kb. 14-24. hét). Grade III: Érett lepény (általában 37. hét után). A korai Grádus III érettség (pl. 32. héten) jelezheti a méhlepény korai öregedését és a funkcionális elégtelenség kockázatát, bár önmagában nem mindig utal problémára.
Az elmúlt évtizedek kutatásai egyértelműen kimutatták, hogy a méhen belüli környezet, amelyet a méhlepény szabályoz, mélyreható hatással van a baba későbbi életére. Ha a méhlepény nem működik optimálisan (pl. tápanyaghiány vagy stressz miatt), a magzatnak alkalmazkodnia kell a korlátozott erőforrásokhoz. Ez az alkalmazkodás magában foglalhatja a szervek fejlődésének megváltoztatását, ami epigenetikai változásokat okozhat a DNS-ben. Az IUGR-rel (méhen belüli növekedési retardációval) született csecsemők például nagyobb kockázattal néznek szembe a felnőttkori magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával.
Az anya táplálkozása közvetlenül befolyásolja a méhlepény működését. A megfelelő folsav, a B12 vitamin és a vas bevitel elengedhetetlen a lepény ereinek megfelelő fejlődéséhez. A méhlepény egészsége a terhesség korai szakaszában dől el.
A méhlepény, miután elvégezte küldetését, a szülés harmadik szakaszában távozik. A baba megszületése után a méh hirtelen összehúzódik. Mivel a méhlepény nem tud zsugorodni, a méhfal és a lepény között feszültség keletkezik, ami a lepény leválásához vezet. A visszamaradt lepényszövet (Retained placenta) akkor fordul elő, ha a lepény nem válik le teljesen, vagy egy része a méhben marad. A szülésznő vagy az orvos minden esetben alaposan megvizsgálja a lepényt, miután az megszületett. Ellenőrzik, hogy teljes-e, nincsenek-e hiányzó darabok, és megvizsgálják a köldökzsinór tapadását, valamint az erek számát. Ha a méhlepény gyanúsan kicsi, meszesedett, vagy a magzat növekedési retardációban szenvedett, a lepényt patológiai vizsgálatra küldhetik. Ez a vizsgálat segít azonosítani az alapvető problémákat.
Bár a méhlepény biológiai funkciója a baba megszületésével véget ér, kulturális és spirituális jelentősége sok közösségben fennmarad. Jelenleg nincs szilárd, tudományos bizonyíték arra, hogy a placentofágia jelentős egészségügyi előnyökkel járna. A feldolgozás során a hormonok (pl. ösztrogén, progeszteron) nagy része lebomlik, és a tápanyagok (pl. vas) mennyisége is csekély. Ezen felül, a helytelen feldolgozás (alacsony hőfokú gőzölés) kockázatot jelenthet a bakteriális fertőzések (pl. B csoportú Streptococcus) átvitele szempontjából.
Tekintettel a méhlepény sokrétű feladataira, a potenciális problémák skálája igen széles. A méhlepény egy rendkívüli, egyszer használatos szerv, melynek feladata a magzat életben tartása és optimális fejlődésének biztosítása. A terhesség monitorozása során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a lepény állapotára, mivel annak egészsége közvetlenül tükrözi a magzat jólétét.
Hogyan lehet megelőzni a placentális elégtelenséget? Bár a placentális elégtelenség kialakulása gyakran a terhesség korai, beágyazódási szakaszában gyökerezik, számos életmódbeli tényezővel optimalizálható a méhlepény funkciója. Ezek közé tartozik a dohányzás és a kábítószer-fogyasztás teljes elhagyása, a krónikus betegségek (különösen a magas vérnyomás és a cukorbetegség) szigorú kontroll alatt tartása, valamint a kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag étrend betartása.
Miért kell a méhlepényt megvizsgálni a szülés után? A méhlepény vizsgálata a szülés harmadik szakaszában rutineljárás. Ez azért szükséges, mert ha a lepény egy része a méhben marad (visszamaradt lepényszövet), az súlyos posztpartum vérzést és fertőzést okozhat. Az orvos vagy szülésznő ellenőrzi a lepény teljességét, a lebenyek számát, és a köldökzsinór tapadását.
Lehetséges a méhlepényt „öregedni” a terhesség alatt? Igen, ez az úgynevezett placenta érés vagy meszesedés. A terhesség előrehaladtával a méhlepény természetes módon meszesedik (Grade I-III). A Grade III érettség általában a terhesség végén, a 37. hét után jelentkezik. Ha azonban a lepény már a harmadik trimeszter elején (pl. 30-32. hét) Grade III érettséget mutat, az a korai öregedés jele lehet.
Van-e jelentősége a méhlepény elhelyezkedésének a terhesség elején? Igen, de a méhlepény elhelyezkedése gyakran változik a terhesség alatt. Ha a korai ultrahangvizsgálat (pl. a 18-20. héten) alacsonyan fekvő méhlepényt (low-lying placenta) vagy placenta praeviát mutat, az még nem feltétlenül jelent végleges problémát. Ahogy a méh növekszik, a lepény „vándorolhat” (tulajdonképpen a méh alsó szegmense nyúlik meg), és a terhesség végére normális helyzetbe kerülhet.
Mennyire veszélyes a Placenta Accreta? A Placenta Accreta (és annak súlyosabb formái, az Increta és Percreta) az egyik legveszélyesebb szülészeti anomália. A fő veszélyt az jelenti, hogy a lepény nem válik le a szülés után, ami masszív, életveszélyes vérzést okoz. Ez az állapot rendkívül magas anyai morbiditással és mortalitással jár, és gyakran megköveteli a méheltávolítást (hiszterektómia) az anya életének megmentése érdekében.
Milyen szerepet játszik a hPL hormon a terhességben? A Humán Placentális Laktogén (hPL) hormon, amelyet a méhlepény termel, alapvetően megváltoztatja az anyai anyagcserét, hogy biztosítsa a magzat megfelelő táplálását. A hPL növeli az anya inzulinrezisztenciáját. Ez azt jelenti, hogy az anya sejtjei kevesebb glükózt használnak fel, így több glükóz marad a véráramban, ami átjut a méhlepényen a magzathoz.
A stressz befolyásolhatja a méhlepény működését? Igen. A krónikus, magas szintű stressz és a szorongás olyan hormonok (pl. kortizol) felszabadulásához vezet, amelyek szűkíthetik az anyai ereket, beleértve azokat is, amelyek a méhlepényt táplálják. Ez potenciálisan csökkentheti a véráramlást a lepényben, ami hozzájárulhat a placentális elégtelenség és az IUGR kockázatához.
A placenta accreta súlyos állapot a terhesség alatt. Akkor fordul elő, amikor a méhlepény túlságosan mélyen kezd benőni a méh falába. Általában az történik, hogy a baba születése után a méhlepény leválik a méhfalról. Azonban a méhlepény egy része vagy egésze a falhoz tapadva a méhlepény felhalmozódásában marad. Szülés után súlyos vérveszteséget okozhat. A placenta accreta hatására a méhlepény túl mélyen benő a méh falába. A méhlepény a méhben lévő baba táplálékforrása. Ha az állapot súlyos, túlzott vérzést okozhat, ami életveszélyes lehet.
A placenta accreta jelei és tünetei általában nem észrevehetők terhesség alatt. Leggyakrabban az orvosok rutin végrehajtása során észlelik ultrahang. Bizonyos esetekben azonban ez okozza hüvelyi vérzés amikor egy nő a harmadik trimeszterében van, azaz a 27-40. hét között. Ezért feltétlenül forduljon orvoshoz, ha egy terhes nő hüvelyi vérzést tapasztal a harmadik trimeszterében.
A placenta accreta okai nem ismertek. Alapvetően a hegek lehetővé teszik, hogy a méhlepény mélyen benőjön a méh falába. Bizonyos esetekben azonban olyan nőknél fordul elő, akiknek a kórelőzményében nem volt placenta previa vagy méhműtét. Hasonlóképpen, a császármetszés növeli a kockázati tényezőket a jövőbeli terhességek során.
Gyakran előfordul, hogy a placenta accreta-ban szenvedő nők általában nem mutatnak semmit jelek vagy tünetek terhesség alatt. Ezt az állapotot általában rutin ultrahangvizsgálat során észlelik. Erős hüvelyi vérzés: A placenta accreta nagyobb kockázatot jelent a szülés utáni súlyos hüvelyi vérzés (vérzés) számára. Nem akadályozhatja meg a placenta felhalmozódását. A placenta accreta kockázati tényezői megnőnek, ha egy nőnek több császármetszése volt a múltban. Hasonlóképpen, a placenta previa állapota (a méhlepény nagyon alacsonyan fekszik a méhben, amely a méhnyakot vagy annak egy részét fedi) szintén növeli a kockázatot.
Ha diagnosztizálják, orvosa valószínűleg tervet készít a lehető legbiztonságosabb szállítás biztosítására. Először is, orvosa császármetszéssel fog szülni. Ezt követően orvosa méheltávolítást végezhet. Azok a nők, akik ismét teherbe szeretnének esni, lehetőségük van a szülés után olyan műtéti beavatkozásra, amely megőrzi termékenységüket. A méhlepény nagy részét a méhben hagyja. A méheltávolítás javasolható Önnek, ha a beavatkozás után továbbra is hüvelyi vérzést tapasztal. Ez az eljárás megnehezíti az újbóli teherbeesést. Mindent összevetve, ha korai diagnózist és megfelelő kezelést kap a placenta accreta esetében, nem lesznek tartós szövődményei, és teljes mértékben felépülhet. Az ultrahang általában segít a placenta accreta diagnosztizálásában. Konzultáljon a placenta accreta diagnosztizálásában és kezelésében jártas szülészorvossal.
Korábban ritka volt, de mára egyre elterjedtebb. 1 terhességből legalább 272-t érint ez az állapot. A „placenta accreta” a legsúlyosabb szülészeti szövődmények közé tartozik, a méhlepény (placenta) beágyazódási rendellenességeinek azon formája, amikor a bolyhok az élettaninál mélyebb rétegbe hatolva elérik a méhfal izomrostjait is. (Átszőhetik azok mélyebb rétegeit is - placenta increta -, sőt a méh hashártyaborítékáig is eljuthatnak és betörhetnek a környező szervekbe is - placenta percreta.) Az előrenyomuló bolyhok a méhizomzat jelentős részét tönkreteszik, ezért a méhlepény tapadási helyén a méhfal nagymértékben elvékonyodik. Szülés közben a placenta leválasztási kísérlete során a méhfal megrepedhet, vagy átfúródhat, illetve vérerek szakadhatnak fel, ami az anya súlyos vérzéses állapotát idézheti elő.
Placental Invasion (Placenta Accreta, Increta and Percreta) mnemonic
A kutatás vezetője, a San Diego-i Kalifornia Egyetem radiológusa és munkatársai 71 fő olyan nő MRI eredményeit vetették össze sebészeti és/vagy patológiai (kórtani) eredményekkel, akik gyanús, szülést megelőző ultrahangos, vagy klinikai vizsgálat után MRI-szűrővizsgálaton is átestek, vagy pedig eleve a „placenta accreta” szempontjából magas kockázatúnak minősíttettek. A kutatók megállapításai szerint az MRI ellenőrző vizsgálatok a „placenta accreta” kóros állapot meglétét 90.1 %-os arányban pontosan igazolták.
tags: #beagyazodasi #zavar #placenta #percreta