A sikeres beágyazódás titkai: futás és életmódváltás

A teherbeesés egy rendkívül bonyolult és összetett folyamat, amelynek számos alapfeltétele van. Rengeteg kémiai, fizikai és hormonális mechanizmusnak kell megvalósulnia, méghozzá megfelelő időben és sorrendben, ahhoz, hogy a terhesség létre tudjon jönni. Megtermékenyülését követően a petesejtre még vár a beágyazódás (implantáció), amelynek döntő szerepe van, akár természetes úton történő fogantatásról, akár lombikbébi-kezelésről van szó. Mi az a beágyazódás? A hímivarsejt és a petesejt egyesülésével létrejön a zigóta, amely nagyon gyors osztódásnak indul, miközben elindul az egyik petevezetéken át a méh felé. 5-7 napon keresztül vándorol, és osztódása során az ötödik napra eljut a hólyagcsíra (blasztociszta) állapotba. Ekkor már 70-100 sejtből áll.

Miközben a megtermékenyített petesejt blasztocisztává alakul, a méh felkészül a beágyazódásra: a méhet bélelő nyálkahártya (endometrium) megvastagodik és megtelik tápanyagokkal. A megtermékenyülés utáni 5-7. napon a blasztociszta megérkezik a méhüregbe, majd körülbelül 2 napos várakozás után beágyazódik: ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a blasztociszta hozzátapad a méh falához és rácsatlakozik az anya vérkeringésére.

Mikor történik a beágyazódás?

A beágyazódás az ovuláció, illetve megtermékenyülés után 6-12 nappal bármikor megtörténhet, de leggyakrabban a 8. és a 10. nap között szokott bekövetkezni. Ez azt jelenti, hogy egyes nőknél a ciklus 20. napja körül is bekövetkezhet, míg másoknál akár olyan későn is, mint a ciklus 26. napja. A beágyazódás egy körülbelül 5 napig tartó folyamat, amelynek végén a megtermékenyített petesejt - innentől fogva embrió - a méhfalba ágyazódva hCG (humán koriális gonadotropin) hormont kezd termelni és növekedésnek indul.

A hCG hormon jelenléte jellemzően a megtermékenyülés után 12-14 nappal kimutatható vizeletből, a terhességi tesztek is pontosan ezt a hormont jelzik. Beágyazódás után a progeszteronszint is emelkedni kezd, hogy táplálja a méhnyálkahártyát és megakadályozza a menstruáció létrejöttét. A beágyazódás folyamatának lezárásával megkezdődik az embrió, a köldökzsinór, a méhlepény és a magzatburok fejlődése.

A női reproduktív ciklus és a beágyazódás folyamatának időzítése

Milyen jelek utalnak arra, hogy a beágyazódás megtörtént?

A beágyazódást követően szervezetedben hormonális változások mennek végbe, ezek okozzák a terhesség első, érezhető tüneteit is. A beágyazódásnak is lehetnek jelei, de ezek nem egyformák minden nőnél, és nem is mindenkinél jelentkeznek. Fontos tehát szem előtt tartani: az alábbi tünetek nem feltétlenül garantálják azt, hogy terhes vagy, és ha nincsenek tüneteid, az sem jelenti azt, hogy nem vagy terhes!

A beágyazódás lehetséges jelei:

  • Pecsételő vérzés: A terhes nők 25%-a tapasztal vérzést, pecsételést az első trimeszterben - ennek egyik oka a beágyazódás lehet. Ez a vérzés megtévesztő is lehet, mert nagyjából akkor jelentkezik, amikor a menstruációd is érkezne. Általában azonban inkább pár nappal, egy héttel a várt menstruáció előtt tapasztalható. A beágyazódás miatti vérzés színe halvány rózsaszín vagy barna, és inkább pecsételés, semmint rendes vérzés. Az esetek többségében néhány óráig vagy pár napig tart, de egyeseknél akár hét napig is elhúzódhat.
  • Görcsölés: A hirtelen érkező hormonális változások, illetve a méhben lezajló folyamatok könnyen görcsöket is okozhatnak. Egyes nők hasi érzékenységet, derékfájást, görcsölést tapasztalnak a beágyazódás ideje alatt. Ezek a tünetek enyhébbek, mint a PMS-sel vagy a menstruációval járó görcsök, ráadásul kb. egy héttel korábban jelentkeznek, mint a PMS.
  • Méhnyaknyák változása: Miután megtörtént a beágyazódás, a méhnyaknyák sűrűbbé, gumiszerűbbé, illetve áttetszővé vagy fehéres színűvé válik. A terhesség kezdetén pedig a progeszteronszint emelkedése miatt a méhnyaknyák még sűrűbb és nagyobb mennyiségű, a színe pedig fehéres vagy sárgás.
  • Puffadás: A progeszteronszint emelkedése lelassítja az emésztőrendszeredet, ettől pedig kellemetlen puffadást érezhetsz. Ez persze a menstruációnak is egyik nagyon gyakori jele, hiszen a progeszteronszint a menstruáció érkezése előtt is megemelkedik.
  • Mellérzékenység: Beágyazódást követően a hCG, ösztrogén és progeszteron hormonok szintje hirtelen megemelkedik, ami jelentős mellérzékenységet okozhat. Habár sok nő tapasztalja ezt a tünetet menstruáció előtt is, a terhesség korai szakaszában a szokottnál általában észrevehetőbb, erőteljesebb.
  • Rosszullét: A beágyazódás utáni progeszteronszint-emelkedés rosszullétet okozhat, habár ez a terhesség 4-5. hetében (nagyjából a menstruáció elmaradása idején) a leggyakoribb. A progeszteron lelassítja az emésztésedet, a hCG-szint emelkedése pedig érzékenyebbé teszi a szaglásodat - ezek a mellékhatások még rosszabbá tehetik a problémát.
  • Fejfájás: A hormonszintek emelkedése elengedhetetlen a sikeres terhességhez, ám sajnos ezek (különösképpen a progeszteron) a beágyazódás után fejfájást is előidézhetnek.
  • Hangulatingadozás: Egyik pillanatban a fellegekben jársz, másikban bőgsz a tévé előtt? Alig várod, hogy a nap végén láthasd a párodat, de később ok nélkül begurulsz rá? Ha vadul ingadozik a hangulatod, lehet, hogy ez a beágyazódás utáni hormonváltozások eredménye.
  • Testhőmérséklet-változás: Jellemzően egy nő testhőmérséklete lecsökken az ovuláció előtt, majd megemelkedik és menstruáció előtt ismét lecsökken. A terhességet jelzi az, ha emelkedett marad. Ám úgy tűnik, a nők egy részénél a beágyazódás idején - egy napra - leesik a testhőmérséklet. Ez eltér a menstruációt jelző csökkenéstől, ugyanis nem tartós, egyetlen napig tart és utána visszaáll. A változás néhány tized fok (pl. 36,6 °C-ról 36,4 °C-ra), ezért nagyon tudatosan kell figyelned a bazális hőmérsékletet (végbélben mért testhőmérséklet reggel, közvetlenül ébredés után, mozgás és étkezés előtt), hogy észrevedd.
Grafikon a bazális testhőmérséklet változásairól a menstruációs ciklusban és a terhesség korai szakaszában

Mi okozhatja a beágyazódási problémákat?

A beágyazódás a peteérés után 6-12 nappal kell, hogy megtörténjen, ám sajnos több olyan állapot is létezik, amely miatt meghiúsulhat. Ilyenkor beágyazódási (implantációs) sikertelenségről vagy beágyazódási zavarról beszélünk. Természetes fogantatás és lombikbébi-kezelés esetében egyaránt ez az egyik leggyakoribb oka a sikertelen terhességnek. A megtermékenyített petesejt az esetek 25-30 százalékában ágyazódik be, míg a petesejtek 70-75 százaléka elhal, és a következő menstruációval távozik. Előfordul, hogy a méhfal még nem készült fel a blasztociszta fogadására, vagy a zigóta blasztocisztává fejlődése előtt érkezik a méhbe, így nem tud beágyazódni.

A beágyazódási problémák hátterében állhat:

  • a sperma vagy a petesejt nem megfelelő minősége
  • a méh veleszületett vagy szerzett rendellenességei, pl. mióma, méhpolip
  • a méh gyulladásos betegségei, pl. endometriózis, adenomyosis, petevezeték-elzáródás, méhnyálkahártya-gyulladás (endometritis)
  • policisztás ovárium szindróma (PCOS)
  • sárgatest-elégtelenség, vagyis alacsony progeszteronszint
  • pajzsmirigy-alulműködés
  • elhízottság
  • dohányzás
  • korai klimax (30-35 éves korban meginduló menopauza)

Hogyan támogatható a sikeres beágyazódás?

A beágyazódás, megtapadás elősegítése érdekében fontos, hogy egészséges életmódot élj. Káros szokásaidat hagyd el és alakíts ki jó szokásokat, úgymint: minden nap legalább fél óra edzés, több zöldség és gyümölcs fogyasztása, egészséges alvási rutin kialakítása, és így tovább.

Fontos leszögezni, hogy ez az időszak nem a diétáról kell szóljon, hanem a cél az, hogy ideális testsúllyal készüljön a következő kezelésekre. Lehetőleg fehérjedús, de alacsony kalóriatartalmú ételeket. Ilyenek lehetnek a sovány húsok és a pasztörizált tejtermékek is. A teljes kiőrlésű gabonafélék, illetve a zöldségek és gyümölcsök szintén segítik a szervezet optimális működését. Étkezzen változatosan, akár napi 4-5 alkalommal kisebb adagokat fogyasztva. Az antioxidánsokban gazdag élelmiszerek, mint például a bogyós gyümölcsök, elősegíthetik a sejtek regenerálódását és az egészséges sejtműködést is. Napi 1-2 adag málna, szeder vagy egy kis gyümölcssaláta fogyasztásával sokat tehet az egészségéért.

Továbbá a túlzott cukor- és koffeinfogyasztást is. Habár a koffeint tartalmazó kávék vagy teák fogyasztása nem ellenjavallt, de legfeljebb napi 2 adagot igyon belőlük. Itt a folsavat és a D-vitamint fontos kiemelni. A folsav például a nyelőcső elzáródás esélyét csökkenti, pótlását pedig már a babatervezés szakaszában érdemes elkezdeni. Habár folsavat és D-vitamint is vény nélkül vásárolhat, de a pontos adagolással kapcsolatban kérje ki orvosa véleményét. A rendszeresen szedett és a jövőben szedni kívánt gyógyszerekkel kapcsolatban mindenképp egyeztessen az orvosával.

A nehezebb súlyok emelése, az intenzív edzések és a megterhelő fizikai munka egyaránt kockázatot jelenthet a beágyazódás szempontjából. Kizárólag fokozatos terhelés mentén, illetve visszafogottan mozogjon. Itt egyáltalán ne a fejlődésre koncentráljon, hanem csak arra, hogy egy kis mozgás mennyi örömet okozhat a dopaminfelszabadításnak köszönhetően. Ne törekedjen tehát a legjobb teljesítmény leadására, és ne ebben az időszakban állítson maga elé újabb kihívásokat.

A túl meleg víz negatív hatással lehet a hormonháztartásra, ami ronthatja a beágyazódás esélyeit. Ráadásul a magas hőmérséklet a vérkeringésnek sem tesz jót, és hőstresszt idézhet elő a szervezetben. A szaunázás a testhőmérsékletet és a szívverést is megemeli, azonban a lombik beültetés után a szervezetének nyugalomra van szüksége. Habár a szaunában való ücsörgés nem emeli meg túlzottan a testhőmérsékletet, de ennek ellenére sem tanácsos kockáztatni.

Természetesen érthető, ha a lombikkezelés időszakában feszültebb a hangulata, de amennyire csak lehet, kerülje a stresszes szituációkat. Kapcsolódjon ki lazább elfoglaltságokkal - például sétálással, olvasással, zenehallgatással vagy bármivel, ami ellazítja Önt a mindennapokban. A dohányzás és az alkoholfogyasztás a beágyazódás egyik legnagyobb ellensége. Teljes mértékben kerülni kell már a lombik beültetés előtt, után és a terhesség alatt is.

Egészséges táplálkozás a babavárás előtt

Futás és mozgás a sikeres beágyazódásért

Mivel mára szerencsére kezd halványulni az a régi beidegződés, mely szerint várandósság alatt tilos bármilyen fajta mozgást végezni, ezért arra gondoltam, hogy foglalkozok ezzel a témával egy kicsit. Beszélgettünk egy kicsit a fitnesz modell anyuka átalakító programunk 2 résztvevőjével, Timivel és Lilivel, akik nyíltan beszélnek arról, hogyan hozták össze a sportot és a táplálék-kiegészítőket a terhességükkel.

Az alap tézis az, hogy nyugodtan mozogj annyit és olyan módon, ami téged feltölt és jól esik. A lényeg, hogy ne erőltess semmit és légy magaddal sokkal kíméletesebb, mint eddig. Sikerülni fog! Töltsd le a fehérjediéta étrendjét, olvasd át, és navigáld át az ÉLeted, egy karcsúbb és egészségesebb útra!

A kardio jellegű tevékenységek fokozzák a test keringését és vérellátását. Ez által izzadást indítanak be, amely méregtelenítő hatású és segíti a megfelelő anyagcserét és nem utolsó sorban a zsírégetést is. Az izmaink állapota és testünkön lévő aránya egyben a vitalitásunk és a fiatalosságunk mércéje is.

Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szerint a rendszeresen sportoló várandósok ritkábban küzdenek szorongásos zavarokkal, derékfájással, magas vérnyomással, terhességi diabétesszel. Az első trimeszterben a nőgyógyászok nyolcvan százaléka azt javasolja a kismamáknak, hogy álljanak le a sporttal, ne most kezdjenek el edzeni. Ez múlt századi maradvány, ami abból a teljesen érthető törekvésből ered, hogy minimalizáljuk a vetélés kockázatát. Azonban a vetélés okai között nem szerepel a fizikai aktivitás, a mozgás az első trimeszterben sem hajlamosít a vetélésre, ahogy a fizikai aktivitás lenullázása sem segít egy beindult vetélés megállításában vagy megelőzésében.

A terhesség alatt végzett sportolásnak elég tiszta kontraindikációs köre van, alig van tíz olyan eltérés vagy betegség, amely miatt egy kismama nem mozoghat. Ezek közül az egyik az elöl fekvő lepény, amely azt jelenti, hogy a belső méhszájon tapad a méhlepény - ez a legtöbbször császáros kismamáknál fordul elő, a korábbi császármetszés potenciális szövődménye. Ha ilyen probléma nincs, és a másik kilenc kontraindikációból egy sem áll fenn, a császáros kismamáknál sincs fokozott kockázat.

Az úszás az egyes számú ajánlott sportág a terhesség alatt az amerikai nőgyógyászati társaság szerint. Olyan típusú fertőzést, amely a kisbabára veszélyes, nem lehet elkapni az uszodákban a klórozás miatt. Hüvelygombát lehet elkapni, ami kellemetlen ugyan, de a babára nem veszélyes. Léteznek egyébként uszodai tapaszok, amelyeket terhes úszók alkalmaznak, ezek megakadályozzák, hogy a hüvelybe víz folyjon. Enélkül is nyugodtan lehet úszni, de aki hajlamos a fertőzésre, és ez aggasztja, annak jó megoldás lehet.

A futás is folytatható, sokan attól tartanak, hogy a rázkódás koraszülést okoz, de attól is szoktak félni, hogy az ovulációt követően a beágyazódás nem történik majd meg rendesen. Aki korábban nem futott, az ne az első trimeszterben kezdje el, de aki korábban is rendszeresen járt futni, az nyugodtan folytassa. A kerékpározás is nagyon jó sporttípus, jók a bicikliző kismamák eredményei, főként a diabéteszt vizsgáló kutatásokban. Viszont az fontos, hogy itt nem terepbiciklizésről van szó - ha valaki biciklizik, akkor vagy szobakerékpáron, spinningórán élvezze a kerekezést, vagy kerékpározzon teljesen nyugodt és sík úton. Ha benne van a pakliban az esés, akkor inkább ne üljön kerékpárra.

Az egyenes hasizmok konkrét terhelése nem javasolt, mert ilyenkor túlnyúlt állapotban vannak, és túlnyúlt izmokat nem érdemes dolgoztatni, vagyis a szokásos felüléses hasizomgyakorlatok nem ajánlottak.

Nő fut a parkban

Kismama jóga ~ Hátfájás ellen

A beágyazódási fájdalom a menstruációs görcshöz hasonlatos és akkor jelentkezik, amikor a megtermékenyített petesejt megtapad a méhfalon. Sok nőnél jelentkezik, de messze nem mindenkinél. A beágyazódás nem csak fájdalommal, hanem vérzéssel is járhat. A beágyazódás jele általában a havi ciklust megelőző héten jelentkezik, és néhány napig tart, bizonyos esetekben azonban az is lehet, hogy csak néhány óráig. Bár ijesztő lehet, az alhasban jelentkező szúró fájdalom, ez már lehet a terhesség jele. Ez lehet gyenge, alig érezhető, vagy akár kellemetlenül intenzív is.

Ha arra gyanakszol, hogy terhes vagy, akkor a terhességi teszt elvégzése a legjobb módszer ennek igazolására. Az ovuláció után 2 héttel a HCG hormon már emelkedett annyira, hogy képes legyen a terhességi teszt kimutatni a várandósságot. Ha a teszt pozitív, akkor keresd fel az orvosodat.

Így óriási jelentőséget kapott a családtervezés, amely már nem csak a fogantatás időpontjának “kitűzését” jelenti, hanem a tudatos étkezést és a célzott testmozgást is annak érdekében, hogy a gólya minél hamarabb megérkezhessen! Ha egy nőnek családalapítási tervei vannak és korábban nem sportolt rendszeresen, akkor itt az idő, hogy elkezdje, mert a testmozgásnak számos jótékony hatása van a szervezetre és a női szervek megfelelő keringésének fenntartására.

Futó nő a napfelkeltében

A beágyazódás elősegítése kézikönyv - Életmódtanácsok, tippek, tévhitek és tények

tags: #beagyazodas #elott #art #az #futas