A császármetszés (latinul: Sectio caesarea) olyan sebészeti beavatkozás, amelynek során a várandós nő hasfalán és méhén ejtett bemetszésekkel segítik világra az újszülöttet. Bár napjainkban rutineljárásnak számít, és számos nő választja a fájdalommentes szülés alternatívájaként, a története évezredes múltra tekint vissza, tele drámával, fejlődéssel és fordulópontokkal. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a császármetszés történelmi fejlődését, különös tekintettel az első magyarországi sikeres beavatkozásra.
A császármetszés eredete és elnevezése
Az elnevezés eredete gyakran kapcsolódik Julius Caesar római államférfi nevéhez, azonban ez a feltételezés valószínűleg téves. Caesar életrajzírói meg sem említik, hogy ilyen módon született volna. Idősebb Plinius "Természetrajz" című művében ugyan utal egy bizonyos Julius Caesarra (aki nem a híres államférfi, hanem annak egy távoli őse), mint „ab utero caeso”, azaz anyaméhből kimetszettre, ami az isteni származás egyik bizonyítéka volna. A latin „caedere” szó jelentése „metszeni”, és az így világra hozott gyermekeket „caesones”-nek nevezték. Az „Oxford English Dictionary” sem tartja hitelesnek a „caedere” szóból való származtatást, és úgy határozza meg a császármetszéssel történő születést, mint a „magzat világrahozatalát a természetes út megkerülésével, a hasfal átmetszésével létrehozott nyíláson keresztül, amint az Julius Caesar esetében történt”.
A császárkori Róma uralkodóinak címe, a „caesar”, és a beavatkozás elnevezése közötti etimológiai kapcsolat számos nyelvben megtalálható, például a német, norvég, dán, holland, svéd, török és magyar nyelvekben (Kaiserschnitt, keisersnitt, kejsersnit, keizersnede, kejsarsnitt, sezeryan, császármetszés). Az orosz „kesarevo secheniye” és az arab „wilaada qaySaríyya” is szó szerint császármetszést jelent.
Ősi idők és korai feljegyzések
Az ókori rómaiaknál a Numa Pompilius által bevezetett törvények, a „Lex Caesarea” (később „Lex Regia”), kimondták, hogy ha egy várandós nő meghal, mielőtt gyermeke világra jönne, a magzatot ki kell metszeni. Ez a vallási követelmény abból eredt, hogy várandós anyákat nem temethettek el úgy, hogy a magzat bennük maradt, ami arra utal, hogy a rómaiaknak igen előrehaladott ismereteik voltak a témában. Azonban az ókori forrásokból nem maradt fenn olyan adat, amely arra utalna, hogy az anya túlélte volna ezt a beavatkozást.
A Shahnameh, egy i.e. 1000 körül Iránban írt ősi perzsa könyv, beszámol a legendás iráni nemzeti hős, Rostam születéséről. A történet szerint Simurgh megtanította Zalt, hogyan végezze a császármetszést, amivel megmentette mind az anya, Rudāba, mind a világrajött gyermek, Rostam életét. Az ősi kínai „Nagy Történész Feljegyzései” szerint Luzhong, a Sárga Császár hatodik generációs leszármazottjának hat fia volt, akik mindannyian a „test felnyitásával” jöttek világra. A Babiloni Talmud is említ egy császármetszéshez hasonló eljárást, a „yotzei dofen”-t.
Császármetszés - így tedd szebb élménnyé!
A császármetszés a középkortól a 19. századig
A császármetszés évszázadokon át szinte bizonyosan halálos kimenetelű beavatkozásnak számított, ezért csak haldokló vagy halott terhes asszonyokon lehetett elvégezni a magzat megmentése érdekében. Az anyaméhben ejtett seb varrásának hiánya, a sterilitás ismeretének hiánya és az érzéstelenítés hiánya miatt a túlélési esélyek rendkívül alacsonyak voltak.
Az első, források által tanúsított eset, amikor élő asszonyon végeztek császármetszést, 1610-ben történt, Jeremias Trautmann sebész által, Németországban. A sebet selyemmel varrta össze. A műtétet érzéstelenítés nélkül, esetleg némi alkoholos bódulatban végezték az anyákon. Vita folyt arról, hogy a méhen ejtett sebet el kell-e varrni, és ha igen, akkor selyemszállal vagy ezüstdróttal. Volt, aki egyidejű méheltávolítást javasolt, ha ugyanis életben maradt a terhes, többé nem volt kitéve a gyermekvárás kockázatának.
Sikeres túlélések és a modern technika előfutárai
Egy igen korai feljegyzés szerint 1500-ban Jakob Nufer, egy svájci disznóherélő segítette világra saját gyermekét császármetszéssel. Feleségének szülése elakadt, és mind az anya, mind a baba élete veszélybe került. A férfi egy bába segítségével hajtotta végre a hasi kimetszést, és a történet szerint az asszony utána még ötször adott életet természetes úton, ráadásul egy alkalommal ikreknek is. Bár ezt a történetet sokáig az első sikeres császármetszésnek tartották, cseh történészek szerint jóval korábban, 1337-ben Prágában végezték az első sikeres császármetszést, méghozzá egy királynén. Bourbon Beatrix cseh királyné, I. (Vak) János felesége hozta világra Vencel herceget. A krónikák szerint az újszülöttet kiemelték a királyné testéből, a vágás pedig begyógyult. Az orvostörténészek azt gyanítják, hogy a királyné a vágás során magához tért, és a fájdalom kiváltotta stressznek köszönheti, hogy nem vérzett el. Ezt a műtétet nagy valószínűséggel nem az anya megmentésére törekedve végezték, hanem a gyermek megmentése vagy megkeresztelése érdekében.
Gustav Adolf Michaelis és betege, Anna Margaretha Adametz asszony drámai története a 18. század második felében játszódik. Adametz asszony súlyos medence-deformitással küzdött angolkór következtében, ami lehetetlenné tette a természetes szülést. Négy császármetszésen esett át, és ami valóságos orvosi csodának számított, mindegyiket túlélte, annak ellenére, hogy érzéstelenítés nélkül végezték. Az első műtét ellenére a magzat halott volt, és semmit sem varrtak össze, csupán egy tapasszal rögzítették a külső sebet. A második és harmadik császármetszés során egészséges gyermekek születtek, de sajnos rövid időn belül meghaltak. A negyedik műtét azonban sikeres volt, és a kislány megérte a felnőttkort.
A császármetszés napjainkban
A császármetszés történetében gyökeres fordulatot két dolog hozott: egyrészt a steril körülmények megteremtése, másrészt az antibiotikumok felfedezése, melyekkel a testbe hatolás nyomán kialakuló fertőzések kezelhetővé váltak. Emellett az egyre tökéletesebb érzéstelenítési eljárások is hozzájárultak a műtét biztonságossá válásához. Napjainkban a modern császármetszés már nem jelent komoly veszélyt az anya életére, a műtéti technika, a varróanyagok és az altatási-érzéstelenítési módszerek fejlődése előtt azonban ez nem így volt.
A modern szülészetben a császármetszést általában akkor végzik, ha a természetes szülés kockázatot jelentene az anya vagy az újszülött életére vagy egészségére. Olyan okok lehetnek például a szűk vagy torzult kismedence, a túl nagy magzat, az anya bizonyos betegségei (pl. cukorbetegség), vagy a kóros terhesség bizonyos formái. Napjainkra egyre elterjedtebb a szülés előtt álló nők kérésére végzett császármetszés is, amikor a természetes szülésnek nem lenne akadálya, de a nő nem akarja vállalni a vajúdással járó fájdalmakat és kényelmetlenségeket.
Statisztikai adatok és trendek
A császármetszések gyakorisága rendkívül változó a világon. Kínában a legelterjedtebb, míg a skandináv országokban viszonylag ritka. A szülészeti-nőgyógyászati kapacitáson kívül számos szociokulturális hagyománynak és tényezőnek is meghatározó szerepe van.
| Év | Császármetszés aránya Magyarországon |
|---|---|
| 2003 | 24,8% |
| 2006 | 28,9% |
Az Egyesült Államokban a császármetszés aránya 1996-ban 21% volt, ami 2011-re 33%-ra nőtt. Az európai országok között is jelentős eltérések vannak: Olaszországban az arány 40%-os, míg az Északi Országokban csupán 14%-os. Az orvosi eljárások szabályait kidolgozók szerint az nem orvosi javallatú (elektív) császármetszés káros lehet a magzatra és az újszülöttre, anélkül, hogy az anyának ebből bármi előnye származnék, ezért igen szigorú szabályokat dolgoztak ki a terhesség 39. hetét megelőző elektív császármetszésekre.
Az első sikeres császármetszés Magyarországon
Magyarországon az első sikeres császármetszést Tauffer Vilmos végezte 1890-ben. Ez a beavatkozás azért volt különösen jelentős, mert az anya és a gyermeke is egészségesen mehetett haza a kórházból. Ez a siker áttörést jelentett a magyar orvostudományban, és megnyitotta az utat a császármetszés további fejlődése előtt.
Mára a császármetszés negyedórás rutin-beavatkozássá, és az egyik leggyakrabban végzett, biztonságos műtétté vált, melynek csak igen ritkán vannak szövődményei. A műtét történetének legújabb fejezete, a Misgav-Ladach módszer, sok szempontból még emlékeztet is a réges-régi operációkra, és abban is hű marad a hagyományokhoz, hogy számos ellenzője akad. Napjainkban kezdi felváltani az altatást a spinális vagy epidurális fájdalomcsillapítás, ami tovább növeli a beavatkozás biztonságosságát és kényelmét.
tags: #az #elso #csaszarmetszes #magyarorszagon