Atipikus kézmozdulatok csecsemőknél: okok és jelentőségük

Az autizmus spektrumzavar (ASD) egy neurológiai fejlődési rendellenesség, amely az érintettek szociális, kommunikációs és viselkedési készségeit eltérő módon befolyásolja. Az autizmus tünetei már csecsemőkorban megfigyelhetők, azonban mivel a fejlődés minden gyermeknél eltérő ütemben zajlik, az első gyanús jelek gyakran csak 12-24 hónapos kor között válnak nyilvánvalóvá. Fontos, hogy a gyermekorvos minél hamarabb ismerje fel az autizmusra utaló tüneteket, mert ez teszi lehetővé, hogy a gyermek időben ellátáshoz jusson.

Az autizmus alapvetően befolyásolja a gyermek szociális kapcsolatteremtő képességét, kommunikációját, játékát, képzeletét, gondolkodását és viselkedését. Széles spektrumot felölelő, átfogó rendellenesség, melyben a tünetek jellege, súlyossága, intenzitása jelentősen eltérő lehet.

Miért fontos a korai felismerés?

Bár a tünetek 3 éves kor előtt kialakulnak, a diagnózis többnyire csak évekkel az első szülői jelzéseket követően születik meg. A prospektív kutatások szerint az első életév során még nincsenek autizmusra specifikus viselkedési jegyek, de a második év során már megjelennek a jellegzetes minőségi eltérések, így a diagnózist az autizmusban jártas szakemberek már a gyermek 2 éves kora körül meg tudják állapítani. Egyértelműen igazolódott, hogy a korán megkezdett, evidencia alapú autizmusspecifikus intervenciók jelentősen javítják a prognózist.

Az állapot korai felismerése a szülők számára is nagyon fontos, hiszen a komoly viselkedési problémák kapcsán gyakran nem hatékony nevelési módszerekkel próbálnak segíteni, megélik szülői „alkalmatlanságukat”. A diagnózis lehetővé teszi, hogy a szülők megértsék a gyermekük elakadásait és autizmusspecifikus módszerekkel megtanulják segíteni őket.

A szociális-kommunikációs készségek fejlesztésének megkezdése már a felmerülő gyanú esetén is indokolt, nem szükséges kivárni a néha hosszan elhúzódó diagnosztikai vizsgálatokat. A korai fejlesztés részeként alkalmazott terápiák és fejlesztési programok az autizmus spektrumzavarra specializálódott szakemberek vezetésével zajlanak. Minél korábban kezdődik el a célzott fejlesztés, annál nagyobb az esély arra, hogy a gyermek könnyebben boldoguljon a mindennapi életben és a társas kapcsolatokban.

Az autizmus spektrumzavar korai jelei csecsemő- és kisgyermekkorban

Az autizmus első jelei már csecsemőkorban megfigyelhetők, bár sok esetben a szülők észrevételei és a környezet visszajelzései alapján merül fel a gyanú.

Csecsemőkor (0-12 hónap)

• Szemkontaktus és mimikai reakciók hiánya: Egy egészséges csecsemő már néhány hónapos korában figyel a szülői arcokra, visszamosolyog, és aktívan reagál a mimikai ingerekre. Az autizmussal élő gyermek érzelmeit kevéssé és időnként szokatlan módon fejezi ki, mások érzelmeire is kevésbé reagál (pl. nem osztja meg örömét, örömében kezével repked; nem veszi észre, ha a másik személynek baja van, bajban nem kér segítséget).
• A saját nevére adott reakció és a hangokra való figyelem hiánya: A legtöbb csecsemő már 6 hónapos kora körül figyel a saját nevére, 9 hónaposan pedig aktívan fordul a megszólítás irányába.
• Gagyogás és kommunikációs próbálkozások elmaradása: A csecsemők természetüknél fogva próbálnak kapcsolatot teremteni a környezetükkel, kezdetben hangokkal, majd a gagyogás különböző formáival.
• Érdektelenség a társas helyzetek iránt: A súlyos esetben az autizmussal élő gyermeket jobban érdeklik a tárgyak, mint a személyek. A gyerek zárkózottnak, visszahúzódónak, közönyösnek tűnik. Az egyik legmarkánsabb korai tünet a közös figyelem és az érdeklődés megosztásának hiánya. Például ha a szülő próbálja rámutatással felhívni a gyermek figyelmét valamire, akkor a gyermek nem követi a mutatás irányát; a gyermek spontán nem mutatja meg szüleinek a neki tetsző dolgokat. A kisded nem vesz örömmel részt a szociális játékokban (pl. kukucs játék, süti-süti), nem utánozza a hétköznapi cselekvéseket.
• Merev, ismétlődő mozgások vagy szokatlan testtartások: Ide tartozhat a kézujjak ismétlődő mozgatása, a test előre-hátra ringatása vagy a karok merev tartása.

Kisgyermekkor (1-2 év)

Ebben az időszakban a legtöbb kisgyermek egyre aktívabbá válik a környezetével való kapcsolatteremtésben, utánozza a felnőtteket, gesztikulál, és kezdi használni az első szavait.

• Mutogatás, gesztikuláció és társas interakció hiánya: Egy neurotipikus fejlődésű gyermek már 12 hónapos korától mutogatni kezd tárgyakra, hogy felhívja rájuk a figyelmet, vagy segítséget kérjen. Később közös tevékenységbe, játékba nehéz bevonni, inkább a magányos foglalatosságokat részesíti előnyben.
• A felnőttek vagy kortársak utánzásának hiánya: Ebben az életkorban a gyermekek természetesen kezdik el utánozni a környezetükben látott viselkedéseket - például játszanak főzőcskézést, telefonálást vagy házimunkát utánoznak.
• Késlekedő beszédfejlődés vagy teljes beszédhiány: Míg a legtöbb kisgyermek 18 hónapos koráig kimond néhány szót, majd folyamatosan bővíti a szókincsét, az autizmus spektrumzavarban érintett gyermekeknél ez a fejlődés késlekedhet. A gyerekek beszédfejlődése többségében megkésve alakul (kivéve az Asperger-szindrómát), legtöbbször ez az a tünet, ami miatt segítségért fordulnak a szülők. Előfordul, hogy a gyermek egyéves kora körül mond néhány szót, majd ezeket elhagyja, és ezt követően a szókincse nagyon lassan gyarapszik. Az autizmussal élő gyermek nonverbális eszközökkel sem próbálja pótolni a beszéd hiányát, nem tudja megfelelően kifejezni a saját szándékait (pl. nem használ jól értelmezhető gesztusokat, nem tud rámutatni a kívánt tárgyra, hanem a szülő kezét húzza, ha el akar érni valamit; fejükkel nem jelzik a tiltakozást vagy igenlést), és nem is értik a környezetük hasonló jelzéseit.
• Ragaszkodás a rutinhoz és az ismétlődő viselkedésformák: Az autizmussal élő gyermekek gyakran szorongással reagálnak a változásokra, és mereven ragaszkodnak egy megszokott napi rutin betartásához. Emellett megfigyelhető náluk bizonyos ismétlődő viselkedés, például tárgyak sorba rendezése, folyamatos pörgetése, egy adott mozdulat ismételgetése (pl. kézlengetés, ujjak mozgatása). A repetitív magatartás és beszűkült érdeklődés gyakori az autizmussal élő gyerekek körében. A beszűkült érdeklődés megakadályozhatja a gyermek normális tevékenységét és szociális interakcióját is. A tárgyak funkcionális használata helyett tárgyak részletei kötik le, például madzagok, autó kerekének pörgetése, ajtónyitogatás stb. Az életkorban elvárt „mintha” vagy „szerep” játék helyett sorba rendezi a tárgyakat, saját logika szerint szortírozza, rendezgeti újra meg újra.

A CHAT szűrőteszt

A CHAT szűrőtesztet 18 és 24 hónapos kor között javasolt elvégezni. Kiértékelése egyszerű, öt kulcseleme van: A5 (szimbolikus játék), A7 (figyelemfelhívó mutatás), Bii (közös figyelem), Biii (mintha játék) és Biv (tárgyra mutatás). Amennyiben a gyermek mind az öt elemben alulteljesít, az nagy kockázatot jelez autizmusra. Azok, akik csak az A7 és Biv elemekben teljesítenek alul, közepes rizikót mutatnak. Amennyiben az egy hónap múlva végzett kontrollvizsgálaton sem teljesít a gyermek megfelelően, akkor további, autizmusspecifikus diagnosztikai vizsgálata szükséges. A szűrőteszt autizmusra nézve kifejezetten specifikus (0,98), de az enyhe eseteket nem képes kiszűrni.

Egyéb fejlődési zavarok és atipikus kézmozdulatok

Fontos tudni, hogy pusztán 1-1 viselkedési jelenség jelenléte nem utal önmagában autizmusra. A legtöbb esetben pusztán átmeneti jelenségről van szó, amit kinő a gyerek, de előfordulhatnak átfedések is más fejlődésbeli zavarokkal is. Az autizmus esetén a kommunikációs-szociális kapcsolatokban mutatkozó zavarok és a repetitív viselkedések együttese esetén állítható fel a diagnózis.

Agyi bénulás (CP)

Az agyi bénulás (CP) olyan neurológiai rendellenességek csoportjára utal, amelyek csecsemő- vagy kisgyermekkorban jelentkeznek, és tartósan befolyásolják a test mozgását, az izomtónust, a testtartást és a koordinációt. Az agyi bénulást (CP) a fejlődő agyban lévő rendellenességek vagy károsodás okozza, amelyek megzavarják az agy azon képességét, hogy szabályozza a mozgást, fenntartsa a testtartást és az egyensúlyt. A cerebrális bénulást többnyire az agy fejlődésének megzavarása okozza a születés során. Ennek a zavarnak vagy rendellenességnek az oka azonban nem ismert.

A cerebrális parézis megjelenése szempontjából igen nagy kockázatot jelent a koraszülés: a koraszülöttekben az agyállomány fejletlen érellátása miatti bevérzések jelentik a legfőbb veszélyforrást, illetve nem elhanyagolható a genetikai eredet szerepe sem. Az infantilis cerebrális parézis mindkét nem tagjait azonos gyakorisággal érinti. Az idegrendszer károsodása következtében létrejövő neurológiai és egyéb tünetek kb. 4-5 éves korra fejlődnek ki teljesen. A betegség a 3-10 éves korosztály tagjai körében kb. 1000-ből 3-4 gyermeket érint.

Tünetek és diagnózis

Az ICP a károsodott agyállomány elhelyezkedésétől, a sérülés kiterjedésétől függően elég változatos tünetekben nyilvánulhat meg, melyek az enyhétől az igen súlyosig változhatnak. A lézió érintheti a motoros struktúrákat: ilyenkor bénulások, mozgászavarok (nagymozgás és/vagy finommozgás), egyensúlyzavarok, tartási rendellenességek léphetnek fel. Kialakulhat beszédzavar, a mentális fejlődés különböző fokú zavara, a látás és a hallás zavara.

Csecsemőknél figyelmeztető jelek lehetnek a különféle tartási rendellenességek, az újszülöttkori reflexek (pl. Moro reflex) fennmaradása, az izomzat „lazasága” vagy éppen ellenkezőleg, annak fokozott tónusa. Az ICP-s csecsemők gyakran nehezebben táplálhatók kortársaiknál; sokan képtelenek rendesen anyatejet szopizni, és a cumisüveges táplálás is nehezített lehet. Sok esetben rossz alvók, viszonylag gyakran megébrednek, igazi sírós babák. Mozgásfejlődésük jellemzően megkésett.

Koraszülés, illetve nyilvánvaló kockázati tényezők jelenléte esetén már az újszülöttosztályon megkezdődik a részletes kivizsgálás, ám enyhébb esetekben a figyelemfelkeltő jelek csak későbbi életkorban válhatnak nyilvánvalóvá. Az ICP kivizsgálása több szakorvos csapatmunkáját igényli.

Kezelés

Az ICP-ben szenvedő gyermek kezelése, ellátása élethosszig tartó feladat, melyben komplett szakorvosi gárda vesz részt. A kiváltó ok lehetőségekhez képesti ellátásán túl, a cél a rehabilitáció: a kialakult károsodások minimalizálása, a lehető legteljesebb, minőségi élet biztosítása.

A mozgásterápiák (fizikoterápia, gyógytorna, elektrostimulációk, és számos egyéb, új módszer - pl. HABIT, VR) célja az izomzat „karbantartása: az ép mozgások, izomzat megőrzése mellett, a kiesett vagy csökkent funkciók valamiféle pótlása, az izomerő és állóképesség növelése. Egy speciális módszer a Pető-módszer: a CP-ben szenvedő gyermekek napi rendszerességgel csoportosan vesznek részt a foglalkozásokon, melynek legfőbb céljai közt a hétköznapokba való beilleszkedés, az akaraterő és önbizalom fejlesztése szerepelnek.

A beszédzavaros CP-s gyermekek logopédus, gyógytornász segítségével beszédterápiás foglalkozásokon vesznek részt. Sok esetben szükség lehet gyógyszeres kezelésre is. Ennek egyik legfőbb indikációja lehet a túlságosan elmerevedett végtagok izomzatának oldása. Műtéti beavatkozásokat igényelhetnek a súlyos mértékű deformitásokat, a test nagymértékű deformitását fenntartó ortopédiai jellegű elváltozások. Szintén ortopédiai és rehabilitációs szakorvosi felügyelettel készülhetnek az elmerevedett, bénult izomzat kiesését pótlandó „támasztóeszközök” (sinek, fűzők, ortézisek).

Kényszeres viselkedészavarok (OCD)

A kényszeres zavarok tünetei sok esetben már kora gyermekkorban észrevehetők. Az egészséges fejlődés során is megjelenhetnek bizonyos ismétlődő cselekvések, rituális viselkedés, melyeknek célja a biztonságérzet és az alkalmazkodás elősegítése (pl.: lefekvési rítusok, túlzott ragaszkodás bizonyos tárgyakhoz), de ez nem kényszeres viselkedészavar. Betegségről akkor beszélhetünk, ha a kényszeres viselkedés olyan mértéket ölt, hogy akadályozzák a mindennapi életvitelt és szenvedést okoznak a gyermek és a család számára.

Figyelemfelhívó jelek

Néhány esetben már egészen korán (akár 6-8 hónapos korban) előfordulhatnak olyan jelek, melyek mintegy előfutárai a későbbi kényszeres viselkedészavarnak. Ilyenek lehetnek például, hogy nagyon nehezen vált át a csecsemő a darabos ételre vagy komoly gondot okoz az új ízek kipróbálása és a fürdetés, amikor a kiskádból a nagykádba szeretné a szülő átszoktatni a gyermeket. Később az óvodában elhúzódik a beilleszkedés, nem barátkozik. Már 3-4 éves korban merev szabályokkal átszínezett, rugalmatlan, kényszeres viselkedések jelenhetnek meg.

• Ismétlési rituálék: Egy cselekvéssort (pl.: rajzolás) vagy mondatot mindig újra kezd, ha megzavarja valami.
• Rendrakással, rendezgetéssel kapcsolatos kényszercselekvések: Jellemző a szimmetriára való törekvés. Gyakori a ceruzák, könyvek sorba rendezése vagy a babák, autók rendezgetése, amiket csak meghatározott sorrendben lehet a szekrényre tenni.
• Étkezés: Ragaszkodik egy bizonyos színű vagy állagú ételhez, nem érhetnek egymás mellé az ételek és nem szívesen fogja meg a kezével az ételt.
• Játék: Feltűnő lehet, hogy a gyermek leginkább egyedül és furcsán játszik. Fantáziadús játék helyett sorba rak, gyűjtöget vagy egy adott játékkal mindig azonos módon játszik és a játékában gyakori az ismétlődés (pl.: az autó kerekének monoton pörgetése).
• Öltözködés: Nagyon nehezen megy az évszakok szerinti ruhaváltás, előfordulhat, hogy mindig csak ugyanazt a ruhát akarja viselni.
• Tisztálkodás: Túlérzékenység figyelhető meg. Nagyon zavarja, ha vizes, homokos, piszkos a keze vagy a ruhája. Gyakori a kézmosás és az átöltözés. Kerüli a maszatos játékokat (pl.: gyurmázás, festés, agyagozás).
• Mentális rituálék: A gyermek belső késztetéstől vezényelve, akarattal viszi véghez. Ezek közé tartozik a számolás (pl.: ablakok, fák), a mondókák vagy bizonyos szavak vég nélküli ismétlése.

Okok és kezelés

Kialakulásában szerepet játszanak genetikai, idegrendszeri és pszichés tényezők. A kényszerbetegségre való hajlam öröklődik, családi halmozódást mutat, de a betegség teljesen egészséges családokban is megjelenhet.

Ha a szülő vagy az óvónő furcsának, különcnek tarja a gyermeket és felmerül a kényszeres viselkedészavar gyanúja, akkor a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai nyújtanak segítséget és szükséges esetben kezdeményezik a szakorvosi vizsgálatot. A gyermekkori kényszerbetegség felismerése gyermekpszichiáter feladata. Az OCD-t fontos elkülöníteni más rituális-sztereotip viselkedés mintázatot mutató problémáktól (pl.: tic, autizmus, hiperaktivitás). A sikeres kezelés előfeltétele a korai diagnózis és az időben megkezdett terápia.

A betegség kezelése jelentős szenvedéstől kímélheti meg a gyermeket és a családot is. Elsősorban viselkedésterápiát alkalmaznak, melyben a játékosságnak, a bátorító, de határozott hozzáállásnak van szerepe. A javulás általában lassú és fokozatos. Kezelés nélkül a lefolyás krónikus és a tünetek súlyossága ingadozhat. A viselkedésterápiát néhány esetben családterápiával is kiegészítik, mert az OCD-ben szenvedő gyermekek sokszor bevonják a családot is a tüneteikbe.

A kényszeres viselkedés korlátozhatja a család életét és a legegyszerűbb dolgokat is ellehetetleníti (pl.: bevásárlás, óvodába indulás). A szülő értetlenül állhat a gyermek megrögzött szokásaival szemben és előfordulhat, hogy szemrehányás, kétségbeesés veszi körül a gyermeket. Pedig a tolerancia nagyon fontos ebben a helyzetben, mert ha a szülő stresszes, akkor a gyermek is az, és a kényszeres viselkedészavar tüneteit az új helyzetek és a stressz felerősíthetik.

tags: #aripikus #kezmozdulat #csecsemo