Az anyatej fejése: Mikor, miért és hogyan?

A tej termelődésének legalapvetőbb feltétele a szoptatás, mégpedig a gyermek igényei szerinti szoptatás. Azonban adódhatnak olyan helyzetek, amikor az anyatej fejése elengedhetetlenné válik. Fontos, hogy minden édesanya tisztában legyen az anyatej fejésének módjaival, előnyeivel és az esetleges buktatóival.

Az előtej és a fejés várandósság alatt

A várandósság utolsó hónapjaiban, heteiben a mellek már előtejet, vagyis kolosztrumot termelnek. Van, aki szembesül ezzel, és éjszakánként azt tapasztalja, hogy valami ragacsos folyik a melleiből, van, aki pedig egyáltalán nem találkozik az előtejjel. Mindkettő teljesen normális jelenség.

Vannak, akik azt mondják, hogy már a várandósság vége felé elkezdenek fejni, azért, hogy legyen tejük. Amerikában ez a szokás különösen divatos, szülésznők, sőt bábák is arra bíztatják az anyákat, hogy még a szülés előtt fagyasszanak le fecskendőkben előtejet.

Az első indok, amiért ez nem javasolt, az, hogy a kolosztrum az újszülött kisbaba tápláléka az első napokban. Valóban rendkívül fontos, valóban rendkívül értékes, viszont ez a csodaanyag kifejezetten az első napokra készül! Az előtejnek ugyanis erős hashajtó hatása van: ezzel segíti azt, hogy az első fekete, ragacsos, kenőcsszerű kaki minél gyorsabban távozzon a baba beleiből, megelőzve a sárgaság kialakulását. Viszont egy idősebb babának - legyen az egy hónapos vagy akár egy hetes - egyáltalán nem akarunk hashajtót adni!

A második érv, ami miatt már a terhesség vége felé fejésbe kezdenek az édesanyák, az az, hogy hát milyen jó, ha már van eltéve egy kis kolosztrum, mert hogy akkor kéznél lesz, ha valami „baj lesz”. Ennek az érvnek az egyik cáfolata eléggé filozófiai: miért kellene a „baj”ra készülni? Egyáltalán miért lenne „baj”? Miért nem bízunk a testünkben, a kisbabánkban és a természetben? Hiszen amikor síelni mész, akkor sem szoktál mankót magaddal vinni, ugye?

A másik cáfolat már sokkal inkább logikai: ha már a várandósság alatt van előtejed, akkor teljesen egyértelmű, hogy lesz majd akkor is, amikor megszületik a kisbaba! És ha valóban valamilyen probléma lenne, ami miatt esetleg nem tudna közvetlenül a melledből táplálkozni (koraszülött vagy beteg baba), akkor majd a szülés után is ki fogod tudni fejni azt a kis mennyiséget, ami a cseresznye méretű gyomrocskájába kell majd!

A harmadik okfejtés, amit a szülés előtti fejéssel kapcsolatban hallottam, hogy ezzel igyekeznek előrébb hozni a tejbelövellés időpontját, az érett tej termelésének kezdetét. Hááát...nézzük meg egy kicsit ennek a folyamatnak a hormonális hátterét! Amíg várandós vagy, a méhlepény egy olyan hormont termel, ami megakadályozza a tejtermelésért felelős hormon, a prolaktin hatásának kiteljesedését. A tejbelövellés a szülés után 2-3 nappal történik meg, amikor ez a gátló hormon kiürül a testedből. Tehát amíg állapotos vagy, fejhetsz akármennyit, a tejtermelés nem fog beindulni!

Amikor pedig majd megszületik a baba és a méhlepény és néhány nap alatt kiürül ez a gátló hormon, akkor így is-úgy is megkezdődik majd a tej termelése a melleidben. Ha ezt a természetes folyamatot szeretnéd minél előrébb hozni, arra a legjobb megoldás az, ha majd minél gyakrabban a melledre teszed és megszoptatod az újszülött kisbabádat!

Várandós nő, amint a hasát simogatja

Anyatej fejése szülés után

Nézzük meg, hogy mi a helyzet a szülés utáni fejéssel, ugyanis rengeteg nő fej anyatejet, még akkor is, ha otthon van a kisbabával és a baba gyönyörűen szopizik, csak azért, merthogy fejni, azt KELL!

A melleid nem csak a nőiség emblematikus kifejezői, érzéki és érzékeny szervek, de csodálatos képességgel is rendelkeznek: a legtökéletesebb táplálékot gyártják a kisbabádnak! Amikor tejet termelnek, a tej a tejhólyagocskákban gyülemlik fel, és ahogy egyre több tej lesz a hólyagocskákban, az egyre nagyobb nyomást fejt ki a hólyagocskák falára. Ez a nyomás szabályozza a termelt tej mennyiségét! Ha túl nagy a nyomás (mert túlságosan telítettek a melleid), a termelés csökken, míg ha alacsony a nyomás (mert a baba kiszopizta a tejet, vagy mert kifejed a tejet), akkor pedig beindul a tejtermelés!

A természet rendkívül bölcs és előrelátó: az érett tej termelésének a kezdetekor a legtöbb nő túltermelést tapasztal: a mellek feszülnek a tejtől, mint egy túlfújt gumilabda - de ez teljesen normális jelenség! Sok nő ilyenkor kezd el fejni, mondván, hogy a baba ennyit nem tud elfogyasztani! Ha azt tapasztalod, hogy az újszülött babádat nehéz rátenni a feszülő melledre, akkor inkább a szoptatás előtt próbálj (lehetőleg kézzel, nagyon óvatosan) nagyon kis mennyiséget kifejni.

Az is segíthet, ha a szoptatás előtt majdnem forró borogatással (eldobható pelus egy pohár vízzel a mikróban felmelegítve - zseniális megoldás!) néhány perc alatt felpuhítod egy kicsit ezt a keménységet. A meleg hatására már nagyon sokszor magától elkezd folyni a tej és így hagyhatod, hogy annyi elfolyjon, amennyi ahhoz szükséges, hogy a babád ügyesen be tudja kapni a mellbimbódat.

Mi a helyzet később? Sok nő ilyenkor is még azért fej, merthogy „túl sok teje van”. Viszont a szabályozórendszer működése miatt a fejéssel nemhogy csökken a tej mennyisége, de egészen extrém mennyiségekig fel is lehet tornázni azt! Milyen csodálatos a természet, mert ez a mechanizmus teszi lehetővé azt, hogy például ikreket is lehet kizárólagosan szoptatni!

A mennyiség felturbózására jó példa az egyik kedves barátnőm, aki mellbimbó probléma miatt nem szoptatta a kisbabáját közvetlenül, de lefejt anyatejjel táplálta. A szülés után néhány héttel már csordultig tele volt a fagyasztójuk anyatejjel, amire természetesen senkinek nem volt már szüksége, így ő a végén szappant főzött belőle...

A szoptatás utáni fejésre ráállni azért sem szerencsés, mert az anyatej minősége nagyon más a szoptatás elején és a végén: a tej a szoptatás elején jóval hígabb és vizesebb, ez a baba szomjúságának az oltására szolgál.

Fejés vésztartalék és tejmennyiség ellenőrzése céljából

Sokan azért kezdenek fejni, hogy „legyen egy kis vésztartalék”, ha majd lesz egy-egy alkalom, amikor az édesanya nincs együtt a babával. Ha szoptatsz és valakire szeretnéd hagyni a kisbabádat, akkor valóban szükség lesz anyatejre, de nem egy literre, hanem csak egy adagnyira! Ráadásul ha nem leszel a babáddal, amikor a szoptatás ideje lenne, akkor valóban kell majd fejned, mert ha csak úgy kihagyod a szoptatást, az valóban okozhat problémát és még a termelt tej mennyiséget is csökkenti! Tehát ha az ilyen alkalmakkor emiatt úgyis fejésre kényszerülsz, akkor egyúttal előállítod a következő ilyen alkalomra szükséges vésztartalékot is, amit megintcsak eltehetsz majd a fagyasztódba.

A fejésre egy másik érvet szintén egy újdonsült édesapától hallottam: a babával minden rendben volt, szépen szopizott is, de az első hetekben eléggé nyekergős volt és sokat sírdogált. Az édesapa problémamegoldó javaslata az volt, hogy egy szoptatás helyett inkább fejjék ki ajet, így megtudják, hogy egyáltalán van-e elég tej a babának. Hát ez valóban elég logikusnak hangzik. Viszont a fejéssel azt soha nem fogod megtudni, hogy mennyi tejet termelnek a melleid, vagy hogy mennyit eszik a kisbabád - a fejéssel csak azt tudod meg, hogy mennyit tudsz kifejni!

Anyatej tárolása különböző edényekben és zacskókban

Hogyan fejjük le az anyatejet (Tetun) - Szoptatási sorozat

Mikor van valójában szükség fejésre?

Egy, az újszülöttjét igény szerint szoptató édesanyának általában nincs szüksége fejésre. Azonban a szoptatás, mivel egy tanult folyamat, és legtöbbször nem nagyon van honnan megtanulni az első gyermek születése előtt, így nem mindig indul ilyen zökkenőmentesen, és olykor szükség lehet az anyatej lefejésére. Mikor kell mégiscsak a mellszívóhoz folyamadni?

  1. Természetesen akkor, ha a kisbabád valami ok miatt - pl. betegség, koraszülöttség - nem tud közvetlenül a melledből táplálkozni. Ebben az esetben tényleg az a legjobb, ha a szülés után minél hamarabb megkezded a fejést és fejsz folyamatosan, hogy a termelést fenn tudd tartani!
  2. Természetesen akkor is nagyon jól jön a mellszívó, ha valamilyen okból fizikailag nem vagytok együtt a babáddal és emiatt nem tudod szoptatni. Egyre több anya megy vissza dolgozni a baba születése után akár néhány hónappal - és sajnos sokan emiatt döntenek az elválasztás mellett! Holott tipikusan ez az a helyzet, amikor napközbeni fejéssel akár évekig fenn lehet még tartani a szoptatást munka mellett is!
  3. Ha az édesanya donoranyatej-adás, esetleg későbbi anyatejtárolás céljából szeretne fejni, vagy később, a munkahelyére történő visszatérés során is szeretné anyatejjel táplálni csecsemőjét, de ez a csecsemő jelenlétével, szoptatással nem megoldható a távolság miatt, akkor óriási jelentősége van annak, hogy kézzelfogható segítséget kapjon az egészségügyi személyzettől ahhoz, hogy megfelelően hatékonyan legyen képes kiüríteni mellét.
  4. A szoptatás kezdetén nagyon fontos, hogy amennyiben nincs lehetőség minél gyakrabban cicire tenni az újszülöttet, a tejáramlás megindulása és a későbbi bő tejmennyiség megalapozása elősegíthető, ha az édesanya már korán fejni kezd.
  5. A COVID-19 fertőzött vagy fertőzésre gyanús édesanyát és újszülöttjét nem szabad elkülöníteni egymástól. Abban az esetben, ha az anya és újszülöttje valamilyen speciális okból el van különítve egymástól, az anyát segíteni kell a fejésben és abban, hogy a lefejt tejet az újszülött megkapja.

Ha bármilyen okból úgy alakul, hogy nem kivitelezhető a szoptatás, vagy nem szeretnél szoptatni, akkor nem csak a tápszer az egyetlen út. Ha van anyatejed, és Te is szeretnéd, akkor hónapokig megoldható kizárólag fejve anyatejjel táplálni a babád. Az oldal a kizárólagos anyatej fejésben nyújt segítséget.

A fejés előkészítése és technikája

Kezdjük mindig kézmosással. Ez szappannal és meleg vízzel történjen. Készítsük oda az előzetesen megtisztított és megszárított, anyatej gyűjtésére alkalmas edényt és folyadékot arra az esetre, ha megszomjaznánk, ami a szoptatás és a fejés során egy természetes reakció. Helyezkedjünk kényelembe, amennyire csak lehet. Ennek elősegítésére fontos, hogy a fejés egy megfelelő, nyugodt időpontban és helyen történjen, ahol nem zavarhatja meg semmi az édesanyát.

Segíthet a relaxáció, a gerinc-, és nyakmasszázs, fejés előtt a bimbó kihagyásával helyi meleg alkalmazása a melleken, vagy egy meleg fürdő. Ha az édesanya nem lehet a kisbabával, készítse oda a gyermek fényképét, nézegesse a készült videókat; ez az az idő, amikor ábrándozhat a csecsemőről, koncentráljon a kisbabára, esetleg vegyen magához egy babaruhácskát, ami emlékezteti a kedvenc babaillatra. A tejleadó reflex kondicionálható, feltételes reflexként működhet. Agyunkban tanulva összekapcsolódik a csecsemővel, így a csecsemőnkre gondolás, egy kép vagy a hangja is könnyedén, hamar kiválthatja. Aki már szoptatott vagy fejt korábban, jól tudja, hogy akár egy síró ismeretlen gyermek hallatán is előfordulhat tejcsorgás a mellből. Ez a természetnek egy gyönyörű gondozási mintázata.

Alkalmazzunk mellmasszázst: a mell külső, felső szélén kezdve mutató- és középső ujjal enyhe, pontszerű körkörös nyomást kifejtve, majd így haladjunk körbe a bimbóudvar körül, a bimbóudvar felé. Erős nyomás sérülést okozhat, s amennyiben fájdalom jelentkezik, azonnal hagyjuk abba! A masszázs segíthet fellazítani a mell mirigyállományát, segít kiváltani a tejleadó reflexet, megemeli a tej zsírtartalmát. A masszázs után az enyhe, csikizésszerű simogatások a mell külső felétől a bimbó felé segíthetnek kiváltani a tejleadó reflexet. Fontos, hogy maga az előkészület ne legyen annyira hosszú, hogy megakadályozza az édesanyát a gyakori fejésben. Minden édesanya maga kitapasztalja, hogy számára mi az, ami leginkább segít.

Kézi fejés (Marmet-módszer)

A kézzel történő fejés és a tejkilövellő reflex működését elősegítő Marmet-módszer anyák százainál vált be úgy, ahogy eddig még semmi más. Még azok a szoptató anyák is, akik eddig sikerrel alkalmazták a kézi fejést, azt fogják tapasztalni, hogy ezzel az eljárással emelkedik a tejük mennyisége.

A kézi fejésnek sok előnye van a mell mechanikus eljárásokkal (pl. mellszívóval) történő fejéséhez képest:

  • A bőr bőrrel való érintkezése stimulálóbb, mint egy műanyag burokkal való érintkezés.
  • Hordozható.
  • Az anyatej tejmirigyekben (alveolus) termelődik. A tejcsatornákba folyamatosan áramlik a tej és a tejöblökben gyűlik össze.

Technika:

  1. Helyezze a hüvelykujját és a két ujját először kb. 2,5-3,5 cm-re a mellbimbótól.
  2. Járja körbe a hüvelykujj és az ujjak helyzetének változtatásával, hogy az összes tejöblöt kiüríthesse.
  3. Használja mindkét kezét a fejéshez!
  4. Ne préselje a mellet!
  5. Ne húzza kifelé a mellbimbót és a mellet!
  6. Ne csúsztassa kezeit a mellen!
  7. Kezdje a mell felső részén!
  8. Nyomjon határozottan a mellkas felé!
  9. Segítse a tejkilövellő reflexet (masszázs, simogatás, rázás) mindkét mellen!
  10. Ismételje meg a fejést és a tejkilövellő reflex működését serkentő folyamatot még egyszer vagy kétszer mindegyik emlőn!

Figyelem! Ha a tejelválasztás beállt, ezeket az időket csak útmutatásként használja!

Mellszívó használata

Ha a mellszívót választod, keress egy csendes helyet, helyezkedj el kényelmesen. Helyezd fel a tölcsért, és tartsd a szívókészletet a melledhez fejés közben. Kapcsold be a mellszívót, és állítsd be a szívóerőt (vákuumot) és a szívás ritmusát (ciklust) olyan fokozatra, amit még kényelmesnek érzel. Felváltva fejj a jobb és a bal melledből. Fontos, hogy fejés közben ne dőlj hátra, hanem enyhén előre, hogy a frissen kiszívott tej könnyebben a palackba folyjon. A magas vákuum nem feltétlenül eredményez több tejet, és a mellbimbó kidörzsölődését okozhatja.

Gyakoriság és technika mellszívóval:

  • Fejj minimum 8-12 alkalommal naponta, 2-3 óránként.
  • A dupla fejés a két mell egyszerre történő fejését jelenti. A dupla fejéssel felére csökkented a fejés idejét és időt spórolsz, továbbá a tejtermelést is serkentheted.
  • Ha te és a babád el vagytok különítve, vagy a szoptatás sikertelen, érdemes elkezdeni a fejést, amint képesnek érzed magad rá, de lehetőleg a szülést követő 6 órán belül.
  • Ne kedvetlenedj el, ha csak pár csepp tejet tudsz kifejni a szülés utáni első pár napban.
  • Ha lehetséges, fejj 8 alkalommal 24 óra alatt. Ezzel a módszerrel növelheted a tej mennyiségét és a zsírtartalmát is.
  • Használj két szívókészletet, és masszírozd a melledet egy időben.
Mellszívóval történő fejés illusztrációja

Anyatej tárolása és felhasználása

A szoptatási időszak alatt adódhatnak nehézségek, ezért az édesanyáknak a tej lefejésére és tárolására is fel kell készülniük. Fontos, hogy mindenki ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit.

A szakmai szervezetek ajánlása szerint az újszülöttek és még inkább a koraszülött csecsemők számára az optimális táplálék az anyatej, ami a koraszülött ellátás standard kezelésének részét képezi. A szoptatási időszakban akadhat néhány olyan speciális helyzet, amikor egy csecsemőnek pótlásra van szüksége. Az a legjobb, ha ilyenkor saját édesanyja lefejt tejét kaphatja. A második legjobb megoldás egy másik anya teje, és csak a harmadik helyen áll a tápszer. Az anyatejadást szabályozó rendelet elsősorban az egészségügyileg nehéz helyzetben lévő gyermekek (koraszülöttek, kis súlyú újszülöttek, felszívódási zavarban szenvedő csecsemők) számára teszi lehetővé az ingyenes anyatejhez jutást, ha édesanyjuk nem tudja őket a saját tejével táplálni.

Az anyatej színe változhat. A kolosztrum általában sárgás, míg az érett tej többnyire kékes-fehér. Az árnyalatok azonban széles skálán mozoghatnak. Az anyák általában nem is tudják, milyen színű a tejük, hacsak nem fejik le. Az esetek többségében nincs ok aggodalomra a tej színe miatt. Ha azonban az anya aggódik emiatt, érdemes szakemberhez fordulni. Az esetek túlnyomó részében a szín az anya étrendjének következménye.

Tanácsok és segítség

Minden esetben egyeztess a védőnővel és a gyermekorvossal a kisbabád egészségével kapcsolatban. Ha kérdésed van vagy segítségre van szükséged, lehetőséged van online konzultációra. A kizárólagos anyatej fejésben szakértő segítséget tud nyújtani.

tags: #anyatej #fejes #inda #inda