A Nők Élete, Karrierje és Az Anyaság Kihívásai a 21. Században

A Centsational Girl blogon találtam az ötletet, ahol a blogger hölgy, Kate interjút készített a gyerekeivel, és megosztotta a válaszokat is. Nagyon érdekes olvasni, hogy a kicsik mit tartanak fontosnak magukról, és miket vesznek észre az anyukájukról. Nem csak anyák napjára, hanem születésnapra vagy Karácsonyra is aranyos lehet ez az interjús megoldás - örök emlék lesz, az biztos. Ezeket a beszélgetős befőttbe is beletehetitek!

Mi a legjobb abban, hogy X éves vagy? Mi a legrosszabb abban, hogy X éves vagy?

gyerekek interjú

Madonna: Hit, Trauma és Újjászületés

Madonna idén 67 éves, mégis most beszélt először élete egyik legfontosabb aspektusáról, a hitéletéről. Már tíz éve nem adott interjút szinte semmilyen formában, erre azonban talán senki nem számított. Nem volt egyszerű gyerekkora, kifejezetten szörnyűnek írta le a szülői házban töltött időt, pláne miután meghalt az édesanyja. Mint elmondta, egy hónappal legkisebb testvére születése után vesztették el, így az anyaságra mindig is egy pusztító dologként tekintett. Egész pontosan úgy fogalmazott, hogy a halállal tette egyenlővé, így soha nem is akart gyermeket vállalni. Pedig anyját nem is a gyermekszülés vitte el, hanem a mellrák, mindössze 30 éves korában.

Madonna Mitchiganben nőtt fel, húszévesen pedig New Yorkba költözött, hogy valóra váltsa álmát, és táncos legyen. Pedig a nagyvárosban fegyvert fogtak rá, sarokba szorították, megverték és egy alkalommal meg is erőszakolták. Súlyos traumákat szenvedett, mégis szerencsésnek tartotta magát, hogy nem szorul rá arra, hogy hazamenjen.

A pop királynőjeként számon tartott előadó korunk egyik megosztó alakja, aki évtizedről-évtizedre képes megújulni, így mindig releváns marad. Megnyilvánulásai, dalai és magabiztossága mindig is vitákat szított, a nyilvánosság nem tudta belegyömöszölni egy-egy kategóriába, hiszen ő a sajátját teremtette meg. Világéletében sokszínű és érdekes volt, azonban amikor elkezdett tabukat döntögetni olyan dalokkal, amelyek a szexről vagy a vallásról szólnak, kiborította a nagyérdeműt.

Már negyven éve van a pályán, ez pedig egyedül azért lehetséges szerinte, mert mindig is foglalkozott a hitével. 1996-ban találkozott a Kabbalah vallással, amely nagyon rezonált világlátásával és értékrendjével, így gyakorolni kezdte. Már lassan harminc éve hívő, ugyanaz a tanítója vezeti útján, mint aki megismertette a vallással. A Kabbalah a zsidó vallás egy formája, központi eleme az életfa, amely Isten tíz aspektusát vagy „szféráját” képviseli, amelyeken keresztül az emberek megtapasztalhatják az isteni természetét. Az énekesnő úgy véli, ma már nem lenne életben, ha nem lenne hite.

Egész karrierje során haragudtak rá a szervezők azért, mert késett egy fellépésről csak azért, mert hosszabbra nyúlt az ima ideje. Nem értették, miért is olyan fontos ez számára, és úgy gondolja, soha nem is érthetik ezt azok, akik elsősorban a pénzt látják benne. Ahhoz, hogy sikeres legyél, spirituálisnak kell lenned. A siker spirituális életet jelent, pont.

Hat gyermeke született, elsőként Lourdes Leon, vele való várandóssága pedig hálával és izgalommal töltötte el. Ekkor világosodott meg, mit is jelent valójában a felelősség, a tény, hogy egy másik emberi lény létezése függ tőle. Felismerése után kezdett el komolyabban foglalkozni a megbocsátás, a valódi siker és a hit témaköreivel. A hite rávezette arra az útra, amelyen már nem akart önző lenni semmilyen formában, tehetségét is teljes mértékben mások szolgálatában kívánta használni.

Visszaemlékezve elmondta, sokat töprengett azon, miként adhat többet a világnak, több fényt, több boldogságot. Mint mondta: „Egy sötét szobába lépve felkapcsoljuk a világítást. Arról is beszélt, hogy a hitélet nagy segítséget nyújt az önreflexióban. A saját esetében azt tapasztalta, egy olyan különleges bölcsességet kapott általa, amit egy életen át tud alkalmazni. Ez segíti abban is, hogy ne vegye természetesnek sikerességét, hiszen tudja, hogy ez nem egy állandó állapot, bármelyik pillanatban megszűnhet.

Madonna spirituális utazása

Szepszis: A Láthatatlan Ellenség

2023-ban elkapott egy súlyos bakteriális fertőzést, ami az intenzív osztályra juttatta. Mint mondta, az egyik pillanatban még az egyik koncertje főpróbáján táncolt és énekelt, a következőben pedig már egy kórházi ágyon ébredt, négy napig feküdt eszméletlenül. Életveszélyes állapotban volt, kiderült, hogy szepszissel küzd.

Ez a fertőzés rendkívül agresszív és láncreakció szerűen terjed végig az emberi szervezeten. A betegség mögött általában bakteriális fertőzés áll, de egyes esetekben gombás fertőzés vagy vírusfertőzés, például influenza is okozhatja. Naponta körülbelül 350 ezer amerikait szállítanak kórházba szepszis gyanújával, a tünetei ugyanis igencsak látványosak és agresszívak. A láz és a hidegrázás az alapvető tünetek közé tartoznak, de a magas vérnyomás vagy épp az alacsony pulzus is, ezek mellett a nedves vagy izzadt bőr, a zavartság vagy a tájékozódási zavar, az extrém fájdalom vagy a kellemetlen közérzet is.

Madonnának a betegség során szembe kellett néznie a legrosszabb kimenetellel, annak ellenére, hogy világéletében szuperhősnek tartotta magát. Ez esetben is arra számított, hogy szervezete hamar leküzdi a szepszist, viszont ez most egy nehezebb feladatnak bizonyult. Nem akart visszatérni belé az erő, nem tudott még az ágyából sem felkelni, és szenvedett, mivel nem tudta, mi lesz vele. Ekkor Kabbalah tanára adta meg számára a szükséges löketet, a legjobb tanácsot abban a pillanatban: „Azt mondta nekem, azzal teszem a legjobbat magamnak, ha elfogadom, bármi is jön. Tudja, hogy dolga van még a világban, adnia kell az embereknek, hiszen ez a lelkének a célja. Szeretne képes lenni mindennap adni abból a fényből, ami benne van, bármilyen szerepben is tetszeleg éppen: anyaként, előadóként, barátként vagy vezetőként.

Szepszis tünetei és kezelése

Globális Demográfiai Trendek: Népességfogyás és Életkilátások

„A globális demográfiai folyamatok napjaink társadalmi-gazdasági rendszereinek egyik legmélyebb és legkevésbé kezelt kihívását jelentik” - adta meg az alaphangot Tóth I. János filozófus, demográfus, a Szegedi Tudományegyetem habilitált docense, aki átfogó képet adott a világot átalakító népesedési trendekről. Rámutatott, hogy az emberiség hosszú növekedési korszaka véget érni látszik, és egy új korszak küszöbén állunk: az ajtón belépve a népességfogyás korszaka vár ránk.

A filozófus-demográfus két alapvető, egymással összefüggő globális demográfiai megatrendet azonosított. Az egyik a születéskor várható élettartam folyamatos és jelentős emelkedése, a másik a termékenységi arányszám - vagyis az egy nőre jutó gyermekek száma - világméretű csökkenése. Előbbi jelenség a modern orvostudománynak, a közegészségügy fejlődésének, valamint az életszínvonal általános emelkedésének köszönhető. Míg 1900-ban a globális várható élettartam alig haladta meg a 30-40 évet, mára ez az érték sok országban eléri, sőt meghaladja a 70-80 évet.

Ezek a folyamatok természetesen nem mindenhol azonos ütemben és mértékben zajlanak. Míg Afrikában még mindig viszonylag magas, 4 körüli a termékenységi ráta, és a születéskor várható élettartam sok országban még csak most lépte át a 60 évet, addig Európa, Óceánia és Észak-Amerika társadalmai már hosszú évtizedek óta alacsony termékenységgel és magas életkilátásokkal élnek - amiből nem túl nehéz feladat visszafejteni az „öregedő Európa” jelenséget. Ez az ellentmondásosnak tűnő jelenség különösen élesen látszik az olyan fejlett országok esetében, ahol az egy főre jutó GDP meghaladja a 40 ezer dollárt (14,6 millió forint), a termékenységi ráta mégis 1,5 alatt van.

A hazai adatok sem festenek derűsebb képet. Magyarországon az elmúlt évtizedekben emelkedésnek indult a születéskor várható élettartam, különösen a rendszerváltást követően, de a Covid-19-járvány jelentősen visszavetette ezt a folyamatot. Ami a termelékenységet illeti, az arányszám 2020-ra elérte az 1,55-ös értéket, ám 2024-re visszaesett 1,38-ra. A nők átlagosan 28 évesen hozzák világra első gyermeküket, amely elmarad az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 30 éves átlagától, ám a trend világos: a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, miközben a gyermektelen nők aránya növekszik. Japánban ez az arány már eléri a 28 százalékot, Magyarországon jelenleg 17 százalék, „ami aggasztó tendencia”.

Tóth János külön figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogyan alakul a népességváltozás a születési és halálozási adatok tükrében, különös tekintettel a korstruktúrára és a migrációs mozgásokra. Az előrejelzések szerint a következő évtizedekben Kelet-Európa népessége drámai mértékben zsugorodik. A balti országok esetében a jelenlegi trendek folytatódása esetén a népesség harmadára csökkenhet 2050-re, míg Bulgáriában akár az ötödére is visszaeshet. „A demográfiai hanyatlás nem pusztán egyéni döntések összessége, hanem komplex társadalmi, gazdasági és kulturális mintázatok eredménye. Ez nem sci-fi, hanem statisztikai realitás” - mondta a filozófus-demográfus.

A kelet-európai régióban a népességfogyás nemcsak a termékenység csökkenésével, hanem az elvándorlással - főként a nyugat-európai országok irányába - is összefügg. A világ népessége valószínűleg már ebben az évszázadban eléri történelmi csúcspontját, majd csökkenni kezd. Egyes előrejelzések szerint ez már 2060 körül bekövetkezhet, míg mások a 2090-es évekre teszik ezt az áttörést. Magyarország számára különösen tanulságos lehet ez a globális folyamat. Az ország már 1981 óta a népességfogyás korszakában él. „Ez a hosszú tapasztalat, bár súlyos társadalmi következményekkel járt, lehetőséget is adhat arra, hogy hasznos tanácsokat és mintákat nyújtson más, most belépő országok számára. A népesedés kérdése ugyanis nemcsak statisztika, hanem morális, gazdasági és kulturális kihívás is. „Nem pillanatnyi anomáliáról, hanem tartós, globálisan megfigyelhető folyamatról van szó. A fejlett országok - különösen az OECD-régiók - népessége csökken, miközben a fejlődő régiók, különösen Afrika, továbbra is erőteljes növekedést mutatnak.

Demográfiai trendek világszerte

Az Anya Szerepe a Filmiparban: Kihívások és Lehetőségek

Az idei Oscar-gála győztese lett Jessie Buckley. A többség arra számított, ő viszi haza a női főszereplőnek járó aranyszobrot, számításaik pedig be is jöttek, bár a döntéssel rengetegen nem értenek egyet. Az Index olvasói legalábbis nem neki adták volna az elismerést, hanem Emma Stone-nak, aki fenomenálisat alakított a Bugonia című filmben. Buckley beszédével sok ember szemébe könnyeket csalt, a nőket és az édesanyákat borítékolhatóan megríkatta. Mivel a díjátadó napja a brit anyák napjára esett, nem hagyhatta ki, hogy megemlékezzen erről, azonban ezt oly módon tette, hogy örökké a történelem része marad.

„Fred, drágám, nagyon szeretlek, és alig várom, hogy még húszezer közös gyermekünk legyen. A kislányom most nyolc hónapos, és fogalma sincs, mi történik itt, neked is nagyon köszönöm, alig várom, hogy felfedezzem, mi mindent tartogat a közös életünk.” Az nem lett volna újdonság, hogy valaki az édesanyjának vagy a gyermekének köszöni meg a támogatást. Viszont arra korábban sosem volt példa, hogy valaki kifejezetten az anyaságnak ajánlotta volna elismerését. Kitért arra is, hogy szerepével rengeteget tanulhatott az anyaságról. Mint mondta, alakításában az anyai szív ragyogó erejét ábrázolhatta és felfedezhette, mit is jelent pontosan az anyai szeretet.

Buckley beszédében más szokatlan dolog is feltűnhetett. A színésznő nem tette magát áldozatszerepbe amiatt, mert világra hozott egy gyermeket, akiről gondoskodnia kell. Mindemellett pozitívan nyilatkozott az anyai létről, nem úgy írta le, mint szörnyű sorsfordulást, ami tönkretette az életét. Ehhez az is hozzájárul, persze, hogy támogató férje van. Hollywood mindezek ellenére továbbra sem úgy épül fel, hogy alapból támogassa a dolgozó anyákat. Többek szerint a filmipar kifejezetten férfiakra építő rendszer, miközben rengeteg tehetséges színésznőt is foglalkoztat. A XXI. században még mindig probléma, hogy egy nő családra, gyermekekre vágyik. Ez az iparágban nem ünneplésre méltó, sokkal inkább hátráltató tényező, ami a nőket hátrányos helyzetbe hozza.

A változás ugyanakkor már megindult, tekintve, hogy egyre több a női rendező - élükön Greta Gerwiggel, aki az utóbbi években több zseniális filmmel nyűgözte le a közönséget. Autumn Durald Arkapaw nevét is érdemes megjegyezni: a 98. Angelina Jolie és Kathryn Bigelow testesíti meg legtökéletesebben mindazt, ami a filmiparban dolgozó anyák hatékony működését jelenti. Mindketten tökéletesre fejlesztették rugalmasságukat és alkalmazkodókészségüket, mindkettőt képesek menedzselni. Filmesként és anyaként megtanultam elfogadni a váratlant. Egy dolgozó anya mindennapjai állandó nyitottságot igényelnek, főleg ha a filmiparban dolgozik.

Mitchelle Williams 2020-ban mondott pro-choice beszédet. Abban az évben, amikor Golden Globe-díjat nyert a legjobb színésznő kategóriában. Az elismerést elérzékenyülve vette át, beszédében pedig megragadta az alkalmat, és azt mondta, hogy karrierjét és sikereit kizárólag magának köszönheti, illetve a választás lehetőségének. Ugyanis fiatal színésznőként abortuszra volt szüksége, amit nem hajthatott volna végre, amennyiben az illegális lett volna - mindez a hat évvel ezelőtti Roe vs. Williams azt is mondta, hogy amennyiben nem vetette volna el a magzatát, nem lett volna lehetősége sikeres karriert befutni. Döntésében az motiválta, hogy kontrollja legyen saját élete fölött, ő irányíthassa karrierje folyamát, illetve azt, hogy kivel és mikor szeretne gyermeket vállalni. Ezzel utalt arra, hogy az, akkor, nem tervezett terhesség volt. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy olyan életet éljek, amelyet magam alakítottam ki, és ne csupán olyan események sorozata legyen, amelyek véletlenül megtörténtek velem, hanem olyan, amelyre visszatekintve mindenhol felismerhetem a kéznyomomat. Néha rendezetlen és firkás, néha gondos és precíz. De olyan, amelyet saját kezemmel faragtam ki. - fogalmazott hat évvel ezelőtt. Álláspontja vegyes visszhangot váltott ki, voltak, akik beszédére a női jogok megerősítési mozgalmának részeként tekintettek.

A filmiparban dolgozó anyák azonban gyakran még ma is a megkülönböztetéssel, „anyasági hátránnyal” szembesülnek. Azonban az a tény, hogy ma már a filmiparban is egyre több nő kerülhet vezetői pozícióba, ami bizonyítja, hogy a siker elérhető. Kiara Lord nem fél a gyerekvállalástól: Tudom, hogy megugranám, sőt, nagyszerű édesanya lennék! A mai menü: lehet-e sikeres egy nő a filmiparban, ha édesanya lett? Nincs könyörület se a főszereplőnek, se a nézőnek, a Ha tudnék, beléd rúgnék csúnyán elszabadul.

Nők a filmiparban

Vállalkozó Édesanyák: Inspiráló Példák és Megküzdési Stratégiák

Dr. Andrási Nóra, a mindenmentes.hu blog szerzője PCOS betegsége miatt döntött az életmódváltás mellett, és kezdett glutén- és tejmentesen étkezni. „Mindenmentes” receptjei és tanácsai ma rengeteg sorstársának jelentenek mentőövet, és természetesen azoknak is, akik valamilyen más okból térnek át speciális étrendre. Nóra több éves blogolás után gondolt először arra, hogy a hobbija akár jövedelemforrás is lehetne, de eleinte csak a konyhai kísérletezés költségeit szerette volna így behozni.

„Korábban úgy voltam vele, hogy otthon leszek a kislányommal két évet, utána jöhet a vállalati bölcsőde, majd az óvoda, mindkettő közel a munkahelyemhez, én pedig folytatom ott a junior kutatói munkámat a gyógyszergyárban, ahol abbahagytam” - meséli Nóra. „De az anyaság hatalmas fordulatot hozott - a férjem úgy fogalmazott, hogy »firmware-frissítés történt az alaplapomon«. „Kicsit fájt a szívem, hiszen kilenc évig készültem arra, hogy fejlesztő analitikusként dolgozhassak, doktori végzettséget is szereztem. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a vállalkozásépítés egybeesett a kisgyerekes évekkel. „Szabadon oszthattam be az időmet, de egy kicsi gyerekkel otthon lenni, az önmagában bőven több, mint egy teljes állás, amit pedig én beletettem az oldalamba, az bőven több volt, mint egy félállás” - mondja Nóra.

„Nagyon szeretek a gyerekeimmel lenni, de szükségem volt arra a fajta intellektuális kihívásra, amit a munkám jelent, ezért nagyon sokszor az alvás kárára csináltam. Rengeteget éjszakáztam, az első egy-két évben minden este tíztől éjjel egyig, kettőig ültem a gép előtt, és kerestem, kutattam, gondolkodtam, bejegyzést írtam. Amikor a második szakácskönyvemet írtam, akkor tudtam meg, hogy várandós vagyok a második babámmal. Aztán eljött az a pont, amikor ez nem mehetett így tovább. Nóra a blogján így fogalmazott: „Számomra a legnagyobb nehézség az a megértés volt, hogy anyaként a saját jóllétemmel nem csak magamnak tartozom, és ha akár csak átmenetileg is túl sokat vállalok, azt mindenki megsínyli.” Most, hogy a gyerekek már iskolába és óvodába járnak, a legtöbb délelőttöt Nóra munkával tudja tölteni. És mit adott Nórának a vállalkozói lét az anyaság mellett? Szabadságot, mondja. „Azt csinálom, amit szeretek, úgy, ahogy szeretem, akkor, amikor nekem éppen kedvem van hozzá. Csak inspirált állapotban tudom végezni ezt a munkát.” A gyerekeivel tudja tölteni a nyári szünetet, és előfordult az is hogy a gyerekek születése után több hónapig nem volt aktív a blogon.

A legnehezebb, kisgyerekes évek és a vállalkozás építésének időszaka egybeesik Réfi-Kollár Zsuzsi, a Minori mosható pelenka brand alapítója életében is. Zsuzsi már kislányként imádott barkácsolni, varrni és szabásmintákat készíteni. Könnyűipari mérnöki diplomát szerzett, és gyártásszervezőként dolgozott egy ruhaipari cégnél. Magával hozta gyerekkorából a természet szeretetét és a környezet védelmének fontosságát is, így nem volt kérdés, hogy amikor 2018-ban megszületett az első kisbabája, mosható pelenkát vásárolt. Zsuzsi textilipari tapasztalatai és a zero waste szemlélet is szerepet játszottak abban, hogy elkezdett fejleszteni egy saját mosipelus prototípust, amit később barátok, ismerősök is teszteltek a kisbabájukon. Zsuzsi szülei is saját cégükben dolgoznak, így a Minori-alapítótól sem állt távol a vállalkozói szemlélet. Igaz, nem teljesen a nulláról kellett indulnia, a szülei 30 éves, bejáratott cége egyfajta védőhálóként funkcionált a kezdeti időszakban.

„A kisebbik gyerek másfél éves, így általában a baba alvásideje, meg az éjszaka az én munkaidőm. A téli időszakban a lebetegedések nehezítették meg mindezt: „Valamit eltervezek, és aztán rajtam kívül álló okok miatt folyamatosan újratervezés van. A Minori alapítója a problémák ellenére soha nem gondolta azt, hogy fel kellene adnia a vállalkozást. A cég rengeteg tapasztalatot adott, az online marketing világa például teljesen szűz terep volt, amibe bele kellett kóstolnia. „Nagyon jó érzés az, hogy magunknak, magunkért dolgozom.

Már az anyaság előtt felmerült benne a karrierváltás gondolata. Olyan területet keresett, ahol kiélheti a kreativitását és kézzelfogható terméket bocsáthat ki a kezéből. A webdizájn tulajdonképpen véletlenül jött, egy blogra épülő, nőknek szóló vállalkozás ötletén dolgozott. Mivel szerette volna saját maga elkészíteni a leendő cége honlapját, úgy döntött, megtanulja, hogyan kell. „Elkészült a honlapom, és máris elkezdtek jönni a megrendelések. - meséli Magdi. 2019 márciusában, amikor már hónapokra előre elegendő webdizájn-megrendelés érkezett, Magdi végleg szakított a munkavállalói léttel, és főállású vállalkozó lett. A nehézségek között említi, hogy ahhoz, hogy ugyanazt az életszínvonalat meg tudja tartani, mint az előző években, sokkal többet kell dolgozni, nem tud egy honlapért olyan mértékben többet kérni, mint ahogy a boltban emelkednek az árak. Magdi a munka-magánélet egyensúly megteremtése helyett inkább az idővel való „zsonglőrködésben” hisz. Előfordul, hogy hétvégén is dolgoznia kell, magára pedig akkor szán egy kis időt, amikor már nagyon fáradt és úgy érzi, teljesen ki van facsarva. Ha most visszamehetne az időben 2019-ig, újra belevágna a vállalkozásába, a nehézségek ellenére. „A webdizájnban megtaláltam mindazt, amire vágytam. Nem csak folyamatosan tanulhatok és tudást adhatok át, a munka örömet okoz. A vállalkozás ezenkívül sok mindenre megtanította. „Mióta felvállalom, hogy én vagyok a magam szerencséjének a kovácsa, azóta jobban mennek a dolgok.

Vállalkozó anyák inspirációja

A Gyermekvállalás Személyes és Társadalmi Döntése

A gyermekvállalás említett kitolódása kulcstényező a népességcsökkenés mögött. Az emberek egyre később alapítanak családot, emiatt kevesebb gyermek születik, sokan pedig végül gyermektelenek maradnak. „A megoldás nem kizárólag gazdasági, hanem mindenekelőtt társadalmi természetű. A gyermekvállalási döntésekre talán nem is az állami intézkedések, sokkal inkább a társas környezet és a példák vannak hatással.

„Pénzzel nem lehet megvenni egy fogyó nemzetet. Az szja-mentesség nem oldja meg a demográfiai problémákat, csak elodázza a valódi megoldást” - summázta Platthy Iván. A beszélgetés többi résztvevője ugyanakkor nem vetette el teljesen a gazdasági eszközök szerepét: Asztalos Péter szerint fontos, hogy ne csak a harmadik gyermek után járjanak komoly támogatások, mert „akkor a második gyermek sem születik meg”.

Arra a kérdésre tehát, hogy megfordíthatók-e a negatív demográfiai trendek, a válasz árnyalt, egyben borúlátó: a szakértők egyetértettek abban, hogy a trendek alapvető iránya nem változtatható meg, legfeljebb a súlyosságuk mérsékelhető. Az állami intézkedések - például anyagi támogatások, gyermekvállalási kedvezmények - csak korlátozott mértékben hatékonyak. Asztalos Péter szerint Magyarországon - és más európai országokban - kimutatható pozitív összefüggés van az egy főre jutó GDP, a fogyasztói bizalom és a termékenység között, de ez nem univerzális jelenség. Olyan életmódbeli és gondolkodásbeli fordulatra lenne szükség, amely újraértékeli a közösséget, a jövőt és a gyermekvállalás jelentőségét.

„Társadalmi összefogás kell ahhoz, hogy a következő nemzedék tudja, mit jelent a család, és mit a gyerekvállalás. A falvak haldokolnak, a fiatalok nem akarnak itthon maradni. A demográfiai válság tehát nem csupán gazdasági vagy politikai, hanem mély kulturális és értékrendi kihívás is. „Születés csak ott lesz, ahol bizalom van - az egyén, a közösség és a jövő felé.

Gyermekvállalás motivációi

Az igazság az emberi népesség csökkenéséről | Jennifer D. Sciubba | TED

A nőiesség és anyaság viszonya
Pszichológus, dúla is megosztották tapasztalataikat a témáról. A születés hete programsorozaton tabukat döntögettek az édesanyák.

A rövid válasz: igen. Nehézségek, kompromisszumok, alázat és önzetlenség az ára, de lehetséges. Hiszen már egy másik emberi lény létezéséért felelős. Mindemellett saját álmainak útját is meg kell találnia.

tags: #anyasag #blog #index