Az anyaméh gyümölcse: Áldás, feladat és felelősség a gyermekvállalás tükrében

A gyermek mint isteni ajándék és jutalom

Az Ószövetség világában tisztában voltak azzal, hogy gyermeknek életet adni nem elsősorban emberi elváráson alapuló kötelesség, hanem mindenek előtt Istentől kapott lehetőség. A történeteket olvasva ugyanakkor gyakran szembesülünk a gyermektelenség ínségével, a meddőség, terméketlenség szomorú és reménytelen helyzeteivel.

A gyermek olyan ajándékcsomag Istentől, amely többet, változatosabb tartalmat rejt, mint amit valaha is képzeltünk, és amelynek valódi tartalmát rétegről rétegre kibontva ismerjük meg, a szülőség évtizedei alatt. A gyermeket örömforrásként kapjuk Istentől. Egy új élet létrejötte mindig csoda, bármilyen orvosi ismeretekkel rendelkezzünk is. Varázslatos az, ahogyan egy férfi és egy nő szerelméből megszületik egy új ember, aki hasonlít ugyan a szüleire, mégis egészen más. Nekünk, szülőknek különleges kiváltságunk, hogy láthatjuk, ahogyan gyermekünk darabkáról darabkára befogadja a világot, és megtanulja értelmezni azt. Jó, ha képesek vagyunk gyönyörködni felnövekvő gyermekeinkben, a fejlődésükben, a rácsodálkozásukban, a kérdéseikben és a szabálytalan válaszaikban.

A házastársi közösségnek gyümölcse is van, a szexualitás célja nem csupán a házaspár kölcsönös örömének kiteljesítése, nem csupán a közösség legbensőségesebb megélése, nem csupán egymás gyönyörködtetése, hanem az utód nemzése/fogamzása is. A házasság teljes gyermekek nélkül is, mégis olyan többlet a gyermekáldás a szülők részére, amelyben ha egy házaspár nem részesedhet, akkor mégis joggal érzik hiányosnak a házasságot, mert nem tudják továbbadni azt, amit Istentől ebben az életben kaptak.

De mégsem vehetjük természetesnek, hogy gyermek születik egy házasságból. A gyermek: ajándék, áldás. „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127, 3)

A gyermek mint feladat és tükör

A gyermeket feladatként kapjuk Istentől. Abban a pillanatban, amint kézbe vesszük a három-négykilós gügyögő újszülöttet (sőt, tulajdonképpen már kilenc hónappal korábban), érezni kezdjük a felelősség súlyát. A mi dolgunk életben tartani ezt a kis embert, etetni, fürdetni, ölelni, a mi dolgunk döntéseket hozni, példát mutatni, korlátozni és szabadságot adni. A mi feladatunk értékekre és hitre nevelni, miközben gyakran magunk is tele vagyunk bizonytalansággal. Jó, ha érezzük a felelősség súlyát, de azt is tudnunk kell, hogy Isten adhat mindehhez elegendő kitartást, bölcsességet és szeretetet.

A gyermeket tükörként kapjuk Istentől. A gyermeknevelés kihoz belőlünk sok mindent. Teszteli a türelmünket, az elveinkhez való hűségünket, és a házasságunk szakítószilárdságát is. Néha nem kellemes belenézni ebbe a tükörbe, mert kiderül, hogy kevésbé vagyok kitartó, türelmes vagy önzetlen, mint képzeltem.

A gyermek mint próbatétel

A gyermeket próbatételként kapjuk Istentől. Lehet, hogy a gyermekünk nem egészséges, nem „szabá-lyos”, nem olyan, amilyennek elképzeltük. Lehet, hogy arra kényszerít, hogy átírjuk a forgatókönyveinket, átfogalmazzuk a terveinket. Ezekben a helyzetekben könnyű megkeseredni, és igazán nehéz megajándékozottnak érezni magunkat.

A gyermeket néha nem kapjuk meg, bármennyire is vágyunk rá, és imádkozunk érte. Ha a gyermek jutalom, akkor én nem érdemlem meg, engem büntet az Isten valamiért? - fogalmazódhat meg bennünk a kérdés. Itt azonban nem büntetés és jutalom a két alternatíva, és nem is az a kérdés, mit érdemlünk meg, és mit nem. Isten szabadon dönt, hogy ajándékai közül kinek mit ad, annak a tervnek megfelelően, amit számunkra előkészített. Más-más utak, más-más megtapasztalni- és megtanulni valók állnak előttünk.

Családtervezés és felelősség

Családtervezés? Keresztyén fiatalok között sokan már magát a szót is kérdésesnek tartják. Sőt, kifejezetten bűnnek, bálványimádásnak találják magát azt a gondolatot, hogy a családot lehet tervezni is. Vannak, akik vallják, a család, azon belül a gyermek Isten ajándéka, ezért Istennek van joga egyedül a családtervezéshez, hiszen Ő az, aki tudja, hogy mi kell nekünk. „Ő tudja legjobban a mi teherbírásunkat, egészségünket, hiszen mindenestül fogva az Ő kezében vagyunk! Mi még a saját életünket sem tudnánk fenntartani, ha nem kapnánk erre Őtőle kegyelmet.” Ezek a gondolatok valóban igazak, s a maguk helyén igenis helyénvalóak.

A Teremtőnek van elképzelése a világgal, teremtményeivel. Való igaz, hogy Nála nélkül semmi sem lehet teljes. Való igaz az is, hogy egyedül Nála található a bölcsesség, a teljesség ismerete. Ha valamit az ember, a tökéletlen teremtmény a kezébe vesz, azt el is rontja, sohasem tudja tökéletesen megtenni. A Mindenható Isten, Aki előtt semmi sincs elrejtve, ismerte tökéletlen teremtményét. Mégis reá bízta az Éden kertjét, hogy azt művelje és őrizze. Emellett az embert - az állatvilágtól eltérően - felelet adására képessé tette. Ebben a képességében azonban benne van a döntés kockázata is, ti. az ember mondhat „nem”-et is. Azzal azonban, hogy Isten az embert döntésre képessé teremtette, felelősséget is adott neki. Az ember felelős saját döntéséért, de szabadsága van dönteni.

Nem az a baj tehát, hogy akarunk dönteni (azaz: tervezünk) hanem az a baj, ha rosszul döntünk. Bűn-e a családtervezés? Ezt így nem lehet kimondani! A döntés, ill. a döntések sora (a tervezés is ide tartozik, mert jóllehet nem minden döntés terv következménye, de minden tervben döntések vannak) magában hordozza a bukás kockázatát. De Isten nem zár el a döntésektől, a tervezéstől. A Jak 4, 13-15 sem a tervezés ellen szól, hanem a rossz tervezés ellen („Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.”).

Mikor rossz egy döntés, egy tervezés? Ha abba nincs Istennek beleszólása, ha a mi döntésünk a kizárólagos, az utolsó. Ha nem vesszük figyelembe azt a lehetőséget, hogy Isten szólhat: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaim nem az én utaim” (Ézs 55, 6)Van létjogosultsága családtervezésnek. De mert minden döntésünkért felelősek vagyunk Isten előtt, egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy mi motiválja döntéseinket. A családtervezés körébe tartozik az is, amikor valaki kimondja: vállalom mindazokat a gyermekeket, akiket Isten ad nekem. Ez is döntés, de ez is csak akkor jó döntés, ha felelősségteljes, hitből fakadó döntés.

A családtervezés egyik kulcsszava a felelősség, de ehhez azonnal hozzá kell tenni, hogy nemcsak az utód iránti felelősség, nemcsak a társunk, családunk iránti felelősség, nemcsak a társadalom előtti felelősség, hanem az Isten előtti felelősség is! Mint minden döntésünket, így a családtervezéssel kapcsolatosat is úgy kell meghozni, hogy szemünk előtt tartjuk: mindenről számot kell majd adnunk Isten előtt. Megvan az a kiváltságunk, hogy dönthetünk rosszul is. Nem visszaélés itt megemlíteni a bűnbocsánat lehetőségét, mindaddig, amíg valaki nem egy bűnbocsátó automatát lát Istenben.

A családtervezést is a hit szabályával kell véghezvinnünk: „ami hitből nincs, bűn az” (Róm 14, 23). Vannak, akik ezt a bibliai verset kihasználják, s ennek alapján bizonyítják, hogy hitetlenség megszabni, mennyi gyermeket vállaljanak az egyes családok. Akik így gondolkodnak, elfelejtik, hogy különféle kegyelmi ajándékaink vannak, különböző mértékű a hitünk is. S nem feltétlenül a nagyobb hit jele a több gyermek. A keresztyén családtervezéshez ugyanakkor feltétlenül hozzá kell tartoznia annak is, hogy ha nem várt, „nem tervezett” gyermek fogan, őt is szeretettel, hittel és hálával fogadjuk Istentől! Mint ahogyan minden gyermeket Istentől fogadunk! A családtervezés ugyan sugallja azt a gondolatot, hogy a gyermek a mi művünk, azonban ebbe a csapdába nem szabad beleesnünk. A gyermek mindig Isten teremtménye, ajándéka, bármennyire is vannak ismereteink a fogantatásról, a méhen belüli fejlődésről is. A megfogant élet Teremtője Isten, tehát Ő az Ura is!

Tények és gondolatok a gyermekvállalással kapcsolatban:

• Ma „nem divat” sok gyermeket vállalni. Ezért bennünk is - mielőtt egyáltalán dönteni akarnánk a vállalt gyermekek számáról - már kialakul egy kép: Manapság ennyi gyermeket szoktak vállalni… S a nagy többség akaratlanul is megy a többi után… De mennyi a „sok” gyermek? 100 éve még a sok gyermek 6-8 gyermeknél kezdődött. Ma sokgyermekes családnak nevezzük a háromgyermekes családokat is, míg Hollandiában a sokgyermekes család a 4 gyermeknél kezdődött néhány éve…
• Ha nemzetünkre gondolunk, akkor tudnunk kell azt, hogy ahhoz, hogy egy nemzedék lélekszáma megismétlődjön, a gyermekes családokban a gyermekek számának átlagosan 2,4-nek kell lennie, hiszen nem minden házaspárnak születhet gyermeke.
• Ha nemcsak a saját nemzedékünk lélekszámának megismétlődésére gondolunk, hanem az egész magyarság fennmaradására, akkor már családonként legalább 3 gyermeknek kellene ahhoz születnie, hogy ne haljon ki a magyar nép! Ennek mára valós esélye van: Annyira általánossá vált az egy, esetleg két gyermek (no meg az „egy se”), hogy néhány évtizeden belül rohamosan zuhanni fog a magyarság lélekszáma. Nem lassan lecsökkenni, hanem egyszerre csak összeroppanni! Ha gyermekeink jövőjéről gondolkodunk, akkor azért is kell áldozatot vállalnunk, hogy gyermekeink magyar nyelvű közösségben élhessenek. Amennyiben ezzel ma nem törődünk, akkor néhány évtized múlva, talán gyermekeink, talán unokáink idejében már egyértelműen kisebbségben lesznek saját hazájukban, őseik földjén! Magyarország azé a népé lesz, amely teleszüli!
• Tény az is, hogy akik több gyermeket nevelnek, azoknak ez anyagi megterhelést jelent. Nem lehet lebecsülni ezt, hiszen a szülőknek kell megküzdenie azzal, hogy minden szükségest megadjanak a gyermeküknek. De mi a szükséges? Hol van ennek a határa? A szükséges nem feltétlenül a legújabbat jelenti, s nem feltétlenül a legmárkásabbat, legjobbat. Ha ezt nem döntjük el előre, akkor állandó kényszerhelyzetben leszünk, sodródunk. Míg ha tudjuk, hogy a „szükséges” az korlátot jelent a „minden”-nel szemben, akkor már nyugodtabban tudunk előre tekinteni a jövőbe. Keresztyénként pedig nemcsak saját lehetőségeinkkel számolunk, hanem mindenek előtt Isten gondviselésével.
• Azzal is számolni kell, hogy van emberi teherbírás is. Van, aki könnyebben kikészül, s van, aki sokkal többfelé tudja osztani a figyelmét, hamarabb is kipiheni magát. Ezért a házaspárnak együtt kell döntenie, mennyi gyermeket vállal - kérve hozzájuk Isten segítségét! De együtt is kell hordani a gyermeknevelés gondját, örömeivel együtt!
• Az is tény, hogy a gyermek szülésére legideálisabb életkor a 22-29 éves életkor. Ekkor a legkisebb a gyermekszülés kockázata, és ekkor a legjobb a gyermekek életesélye is, hiszen ebben az időben a legkisebb a valószínűsége a sérült gyermekek szülésének. Ráadásul az anyai szervezet is ebben az életkorban viseli el legjobban a szüléssel járó megterhelést. Mégis ebben az életkorban a legkisebb a szülési kockázat. Amikor a „legkisebb” kockázatról és valószínűségről van szó, az azért utal arra is, hogy a gyermekszülésben mindig létezik kockázat! Nincs tökéletes történet!
• Sok gyermek születik valamilyen rendellenességgel. Ezek többségét az évek során kinövik, vagy műtéti korrekcióval akár teljességgel meggyógyul! De nézzük megfordítva is: 40 évhez közeledve nő a szülési kockázat, és nő a születési rendellenesség kockázata is. Egyszerre számottevően és mégis elenyészően!

Mi történik, ha beteg gyermek születik? Vagy ha már az anyaméhben kiderül, hogy valamilyen magzati ártalommal születik a gyermek? Az első mindig az: törekedjünk elfogadni, szeretni, úgy, ahogy van! Sokkal nagyobb az esélye, hogy a gyermek egészséges személyiség lesz, ha szeretettel fogadják és hordozzák, nevelik, még betegségeivel, hiányosságaival együtt is! Sok beteg, vagy nem mindenben tökéletes egészségű gyermek születik. Sokkal több, mint amennyiről beszélnek. De ettől még nem omlik össze a világ, csak meg kell tanulnunk, és a gyermekeinkkel is meg kell értetni, hogy a „tökéletesség” egy olyan álom, amit hiába kergetünk, soha nem érünk el itt a földön. Mert ha elérnénk is, csak ideig-óráig a miénk!

Sarlósboldogasszony ünnepe és az anyaság

Sarlósboldogasszony ünnepe. július 2-án van, s egyben az aratás kezdő napja is. Sarlósboldogasszony különleges helyet foglal a Mária-ünnepek sorában. Erzsébet Máriát dicséri, Mária pedig Isten dicsőségét zengi.

Sarlósboldogasszony ünnepe a 14. században alakult ki. Az ünnep lényege: évszak, napszak és ünnep meghatározás: „Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony. A paraszti létben a munkát ünnepnek tartották. Az emberi tevékenységnek hajdan metafizikája volt. Az emberek az aratók munkájára és a Szűzanya áldását kérték a termésre. Az aratás kultikus eszköze volt. Az aratás idején az asszonyok sok helyen nem dolgoztak. Az ünnep a liturgia költészete és az aratás ünnepe. Az aratás szentségi cselekedet, amely összefügg a liturgikus jelrendszerrel. Isten és ember kapcsolatát teljesíti be. Az aratás isteni és emberi tettnek az egységében. Ez a folyamat a világ megszentelődése.

Az evangélium elbeszéléséből tudjuk, hogy Mária Júda hegyei között elrejtett városkába igyekezett, hordozva gyermekét: a Megváltót. Erzsébet örömmel fogadja Máriát, és így szól hozzá: „Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a méhednek gyümölcse!” Ez a kijelentés a Szűzanya anyaságát hangsúlyozza, és Isten szabad akaratából történő csodálatos beteljesedését. A látogatás során Erzsébet méhében megmozdul a gyermek, János, jelezve Jézus Krisztus jelenlétét. Erzsébet, „az Úr anyja” kijáró titulust ad Máriának, és messiási címként is szerepel (Zsolt 110,1). Az anyaság is új dimenziót kapott.

tags: #anyameh #gyumolcse #kituntetes