Sok szülő életében eljön a nap, amikor szeparációs szorongással szembesül. Sír a baba, amikor kimegyünk a szobából, nem tudjuk egy percre sem lerakni, azonban ha vele vagyunk, semmi jele a problémának. De mi is az a szeparációs szorongás, mikor alakul ki, és hogyan vészelhetjük át ezt az időszakot?
Mi a szeparációs szorongás?
A szeparációs szorongás egy természetes érzelmi fejlődési szakasz, amelyen minden gyermek átmegy. Bár stresszel járhat mind a gyermeknek, mind a szülőknek, valójában annak a jele, hogy a gyermek biztonságosan kötődik a szüleihez, tehát erős köteléket alakított ki velük. Ez sokszor igen megterhelő a szülők - legtöbbször az anyuka - számára.
Felnőttkori Szeparációs Szorongás - Így Lehet Felismerni és Kezelni!
Mikor jelentkezik a szeparációs szorongás?
A szeparációs szorongás tünetei nem jelentkeznek minden babánál. Akiknél igen, azok már 4-5 hónapos korukban mutathatják a jeleit, de erőteljesebben csak 6-12 hónapos korukban jelentkezik. A legtöbb babánál a szeparációs szorongás valamikor 6 és 18 hónapos kor között jelentkezik.
A szeparációs szorongás első szakasza a tárgyállandóság kialakulásához köthető. Akkor jelentkezhet, amikor a babák elkezdik felfogni a tárgyállandóság fogalmát, vagyis hogy az emberek és a tárgyak akkor is léteznek, amikor ők nem látják. Nagyon egyszerűen fogalmazva, amíg nem érti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha éppen nem látja őket, addig azok nem tudnak hiányozni neki.
5-6 hónapos kora környékén kezdi felismerni, hogy ő és anya nem egy és ugyanaz a test, elkezdi felfedezni a saját kezét és lábát, aztán anyáét is, és rájön, hogy anya nincs mindig ott. Ezért történhet meg ebben az időszakban, hogy míg korábban remekül elvolt egyedül is (azt hitte, anya ott van vele), most sírni kezd, ha anya kimegy a szobából.
Még valami történik ebben az időszakban: elkezdi felismerni, hogy a többi ember, aki körülveszi őt, nem anya, és bizalmatlanul méregeti őket. Akkor is, ha eddig remekül elüldögélt az ölükben és mosolygott rájuk, most sírni kezd és nem mosolyog mindenkire elsőre.
A szeparációs szorongás szakaszai
- Első szakasz: A tárgyállandóság kialakulásához köthető, jellemzően 6-8 hónapos kor körül.
- Második felvonás: A mozgás rohamos fejlődésének köszönhető. Ahogy egyre önállósodik a mozgásban, egyre több helyre jut el magától kúszva, gurulva, mászva, majd később járva, a szeparációs szorongás új perspektívába kerül. Most már nem attól fél, hogy anya elmegy, hanem az ijeszti meg, hogy ő távolodik el anyától.
A kisgyerekek esetében, amikor kezdenek önállóbbá válni, jobban tudatosulhat bennük a szülőtől való elszakadás. Emiatt a szeparációs szorongás egy újabb szakaszán mehetnek keresztül, így a probléma iskoláskor előtt is jelentkezhet. Az óvodás, kisiskolás gyerekek is lehetnek átmenetileg anyásak, ha betegek, új élethelyzetbe kerülnek, amivel addig nem találkoztak (pl. iskolakezdés, testvér születése, beszoktatás, válás stb.).
A szeparációs szorongás tünetei
A szeparációs szorongás legfőbb jele a szülőhöz való erős ragaszkodás - a gyerek árnyékként követi őt, a legrövidebb külön töltött időt is nehezen viseli. A szeparációs szorongás jeleit mutató babák a szülő jelenlétében nem mutatnak különös viselkedést, azonban heves ellenállással fogadják, amint a szülő távozni szeretne. Előfordult már veled, hogy amint kiléptél a szobaajtón, a gyereked szívettépő, eszeveszett ordításban tört ki? Ez nem más, mint a szeparációs szorongás első jele.
Gyakori tünetek:
- A gyermek árnyékként követi a szülőt, a legrövidebb külön töltött időt is nehezen viseli.
- Alvási szokások megváltozása: a gyermek gyakrabban ébred fel, ilyenkor keservesen sír és azonnal a szülő közelségét keresi. (Tévhit azonban, hogy emiatt ébred fel. Általában valami más miatt kel, például betegség, fogzás, izomfejlődés, túl sok élmény nappal, stressz.)
- Elváláskor jelentkező, a szülőnek szóló pár perces sírás, akár hiszti.
Mikor beszélünk szeparációs szorongásos zavarról?
Szeparációs szorongásos zavarról akkor beszélünk, ha a tünetek jelentős stresszt okoznak vagy megnehezítik a mindennapi életet. Az elválásnál jelentkező, a szülőnek szóló pár perces sírás, akár hiszti természetes reakció, és ha a szülő távozásával a gondozó/nagyszülő/gyermekvigyázó könnyen meg tudja nyugtatni a gyermeket, akkor nincs gond, idővel a sírás is el fog maradni.
Ha viszont ez a reakció nagyon hosszúra nyúlik és sokáig fennmarad, akkor érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, aki segíthet abban, hogy könnyebb legyen megélni az elválást. Ha a szorongásos megnyilvánulások erősebbek és tartósabbak, mint az adott életkorban természetesen lenne, alig vagy nehezen csillapítható a nyugtalanság, a sírás.
Előfordulhat az is, hogy a szülők érzik úgy, hogy - bár a gyermekük az életkorának megfelelően reagál - nehezen elviselhető, vagy aggodalommal tölti el őket, ahogy gyermekük a hiányukra reagál. Sok esetben a szülők, a család életében megjelenő nehézségek és konfliktusok fokozhatják a szorongásos reakciókat.
Hogyan kezeljük a szeparációs szorongást?
A szeparációs szorongás benned is kelthet nehéz érzelmeket. Fontos, hogy nem szabad kétségbeesni, ha sír a gyermek, meg kell értetni vele, hogy akkor is biztonságban van, ha nincs közvetlen közelében a szülő, és visszatér majd hozzá. Jó tehát, ha a gyermek időnként megtapasztalja, hogy a szülő mindig visszatér hozzá.
Stratégiák a szeparációs szorongás kezelésére:
- Értsd meg, hogy ez egy átmeneti időszak: Ne csinálj nagy ügyet a gyerek szorongásából. Nyugtasd meg a kicsit, hogy gond egy szál se. Elvégre tényleg nincs semmi baj. Átmész egy másik szobába, aztán visszajössz, ennyi. Igyekezz nyugalmat és biztonságot sugározni.
- Engedd, hogy kövessen: Ha azt szeretné, engedd meg a gyereknek, hogy árnyékként kövessen mindenhová. Amikor a kicsi sír, hogy kimész a szobából, vidd magaddal, legyen ott veled. Ha olyan házimunkát végzel, amihez két kézre van szükséged, akár kendővel a hátadra is kötheted.
- Bátorítás és felfedezés: Bátorítsd a kicsit egy-egy mosollyal, ha távolabb megy tőled! Biztasd arra, hogy fedezze fel a környezetét - de soha ne erőltesd! A felfedezés közben se menj viszont messzire.
- Előkészítés az elválásra: Ha megoldható, már kisgyermekkorban kezdjük meg a gyermek leválasztását a szülőkről, időnként bízzuk másra, lehetőség szerint olyanra, akit ismer, akihez kötődik. Hagyjunk nála egy szülőre emlékeztető tárgyat, az ugyanis biztonságot adhat neki, megnyugtatja őt.
- Búcsúzáshoz való felkészülés: Ne surranj ki az ajtón, csak azért, hogy elkerüld az elválás nehézségeit. Mondd el neki, hogy el fogsz menni, mi fog történni addig vele (pl. „játszol kicsit a mamával, aztán megeszitek az ebédet és utána jövök”) és meddig tart (valamilyen tevékenységhez kösd, pl. „mire felébredsz az alvásból, itt leszek”). Búcsúzz el tőle (akkor is, ha esetleg hiszti a reakció), és amikor megérkezel, lelkesen üdvözöld.
- Ismerős személyek bevonása: Ha muszáj elmennünk ebben a nehéz időszakban, akkor lehetőleg ismerős személlyel hagyjuk a gyereket, aki szintén alkalmazza a fenti technikákat. Így a gyermek vele is nyugodt, magabiztos lehet és meghallgatást nyer.
- Átmeneti rutin kialakítása: Ha valamilyen oknál fogva új emberre kell bíznunk a gyereket, készítsük fel rá, és korától függetlenül magyarázzuk el neki, mi és hogyan fog történni. Ajánlott legalább egy nulladik találkozó, hogy a gyerek is megismerje az új gondozóját. Legyen egy átadási rutin, ami minden alkalommal ugyanaz.
- Érzelmi támogatás: A legtöbb, amit tehetünk, hogy ténylegesen figyelünk, meghallgatjuk a gyereket és megpróbáljuk a helyébe képzelni magunkat az adott szituációban. A kinyilvánított érzelmeit ne hessegessük el. Hangolódjunk rá a gyerek érzelmeire. Érezze, hogy tényleg szeretnénk megérteni.
Fontos, hogy a szülő higgadt, nyugodt, kiszámítható, vigasztaló tudjon maradni. Próbálja megérteni, milyen nehéz is lehet egyszerre vágyni menni és maradni. Félni attól, hogy mi lesz, ha eltávolodik, és elveszíti a szülőt, aki számára a legkedvesebb. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez az állapot elmúlik, a gyerek nem a szülőt akarja korlátozni, manipulálni, de a benne keletkező ijedelmet még nem tudja ennél differenciáltabban kifejezni.
