Az anya-gyermek kapcsolat ábrázolása a művészettörténetben az őskortól napjainkig számos formában megjelent, tükrözve a társadalmi, vallási és művészeti paradigmák változásait. Ez a cikk az anyaság szobrokon keresztül történő megjelenítésének jelentését és történetét mutatja be, kitérve a szakrális és profán értelmezésekre, valamint a modern kor kihívásaira.
Az őskori termékenységkultuszok és az anyaság szimbólumai
Az első fennmaradt szobrokat az őskorban mintázták, illetve faragták agyagból, kőből vagy elefántcsontból. Ezek kultikus tárgyak, valószínűleg termékenységszimbólumok lehettek.
Willendorfi Vénusz: Egy ősi anyaság szimbólum
Az őskori Willendorfi Vénusz (11 cm, mészkő, Bécs, Természettudományi Múzeum) kicsi mérete ellenére monumentális hatást kelt. Létrejöttét 30-50 ezer év előttre teszik (jégkorszak). A prehisztorikus termékenység idolokhoz hasonlóan formái gömbölydedek, nagy fenék, nagy mellek, hangsúlyos szeméremajkak jellemzik. A Vénusz-szobroknak elnevezett őskori leleteket sokáig termékenység szimbólumoknak tekintették, majd szexszimbólumoknak a feltűnő női nemi jellegzetességük miatt. Az újabb kutatások szerint inkább anyaság szimbólumok, melyek segítettek a nőknek a nehéz körülmények között gyermekeik megszületésében, szoptatásában, nevelésében. Más elemzések szerint a matriarchális közösség vezetőjének szimbóluma, az előkelő társadalmi állapotra utal. Mások szerint a gyűjtögető életmódnak megfelelően a kőkorszaki Európa földanya-istennője. 1908-ban Bécs közelében, a Willendorf nevű településen ásták ki. Lehetséges, hogy egy akkori paleolitikus civilizáció istennője (vagy fétise, szerencsét hozó totem, vallási jelkép, portré), számos lehetséges funkciója közül valószínű nem lehetséges a pontosítás. Hatása rendkívüli módon meghatározó a modern művészetben. Vannak olyan kortárs képzőművészek, akik szerint női művészek önarcképei a hasonló őskori plasztikák. Néhányat megemlítek még a többszáz ősi, a Kr.e. 20-33. évezredben készült, a római Vénusz istennőről elnevezett mamut csont és kerámia szobrokból: Lespugue-i Vénusz, Dolni Vestonice-i Vénusz, Hohler-Fels-i Vénusz, Brassenpony Vénusz - a megnevezések a lelőhelyekre utalnak.
Az Anyaistennő kultusza az ókori civilizációkban
Az újkőkori emberek a vadászó, gyűjtögető életformáról áttértek a mezőgazdasági termelésre és ezáltal egyre inkább elterjedtek a termékenység kultuszok, a Magna Mater, az életet adó Nagy Anya tisztelete. A róla - róluk - készült jelképszobrok nyomon követhetők Nyugat-Ázsiából az Ural vidéken keresztül az Európában megtelepedő népcsoportokig. Az Anyaistennők a természethez kötődő őseredeti élmények közé tartoznak, tulajdonságaikat természeti szimbólumokkal fejezték ki. Az anyaság - az Anyaistennő - kultusza minden ókori ázsiai és európai kultúrában jelentős főszereplő Mezopotámiától, a görög-római mitológián, keltákon át a korakereszténységig. A buddhizmusban és a hinduizmusban csakúgy máig megtalálható kultuszuk, mint a kereszténységben. Alakjukban élet és halál, teremtés és pusztítás kapcsolódik össze, a természet megtestesítői, a termékenység, teremtés szimbólumai. Attribútumaik a barlangfestészetben, a falfreskókon, az ikonokon - általában a festészetben és a szobrászatban: a víz (mint kaotikus ősanyag), a forrás, a föld (a termőföld és az anyaföld), gabona (búza), növények (kamilla, dinnye), virágok (írisz, ibolya, liliom, mályva, rózsa, százszorszép), fák, hegyek, kagylók, csillagok, bolygók és így tovább.
Mezopotámiai anyaistennők
Az ókori Mezopotámiában a sumer korban, a sumer városállamokban ősanyaként tisztelték a Nammunak nevezett istennőt, „aki az összes istent szülte,” Vele azonosítják az Ősvizeket, ő hozta létre szűznemzés révén az Eget és a Földet, az első férfi és női principium megtestesítőit. Kultusza Kr.e. 3500 körül volt a legnépszerűbb az Úr régióban, amelyet a sumér szövegekben Ur-Nammunak is neveznek (jelentése: tönkölybúza). Ő szülte Enki főistent, aki az ő ötlete alapján teremtette az embert. Innanát a sumérok női testtel, szárnyakkal és saslábakkal ábrázolták, a termékenységet, szexualitást és a szeretetet szimbolizálta. Később az asszírok is tisztelték Ishtar néven. Leggyakoribb szimbóluma a nyolcágú csillag, az égboltot kapcsolták hozzá (például a Kudurru-sztélé, Kr.e. 1183.) Számos babiloni terrakotta dombormű ábrázolja őt, gyakran szárnyakkal. Az Anyaistennő szent madara kezdetektől máig a galamb (gerle), a lélek, a harmónia és a tavasz jelképe, számos istennő (például Innin, Isthar) attribútuma.
Egyiptomi anyaistennők
Egyiptomban a halhatatlanság madara. Az ókori egyiptomi istenek listája meglehetősen terjedelmes, közöttük nők is (például Anat, az istenek anyja, Anuket, a Nílus istennője, Básztet, macskaistennő, Meskent, a gyermekszülés istennője, Nut, az ég istennője és így tovább). A két nagy istennő, Hathar és Ízisz különböző formákban léteztek már a kezdetek óta. Ízisz az anyaistennő, a termékenység, a víz és a szél, a tengerhajózás, a varázslás istennője, a nőiesség és a hűség szimbóluma, az élet és a mágia istennője. Ozirisz főisten, a túlvilág és a halottak istenének felesége, a sólyomfejű Hórusz, az ég istene a fiúk. Neve szó szerint trónszéket jelent, ezzel ábrázolták a freskókon és szobrokon is. Rendkívül népszerű volt még a korakeresztény időszakban is, szerte Európában voltak templomai, még Britanniában és Pannóniában is (Szombathelyen ma is látható az Ízisz-szentély). A piramisszövegekben jelentős szerepe van az újjászületésben. Ezekben a szövegekben gyakran szerepel, hogy fia Hórusz, anyja tejét issza. A kettőjükről készült szobrok bensőséges anya-gyermek kapcsolata, az óvó, védő anyai szeretet okán a keresztény Mária és a gyermek Jézus ábrázolás elődjének tekinthetők (Ízisz a gyermek Hóruszt szoptatja, rézötvözet szobor, Kr.e. 664-332, Párizs, Musée du Louvre). A szoptató istennőket ábrázoló amuletteken is gyakoriak a nőket és gyermekeiket védelmező Ízisz megjelenítései.
Kánaáni és föníciai anyaistennők
Az ókori kánaáni-föníciai, ugariti, szír népek vallásaiban is fontos szerepük volt az anyaistennőknek. Az Egyiptom és Mezopotámia közötti területeken éltek a bronzkorban, Kr.e. 3. évezredtől alakították ki városaikat. A föníciaiaknál a Nap-isten mellett álló másik főisten Astarté, a hold és a szex, a termékenység istene. Az őt ábrázoló emléktáblákon (például Alalakh), fogadalmi felajánlásokon, szobrokon meztelenül ábrázolják, amint két kezében tartja gömbölyded melleit. A Bibliában többször is szerepel (Jeremiás könyve), mint aki akadályozza a zsidó Jahve istenként való elfogadását az Izrael Királyságban. A Mennyország Királynőjeként is emlegetik, mely jelölést Innanától és Istartól örökölte. Az izraeliták által lakott területekről is számos Astarte szobrocskát és amulettet hoztak a felszínre a régészek. Az ugariti főisten, Él felesége, Asera a termékenység, a szerelem és a szerencse istennője.
Görög anyaistennők
A görög vallási hagyományokat, mitológiát a Kr.e. 8. század óta Homérosz eposzaiból az Iliász és az Odüsszeia óta ismerjük. Hésziodosz szerint kezdetben volt a káosz, amelyből kiemelkedett a „szélesmellű” Gaia (Föld) és Erosz (Istenek születése című tanköltemény). Gaia szülte a titánokat és titanidákat, köztük Rheiát, aki Krétán egy barlangban szülte meg Zeuszt, aki a görög pantheon főistenévé vált. Gaia (vagy Gé) a Khaosz után a föld istennője, aki önmagából szülte az eget, a tengert, majd számos istent. Univerzális lény, a termékenység kiapadhatatlan forrása, az anyatermészet, az anyaföld megszemélyesítője. Az élet és a halál körforgásának a jelképe, az élet forrása. Szimbólumai közé tartozott a föld, a gabona, a gyümölcs, olykor az évszakok. Gaia szerepe nemcsak a görög mitológiában kiemelkedő, mint anya, akitől minden élet ered, a mai napig jelen van a világban. A modern tudományban az 1970-es években kidolgozták azt a Föld különböző részei közötti kölcsönhatásokra vonatkozó elméletet (Gaia-hipotézis), melyet róla neveztek el (az 1970-es években James Lovelock és Lynn Margulis). A legismertebb és legnépszerűbb Anyaistennők egyike. Ma is 80 nyelven mesélik a hozzá kapcsolódó történeteket, több tucat gyermekéről is (többségük isten, a görög pantheon része). A képzőművészetben kezdettől máig erőt sugárzó nőként, anyaként ábrázolták. A görög mitológiában is több, a termékenységet szimbolizáló Földanya létezett. Démétér a földművelés, a gabona, a növényi termékenység, a természet istennője, Kronosz és Rhea lánya, aki megtanította a földi halandókat a mezőgazdaságra, a vetésre és az aratásra. Majd kétségbeesésében, haragjában majdnem kiirtotta az emberiséget, amikor kiderült, hogy 11 gyermeke közül a legkedvesebbet, Perszephonét Hádész, az alvilág istene elragadta Szicília szigetén, hogy feleségül vegye. Gyászában osztoztak a növények, a virágok, így Zeusz kénytelen volt megparancsolni Hádésznak, hogy felesége az év felében a földön élhessen (legalábbis Homérosz szerint). A föld ez alatt újra kivirult. Démétér (a rómaiaknál Ceres) az anya megtestesítője, akinek gyermeke sorsa mindennél fontosabb. Gondoskodó, gyengéd, önzetlen, védelmet, biztonságot nyújt. Ő a legbőkezűbb isten, attribútuma növények és állatok a kalász, a mákfej és a koca (nőivarú sertés), ezekkel együtt ábrázolják és egy áldozati tál, jogar, fáklya, kúpos fejdísz. Számos szobron búzaköteget tart az egyik kezében, a másikban pedig bőségszarut, mely tele van gyümölccsel. A görög kultúrában a rendkívül népszerű Gaia és Démétér mellett számos istennő esetében anyai vonásaik is fontosak voltak, még a szűz és bölcs Pallasz Athénénél és még a vadászat istennőjénél, Artemisznél is. (Az Epheszoszi Artemisz-templom istennő szobráról római márvány másolat is készült, Róma, Vatikán Múzeum). Ez utóbbi a szülő nők, anyák pártfogója is. A kerámiavázákon, domborműveken állatok körében ábrázolták ugyan, a róla szóló legendák szerint főként az állatok istennője, de alakjához szorosan kötődik az anyaság is. A szerelem görög istennője, Aphrodité varázserejével nemcsak szerelmi vágyakat tud kelteni, ő maga is számos istentől szült gyermeket (Eroszt, Harmoniát stb. és egy földi férfitől Ainiászt), Az ókorból több száz szobor, dombormű, vázafestmény őrizte meg alakját (a legismertebb a Milói Vénusz, Párizs, Louvre). Az újkorban is számos műalkotás főszereplője Botticellitől Velazquezen át Rodinig.
Egyéb anyaistennők
Az északi (skandináv, germán, izlandi) mitológiákban a termékenység és a születés istennője, a tavasz, a virágok kedvelője, Freynek, a termékenység és a nyár urának a jóságos felesége (ők ketten még a kereszténység felvétele után is sokáig meghatározó szerepűek maradtak az északi emberek hitvilágában). A kelta népek vallása is termékenység-kultusz volt. Fontosnak tartották a férfi és női harmóniát. Az ír kelták anyaistennője Anu (Ana), aki a jólétről, boldogságról gondoskodott. Mindenütt - Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában és Óceániában, az amerikai őslakosságnál megtalálhatók az anyaságot szimbolizáló termékenység istenek, Földanyák. Egyetlen példa: az aztékoknál Socsihecal a termékenység, a női szexualitás, a szülés, a szépség és a virágok istennője (kódexeikben is megörökítették). A dél-amerikai Andok őslakóinak Pacsamama a földanya istennője. Az inuitoknál Akna a termékenység és a szülés istennője, nevének jelentése: anya. A hinduizmusban Aditi az égi anyja minden létezőnek. égistennő és az istenek anyja, Bhuvanesvari pedig az isteni anya az univerzum királynője. Ahogy felsorolhatatlanul sok az anyaistennő a különböző földrajzi környezetben élő, különböző nemzetiségű, vallású népeknél, szinte megszámlálhatatlan mennyiségű, változatosságú az a műtárgy, régészeti lelet, ami ábrázolásukról, megjelenésükről megmaradt. Némelyik mai szemmel nézve félelmetes hatást kelt, mint például az azték Coatilicué-nak, a föld és a termékenység istennőjének Teoticaucánban talált hatalmas szobra, akinek az arca helyén két kígyófej van, mellén levágott kezek és kitépett szívek láthatók, a szoknyáját tekeredő kígyók alkotják (számos azték szobrot és maszkot vittek magukkal a hódító európai hajósok). A hindu anyaistenség szobrok arckifejezése jóindulatú, kezükben rendszerint virágok, gyakran a nyakukban is virágfüzér. Mai ábrázolásokon fehér lótuszvirágon ül vagy azt tart a kezében, arcukon az ősi vallás sugallta örök törvény, rend, transzcendencia. Kezdettől fogva máig nyolc vagy tíz karú gyönyörű nőként ábrázolják Durgát, az univerzum istennőjét, az összes isten energiájának megtestesítőjét, a démonok elpusztítóját, a női nem legfőbb isteni formája, anyaistennő, hátasállata az oroszlán. A keltáknál a Magna Mater, a Nagy Anya a termékenység, a Hold, a nyár, a virágzás, a szerelem, a tenger, a víz, a gyógyítás istennője. Mucha Élet és Halál anyja, a nemiség, a termékenység istennője. A kelta a tündérkirálynő, Mab is a termékenység és a testi szerelem istennője, a mágia nagy értője. A kelták Danu anyaistennőről nevezték el a Dunát (jelentése folyóvíz). A walesi és skót kelták számára az Isteni Anya Modrosz (az ír Matrona megfelelője), termékenység istennő, akit gyermekekkel, bőségszaruval és gyümölcsökkel ábrázolnak. További anyaistennőik közül kiemelendő Nemetana, aki azonnal felismerhető óriási termetéről az ábrázolásokon. A kelta ünnepek közül a Napisten és a Földanya nászünnepe kapcsolódik témánkhoz, melynek időpontja június 21.
Szakrális anyaság: Madonna és Gyermek Jézus ábrázolások
A művészettörténetben egészen a 19. század derekáig az anya-gyermek kapcsolat megjelenítésének túlnyomó többsége igen szakrális érzületű volt. Legfőképpen a Madonna-szimbólum (Mária a gyermekkel) jelenik meg, amelyben Mária kék ruhát vagy kendőt visel, úgy fogja karjában vagy ölében, és nézi a kis Jézust. A görög-római anyaistennő kultusza a római birodalom szétesésével háttérbe szorult, majd megszűnt. Mitológiájukban az anyaistennőkhöz kötődik a világmindenség és az istenek létrejötte, a természet működtetése, a termékenység, az élet megújulása. A legfőbb, legnépszerűbb, legtiszteltebbek - Gaia, Rhea, Démétér - számos istennőhöz kapcsolódtak anyai szerepek, jellegzetességek. Helyüket lassan elfoglalja az ortodox (pravoszláv, görögkeleti) és a római katolikus vallás, mely kimagasló szerepet játszott a 4. századtól kezdve az európai civilizáció történetében. A görög-római anyaistennők számos vonása megőrződött Mária személyében, aki már a 2. századtól szerepel a keresztény kultúrában, mint istenanya, mint Jézus, a Fiú-Isten szülőanyja. Nagyobb tiszteletnek örvend, mint az angyalok és a szentek, ő rendelkezik a legnagyobb közbenjáró hatalommal. Legrégebbi ábrázolása a 2. századi Rómában a Via Salorian a Priscilla katakombában, gyermekét magához öleli. Ugyanitt látható a legkorábbi Angyali üdvözlet ábrázolás is. A Szűzanyával foglalkozó teológia egy része szerint kultuszában az egyiptomi Ízisz anyaistennő alakja folytatódik (az ő gyermeke Hórusz), így érthető, hogy Mária istenanya kultusza Egyiptomból kiindulva terjedt el. Szerintük Mária - Madonna - ókeresztény ábrázolása összehasonlítható Ízisz képmásaival, a gyermek Jézus vonásai pedig Hóruszéval.
Modern anyaság: Új perspektívák a 20. században
A második világháború után, a modernizmus, az absztrakció és a stilizálás, a művészetben és az anya-gyermek ábrázolásban is új perspektívákat nyit. Ám a figurális művészet kedveli a rejtett tartalmakat, és a szakrális szimbólumok továbbra is rendre fellelhetőek voltak az alkotásokon, akár egy finom kék kendő formájában.
Emil Venkov: Anyaság szobor (1976)
Emil Venkov bolgár szobrászművész 1976-os alkotása, aki áttelepülve 1988-tól egészen a haláláig (Cseh)Szlovákiában Bazin (Pezinok) városkában élt. 2017. június 09-én hunyt el, életének 80. Külön érdekesség, hogy Galántán három szobra is van. A szobor kissé magányosan hat az Anya gyermekével a játszótér mellett, mert igazából semmilyen felirat nem jelzi, miről is van szó. Távolról akár egy otthagyott betonmasszának is vélhetné az ember a torzót, csak közelebbről bontakozik ki az egymásba fonódó anya és gyermeke. Az anya bal vállán - fejét hátradöntve - tartja a hozzá bújó kisdedet, arcán légies mosoly. Csak egészen közelről figyelve látszik jól az összebújás intimitása, az anya védelmező ereje, amit a művész jól elkapott.
Mikus Sándor: Gyermekkel játszó nő (1956)
Mikus Sándor szobrászművész életműve aránylag egységes képet mutat, pályájának korai szakaszában készült alkotásaitól a későbbi művekig. Az 1956-ban alkotott, majd 1961-ben felállított XI. kerületi Erőmű utcában található Gyermekkel játszó nő (vagy Anya gyermekkel és labdával) című szobra is jól illeszkedik a művész nőalakjainak sorába. Bár Mikus Sándor szobrászatát - nem is alaptalanul - a szocialista realizmussal szokás összekapcsolni, de ezt a képet árnyalja, hogy 1945 előtti művei letagadhatatlanul ugyanannak a művészetnek a jegyeit viselik magukon. A Gyermekkel játszó nő optimista, vidám alkotás, de mégis különbözik a hagyományos anya-gyermek szobroktól.
Szandai Sándor: Gyermekét fürdető anya (1957)
A XIV. kerületben, a Nagy Lajos király úti lakótelep parkjában 1957 szeptemberében állították fel a Gyermekét fürdető anya szobrát. A szobor alkotója, Szandai Sándor több művészeti ágat is művelt, festőnek készült, majd írt. Írásai a Nyugatban is megjelentek. Szobrászként különféle művészeti stílusok, „izmusok” hatottak rá, a Gyermekét fürdető anya azonban - miként a legjobb alkotásai - a stílusirányzatoknál valami fontosabbat mutat meg.
Takács Erzsébet: Anya gyermekeivel (1985)
1985 nőnapján avatták fel Takács Erzsébet szobrászművész Anya gyermekeivel című alkotását a VI. kerületben, az Andrássy út (akkor Népköztársaság útja) 124. számú ház kertjében, ahol a Magyar Nők Országos Tanácsának székháza volt. A szobor alkotója, Takács Erzsébet Mezőkövesden született, megözvegyült édesanyja a kilenc gyermekét egymaga nevelte. Ennek a szobornak a központi alakja épp ilyen sorsú, kemény, dacos anya, aki helytáll az élet viharaiban. Ennek a súlyos üzenetnek a feszültségét szerencsés módon oldja a két gyermek nyugalma, szeretete és a biztonságérzet, amely az édesanyjuk közelében körülveszi őket.
Antik gipsz szobrok és az anyaság ábrázolása
A képen látható samottos kerámia szobor 1960 körül készült. Sajnos jelzést nem találtunk rajta, ám tömege és mintázása egyértelművé teszi, hogy kézzel formázott, egyedi darab. Művész készítette. A figura átgondolt, körkörös felépítésű, középpontjában a gyermek, akit ölelő anyja vesz körül. Fejformái és arányai a második világháború utáni, modern felfogásban készültek. Teljesen hátulról a nőt szemlélhetjük. Telt csípője és keskeny dereka immár csak idézi az anyaságot és nőiesség kifejeződésévé válik. A gyerek az egyik, az anya a másik irányba réved, a kompozíciót a kiszögellő könyök tartja feszültségben. Az alkotás mégis nyugodt. Minden benne van: szeretet, gondoskodás, gondolati szabadság. Minden, amit adni és kapni szeretnénk. Mindennek megjelenítése pedig az élettérben is hatásosan működik.
A György-korszak ékszerei: Fő stílusok, anyagok és technikák
tags: #antikgipsz #szobor #anyasag