A gyermek iskolába lépése jelentős változásokat hoz a család életében. Bár sokat beszélünk arról, hogyan élik meg az elsősök a tanévkezdést, és hogyan segíthetjük őket szülőként, hogy minél könnyebb legyen az átmenet az óvoda és az iskola között, kevesebb szó esik arról, hogy szülőként milyen sokféle változással szembesülünk ilyenkor, amelyek próbára tehetik a megküzdési képességeinket.
Szülői emlékek és az iskolakezdés
Amikor a gyermekünk iskolába megy, az a szülők számára is új helyzetet teremt: új intézmény, újfajta napirend, új szülőtársak, új pedagógusok, többletkiadások az iskolaszerekre. Ezekkel mind meg kell birkóznunk valahogy. Emellett ráadásul előtérbe kerülhet a belső, gyermeki énünk, ahogy felidéződnek a saját gyerekkori élményeink. Kinek a barátokkal közös tízórai szünetek, kinek a napló lapozgatásának nyomasztó csendje, vagy akár az, hogy az ő szülei hogyan készültek vele az iskolára. Felnőttként ugyan nem kell már iskolába járnunk, de a bennünk élő gyerek, ha a tanévkezdés kerül szóba, továbbra is hatással lehet az érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. Ezek sokszor nem is tudatosuló, nonverbális reakciók formájában jelennek meg: lehet, hogy feszültebbek vagyunk, amikor iskolatáskát veszünk, vagy éppen lelkesebben nézegetjük a tolltartókat, mint a gyermekünk.
Fontos, hogy tudatosítsuk az iskolához kötődő érzéseinket, megéléseinket. A kötetlen beszélgetés segíthet felszínre hozni, kimondani a tanévkezdéssel kapcsolatos örömöket és esetleges félelmeket. Utóbbiakra ezután már könnyebb együtt megoldást találni.
Tippek a szülőknek az iskolakezdéshez
- Tudatosítsuk a saját iskolai élményeinket!
- Mit szerettünk az iskolában? Mire gondolunk vissza szívesen?
- Mi az, ami kihívás volt? Mi az, ami rosszabbul érintett?
- Mit szerettünk, mit nem szerettünk abban, ahogy a szüleink viszonyultak az iskolához?
Ezek a mi tapasztalataink, akár pozitívak, akár negatívak. A gyermekünk előtt még nyitva áll, milyen élményeket fog szerezni. Helyezzük a hangsúlyt az ő jelenbeli megéléseire.
- Beszélgessünk a gyermekünkkel az iskoláról kézműveskedés vagy játék közben!
- Mit vár a sulikezdésben? Van-e valami, amitől tart?
- Kiket fog már ismerni az osztályból?
- Mi az, ami változni fog a napirendben? Mi az, ami ugyanúgy marad, mint eddig?
Adjunk teret a belső gyerek részünk élményeinek, hogy aztán a saját gyermekünk igényeire, érzéseire reagálva tudjunk készülni az iskolára.
Napirend és hozzátáplálás csecsemőkorban
A hozzátáplálás megkezdése: a világ legtermészetesebb dolga, hogy idővel az anyatejtől (tápszertől) eltérő ételeket is kóstolgatja a baba, mégis sok anyuka számára rengeteg fejtöréssel jár ez az időszak. Félnek, hogy elrontanak valamit, hibát követnek el, hogy valamilyen visszavonhatatlan kárt okoznak. Szerencsére a hozzátáplálás egyáltalán nem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre tűnik, csupán néhány apróságra kell ügyelni.
Fontos megjegyezni, hogy sehol sincs előírva, hogy kötelező 2 hetente kiváltani egy szoptatást kanalas etetéssel, vagy hogy az első 3 próbanap után már egy egész adagot meg kéne enni az új ízekből. Az elutasítás oka gyakran az, hogy a baba még nem érett a hozzátáplálásra, főként, ha az etetést 6 hónapos kor alatt kezdted. Ilyenkor a nyelvével látványosan kitolja az ételeket, a kanalat mintha szopizni szeretné, ezért nem tudja megenni, amit adsz neki.
Lehetnek olyan helyzetek, amikor tényleg sürgős lenne, hogy a baba elfogadja a kanalas ételeket, mert pl. az anyának vissza kell mennie dolgozni. Ilyenkor (a tévhittel ellentétben) nincs szükség teljes elválasztásra, elég, ha a munkaidő idejében esedékes etetéseket váltjátok ki valami mással. Anyatejes baba esetén ez lehet lefejt tej, vagy a korának megfelelő főzelékek. Ha egy etetésről van szó, akkor olyankor a baba kaphat lefejt tejet is (ha még nem fogadja el a főzeléket), ha kettőről, akkor etetés előtt kaphat tejet és utána a főzeléket, vagy az egyik etetésnél tejet, a másiknál a főzeléket. A szoktatást ezekhez érdemes ugyanúgy a délelőtti órákban kezdeni, mint a „rendes” hozzátáplálásnál, és amikor a baba már elfogad egy teljes adagot, akkor lehet kiváltani azt az étkezést, amikor az anya nem lesz ott. Egy-egy étkezés teljes kiváltására ideális esetben érdemes 2 hetet szánni, tehát ha két étkezést kell kiváltani napközben, akkor arra jó esetben 4 hétre lesz szükség. Ha azonban ennyi idő nem áll rendelkezésre, megpróbálhatod 1-1 hetes részletekben is kiváltani az étkezéseket.
Az új ízek bevezetésére mindig szánj 3 napot, és ezt mindig tartsd is be, függetlenül attól, mennyi idős a baba és mennyiféle ételt eszik már. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a baba számára mindez nagyon új. Ameddig nem szokja meg a kanalat és az etetést magát, addig nem szabad variálni a helyzettel (néha itt, néha ott kóstolgatunk, néha a székben, néha ölben stb.) és az időponttal (melyik napszakban mikor van az etetés).
Gyakori ok, amiért a hozzátáplálás elkezdődik, a baba nem megfelelő hízása. A hízás miatt megkezdett hozzátáplálás általában a visszájára sül el. Mivel még nem tudja a baba megfelelően megemészteni az új ételeket, ezért ugyan sokat eszik belőle, mégsem hízik nagyobb tempóban, mint korábban, mert a többsége annak, amit megevett, emésztetlenül távozik a szervezetéből. Fontos megérteni, hogy a babának nem kell még „szépen” ennie. Igen, az elején maszatos lesz, ledobálja az ételt, visszaköpi, játszik vele. Sokan praktikus okokból vezéreltetve gyorsan belapátolják a kicsibe az ételt, nem különösebben foglalkozva vele, hogy ő maga milyen tempóban enne. Figyeld meg a gyermekedet evés közben!
Példa napirendre 4 hónapos kortól
Egy édesanya tapasztalatai szerint:
- Ébredés reggel 8 körül, majd reggeli
- Délelőtt 10 körül teszünk egy nagy sétát, elintézi a bevásárlást stb. Ilyenkor alszik 1/2 - 3/4 órát a babakocsiban.
- Dél - 1/2 1 körül ebéd, utána alvás (változó: 1-1,5 óra)
- Du. 4-1/2 5 körül uzsonna, utána ismét egy rövid alvás (1/2-1 órányi)
- Fürdés este 1/2 8 körül, majd vacsi és alvás reggelig
Napközben rengeteget játszik a gyermekével. Ha szép idő van, akkor még uzsonna előtt is tesznek egy sétát. Ha dolga van itthon, tanulni, olvasni szeretne, akkor kisfia a járókában van (ezt kevésbé kedveli) vagy az etetőszékben „követi” őt oda, ahol tevékenykedik. Ezt nagyon kedveli, beszélgetnek, nézi, ahogy végzi a dolgát. Ez az anya napirend-párti, szerinte így kerülhető el, hogy a gyermek állandóan a nyakunkon lógjon, s a rabszolgájává váljunk. Petike saját maga kezdte el kialakítani a szokásait, az anya csak felfigyelt és alakított rajtuk egy picit. Most 7 hónapos, boldog, kiegyensúlyozott és nagyon értelmes baba. Lehet napirend akkor is, ha 3x alszik a kisbaba napközben.
A védőnői hivatás és a családtámogatás
A védőnők munkája sokrétű, és nem csak a kisgyermekes családokkal foglalkoznak. Egy tapasztalt védőnő meséli:
33 éve vagyok védőnő, 24 éve dolgozom a mohácsi járásban. A szigetvári járásban dolgoztam pályakezdőként, a szabadszentkirályi körzetben. Akkor még nem volt jogosítványom, ezért a szolgálati lakás mellett felajánlottak egy motort vagy egy kerékpárt, én az utóbbit választottam. Egyszer kimentem egy olyan családhoz, ahol a szülők vakok voltak. Az iskolában nem tanították, hogyan kezeljek egy ilyen helyzetet.
Volt egy kis kitérő is az életemben, amikor elhagytam a pályát, és a gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam családgondozóként. Kizárólag nehéz sorsú családokhoz jártam ki, ezért nagyon kevés sikerélményt éltem meg. Amikor újra védőnőként dolgoztam, rájöttem, hogy valójában milyen közel is áll hozzám a védőnői hivatás.
Olasz és Borjád két pár száz lélekszámú község. Olasz és Borjád két különböző község és körzet, utóbbit helyettesítésben látom el. Olasz nem aprófalunak számít, hiszen mintegy hatszázan lakják, 110 fős iskola is működik a településen. A Borjádhoz csatolt települések Pócsa kivételével mind zsákfalvak, nehezített a bejárás, és szinte az összes zsákfaluban hátrányos helyzetű a lakosság. Nagy a munkanélküliség, ugyanakkor Olasz és Borjád körzetében is megtalálható az értelmiségi réteg. Hét faluban látom el a védőnői feladatokat, ezért ingázom napközben. Szederkényben élek, 6 kilométerre Olasz községtől, és 15 kilométerre Borjádtól. Most már szerencsére nem biciklivel járok, mint pályakezdőként. (nevet) Szinte minden faluban van védőnői fogadóóra, elérhetőnek kell lennem, mert nem mindenki tud tömegközlekedéssel eljutni egy távolabbi helyszínre.
Mindenkivel megtalálni a megfelelő hangot. Úgy tudok az emberek, családok bizalmába férkőzni, ha megértem őket. Ha egy mezítlábas roma gyerek szalad elém, a szüleinek nem szoktam megemlíteni, hogy kéne cipő. Az ő életükben a rendszer nem egy megszokott dolog, ehhez igazodni kell. A körzeteimben egyébként kevés cigány család él. Inkább a többségi társadalom alacsony életszínvonalon élő, szociálisan elmaradott rétege az, akikkel találkozom, főleg a borjádi körzetben.
Borjádon 2019-ig működött általános iskola, ami bezárt. Ez is mutatja, hogy nagy az elvándorlás, de országos szinten jellemző, hogy kevés gyerek születik a falvakban. A védőnőkről egy laikusnak általában az jut eszébe, hogy kisgyermekes családokkal, kisbabákkal, kismamákkal foglalkozik. Ön nagyon sokrétű feladatot lát el: szülésfelkészítőt tart, de foglalkozik iskolások egészségfejlesztésével vagy méhnyakszűréssel is. A méhnyakrákszűrést önként végzem, miután gyakorlati és elméleti képzésen vettem részt. Felszereléssel láttak el, így 2015 óta tudok szűrni. A 25-65 éves nők kapnak meghívólevelet, lakoslista alapján. Egyszer egy olyan asszony keresett meg, aki azt mondta, hogy szívesen jönne, de nem tud, mert merev az egyik lába, ezért biztosan nem képes a nőgyógyászati ágyra felfeküdni.
1986 óta tartok csecsemőápolási tanfolyamot 7-8. osztályos iskolásoknak. Versenyekre is járunk, többször megyei első helyezést értünk el, és az országos versenyen is részt vettünk. Úgy képzelem, hogy ezeken a településeken mindenki ismer mindenkit, vagy legalábbis mindenki ismeri a védőnőt. Másfél évig Mohácson dolgoztam, ezért látom a különbséget. Városban a gyerekorvosok akár személyesen is meglátogatják a családokat, ha újszülött érkezik. Faluban ez máshogy működik, ott a háziorvosok látják el a gyermekeket is. Nincs gyermekorvosi státuszra kapacitás. De alapvetően az a dolgom, hogy a szülőket a megfelelő helyre irányítsam.
Természetgyógyászatot is tanult. Szembejött velem az alternatív gyógyászat, Pécsett végeztem el a képzést. Ez más szemléletet adott, akupresszőr vagyok, de még nem dolgozom ezen a területen. Viszont a szemléletet átadom a szülőknek, természetesen erre nem mindenki nyitott, és ezt fel kell tudni ismerni. Szerintem a szülők lelkiállapota nagyban befolyásolja a gyermek viselkedését. Két gyermekem van. Amikor kisgyerekes anya voltam, volt, hogy hátrányt jelentett az, hogy védőnő vagyok, mert az anyai ösztönömet elnyomta a sok elméleti tanulmány. Emiatt gyakran aggódtam, hogy jól nevelem-e a saját gyermekeimet. Nem terveztem el a pályámat előre, akkor tudatosult bennem, hogy ez az én szakmám, amikor mást is kipróbáltam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. De azt tudni kell, hogy ez egy hiányszakma, kevesen vagyunk, helyettes híján nem tudunk elmenni hetekre szabadságra, például egy újszülöttet 24 órán belül meg kell látogatni.
A védőnők szerepe tehát kulcsfontosságú a családok életében, a csecsemőkortól az iskoláskorig, sőt azon túl is. Támogatást nyújtanak nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészség megőrzésében is, segítve a szülőket a különböző életszakaszok kihívásainak kezelésében.
Fejlődési mérföldkövek és a védőnői tanácsok
Hasznosnak tartom összegezni, hogy hány hónapos korban mit kell tudnia a kisbabának, hogy nagyjából legyen összehasonlítási alapja az embernek, és képben legyen az elvárt képességekkel. Ugyanakkor egyáltalán nem tartom bajnak, ha éppen valamiről a bébi 1-2 héttel lecsúszik, később kezdi, de ügyesebben csinálja.
Például, egy édesanya tapasztalata szerint: "Eszembe se jutott volna a 2,5 hónapos csecsemőmnek csörgőt adni pl., ha nem olvasom az egészségügyi füzetben a 3 hónapos vizsgálatnál, hogy „kezébe adott csörgőt megtartja”. Gyorsan odaadtam neki, egyből el is kezdte rázni, rohantam a telefonért, hogy felvegyem videóra. Ha nem vagyok ennyire előrelátó, és nem hajszolom a fejlődési lehetőségeket, akkor lehet, hogy a mai napig elő sem kerül a csörgő a játékok közül."
Áronra, egy másik gyermekre nagyon jellemző, hogy határozottan és villámsebességgel képes rácáfolni az elvárásokra. Vagyis szigorúan aznap, amikor megemlíti a védőnőnek (az ő jelenlétében), hogy hason egyik irányba fordította már a fejét, de mostanában nem akarja, csak azért is megint megteszi. De annyira rendes is, hogy ha valamire nem emlékszik konkrétan, vagy csak rábólint, azt is még aznap behúzza, hogy ne állítson valótlanságot.
Példák elvárásokra (korhoz kötötten):
- Ébren, nyugalomban külső inger (pl. beszéd) hatására oldalra fordítja a fejét.
- Hason fekve az oldalról nyújtott játékért a másik kezével átnyúl.
És ami meglepetés volt sokak számára: 5 hónaposan nincs státuszvizsgálat!
Az iskolák bezárásának pszichés hatásai
Az iskolák bezárása, ahogy Hirsch Anikó, a Bethesda Gyermekkórház pszichiáter főorvosnője is kiemeli, kezdetben sok gyerek számára örömteli volt, hiszen nem kellett iskolába menni és az egész család otthon volt. Ez persze sokaknál vegyült azzal a sokkszerű élménnyel, hogy nagyon nagy baj van a világban, és vajon mi lesz ebből. A gyerekeknél, különösen a kisebbeknél nagyon nagy szerepe van annak, hogy a szülők hogyan reagálnak. Voltak olyan gyerekek, akiknél nagyon komoly szorongás, pánik jelent meg a járvánnyal kapcsolatban, de az átlaggyerek eléggé pozitívan fogta fel. A kisebbek nehezebben értették, hogy ez nem egy iskolai szünet, hanem egy másfajta oktatás; de nyilván ebbe belejátszott az is, hogy maguk az iskolák sem tudtak egyik napról a másikra átállni a digitális oktatásra.
Amikor kiderült, hogy ez nem egy rövid, átmeneti helyzet, egy következő szakasz jött. Ahol alapvetően jól meg tudták szervezni az otthonlétet és kialakult egy stabil struktúra, abban a gyerekek tök jól tudtak működni. Voltak olyan hiperaktív-figyelemzavaros gyerekek - elég sokan egyébként -, akiknek kifejezetten jót tett az otthoni tanulás, amennyiben a családi napirend kiszámíthatóan működött. Ők nem azért tudtak jobban teljesíteni, mert szüleik megcsinálták helyettük a leckéket, hanem azért, mert többet tudtak pihenni, mozogni, nem voltak összezárva másik harminc gyerekkel, és sok minden kiszámíthatóbb volt. Ugyanakkor viszont például az autista gyerekek esetében „nem mindig jött be”. Ők egy sokkal kiszámíthatóbb struktúrát szeretnek; s ha ez az otthoni napirend tekintetében meg is valósult, az online oktatásban ők nem voltak eléggé lekötve, nem volt eléggé kitöltve az idejük. Nekik ugyanis az az egyik nehézségük, hogy saját maguktól nehezebben tudják megszervezni az életüket, feltalálni magukat, kihasználni az üres időket. Ennek negatív következményeit mi is láttuk. Az autizmussal élőknél eleve gyakoriak a rugalmatlan viselkedésformák; ezek most sok esetben elmélyültek, szélsőségessé, kórossá váltak.
Aztán láttunk olyan gyerekeket is, akiknek nehéz a szociális beilleszkedés: visszahúzódók, szorongók, vagy akiket sokat csúfoltak, bántottak az iskolában. Ők eleinte kimondottan élvezték, hogy nincs iskola, nem kell közösségbe menni, nincsenek kellemetlen élmények, kihívást jelentő helyzetek. Hosszútávon viszont már nem volt pozitív a hatás, mert a karantén után sokan nehezebben tudtak újra kimozdulni. Ezt egyébként sok felnőtteknél is láttuk: annyira kialakult az egyébként javasolt és jogos védekezés, hogy ebből aztán nehezen léptek ki, amikor lazítások jöttek. Igen, olyanok, akik a bezártságot vagy az újranyitást traumaként élték meg. Érdekes módon többen voltak a lazítás után; akkor, amikor vissza kellett volna térniük egy nem teljesen megszokott, „normál” kerékvágásba, vagyis úgy kimozdulniuk, hogy bizonyos szabályokat továbbra is betartanak, azzal a tudattal létezniük, hogy nem szűnt meg teljesen a fertőzés veszélye, továbbra is vigyázniuk kell, csak már másképp. Ekkor láttunk sok új beteget, akik nagyon szélsőséges tisztasági kényszerekkel reagáltak. Az erre való odafigyelést folyamatosan sulykolták, a járvány szempontjából teljesen indokoltan, de az erre hajlamos embereknél ez kifejezetten súlyos kényszercselekvésbe fordult át. Nyilván náluk ezt megelőzően is voltak problémák, van egy régebbre visszanyúló patológiai történetük, de amíg nem volt krízis, addig keretek között tudták ezt tartani, most viszont látványosan előjöttek a tünetek.
És persze láttunk olyanokat is, akik nem vagy nehezen tudták tartani az előírt járványügyi szabályokat, illetve akik a könnyítésnél szélsőségesen reagáltak, például otthonról elszökdöstek, deviálódás szempontjából veszélyesebb közösségekbe keveredtek. Minden tiszteletem a szülőké, akár otthonról, akár munkahelyen dolgoztak. Embert próbáló feladat volt. Azoknak sem volt könnyű, akik a gyerekek mellett dolgoztak otthonról, és azoknak sem, akik eljártak, de közben meg kell oldaniuk a gyerekfelügyeletet. Ez mindenkinek iszonyatosan nagy teher.
Nagy okosságot nem tudunk mondani… Be kell látni a realitást: nem lehet egyszerre mindent csinálni. Ez a lehetetlen küldetés kategória. Kizárólag a strukturáltság, a napirend az, amit tudok bárkinek is tanácsolni, és - ezt csak halkan mondom - az elengedés gyakorlása. Ami még nagyon fontos, az a rugalmasság; a járvány legjobban erre tanít mindannyiunkat. Nem véletlen, hogy a kényszertünetek erősödtek fel és pont azoknál, akik nem elég rugalmasak, akiknek különösen fontos a kiszámíthatóság, aminek hiányát kényszercselekvéssel pótolták. Ők szakmai segítségre is szorultak. Tehát, ha valamit mindenképp kell tanácsolni, akkor az az: ha a szülők azt látják, hogy a gyereküknél a szorongás, a bezárkózás, a túlzott számítógép-használat vagy bizonyos kényszerek eluralkodnak, ne várjanak hetekig, keressenek szakembert. A járvány alatt sokan azt gondolták, az egészségügyi szakemberek nem elérhetőek. Ez nem igaz; a pszichológusok, pszichiáterek nagyon hamar átálltak az online rendelésre. Természetesen vannak dolgok, amiket nem lehet így megoldani, de konzultálni, tájékozódni az eset súlyosságáról, a szülőnek tanácsot adni lehet.
És ha már erről beszélgetünk, hadd tegyük hozzá: szintén nagyon jó hatással volt a járvány az online oktatás mellett a telemedicina fejlődésére is. Nyilván ennek is vannak korlátai, de abszolút alkalmas a konzultációra, arra, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a baj. És akinek az, meg fogja kapni az ellátás.