Március 25-e a magzatgyermekek világnapja, mely ráirányítja a figyelmet arra a kérdésre, hogy az élet nem a születéssel kezdődik. De mégis mikor? Az élet - a jog és az élet logikája szerint is - a fogantatás pillanatában kezdődik, amikor a két ivarsejt egyesül.
A tudomány állása szerint az emberi élet a fogantatáskor kezdődik. Attól a pillanattól fogva, hogy a megtermékenyítésre sor kerül, a gyermek genetikai képe már kialakul. Már ekkor eldőlt a neme, a magassága, illetve hajának, szemének és bőrének a színe. Az ivarsejtek számfelező osztódással jönnek létre, ami azt jelenti, hogy a magzat az egyik felét az anyától, a másik felét az apától kapja. Így a leendő életkilátásai már a kapott apai és anyai örökítőanyagokkal meghatározottak. A korai embrionális szakban a törzsfejlődésre jellemző korai állapotoknak egyfajta stilizált változatát végigéli a magzat.
A nagy felbontású ultrahangkészülékeknek köszönhetően tudjuk, hogy 6-8 hetesen egy kis ebihalhoz hasonlatos, majd a 10-11. hétben már az emberke formát is felveszi. Ekkor is vannak persze még különbségek a későbbi kontúrokhoz képest, például az agydudorok és a csontosodás terén. A mozgást körülbelül félidőre tették korábban, de a mai ultrahangoknak köszönhetően tudjuk, hogy már a 6-8 hetes baba is „szaltózik” a méhben. A mozgásfejlődés konkrétan az idegrendszer fejlődésével van összefüggésben, ezért az élénken és „összeszedetten” mozgó baba mindig jó jel. A hallószerv is viszonylag korán kialakul, egészen korai időszaktól kezdődően hallja tehát az anya szívhangját. A magzatok azonban nem csak érzékelik, de reagálnak is a külvilágra - van, hogy mozgással vagy éppen „meglapulással”.
Az anyuka stresszét bizony a magzat is igencsak megérzi. Életből merített példa, amikor az anyuka azzal jön a terhes rendelésre, hogy a baba mostanában kevesebbet mozog. Rendszerint kiderül, hogy a kismama túlhajtotta magát. Majd amikor lefekszik, lepihen, elkezdődik bent a „gimnasztika”. Sok nőgyógyász azonnal felajánlja a táppénz lehetőségét, ha felmerül, hogy a kismama túlhajthatja magát, mert nem nagy áldozat az erre költött táppénz azért, hogy egészséges gyerek szülessen. Kétségtelen, hogy nagyon sokan állásféltésből vagy bármilyen stresszes élethelyzet miatt nem tudnak kiszállni a mókuskerékből, de ez előbb-utóbb visszaüt valahol.
Az emberi személy fogalma és az alkotmányos jogok
Ahhoz, hogy az emberi méltóságról és ezen keresztül az élethez való jogról beszélni lehessen, szükséges tisztázni az emberi személy fogalmát, ugyanis az ember személye képezi a hozzá kapcsolódó jogok forrását, így azoktól elválaszthatatlan. Az emberi személy tehát nem pusztán biológiai fogalom, amelybe bármi beleilleszthető, hanem annak ontológiai tartalma van, amit emberi természetnek hívunk. Az Alkotmánybíróság gyakorlata és az Alaptörvény említett rendelkezése egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a lélek és a test elválaszthatatlan egymástól, és az élethez való jog az emberi méltóság egyik alapvető megnyilvánulása. Ezért az élethez való jog oszthatatlannak és korlátozhatatlannak tekintendő.
Kétféle felfogás létezik az élethez való jog és a méltósághoz való jog tekintetében:
- A dualista felfogás szerint test és lélek adja az embert. Élethez való jogból következik a kínzás, kegyetlen bánásmód tilalma, az emberi méltósághoz való jogból pedig a személyiségi jogok fakadnak.
- A monista felfogás szerint élet és méltóság nem szétválasztható a jog által érinthetetlen, ezzel szemben más jogot mérlegelni nem lehet.
Az emberi méltósághoz való jog tulajdonképpen általános személyiségi jogot jelent, amely magában foglalja az önrendelkezés szabadságát, a magánszférához való jogot, továbbá a személyiség szabad kibontakozását, illetve az egyéni szabadságot. Szokás „anyajogként” is hívni, mivel újabb jogok vezethetők le belőle. Minden más alapjog alapfeltétele, minden emberi joggal összefüggésben és azok lényeges tartalmának része, érinthetetlen lényege.
Az Alaptörvény II. cikke értelmében „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. §. (1) bekezdés d) pontja szerint az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén a terhesség a 12. hétig megszakítható. A törvény 5. § (2) szerint „Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz”.
Mészáros álláspontja szerint az élethez való jog oszthatatlansága és korlátozhatatlansága főszabályként helyes, azonban bizonyos gyakorlati esetekben elkerülhetetlen kivételek megállapítása. Az élethez való jog nagyon szűk körben korlátozható, de csakis olyan indokok alapján, amelyek nem önkényes, ember alkotta szabályokon, hanem a dolgok természetes rendjén alapulnak, és az emberi természettel összeegyeztethetők. Az olyan, gyakran felmerülő kérdések, mint az eutanázia, a halálbüntetés vagy az abortusz, különösen kényes területnek számítanak.
Az abortusz alkotmányjogi dilemmája Magyarországon
Magyarországon 1956-ban rendelettel tették legálissá az abortuszt. Azóta 6 millió honfitársunk nem születhetett meg művi terhességmegszakítás következtében, ez majdnem annyi élet, mint ahány gyermek ugyanennyi idő alatt hazánkban világra jött. Azoknak a számát, akik más, például a megfogant élet méhfalba való beágyazódását megakadályozó beavatkozások következtében nem születhettek meg, még megbecsülni sem tudjuk.
A szakirodalomban első abortusz határozatként elhíresült 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a terhesség megszakítására vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározása alkotmányellenes, azaz egyfajta formai alkotmányellenességről határozott ebben a döntésében az Alkotmánybíróság. Mindezek okán az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. § (4) bekezdésének első mondatát, amely szerint „A terhesség megszakításának csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye”, valamint ugyanazon törvény 87. § (2) bekezdését, továbbá a terhességmegszakításról szóló 76/1988. (XI. 3.) MT rendeletet és az annak végrehajtására kiadott 15/1988. (XII. 15.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és 1992. december 31-i hatállyal megsemmisítette.
A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, azaz az ún. második abortusz határozat rendelkező része kijelenti, hogy nem alkotmányellenes az abortusz engedélyezése, ha egy terhes nő súlyos válsághelyzetben van, de az államnak biztosítania kell a magzati élet védelmét ellensúlyként. E két mondat kiemelésével az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy elismeri a nők önrendelkezési jogát az abortusszal kapcsolatban, és nem kíván változtatni a korábbi szabályozás alkotmányosságán. Az Alkotmánybíróság a második abortusz határozatban megállapította, hogy a magzatvédelmi törvény megalkotásával a parlament formálisan teljesítette kötelezettségét. A törvényben nem rendelkeztek a magzat jogalanyiságáról, ami azt jelenti, hogy a magzat a jog szerint nem minősül embernek, és így nem illetik meg jogok, például az élethez vagy a megszületéshez való jog. Az Alkotmánybíróság elfogadta ezt a törvényhozói döntést, és nem kívánta személynek nyilvánítani a magzatot, illetve jogokkal felruházni.
Az Alkotmánybíróság második abortuszdöntése a kiegyensúlyozottságra törekszik, elismerve, hogy a terhesség első szakaszában a nők önrendelkezési joga elsőbbséget élvez, míg a magzatnak ebben a szakaszban még nincsenek egyéni jogai. A válságindikáció formális szerepét is elfogadhatónak tartja, összhangban az európai jogfejlődéssel.
Nőjogi aktivisták tüntetnek a magyarországi abortuszszabályozás ellen | Legfrissebb hírek | WION
Az indítvány alapjául szolgáló, folyamatban lévő ügyben a felperes házaspár sérelemdíj és kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperes kórházat, mert a felperesek kiskorú gyermeke veleszületett fejlődési rendellenességben szenved, ami kiszűrhető lett volna a terhesgondozás során, és így élhettek volna a terhességmegszakítás lehetőségével a törvény által megszabott időn belül. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. § (3) bekezdésének rendelkezés szerint ugyanis a terhesség a 20. hétig - diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén a 24. hétig - megszakítható, ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos testi vagy szellemi rendellenességben szenved. Az ügyben eljáró, indítványozó bíró álláspontja szerint e rendelkezés jelen formájában alkalmas arra, hogy sértse az Alaptörvénynek a magzati élet védelmére vonatkozó előírását. Szerinte ugyanis nem egyértelmű, hogy a teratológiai ártalom kifejezés pontosan mit takar, illetve a minor és a maior magzati anomáliák esetköreit mennyiben kezeli eltérő módon. Álláspontja szerint a diagnosztikai technológiák fejlődésének köszönhetően egyre pontosabb valószínűségi ráták birtokában, és a törvényi célok mentén bizonytalanságot idéz elő a sérelmezett rendelkezés értelmezése.
Az Alkotmánybíróság az ügyben hozott végzésében kifejtette, hogy a bíró az alkotmánybírósági törvény szerint csak azon jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására tehet indítványt, amelyet a konkrét ügy elbírálása során kifejezetten alkalmaznia kell(ene). Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a kártérítés jogalapját a Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletében, a támadott rendelkezés alkalmazásával, jogerősen megállapította. Ebből következően a támadott rendelkezést a bíró előtt folyamatban levő ügyben már nem kell alkalmazni, mert az most már csak a felperesi követelés összegszerűségének megállapítására irányul.
Szabó Szilárd szerint a súlyos válsághelyzet és a magzati élet konfliktusának feloldása kapcsán 1997-ben hozott lengyel alkotmánybírósági határozat járt el helyesen, amikor megállapította, hogy az abortusz engedélyezése az állapotos nő nehéz gazdasági helyzete vagy nehéz szociális helyzete alapján sérti az alkotmányos értékek arányosságának elvét. Az indokolás szerint a nő szubjektív helyzetértékelésén alapuló érdekvédelme és az élethez való jog ütközése esetén az utóbbinak van elsőbbsége. Ez az álláspont az Alaptörvény esetében is alkalmazható és alkalmazandó kellene, hogy legyen, még akkor is, ha a magzati életet, mint „potenciális életet” elválasztjuk az „emberi élet” fogalmától.
Az Alapvető Jogok Biztosa 2014-ben elutasította azt az indítványt, amely a súlyos válsághelyzetre való hivatkozással engedélyezett terhességmegszakítás Alaptörvény-ellenességét kívánta megállapítani. Indoklásában leszögezte, mivel a jogalkotó 2000 júniusában eleget tett az AB 48/1998. határozatában foglalt feltételeknek és a súlyos válsághelyzet ellensúlyozásaképpen megerősítette a terhesség megszakítást megelőző tanácsadási rendszert, így a súlyos válsághelyzet törvényi szabályozása és az Alaptörvény magzati élet védelméről szóló rendelkezése között „alkotmányellenességet” nem észlelt, ezért az alkotmánybírósági eljárás indítását mellőzte.
A probléma az, hogy az Alkotmánybíróság még akkor hozta meg a döntését, amikor az Alkotmány még nem tartalmazta kifejezetten a magzati élet védelmét. Az 1949. évi XX. törvény, vagyis a Magyar Köztársaság Alkotmánya ugyanis semmit sem szólt a magzati élet mikénti védelméről. „Csak” az „emberi élet” védelméről rendelkezett. 2012. január 1-től azonban - elvileg - más a helyzet, hiszen az Alaptörvény az „emberi élet” védelme mellett kifejezetten rendelkezik a „magzati élet” védelméről is. Tény, hogy a magzati élet védelméről szóló törvény 9. §-a viszonylag részletesen rendelkezik az állapotos nő felvilágosításáról és az is kétségtelen, hogy a felvilágosítás nagyjából-egészében a magzat megtartásának szándékából történik. Ugyanakkor a 12. § (6) bekezdés szerint „A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő, illetve - cselekvőképtelensége esetén - törvényes képviselője a kérelem aláírásával igazolja”. Vagyis a Családvédelmi Szolgálat továbbra sem vizsgálhatja a súlyos válsághelyzet fennállásának valódiságát, és továbbra sincs szükség az abortusz elvégzéséhez az apa beleegyezéséhez.
Vélemények szerint tehát megállapítható, hogy a terhesség megszakítása az állapotos nő súlyos válsághelyzetére való hivatkozással ellentétes az Alaptörvény magzati élet védelmére vonatkozó rendelkezésével, mert egy olyan élethelyzet, amelyhez semmilyen Alaptörvényben biztosított alapvető jog nem kapcsolódik, teljesen kiüresíti és tartalmatlanná tesz egy olyan Alaptörvényben biztosított alapvető jogot, amit az Alaptörvény szerint csak egy másik alapvető jog korlátozhatna.
Abortusz a világban: Jogi és társadalmi megközelítések
Az abortuszok száma drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedek alatt Magyarországon. 20-30 éve évi 90 ezer abortusz történt. Ma 20 ezer közelében tendál ez a szám országos szinten.
| Időszak | Éves abortuszok száma |
|---|---|
| 20-30 évvel ezelőtt | ~90 000 |
| Ma | ~20 000 |
Szélsőséges példák is vannak a világban ezen a téren. Van olyan ország, ahol a bűncselekmény által megfogant babát sem engedik elvetetni, s van, ahol még a 20. héten is végezhető abortusz. A magyar jogi szabályozás nagyon jó kompromisszumot jelent, nyilván megszabott időbeli behatárolással - a terhességet a betöltött 12. hétig lehet megszakítani.
Az abortusz alkotmányos kérdésként az Egyesült Államokban
Az abortusz, mint alkotmányos kérdés vonatkozásában az Egyesült Államokban évtizedeken keresztül, egészen az elmúlt évekig a Roe v. Wade ügy volt a viszonyítási pont. Ez a 1973-as precedens döntő hatással volt az Egyesült Államokban a terhességmegszakításhoz való jogra. Az ügy háttere, hogy a „Jane Roe” néven ismert felperes, valódi nevén Norma McCorvey, egy Texas állambeli nő volt, aki abortuszt szeretett volna végrehajtatni, de a helyi törvények szerint azt csak akkor engedélyezték volna, ha az anya élete veszélyben lett volna. A Legfelsőbb Bíróság 1973. január 22-én 7-2-es többséggel úgy döntött, hogy a texasi abortusztörvény alkotmányellenes, mivel sérti a nők magánélethez való jogát, amely a 14. alkotmánykiegészítés (due process clause) alapján védelem alatt áll. A Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség megszakításához való jog a magánélet védelmének része, amit az alkotmány biztosít. Az ügyben a bíróság azt is megállapította, hogy az államoknak joguk van az abortusz szabályozására, de csak akkor, ha az nem sérti túlzottan a nők jogait.
A Roe v. Wade döntés mérföldkőnek számított az amerikai jogrendben, mivel széleskörű jogi és társadalmi vitákat váltott ki az abortusz jogszerűségével kapcsolatban. A Roe v. Wade döntést a későbbiekben számos jogszabály és bírói döntés módosította, a legfontosabb ezek közül a 2022. június 24-én meghozott Dobbs v. Jackson Women’s Health Organization ügyben hozott döntés, melyben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe v. Wade döntést. A Mississippi állam 2018-ban törvényt hozott, amely tiltotta az abortuszt, ha a terhesség 15 hetesnél tovább tartott, lényegében megszorítva a korábbi, az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága által elfogadott 1973-as Roe v. Wade döntés alapján biztosított jogokat. A kérdés, amelyet a bíróságnak meg kellett válaszolnia, az volt, hogy a Mississippi állam törvénye sérti-e a Roe v. Wade precedenst. A legfelsőbb bíróság 6-3 arányban úgy döntött, hogy a Roe v. Wade és a Planned Parenthood v. Casey (1992-es ügy) döntéseket meg kell változtatni, és így a döntés alapjául szolgáló alkotmányos jogot, miszerint a nőknek joguk van abortuszt végezni, elvetette. Roe v. Wade precedens elvetésével a legfelsőbb bíróság gyakorlatilag lehetővé tette, hogy az államok saját maguk döntsenek az abortusz szabályozásáról. Számos állam, különösen a konzervatív vezetésűek, azonnal életbe léptette a szigorúbb abortusztörvényeket, amelyek korlátozták vagy teljesen betiltották az abortuszt. Egyes államok, például Kalifornia és New York, megerősítették az abortuszjogokat, hogy védjék a nők hozzáférését a szolgáltatáshoz.
Az abortusz szabályozása Franciaországban és Lengyelországban
Franciaországban az első abortuszt szabályozó törvény, Veil-törvény (Loi Veil) 1975. január 17-én lépett hatályba. A törvény az elnevezését Simone Veil, akkori francia egészségügyi miniszterről kapta. A törvény hatására az abortuszokat a nyilvános egészségügyi rendszer keretein belül, orvosi felügyelet mellett lehetett végrehajtani. 2001-ben a törvényt kiterjesztették, lehetővé téve az abortuszt a terhesség 12. hetéig. Franciaország 2024-ben alkotmányos joggá tette az abortuszhoz való jogot a világon elsőként (vitatott, hogy ezt Franciaország elsőként tette meg alkotmányos szinten, ugyanis a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Alkotmányának 191. cikke már 1974-ben rögzítette, hogy az „ember szabadon dönthet a gyermekei születéséről”).
Lengyelországban a 2020-as ref. K 1/20 számú alkotmánybírósági határozat azonban kimondta, hogy a magzat súlyos rendellenességei nem lehetnek elegendő indokok az abortusz elvégzésére. A döntés tehát az abortusz egyébként is szűk törvényes kereteit tovább szűkítette és az Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy a terhesség megszakítása nem lehet engedélyezett a magzat súlyos, életképtelen rendellenességei miatt. Az M.L. kontra Lengyelország ügy kapcsán az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került a lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése. A kérelmező beadványában azt állította, hogy Lengyelország a 2020-as alkotmánybírósági döntésével egyebek mellett megsértette a magán- és családi élethez való jogát (az Egyezmény 8. cikke), valamint a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát (az Egyezmény 3. cikke). Indokolásul a kérelmező előadta, hogy az abortuszra vonatkozó szabály megváltoztatása szenvedést, megaláztatást és egyéb, nehezen előre látható következményeket okozott lelki és testi egészségére nézve. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2023. november 23-án elutasította a kérelmet.
Az abortusz szabályozása Szlovákiában
Szlovákiában az Alkotmánybíróság 2001-ben kezdett foglalkozni az abortusztörvénnyel, amikor is - többségében kereszténydemokrata - képviselők 31 tagú csoportja panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a hatályos abortusztörvény ellen. Úgy vélték, hogy a törvény rendelkezései ellentétesek az Alkotmánnyal, a nemzetközi dokumentumokkal - és az alapvető emberi jogokkal. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya ezzel kapcsolatban kimondja: Mindenkinek joga van az élethez. Kimondta, hogy a nőknek joguk van a terhesség tizenkettedik hetéig személyes döntés alapján kérni a művi terhességmegszakítást. Az indítványozók szerint mindez ellenkezik az Alkotmány idézett cikkének második mondatával.
A meg nem született élet védelmét a terhesség 12. hetéig egyrészt az anya egészségének védelme által lehet megvalósítani. Másrészt az anyával szemben csupán az abortusz előtti kötelező háromnapos gondolkodási idő bevezetésével, a pszichológussal történő kötelező konzultáció által lehet érvényesíteni. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a fajta védelem a meg nem született élet javára a megtámadott abortusztörvényből hiányzik ugyan, de maga a tény, hogy az abortuszt kérvényezni kell, és hogy az anyának alá kell vetnie magát egy eljárásnak, ebben a stádiumban önmagában is megfelel a meg nem született élet védelmének. Ezzel együtt az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy a meg nem született élet objektíven védendő. Tehát nem lehet ugyanúgy védeni, mint a már megszületett életet, de nem is lehet úgy tekinteni rá, mint egy tárgyra. Mert emberi méltósága kell legyen.
Ezt a döntést az Alkotmánybíróság nagyon szoros arányban mondta ki, miközben öten különvéleményt fogalmaztak meg. Úgy gondolták ugyanis, hogy a hatályos eljárás kevés a meg nem született élet védelmére. Hiszen a legnagyobb érték az élet! Tiszteletben tartva a nő önrendelkezési jogát, az életet legalább szimbolikusan, de korai stádiumában is védeni kell. Az Alkotmánybíróság PL. ÚS 12/01 számú döntése után felülvizsgálták és módosították az abortusztörvényt. Eszerint az anya az abortusz kérvényezése után két-három napos gondolkodási időre kényszerül - ennyiben korlátozódott tehát az önrendelkezési joga.
Vallási és társadalmi nézetek az életről és az abortuszról
Minden társadalomnak az alapján változik a nézete az emberi élet kialakulását illetően, hogy miként változik az adott társadalom értékrendje, erkölcsi rendje és ismerete a magzatfejlődés folyamatáról. A Biblia azt tanítja, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Isten kijelenti az igéjében, hogy az élet nemcsak hogy a fogantatással indulna, hanem Ő már azt megelőzően ismer minket (Jeremiás 1:5). Dávid király ezt írta Isten szerepéről a fogantatásban: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében...”. A társadalom folyamatosan igyekszik elértékteleníteni a meg nem született gyermek életét, és az erkölcsösség elferdült nézetei szerint maga határozza meg, hogy mikortól ember az ember. Ám a tagadhatatlan tény az, hogy az élet a kialakulással kezdődik, és az ember akkor alakul ki, mihelyst megfogan. Isten jelen van az alkotásunkkor, sőt, Ő az alkotónk.
A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pontjában ez áll: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez”. Az élet Isten ajándékozó szeretetének a gyümölcse. Az 1956-os körlevélben így fogalmaztak: „A mi életünk is, Kedves Hívek, fogantatásunkkal kezdődött. Akkor lehelte Isten belénk a halhatatlan lelket, amelyet az ő képmására teremtett. Áldottak legyenek szüleink, akik jelentkezésünket e világra áldozatos lélekkel fogadták. Áldott legyen édesanyánk, aki gondosan óvakodott minden olyan lépéstől, amely nekünk ott a szíve alatt ártalmunkra lehetett volna; és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra mimiattunk. Örömmel vártak, előre találgatták nemünket, tanácskozták meg nevünket, készítették számunkra a bölcsőt, a ruhácskákat! A mennybéli Atya fizessen nekik ezért a jóságukért, és a Szűzanya szeresse őket; mi meg köszönjük nekik, hogy életben tartottak és meg nem öltek minket!”
Fájdalmas felkiáltásként hangzik fel több, mint hatvan évvel ezelőttről a kérdés: „Hogy meg nem öltek minket? Hát ez is lehetséges lett volna? […] Isten az ember természetébe oltotta a szülői szeretetet…”, ezért a magzat szándékos megölése az Isten által adott törvény szerint bűn. Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy több honfitársunk halt meg terhességmegszakítás következtében a XX. században, mint amennyi magyar esett el a világháborúkban.
A Vatikán a mai napig fennálló álláspontját, mely szerint minden magzatelhajtás kiközösítést von maga után, 1869-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Az 1917. évben megjelent Kánonjogi Kódex megerősíti a IX. Pius által bevezetett rendelkezést, és kiközösíti nemcsak az abortuszt végrehajtó személyt, hanem magát az abortáló anyát is.
A szociológiai elemzések azt mutatják, hogy az északi régiókban erős a vallásos érzület. Ebből kifolyólag az ott élők nagyobb szerepet tulajdonítanak a hagyományos családi értékeknek, nagyobb a gyermekvállalási „kedv” is. Ez utóbbi nem feltétlenül függ össze a jobb gazdasági helyzettel, hiszen köztudott, hogy az ottani életszínvonal nem éri el a déli vidékekét. Viszont az ottani emberek gondolkozása abból indul ki, hogy a gyermek érték, illetve az abortusz bűn vagy legalábbis nem helyes dolog. Magyarázat lehet még a jelenségre az a statisztikailag alátámasztott tény, hogy a háttérben sokszor laza párkapcsolat áll, azaz olyan fiatalok együttélése, akik nem számolnak a család tartásának kötelezettségével. Az együttéléses párkapcsolatok ritkábbak az északi régióban. Ott a házasodási kedv a mai napig nagyobb.
A Demográfiai Kutatóközpont tanulmánya szerint Dunaszerdahelyen, Komáromban, Újvárban, Galántán, Vágsellyén, Léván és Losoncon végzik a legtöbb művi terhességmegszakítást. Ezek nagyrészt magyarlakta területek. Ez összetett társadalmi jelenség, amelyben közrejátszik a magas munkanélküliség és a létbizonytalanság érzése. Ezeken a területeken eleve gyakoribb az együttéléses párkapcsolat, és kisebb a ragaszkodás a keresztény értékrendhez (szexuális élet csak házasságban, az élet védelme minden körülmények között). Sokan azért döntenek az abortusz mellett, mert úgy érzik: nem tudnák megadni gyerekeiknek mindazt, amiről úgy vélekednek, hogy a mai világban meg kéne adniuk.
A magasabb végzettséggel rendelkező nők közt kevésbé gyakori az abortusz. Ők felelősségteljesebben kezelik a szexuális életüket, jobb az informáltságuk, nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre. A házasságkötések száma évről évre csökken, míg a válások száma növekvő tendenciát mutat. A jólét utáni vágy, az énközpontúság kerültek az első helyre, ezért is olyan sok a válás.
Jól tudjuk, hogy nagyon sok anya nehéz élethelyzetében folyamodik az abortuszhoz mint kézenfekvő kiútnak tűnő megoldáshoz. Fontos buzdítani ezeket az anyákat: kérjenek segítséget a tágabb családjuktól, az állami és egyházi szociális hálózattól. A gazdag Isten mindig kínál alternatívákat is: merjenek az abortuszon kívül más, valódi megoldást keresni vagy adják örökbe a gyermeket, mert számtalan jólelkű házaspár boldogan felnevelné. Így szorult élethelyzetében is válhat hőssé az anya, ha mégsem a halált választja, hanem az életre mond igent. Minden megfogant életért az anya és az apa egyaránt felelős. Szent II. János Pál pápa azt is hangsúlyozza, hogy a kilátástalannak tűnő élethelyzetben választott abortusz lehet olyan szituáció eredménye, amelyért elsősorban nem az asszony, hanem az apa, a család vagy a környezet a felelős. Minden apát és az anya közelében élő családtagokat is buzdítunk és bátorítunk, hogy álljanak az anya mellé.
Ferenc pápa az „Igen az életre! A törékeny élet drága ajándékának gondozása” című konferencia résztvevőit fogadva így fogalmazott: „Egyetlen emberi lény sem összeegyeztethetetlen az élettel, sem életkora, sem egészségi állapota, sem létminősége miatt. Minden magzat, aki hírt ad magáról egy nő méhében, ajándék, aki megváltoztatja egy család történetét: egy apáét és egy anyáét, a nagyszülőkét és a testvérekét”. Hálát adunk Isten előtt mindazokért, akik igent mondtak és mondanak az életre, egyben szeretettel és imával bátorítunk mindenkit, hogy merje elfogadni és kibontakoztatni az élet ajándékát. „Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!” (Iz 58,1)