Az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) Eurázsia mérsékelt és hideg égövi területein él, északon egészen a 70. szélességi körig. Elterjedésének déli határán, a Balkánon és a Kárpát-medencében jégkorszaki reliktumfajként tartják számon. Ázsiában az Amur, a Bajkál-tó és Szahalin által határolt régióban találkozhatunk vele.
A legfeljebb 16-18 centiméteres hosszúságot elérő elevenszülő gyík leginkább a fürge gyíkkal téveszthető össze, mivel mind zömök testalkata, mind barnás színezete nagyon hasonlóvá teszi ez utóbbihoz, főleg a fiatal állatokat. A teljesen fekete melanisztikus példányoktól eltekintve az elevenszülő gyík alapvetően vöröses- vagy szürkésbarna színű. A háton fekete gerinccsík, az oldalon pedig sötét foltokkal váltakozó világossárga pettyek futnak végig. A hasi rész is sötét: vöröses vagy piszkossárga.
Nyirkos, hideg területen él, ezért gyakran látható kevésbé meleg, borús időben is. Nappal aktív, éjszakára kövek alá vagy rágcsálók ásta üregbe bújik. Táplálékát elsősorban férgek és csigák képezik, de ízeltlábúakat is fogyaszt.
A párzásra májusban kerül sor. Alapvetően álelevenszülőnek tekinthető, a tojások az anyaállat testében fejlődnek, amíg tehát az július-augusztusban le nem rakja őket. Ekkor a 4,5-6 centiméteres kis gyíkok fél órán belül kikelnek, és önálló életet kezdenek.
SZAPORODÁS ÁLLATOKNÁL 🐶🐦 SZEXUÁLIS ÉS ASZEXUÁLIS 🥚🤰🏻 OVIPARÓUS, VIVIPAROUS, OVOVIPAROUS
Állománynagysága nem ismert, de elsősorban élőhelyének pusztulása fenyegeti. Számos természetes ellensége van, melyek közül a keresztes vipera és a rézsikló emelendő ki, de a madarak is előszeretettel vadásznak rá. A kicsinyeket nagyobb ízeltlábúak is elkaphatják.
Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon az elevenszülő gyík is védett. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.
Az elevenszülő emlősök (Theria) az emlősök (Mammalia) osztályának egyik alosztályát alkotják, a tojásrakó emlősök mellett. Magyarul nevezik őket „tulajdonképpeni emlősöknek”, illetve „magasabbrendű emlősöknek” is. A ma élő emlősök túlnyomó többsége, köztük az ember is, ebbe az alosztályba tartozik.
A szülés a magzat világrahozatala a terhesség végén. Megindulását a megrepedt magzatburokból elfolyó magzatvíz és/vagy a ritmikus méhösszehúzódások jelzik. Három szakaszban zajlik le: 1. tágulási szak: a méhszáj kinyílik, a méhnyak kitágul, kialakul a szülőcsatorna; 2. kitolási szak: a magzat lassan, fokozatosan kijut a szülőcsatornából; 3. lepényi szak: a méhlepény leválik és kiürül.
Az első szakot a méhösszehúzódások megjelenése jellemzi. Ezek fájdalmasak, az akarattól függetlenek, időszakosak és szabályos ritmust követnek; előbb 20-25 perces szünetekkel, majd egyre sűrűbben (a végén 1-3 percenként) jelentkeznek, tartamuk mindinkább hosszabbodik (eleinte 15-20 másodperc, a tágulás végén 30-45 másodperc), egyre erőteljesebbek és fájdalmasabbak. Az összehúzódási szünetek fájdalommentesek, ez lehetővé teszi a méhnyak elsimulását és tágulását. A fejvíz (a magzatburok alsó részében elhelyezkedő magzatvíz) a méhösszehúzódások hatására gyűlik össze. A burokrepedés bekövetkezhet spontán vagy burokrepesztéssel.
Az összehúzódás lefelé toló hatást fejt ki a magzatra, amely áthalad a medencén (medenceöböl). Az elölfekvő rész (a magzat azon pólusa, amely elsőnek jut le a kismedencébe), áthalad a medence felső bemenetén (behatol), forgás közben lefelé halad és kiszabadul (áthalad az alsó kismeneten). E három jelenség a magzat valamennyi testrészére (fej, váll, ülep) kiterjed. Ez a szak 8-10 órát tart a primiparáknál (első ízben szülő nők) és 2-6 órát a multiparáknál (ismételten szülők).
A második szakasz a magzat kitolási szaka. A tágulás teljessé válásakor kezdődik: a nő ekkor tolási kényszert érez, ezzel a méh akaratlan összehúzódásaihoz hozzáadja a hasizmok és a rekeszizom akaratlagos kontrakcióit. Az elülfekvő rész megjelenik a szeméremrésben, amely egyre inkább kitágul, és végül eléri a magzat elölfekvő része kerületének méreteit. A kitolási szak általában 10-20 percig tart.
Megrövidíthető gyengéd, hasra gyakorolt nyomással (kéznek a méhfenékre gyakorolt egyenes hatásával), episiotomiával (gátmetszés), a szülő nő testhelyzetének változtatásával (álló, guggoló vagy térdelő testhelyzetbe, azaz függőlegesbe) vagy egy szülészeti fogó behelyezésével. A magzat elölfekvő része lehet a fej: ez a fejfekvés (a leggyakoribb). Fejvégű fekvés esetében, ha a fej flexióban (behajlítva) van, koponyatartásról beszélünk: ez a fekvés a legjobb és a leggyakoribb. Ha a fej deflexióban (elhajlásban) foglal helyet, arctartásról beszélünk: ez ritkább és kevésbé kedvező.
A magzat medencevégű fekvése esetén fartartásról szólunk: ez elsősorban először szülőknél figyelhető meg, és gyakran a méh formai rendellenességével függ össze. Lehetséges, hogy a terhesség végén a magzat haránt vagy ferde fekvésben helyezkedik el. A spontán szülés ebben az esetben nem lehetséges. Ilyenkor belső beavatkozás (fordítás) válik szükségessé vagy császármetszés.
A nehéz szülés esetenként a méhösszehúzódások, tehát a méhizomzat rendellenességeire vezethető vissza. Az esetek többségében gyógyszeres kezeléssel a normális és hatásos méhösszehúzódások helyreállíthatók. A nehéz szülés a magzat útjába álló akadályok rendellenességeivel is összefügghet: a méhnyak és a gát fokozott ellenállása episiotomiával vagy fogó behelyezésével leküzdhető. A medence formájával és méreteivel összefüggő csontos szülőúti ellenállás manapság sokkal ritkább (ennek legfőbb oka régebben az angolkór volt); ilyen esetben császármetszés javallt. Néha maga a magzat okozza a nehéz szülést (túlságosan nagysúlyú magzat). A köldökzsinór megjelenése előtti leszállás miatt a magzat keringése annak következtében állhat meg, hogy a köldökzsinór a medence falához préselődik: ilyen esetben is a császármetszés segít.
A harmadik szak a lepényi szak; ekkor válik le a méhlepény és kiürül. Hozzávetőlegesen 300 ml-es vérveszteség kíséri. Néha a vérveszteség nagyobb is lehet: a lepényi szakban fellépő vérzés súlyos szövődmény lehet.
A gyermekágy (post partum - szülés utáni időszak) a szülést követő 6 hétig tart. Jellemzője, hogy a nemi szervek fokozatosan visszatérnek a terhesség előtti állapotukba és megkezdődik a szoptatás.
A gyógyszeres kezelés módosítja a méhösszehúzódásokat. A görcsoldó szerek leküzdik a túl erőseket. Az oxytocinumok (mesterséges osytocin-hormon tartalmú anyagok) ellenkezőleg, erőteljesebbé teszik az összehúzódásokat. A szülészeti analgézia (fájdalomérzés hiánya) jelenleg két eljáráson alapul: a gyógyszeres módszer elsősorban a peridurális érzéstelenítésre épül: ez megőrzi a szülő nő öntudatát; jó együttműködést, tehát lélektani felkészítést igényel; a szülészeti pszichoprofilaxis (felkészítés a fájdalommentes szülésre) a terhes nők pszichikai és fizikai oktatására alapoz. Az alapelv szerint a nők terhességükkel szembeni passzív magatartását tudatos és aktívan részt vevő magatartássá kell alakítani.
Ma Magyarországon a legelterjedtebb a kórházi szülés, gyakran előre választott orvossal. Szintén gyakori az ún. apás szülés, amikor az apa jelen van a szülőszobán. Lehetőség van dúla (asszonytársi segítő) jelenlétére is, aki egy laikus anyatárs. A tervezett otthonszülés vagy háborítatlan szülés országunkban ritka, ekkor a szülő nő saját otthonában hozza világra gyermekét, általában bába és dúla, valamint az apa segítségével. A szülésnek ez a módja külföldön elfogadott, nálunk 2011 óta legális: a 35/2011. (III. 21.) kormányrendelet szabályozza az intézeten kívüli szülés szakmai szabályait.
Egy 2012-es, a tervezett otthonszülést és a kórházi szülést összehasonlító tanulmány szerint a kis kockázatú terhességek esetén (ez teszi ki a terhességek kb. 80%-át) a kórházi szülés és az otthonszülés között nincs szignifikáns különbség a csecsemőhalálozás szempontjából. A szülő nőt arra biztatni, hogy ne fekvő pozícióban vajúdjon ill.
