Minden szülő izgatottan várja a hozzátáplálás időszakát, mely egy fontos állomás a baba életében. Az izgatottságot azonban gyorsan felváltja a kezdeti bizonytalanság: Hogyan is kezdjünk bele? Mivel kínáljuk először a babát? Mi történik, ha nem ízlik neki? A kisbaba legmegfelelőbb összetételű táplálékát az anyatej szolgáltatja az első fél évben. A táplálkozás nem csak a megfelelő energia- és tápanyagbevitelről szól, hanem arról is, hogy a babát új ingerek érik, mely által fejlődik az emésztőrendszere, agya, immunrendszere, csontjai, izomzata is.
Mikor kezdjük el a hozzátáplálást?
Arra nincs pontos válasz, hogy mikor kezdjük el, hiszen minden kisbaba más ütemben fejlődik, és érik meg erre a „változásra”. A szakirodalom szerint legkorábban a 4 hónapos kor után, tehát az 5. hónapban érdemes elkezdeni a hozzátáplálást. Négy hónapos kor előtt egyértelműen nem javasolt elkezdeni a hozzátáplálást, mert veszélyes lehet és károkat okozhatunk a gyermeknek. Akkor érett meg a gyermek a hozzátáplálásra, ha segítséggel ugyan, de stabilan ül, fejét és nyakát jól tartja, mozgatja, irányítja.
Miért nem érdemes hamarabb elkezdeni, mint az 5. hónap? Azért, mert nagyjából ebben az 5-6 hónapos korban áll készen a baba emésztőrendszere arra, hogy az anyatejen / tápszeren kívül más ételt is feldolgozzon. Ezen kívül a mozgásfejlődése is ezidő tájban indul rohamos ugrásnak, ezáltal megnő az energiaigénye. A mozgáshoz felhasznált energián kívül, az agy fejlődéséhez is hozzájárul ez a többletenergia, (ugyanis az energia több, mint felét az agy használja fel), valamint 6 hónapos kor körül a baba vasraktárai is kiürülnek, melyet pótolni kell, hiszen a vas hozzájárul a tanulás, a nyelvi képességek, a figyelem, a memória fejlődéséhez is.
A javasoltnál korábban megkezdett hozzátáplálás következtében az ételallergiák kialakulásának kockázata fokozódik. A hozzátáplálás során rengeteg új dolgot kell megtanulnia a babának, mint például, hogy hogyan kell a nyelvét fel-le, jobbra-balra mozgatnia, hogyan tudja lenyelni a pépes, később darabosabb ételeket.
A hozzátáplálás módszerei
Nincs két egyforma baba, se egyforma család, ezért többféle módszer közül is választhatunk:
-
Hagyományos pürés hozzátáplálás
A kezdeti kínálásoknál kb. méz állagú pépekkel/pürékkel kínáljuk a babát, mely lehet gyümölcs vagy zöldség. Az elérni kívánt állagot anyatejjel, vagy annak hiányában tápszerrel lehet hígítani. Miután már a sűrűbb pürékhez is hozzászokott a baba, megjelenhetnek a puha falatkák, melyeket a baba a kezébe tud venni. A falatkákat semmiképp ne keverjük bele a pürés ételbe, hiszen a baba ezt könnyen félrenyelheti. Amikor a baba a darabos ételért nyúl, nem biztos, hogy rögtön betalál majd vele a szájába, sőt, harapni, elrágni sem fogja tudni egyből. Mutassuk meg neki, hogyan tudja ezt elsajátítani.
Milyen falatkákkal kínáljuk? Például banán, avokádó, barack, párolt brokkoli, sárgarépa, melyeket kb. 1-2 ujjnyi vastagra, és 1-2 babaökölnyi hosszúra vágjunk fel, hogy a baba meg tudja fogni. Elképzelhető, hogy eleinte csak pakolgatja majd ide-oda a kezében, vagy csak nyomkodja, esetleg ledobja a földre, de ezt hagyni kell, hogy ismerkedjen az étellel.
-
BLW (Baby-Led Weaning) - Falatkás hozzátáplálás
Ez azt jelenti, hogy kihagyva a pürésített ételeket, a kezdetektől szilárd ételekkel kínáljuk a babát a család által fogyasztott ételekből. A baba önállóan eszik, a szülő nem etet, de jelen van. Ehhez természetesen az egészséges alapanyagokra és megfelelő ételkészítési technikára továbbra is szükség van, ugyanis ha a család ételeiből falatozik a baba, néhány apró változtatásra szükség lehet (pl. sózás mellőzése, fűszerezés mérséklése).
Sok szülő az igény szerinti hozzátáplálást részesíti előnyben az úgynevezett „hagyományos hozzátáplálással” szemben, míg mások a két megközelítést vegyesen alkalmazzák. Nem létezik helyes vagy helytelen módszer. Rá kell jönnöd, melyik megközelítés működik jobban számodra, valamint a kisbabád számára.

A 7-9 hónapos baba étrendje
Ha a kisbabáddal 6 hónaposan elkezdtétek a hozzátáplálást, 7-9 hónapos korára már többnyire megbarátkozik az étel gondolatával. Ebben az időszakban fontos, hogy minél gyakrabban étkezzetek együtt (a baba rengeteget fog tanulni, míg megfigyel), és továbbra is a lehető legváltozatosabb élelmiszerekkel kínáld. Ebben a korban a picik fokozatosan állnak át a napi háromszori étkezésre, a változatos étrend pedig biztosítani fogja a számukra szükséges energiát és vasat. Az ételük ne tartalmazzon hozzáadott cukrot vagy sót! A só károsíthatja a veséjüket, a cukor pedig megtámadja a fogakat.
Folyadékbevitel
A hozzátáplálás étkezései során adhatsz kisbabádnak pár korty vizet egy arra megfelelő bögréből. Egy nagy fülekkel ellátott szilikon bögre remek választás erre a célra, hiszen nem törik el és a kis kezek könnyen megragadhatják. Fölösleges sok vizet tölteni a bögrébe. A kisbaba egyébként sem fog sokat inni (esetleg egyáltalán nem), és balesetek is előfordulhatnak.
Kerüld a szilikonszeleppel ellátott bögréket. A nyomáskülönbség, ami annak következtében keletkezik, hogy a kisbaba a szilikonszelepen keresztül szívja ki a vizet, rossz hatással van az ínyre és a tejfogakra. Elég, ha csak vizet adsz neki. Ne kínáld édes folyadékokkal, mint például frissen facsart gyümölcslével, gyümölcsös üdítőitallal, teával, szénsavas üdítővel. Ne kínáld állati eredetű tejjel 12 hónapos koráig. Az állati eredetű tejet csak főtt étel hozzávalójaként használd.
Zöldségek
Ha a pici elfogadja, próbálj meg minél hamarabb áttérni a darabosabb „finger food” ételekre, és mellőzd a püréket. A zöldségeket készítsd el sütőben vagy párold, hogy megpuhuljanak, majd törd össze őket vagy turmixold egy keveset épp csak addig, ameddig olyan állaguk lesz, amit a kisbabád elfogad. Emellett rudacskákra is vághatod az ennivalót (finger food), ha azt így elfogadja. Fontos a változatosság. Próbáld kesernyésebb zöldségekkel is kínálni a kisbabád, ne csak édeskésekkel.
Relatíve nagy mennyiségben tartalmaz nitrátot a spenót, cékla, zöldbab, tök, répa - de a szakirodalom egyáltalán nem tiltja ezek adását, csak azt emeli ki az Uptodate.com is, hogy 4 hónapos kor alatt ne adjunk ilyet semmiképpen, mert a nitrát egy methemoglobinémia nevű betegséget okozhat, károsíthatja a hemoglobint. 4 hónapos kor után nyugodtan adhatjuk a változatos étkezés részeként.

Ajánlott zöldségek 7-9 hónapos korban:
- Brokkoli
- Sütőtök
- Paprika
- Zöldborsó
- Karfiol
- Spenót
- Zöldbab
- Tök
- Spárga
- Káposzta
- Sárgarépa
- Avokádó
Gyümölcsök
Csak puha és érett gyümölcsökkel kínáld a kisbabád, azokat is apróra zúzott formában add vagy turmixban pépesítd addig, ameddig olyan állagú lesz, amelyet a kisbabád könnyen elfogyaszthat. Ugyanakkor a puha, érett gyümölcsöket rudacskákra is vághatod. A kemény gyümölcsöket meg kell főznöd ahhoz, hogy ebben az időszakban is kínálhasd. A gyümölcsöket alaposan mosd meg, távolítsd el a magokat és a kemény héjat.
Ajánlott gyümölcsök 7-9 hónapos korban:
- Banán
- Áfonya (félbe vágva)
- Kivi
- Narancs
- Alma
- Málna
- Nektarin
- Körte
- Eper
- Ananász
- Papaya
- Sárgadinnye
- Barack
- Szilva
- Mangó
Keményítőben gazdag ételek (Tészta)
Ezeket az ételeket főzés/párolás után apróra zúzott formában add vagy turmixban pépesítsd addig, ameddig olyan állaga lesz, amelyet a kisbabád könnyen elfogyaszthat. A gabonafélék keverhetők anyatejjel vagy tápszerrel - esetleg pasztőrözött teljes zsírtartalmú tejjel (tehén, kecske, juh).
A tészta bevezetése nemcsak a táplálkozásról szól, hanem a finommotoros készségek fejlesztéséről és az önálló étkezés gyakorlásáról is. Mivel a legtöbb tészta búzát, azaz glutént tartalmaz, a bevezetés időzítése kulcsfontosságú. Jelenleg a szakmai konszenzus az, hogy a glutént a hozzátáplálás megkezdését követően, ideális esetben a 6. és 12. hónap között érdemes bevezetni. A tészta bevezetése kiváló módja ennek, mivel sokféle formában és textúrában kínálható. Kezdetben érdemes nagyon kis adagokkal próbálkozni, és figyelni a baba reakcióit.
A tészta kiváló energiaforrás a gyorsan növekvő és sokat mozgó babák számára. A legtöbb tészta durum búzából készül, amely magasabb fehérjetartalommal rendelkezik, mint a hagyományos búza, és B-vitaminokban, különösen niacintban és folsavban gazdag. A folsav elengedhetetlen a megfelelő sejtosztódáshoz és vérképzéshez, ami a csecsemőkorban különösen fontos.

Milyen tésztát válasszunk?
- Tojás nélküli durumtészta: Ez általában csak durumbúzalisztet és vizet tartalmaz, így minimalizálja az esetleges allergének számát a kezdeti fázisban.
- Teljes kiőrlésű tészták: Kiválóak, mivel több rostot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, de a magas rosttartalom kezdetben terhelheti a kicsi emésztőrendszerét, és puffadást okozhat. Érdemes ezeket csak a 8-9. hónap után bevezetni.
- Gluténmentes tészták: A rizs-, kukorica-, lencse- vagy csicseriborsó alapú tészták könnyen emészthetők, és magas fehérje- és vastartalmúak.
Tésztaformák és elkészítés
A tészta formája kritikus a fulladásveszély szempontjából. Ideális formák (6-9 hónap): penne, fusilli (spirál), rigatoni (vastag cső), vagy szélesebb metélt. Kerüljük a nagyon vékony, hosszú tésztákat, mint a spagetti vagy tagliatelle a kezdeti időszakban. A tésztát addig kell főzni, amíg nagyon puha, könnyen szétnyomható két ujj között. Soha ne sózzuk a babák ételeit, a tészta főzővizébe se tegyünk sót!
Ajánlott, keményítőben gazdag ételek 7-9 hónapos korban:
- Burgonya
- Édesburgonya
- Rizs
- Őrölt rizs
- Tészta
- Zabkása
- Zab
- Kukoricaliszt
- Quinoa
- Kenyér
- Pirított kenyér
- Lepénykenyér/pita
Hogyan készítem elő a babakaját? Főzés a babának / Anzsy konyhája
Fehérjékben gazdag ételek (Hús és egyéb források)
Ehhez az élelmiszercsoporthoz tartoznak a következők: hús (beleértve a halat is), tojás és a hüvelyesek (bab, zöldborsó, csicseriborsó, lencse). Mindezek már 6 hónapos kortól ajánlottak. Amellett, hogy fehérjékben gazdag ételek, számos más, a kisbabák számára rendkívül fontos tápanyagokat (vasat, cinket) is tartalmaznak.
Hazánkban is komoly probléma a vashiány csecsemőknél, és éppen ezért az USA-ban a gabonaféléket és a pürésített húsokat részesítik előnyben az elsőként adandó ételekként. Ha valamire érdemes figyelni, az az, hogy vasban gazdag ételekből minél többet egyen a gyermek. A vörös húsok (disznó, marha) és a máj is sok vasat tartalmaz, zöldségek közül pedig a bab, borsó, lencse, csicseriborsó, zöld leveles zöldségek emelendők ki.
A tojásról
Ellenőrzött, biztonságos forrásból származó tojást vásárolj, és próbáld kerülni a „házi” tojásokat, mivel fogyasztásuk kockázatos. A tojást minden esetben alaposan főzd meg felszolgálás előtt.
Példák fehérjékben gazdag ételekre:
- Csirkehús
- Pulykahús
- Marhahús
- Bárányhús
- Disznóhús
- Hal (szálka nélkül)
- Tojás (fehérje)
- Lencse
- Bab
- Tofu
- Zöldborsó
- Csicseriborsó
Tejtermékek
A pasztőrözött tejtermékek (görög joghurt, túró) már 6 hónapos kortól megfelelőek a kisbaba számára. Kínálhatod natúr, teljes zsírtartalmú joghurttal, ám az ne tartalmazzon édesítőszert vagy aromákat (NE legyen gyümölcsjoghurt). Teljes zsírtartalmú tehéntej vagy kecsketej ételek hozzávalójaként használható, de önmagában 12 hónapos korig nem ajánlott. Tehéntejet nagy mennyiségben ne adjunk (fehérje és ionösszetétele nem jó a veséjének, „túlterheli azt”, továbbá növeli a vashiány rizikóját).
Az anyatej vagy tápszer szerepe 9 hónapos korban
Az anyatej vagy a tápszer még mindig fontos a kisbaba első 12 hónapjában szükséges kalóriák és tápanyagok biztosításához. A tejnek 12 hónapos korig a kisbaba fő táplálékának kell maradnia. Ha szükségesnek gondolod, 12 hónapos kor után is folytathatod a szoptatást, de az idő elteltével, ahogy a pici egyre több szilárd ételt eszik, természetes módon kevesebb tejet fog igényelni. Ha szoptatsz, a kisbaba annak függvényében fog anyatejet is kérni, hogy mekkora mennyiségű szilárd ételt fogyaszt.
A tápszerrel etetett piciknek ebben az időszakban még akár 600 ml tápszerre is szükségük lehet naponta - ez a mennyiség természetesen csak referenciaértékként szolgál. A kisbaba gyomra pici és hamar megtelik, ezért csak a szilárd étellel való étkezést követően kínáld tejjel, és ne kényszerítsd arra, hogy akarata ellenére az egész cumisüvegnyi tejet elfogyassza.
Az anyatej mennyiségét fokozatosan kell csökkenteni a hozzátáplálás során úgy, hogy ne kapjon napi 1 liternél többet. A baba kalóriaigénye ekkor (9-11 hós kor között) kb. 720 kcal. Ha a napi 2-3x-i tápszerkínálás van ekkor, akkor ha ez több, mint kellene (vagy mennyiségben, vagy gyakorságban), akkor a baba nem lesz túl motivált az evésre. Napi 2-3x-i tápszer kínálás általában elég (NE étkezéskor kínáljuk, hanem azon kívül), összesen kb. 400-500 ml mennyiségben. Akkor ez így kb. 330 kcal, és kell még az említett babánknak 390 kcal az ételekből!
Mire figyeljünk még?
- Nassolnivaló nélkül: A 12 hónapnál fiatalabb babáknak nincs szükségük még nassolnivalóra. A szilárd ételeket főétkezések közben szolgáljuk fel, hogy megkönnyítsük a hozzátáplálás folyamatát. Ha azt veszed észre, hogy a kisbaba a főétkezések között is megéhezik, illessz be egy szoptatásos/cumisüveges etetést a két étkezés közé.
- Ne erőltessük: Soha ne keseredjen el, minden gyermek más és más, valakinél gyorsabban, valakinél sokkal lassabban lehet csak haladni. Lesz, amikor néha kevesebbet eszik, másik nap pedig többet, és olyan is lehet, hogy teljesen elutasít napokig minden ételt és csak az anyatej kell neki, ez mind normális! Ne erőltesse, ne forogjon a család élete görcsösen a hozzátáplálás körül. Engedje, hogy a baba belenyúljon, „játsszon” az étellel, megnézze, próbálja magát etetni, lenyalhassa azt saját ujjairól. Etetés során soha ne feszítse ki a száját a kanállal, várja meg, amíg a baba kinyitja a száját, és ne etesse túl gyorsan!
- Új ízek bevezetése: Egy étel bevezetése során az elején normális, ha csak néhány teáskanálnyi ételt eszik meg. Fontos, hogy először egyféle összetevőjű étel adása javasolt, és 3-5 napig ezt javasolt adni kiegészítésképp az anyatej mellé. Ez azért fontos, mert ha egyidőben többféle új ételt kezdtünk el adni, és néhány nap múlva allergiás tünetek, hasfájás jelentkezik, senki sem fogja megmondani, melyik ételt okozza.
- Kitartás: Nem tudok csodapraktikát mondani, csak egyet, ami a statisztikák és a kutatások szerint is működik: ne adja fel, kínálja fel újra és újra az elutasított ételt sokszor, nem erőltetve, változatos helyzetekben. Sokszor 15x-i kínálás, próbálkozás (!) vezetett sikerre és fogadta el a gyermek az adott ételt. Amit az elmúlt 4 hétben 10x visszautasított, azt lehet, hogy holnap 11x-re meg fogja enni.
- Gabonafélék: Gabonafélék alatt főként a rizst-rizspépet ajánlják: ez a legkevésbé allergén, vasat tartalmaz, de más gabonaféle is alkalmazható (pl zab, kukorica, árpa stb), sőt célszerű is többfélét adni a rizs potenciális arzéntartalma miatt. Ha rizset-rizspépet vesz, akkor pedig célszerű az alacsonyabb arzéntartalmút választani, de változatos táplálkozás mellett nem kell az arzéntól rettegni.
- Glutén: Glutént is kaphat a gyermek kis mennyiségben ugyanúgy, akár már 4-6 hónaposan. A babakeksz ételekbe történő belereszelése nem feltétlenül a legjobb, hiszen a kekszek alapból cukrozottak, édesebbek, előnyben részesítendők a számos helyen (bevásárlóközpont, DM, Rossmann stb.) kapható gabonaporok használata.
- Kerülendő ételek: édesköményt se tea, se semmilyen más formában: bár ennek használata nagyon elterjedt világszerte babák hasfájása, emésztési problémák kezelése céljából (hatása persze finoman szólva kérdéses), egy esztragol nevű hatóanyagot tartalmaz, ami bizonyítottan rákkeltő. Gyümölcslevet: a hiedelemmel ellentétben ez nem egészséges, túl tömény, hízlaló, még 12 hónapos kor után sem igazán jó ötlet. Mindenféle hozzáadott só és cukor kerülendő: kimutatott, hogy hiába ízesíti így az ételeket, nem nő hosszú távon a hozzátáplálás sikeressége, viszont ha csecsemőkorában minimálisra csökkenti a sót, cukrot, akkor későbbi életében a sós-édes ízérzés küszöbértékét igazoltan csökkenti.
ManóMenü zöldséges tészták
A ManóMenü zöldséges tésztái kiváló választást jelentenek minden olyan család számára, ahol fontos az egészséges és ízletes étkezés. Ezek a tészták úgy készülnek, hogy a főtt zöldségeket finoman összekeverik magas minőségű durumliszttel, így könnyed, mégis tápláló tészták jönnek létre. A zöldséges tészták tökéletes verziója annak, hogy a gyermekeknek - és mi magunk is - több zöldséget vigyünk be az étrendünkbe.
Egészséges: Ezek a tészták magas rosttartalommal rendelkeznek, amelyek segítenek fenntartani az emésztés egészségét és hozzájárulnak az energiaszint megőrzéséhez. Egészségesebb alternatíva: A hagyományos fehérlisztből készült tésztákhoz képest a zöldséges tészták egészségesebb alternatívát kínálnak. A tészta kiváló minőségű durum lisztből készült /glutént tartalmaz/ - tojás nélkül: a magas minőségű durum liszt, amelyet használnak a gyártás során, jelentősen magasabb és minőségibb sikértartalommal rendelkezik, mint a szokványos „puha” búza.
A ManóMenü vegyes zöldséges tészta elkészítése során a zöldségeket megfőzik majd finoman pürésítik. Ezt a pürét összeturmixolják a liszttel, így a zöldség rostjai a tésztában is megmaradnak, és a tészta könnyedebbé válik. Minden ManóMenü tészta kézzel válogatott és csomagolt, hogy a legjobb minőségű, hosszú és ép szálak kerüljenek a tasakokba.
