Az abortusz veszélyei és etikai dilemmái

Az abortusz, vagyis a terhességmegszakítás már az ókori görög és római világban is széles körben gyakorlott tevékenységnek számított. Az abortusz kifejezés a latin "abortio" szóból származik, amelynek jelentése koraszülés. Napjainkban az abortusz erkölcsi aspektusa nem választható el a kérdés biológiai, orvosi, pszichológiai, társadalmi-szociális és jogi vonatkozásaitól; ehhez a problémához csak komplex szemlélettel lehet közelíteni.

Az abortusz etikai megközelítései

Az abortusz kérdése számos etikai dilemmát vet fel, melyeket különböző filozófiai irányzatok és gondolkodók igyekeztek megválaszolni.

Judith Jarvis Thomson érvelése

Thomson híres tanulmányában akként érvel, miszerint az abortusz etikai szempontból elfogadható. Gondolatkísérlete szerint egy híres csellista olyan veseelégtelenségben szenved, melyet csupán egyetlen másik személy vércsoportja képes meggyógyítani, így ezt a személyt elrabolják, és akarata ellenére arra kényszerítik, hogy 9 hónapon vagy 9 éven keresztül, szó szerint egymáshoz legyenek kötve, hogy az elrabolt személy veséjét használhassa, máskülönben a csellista meghal. Felteszi a kérdést, miszerint ez morálisan elfogadható-e? Jogosan várhatja-e ezt el tőle akár a csellista, akár a társadalom?

Amikor az anya élete nincs veszélyben, akkor felmerülhet érvként, miszerint mindenkinek joga van az élethez, ezért a magzatnak is joga van az élethez. Korábbi példájához visszatérve, az a tény, hogy a csellistának az életben maradáshoz szüksége van egy másik ember veséjének használatára, nem jelenti azt, hogy joga is lenne ahhoz, azt pedig biztosan nem jelenti, hogy követelhetné azt.

Tételezzük fel, hogy a terhesség csupán 1 órán keresztül tart, a terhes nő egészségét vagy életét nem veszélyezteti, ugyanakkor a magzat erőszak következtében fogant, a nő akarata ellenére. Ebben az esetben mondhatnánk, hogy a nőnek meg kellene engednie, hogy a magzat használja a testét arra az 1 órára, tisztességtelen lenne azt visszautasítani. Sokan azonban ebből azt vezetik le, hogy a magzatnak joga van használni a nő testét arra az 1 órára. Thomson szerint azonban ebből nem következik az, hogy a magzatnak erre joga is lenne.

Thomson - az irgalmas Szamaritánus és Kitty Genovese története alapján - arra az ellentmondásra is rávilágít, hogy - legalábbis az akkori amerikai jogszabályok szerint - senki sem tehető felelőssé azért, ha nem áldozza fel az egészségét, vagy életét, vagy egyáltalán, nyújtja a tőle elvárható segítséget valakinek, hogy megakadályozza a halálát.

Boonin-Vail továbbfejlesztése

Boonin-Vail továbbfejleszti Thomson érvelését, az ugyanis álláspontja szerint csak szexuális erőszak esetén alkalmazható minden fenntartás nélkül. Az ún. hallgatólagos beleegyezés-érv szerint az erőszak esetét leszámítva a magzatnak igenis joga van a terhes nő méhének használatához, ugyanis a nő legalább részben felelős a terhességért, hiszen szexuális aktust folytatott azzal a tudattal, hogy az akár terhességhez is vezethet, ezzel pedig hallgatólagosan meg is adta a jogot a magzatnak a méhe használatához. Boonin-Vail szerint azonban ez nem állja meg a helyét. Különbséget kell tenni ugyanis aközött, hogy valaki szándékosan egy adott helyzetet teremt, és a között, hogy valaki szándékosan tesz valamit, ami akár elő is idézheti azt az adott helyzetet.

Don Marquis és a „future-like-ours” érv

Don Marquis ugyancsak híres tanulmányában az abortusz immoralitása mellett érvel, és kidolgozza az ún. future-like-ours érvet. Eszerint megölni valakit elsősorban azért rossz, mert megfosztjuk az áldozatot azoktól a lehetőségektől, tapasztalatoktól, örömöktől stb., amiket máskülönben az életében megélne, vagyis a jövőjét vesszük el tőle. Álláspontja szerint ahogyan ez egyértelmű felnőtt embereknél vagy gyerekeknél, ugyanígy a magzatok vonatkozásában is egyértelműnek kellene lennie.

Marquis kritizálja mind az abortuszpártiak, mind pedig az azt ellenzők érveit. Az utóbbiak szerint a magzat a fogantatás pillanatától élő ember, ez nyilvánvaló, ezért az abortusz morálisan a gyilkossághoz hasonló. Az előbbiek ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a magzat még nem ember, ez nyilvánvaló, ezért az abortusz nem tekinthető gyilkosságnak. Marquis szerint ugyan a magzat emberi és él, nem egyértelmű, hogy emberi lény-e. Ugyanis csak egy bizonyos fejlődés után mondhatjuk a magzatra, hogy emberi lény. Ha az emberi lény morális kategória, akkor az az érv, miszerint a magzat emberi lény nem, állja meg a helyét az abortuszt ellenzők indokai között.

A pro-choice érvelés sem ellentmondásmentes, az idevonatkozó érvek ugyanis nehezen tudják összeegyeztetni a személyiség (jegyek) pszichológiai és morális értelmezését. Marquis érvelése szerint a future-like-ours-teóriát több megfontolás is igazolja. Először is rámutat arra, hogy a gyilkosságot azért tekintjük az (egyik) legsúlyosabb bűncselekménynek, mert többtől fosztja meg az áldozatát, mint bármely másik bűncselekmény. Másodszor is csak egy emberi lény megölése számít bűnnek.

Marquis elmélete szerint ugyanakkor - szemben más, az élet szentségét hirdető elméletekkel szemben - az aktív eutanázia elfogadható olyan esetekben, amikor a beteg gyógyíthatatlan betegséggel küzd, gyógyulására nincs esély, komoly fájdalmakkal és szenvedéssel néz szembe, és meg kíván halni. Őket már nem fosztjuk meg a halálukkal egy olyan jövőtől, mint a magzatot.

Marquis bemutatja azt is, hogy megközelítése milyen érvekkel lenne megkérdőjelezhető, és azonnal meg is cáfolja azokat. Az egyik módja ennek az lenne, ha találnánk valamilyen olyan magyarázatot az ölés helytelenségére, amely szintén érthető, és amely más következményekkel jár az abortusz etikájára nézve. Két rivális elmélet legalább bizonyos fokú plauzibilitással rendelkezik:

• Az egyik azon a nyilvánvaló tényen alapul, hogy az emberek értékelik az élet élményét, és azt kívánják, hogy ez az értékes élmény folytatódjon. Ezért azt mondhatjuk, hogy az ölést az teszi helytelenné, ha az áldozat számára ez az élmény megszűnik. Nevezhetjük ezt a megszakítás-elméletnek.
• Egy másik rivális elmélet azon a nyilvánvaló tényen alapul, hogy az emberek erősen vágynak arra, hogy továbbra is éljenek. Ez azt sugallja, hogy az ölést az teszi olyan helytelenné, hogy az megzavarja egy erős és alapvető vágyunk beteljesülését, amelynek beteljesülése szükséges minden más vágyunk beteljesüléséhez.

A vágy-elmélet kapcsán hangsúlyozza, hogy annak erősebbnek kell lennie, mint a future-like-ours érvelés, ugyanis ahhoz, hogy az abortusz helytelenségét magával vonja, a future-like-ours teóriának csak egy elégséges, de nem szükséges feltételét kell(ett) bizonyítania az emberölés helytelenségének. A vágy-elméletnek ezzel szemben egy szükséges feltételt is biztosítania kell az emberölés helytelenségére vonatkozóan ahhoz, hogy az abortuszra vonatkozóan döntéspárti következtetésre jusson. Ennek az az oka, hogy a vágy-elmélet attól az állítástól, hogy az ölés helytelenségét a nagyon erős vágyba való beavatkozás jelenti, arra az állításra tér át, hogy az abortusz nem helytelen, mert a magzatnak nincs erős életvágya.

A megszakítás-elmélet ugyanolyan érthetőnek tűnik, mint a future-like-ours elmélet, de nem igazolja az abortuszellenes álláspontot. Nyilvánvaló, hogy ha az ember tevékenységeinek, tapasztalatainak és terveinek folytatása az, ami miatt az emberölés helytelen, akkor nem helytelen a magzatokat emiatt megölni, hiszen a magzatoknak nincsenek folytatandó vagy megszüntetendő tapasztalataik, tevékenységeik és terveik.

A két elmélet valóban ugyanolyan jó? A megszakítás-elmélet egyáltalán nem lesz megfelelő, ha nem utal a megszűnő tapasztalatok értékére. Ennek az elméletnek nem célja amellett érvelni, hogy helytelen legyen megölni egy olyan beteget, aki a halálért könyörög, és akinek olyan súlyos fájdalmai vannak, amelyeken nem lehet enyhíteni. Ennek megfelelően a megszakítás-elméletnek többnek kell lennie, utalnia kell a beteg tapasztalatainak pozitív értékére. De ugyanígy a future-like-ours elmélet sem hagyatkozhat önmagában a jövő meglétére, ez ugyanis önmagában biztosan nem zárja ki a fenti páciens megölését. Ennek az elméletnek is utalnia kell a beteg tapasztalatainak pozitív értékére, vagyis mindkét elmélet magában foglalja a tapasztalatok, tervek és tevékenységek értékét.

A tapasztalatok, tervek stb. értékének időbeli időtartamának ugyanakkor erkölcsi következményei vannak. Bár mindkét elmélet nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a példában szereplő páciens megölhető, ez a lehetőség csak a páciens számára teljesen kilátástalan jövő miatt marad nyitva. Nincs különbség abban, hogy a beteg közvetlen múltja elviselhetetlen fájdalmat tartalmaz-e, vagy abból áll, hogy értékkel bíró életet él. Ha a beteg jövője egy értékkel bíró jövő, akkor azt akarjuk, hogy az elmélet alapján helytelen legyen a beteg megölése. Ha a beteg jövője elviselhetetlen, függetlenül a közvetlen múltjától, akkor azt akarjuk, hogy az elmélet lehetővé tegye a beteg megölését.

Marquis ismertet egyéb, abortuszpárti elméleteket, és cáfolatukat is megadja. Ezek egyike szerint mivel a magzatok nem tudják értékelni a jövőjüket, ezért az számukra nem is értékes, így az abortusz nem elfogadhatatlan. Lehet, hogy kétségbeesésében valaki azt gondolja, hogy a jövője egyáltalán nem ér semmit, de lehet, hogy téved, mert mások joggal látnak benne értéket, akár nagy értéket is. Amikor például egy fiatal ember öngyilkosságot kísérel meg, de megmenekül, és jelentős emberi teljesítményekre tesz szert. Az ilyen fiatalok jövője végső soron értékes számukra, még akkor is, ha az öngyilkossági kísérlet pillanatában ez a jövő nem tűnik számukra értékesnek.

Egy másik érv szerint, bár az embrió kilátásai látszólag az abortusz helytelenségének alapjául szolgálhatnak, az embrió nem lehet áldozat, és ezért nem is lehet sérelmet okozni neki, mert nincs érzéke. A központi érv erre, hogy bár a növények és a tartósan öntudatlanok élnek, nyilvánvalóan nem lehetnek áldozatok, ugyanis az életük puszta anyagcseréből áll, és a puszta anyagcsere nem elegendő az áldozattá válás megalapozásához.

Az abortusz a katolikus egyház tanítása szerint

A Katolikus Egyház tanítása szerint az élet- és szabadságellenes bűncselekmények között is különös súlya van az abortusznak. A kánonjog szerint, aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik. A katolikus egyház álláspontja szerint amiatt is indokolt az abortusz ilyen büntetése, mert a világi jogrendek a születendő élet büntetőjogi védelmét nem védik ilyen széles körben. A büntetés a terhesség bármely szakaszában elkövetett abortuszra vonatkozik.

Az Apostoli Szentszék fenti kánonhoz fűzött hiteles törvénymagyarázata értelmében abortuszon nem csak az éretlen magzat méhből való eltávolítását kell érteni, hanem a magzat megölését, bármilyen módon és a fogamzás pillanatától kezdve bármikor is, vagyis a hangsúly a magzat elpusztításán van, történjék az akár méhen belül, akár azon kívül.

Szent II. János Pál pápa az Evangelium Vitae című enciklikában határozottan elutasítja az abortuszt, de még a fogamzásgátlást is. Szerinte tévhit, hogy a fogamzásgátlás az abortusz leghatásosabb ellenszere, hiszen éppen felerősíti az abortusz kísértését egy fogamzásgátlás ellenére történt fogantatás esetén. Álláspontja szerint „a művi abortusz bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben”, és mint ilyen elfogadhatatlan.

Az abortusz jogi szabályozása Magyarországon

Magyarországon a rendszerváltozás után röviddel már az Alkotmánybíróság is foglalkozott az abortusz kérdésével. A 64/1991. (XII.17.) AB határozatban előírta az Országgyűlésnek, hogy törvényben szabályozza a méhmagzat jogi természetét.

Az abortusz melletti legerősebb érv ugyanis az anya önrendelkezési joga, míg a magzat melletti az állam kötelezettsége az élet védelmére, ehhez azonban mindenekelőtt a jogalkotónak el kell döntenie, hogy a magzatot jogilag embernek tekinti-e. Az állam objektív, életvédelmi kötelezettsége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, ez a kötelezettség azonban nem abszolút.

A halálbüntetés és az eutanázia, valamint az abortusz között alapjogi szempontból lényeges különbség, hogy az előbbieknél nem vitás, hogy az, akinek az életéről szó van, ember, vagyis ezen kérdésekről döntés hozható önmagában az élethez és méltósághoz való jog értelmezésével, anélkül, hogy az ember formális jogi fogalmával kéne foglalkozni. Az abortusz kapcsán ugyanakkor nem az a kérdés, hogy az emberi (jogállást megalapozó) jogok korlátozhatóak-e, hanem az, hogy a magzat egyáltalán alanya lehet-e ezen jogoknak.

Ádám Antal párhuzamos véleményében hangsúlyozta, hogy a magzatot megillető általános és egyedi védelem az egészséges ember megszületésének célját szolgálja, ebbe benne foglaltatik a magzat joga a születéshez, ez azonban nem jelenti, hogy a magzat joga születéshez egyenlő a már megszületett ember élethez való jogával. A magzat joga a születéshez nem abszolút jog, hanem származékos, így nem egyenlő az ember, mint jogalany élethez és emberi méltósághoz való jogával.

Kilényi Géza pedig rendkívül fontos megállapítást tett az állami és egyházi (jog)szabályok egymáshoz való viszonyáról. Eszerint, ha mind az állami, mind pedig az egyházi szabályok tiltják az abortuszt, úgy ezen előírások egybeesnek. Álláspontja szerint azonban akkor sem ütköznek ezek a szabályok, ha az állam nem tekint jogellenesnek valamely egyház által tiltott magatartást, ilyenkor ugyanis az állam csupán jogi lehetőséget teremt (itt az abortuszra), amely lehetőséggel a terhes nő - lelkiismereti meggyőződése szerint - él vagy nem él. A lelkiismereti szabadságból következően mindenkinek joga van ahhoz, hogy magával szemben szigorúbb erkölcsi mércét állítson, mint amelyet az állam állít az emberek összességével szemben.

Lovászy szerint egyébként ebben az esetben az Alkotmánybíróság nem is feltétlenül a jó kérdést tette fel. Az ugyanis, hogy a magzat ember-e valóban nem volt rögzítve az Alkotmányban, de ettől még nincs „joghézag” az élethez való jog kérdésében, például a halál sem került kifejezetten rögzítésre az élethez való jog (jogképesség) megszűnése esetére.

Valamivel később, a 48/1998. (XI.23.) AB határozatban pedig megállapította, hogy az abortusz teljes tiltása alkotmányellenes helyzetet teremtene, a nő „súlyos válsághelyzetének” vizsgálatától az állam eltekinthet, de az ilyen helyzetbe került nőket segítenie kell, valamint a „súlyos válsághelyzet” fogalmát és alkalmazhatósága feltételeit törvényi szinten szükséges szabályozni.

A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 163.§-a alapján, aki más magzatát elhajtja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy ez a büntetőjogi tényállás a terhességnek mesterséges és jogellenes megszakítására vonatkozik.

Magyarországon a terhesség csak a törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg, meghatározott indok megjelölésével. Ilyen indok, ha a terhesség bűncselekmény (szexuális erőszak) következménye, a terhesség a terhes nő egészségére súlyosan veszélyes, a magzat valószínűleg súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, vagy a terhes nő súlyos válsághelyzetben van. Azt a nő jogosult eldönteni, hogy egy élethelyzetben súlyos válsághelyzetet idézne-e elő a terhesség és a gyerek vállalása, az abortusz előtti kötelező tanácsadást végző családvédelmi szolgálat nem ellenőrzi az indokokat.

Statisztikai adatok és tévhitek az abortuszról

A KSH adatai szerint az elmúlt években nem érte el a 25 ezret az abortuszok száma, és nem igaz, hogy ez lenne a vezető halálozási ok Magyarországon. Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője július 27-én Ásotthalmon, a Magyar Sziget nevű fesztiválon, „A világ halad, a család marad” című beszélgetésen kijelentette, hogy az abortusz a vezető halálok Magyarországon. Dúró Dóra rendszeresen beszél az abortusz témájáról. Május végén, amikor a parlamentben ismertette a pártja javaslatát arról, hogy az abortusz előtt álló nőknek kötelező legyen meghallgatni a magzat szívhangját, szintén arra hivatkozott, hogy az abortusz a vezető halálozási ok Magyarországon, és évente 25 000 magzat lesz abortusz áldozata.

A KSH évente közöl adatokat Magyarországon a leggyakoribb halálokokról. A legfrissebb statisztikák 2020-ra vonatkoznak, amikor összesen 141 002 ember halt meg. Közülük legtöbben, 65 922-en szív- és érrendszeri betegségekben haltak meg. A KSH az abortuszokat nem a halálokok között tartja számon: külön statisztikában listázza a magzati veszteségek számát, köztük a terhességmegszakításokat is.

A számok azonban így is összevethetők: 2020-ban 23 901 abortuszt regisztráltak, tehát több mint 42 ezerrel kevesebbet, mint keringési rendszer betegsége miatti halált. Daganatos megbetegedésekben pedig 32 451-en, 8550-nel többen hunytak el ebben az évben, mint ahány terhességmegszakítást végeztek.

Az abortuszok száma a kétezres évek eleje óta (egyetlen év, 2008 kivételével) évről évre csökkent Magyarországon: míg 2001-ben több mint 56 ezer terhességmegszakítást végeztek az országban, 2021-ben kevesebb mint feleannyit, 21 907-et. Ez valamivel elmarad a Dúró Dóra által említett 25 ezres számtól (utoljára 2019-ben végeztek több mint 25 ezer abortuszt itthon).

A statisztikában azonban arról nincs információ, hogy az adott években milyen indokkal végezték az abortuszokat, valamint arról sem, hogy az elvégzett abortuszok a magzat halálával végződtek-e (az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja szerint alacsony eséllyel, de előfordulhat, hogy a beavatkozás ellenére a terhesség továbbra is fennáll). Az azonban látható, hogy 2001 és 2020 között a regisztrált terhességmegszakítások száma minden évben alacsonyabb volt, mint a keringési rendszeri betegségekben elhunytak száma.

Az Origo cikke szerint a Breitbart.com adatai alapján az abortusz volt 2018-ban a vezető halálok a világon, amely mintegy 41,9 millió áldozatot követelt. Noha a 2018-as hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, a statisztikai becslések alátámasztják ezt az állítást: az abortuszok száma nagyobb, mint a tíz vezető haláloké összesen. Jelenleg a vezető két halálok - a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke - miatt nagyjából 15,2 millió ember veszti életét évente a világon. Az abortusz esetében persze folyamatos a vita, hogy a magzatok elpusztítása beszámítható-e a globális halálozásokba.

Az abortusz veszélyei és lehetséges szövődményei

A klasszikus terhesség-megszakítás lényege a nyakcsatorna mechanikus tágítása, a méh kiürítése, majd a méhnyálkahártya éles kanállal történő kaparása annak érdekében, hogy a méhen belül ne maradjanak magzati szövetek és mellékrészek. Azok ugyanis kiváló táptalajul szolgálnak a baktériumoknak, így súlyos fertőzést okozhatnak. Ennél jóval ritkábban ugyan, de a bent maradt magzati mellékrészek ("reziduum") rosszindulatú elfajulásra is hajlamosak lehetnek.

A műtét végezhető rövid altatásban vagy potencírozott helyi érzéstelenítésben. Ez utóbbi annyit jelent, hogy a beteg vénásan kábító fájdalomcsillapító, nyugtató "koktélt" kap, amely mellett a helyi érzéstelenítés fájdalmatlan beavatkozást tesz lehetővé az altatás kockázata nélkül.

A hagyományos műtéti eljárás

A mellső és hátsó méhszájat éles eszközzel megfogják, és a hüvelyt fertőtlenítik. A mechanikus tágításra alkalmazott eszköz leggyakrabban a Hegar-féle tágító. Ez egy enyhén hajlított fémből készült, átmérőjében fokozatosan növekvő pálcák sorozata. A pálcákat egymás után a nyakcsatornába feldugva lehetővé teszi a nyakcsatorna fokozatos kitágítását. A megfelelő nyakcsatorna-tágasság elérése után enyhén hajlított szívócsövet, vákuum aspirátort vezetnek a méh üregébe, mellyel a méhet kiürítik. Nagyobb magzatok esetén az aspiráció helyett ma is előkerülhet az igen régi eszköz, az abortuszfogó is. Ez egy ollószerűen nyitható és zárható eszköz, mely természetesen nem éles, két ágának végén tompa kanalak találhatók. Az abortuszfogót zárt helyzetben helyezik fel a méh üregébe, ott kinyitják, majd ismételt zárással olyan nagy magzati részeket és mellékrészeket is el tudnak távolítani, ami nem lenne lehetséges szívócső (aspirátor) segítségével. Miután a méhet üresnek találják, a méhkaparás következik. A kürettkanál egy a közepén lyukas, szélein éles, kanálszerű eszköz. Arra szolgál, hogy a méhüregben tapadó magzati szöveteket és magzati mellékrészeket tökéletesen eltávolítsák. Az orvos a megszakítás során végig "vakon" dolgozik, csak ujjainak érzőidegeire és hallására szorítkozhat. A méhfal teljes felszabadulását ugyanis jellegzetes diszkrét harsogó hang jelzi a méhkaparás során.

A méhszáj tágítása

Kiterjedten alkalmazzák a nedvességre táguló tengeri algát, a laminária-pálcát. Este felhelyezik, reggel a méhszáj jelentősen tágult lesz. Nagy hátránya a módszernek, hogy 10-12 órán át megnyitják a méhüreget a mindig fertőzőnek tekintendő hüvely előtt. Ezért a laminária alkalmazása fokozza a méhűri fertőzés, így a megszakítást követő meddőség kockázatát. A méhszáj tágítására bizonyos prosztaglandinok is az orvos segítségére vannak. Ezek zselé formájában történő felhelyezés után felpuhítják a méhszájat, veszélytelenebbé teszik a nyakcsatorna tágítását.

Spontán vetélés indukciója

Egy magyar származású tudós, Csapó Árpád már az ötvenes években rámutatott arra, hogy a progeszteron a leglényegesebb hormon a terhesség megtartásában. A későbbiek során Csapó felfedezését szőnyeg alá söpörték mindaddig, amíg meg nem született az RU486-os vegyület, a mifepriszton, mely közömbösíti a progeszteron hatását, így a magzat méhfalról történő azonnali leválását okozza. A kilökődés csak később indul meg. Sajnálatos és jellemző, hogy a magyar tudomány egyik büszkeségének legrészletesebb életrajza japán nyelven íródott.

A mifepriszton számos heves vitát indított, azaz szabad-e, etikus-e az "abortusz-tabletta" használata. A terhesség-megszakítás további liberalizálásában nem kívánunk véleményt nyilvánítani. A társadalom feladata, felelőssége eldönteni, hogy legyen-e legális abortusz vagy sem. Orvosi kérdés viszont: amíg a társadalom úgy dönt, hogy legyen, az orvostudománynak kötelező lenne az asszonyok biztonságát legnagyobb mértékben garantáló eljárások meghonosítása. Plusz adalék az RU486 szülészeti gyakorlatba való bevezetése mellett, hogy segítségével a méhen kívüli terhességek következményei is jelentősen enyhíthetők lennének. Nem beszélve arról, hogy alkalmazásával az esemény utáni fogamzásgátlás valóban hatékonnyá tehető, következésképpen sok ezer terhesség-megszakítás elkerülhető lenne.

A spontán vetélés más gyógyszerekkel is beindítható (például prosztaglandin F2alfa), mely leghatékonyabban a méhüregbe vezetett vékony katéteren keresztül bejuttatva alkalmazható. Az abortusz-indukció egyetlen formája sem teszi szükségtelenné a méh vákuum aspirációval és kürettkanállal történő kiürítését. Az egyetlen előnyük a kíméletes méhnyaktágítás, de ennek súlyos az ára: több órás vajúdás előzi meg a vetélés tényleges megindulását. Úgy tűnik tehát, hogy a hagyományos méhnyak-tágításnak és a méhkiürítésnek valóban forradalmi alternatívája még várat magára.

Az általános érzéstelenítés (narkózis) veszélyei

Az általános érzéstelenítés (narkózis) alkalmazása számos veszélyt hordoz magában. Minden narkotikumnak megvan a saját "narkózishalál gyakorisága". Ez az ősrégi éter esetén gép alkalmazásával 1 halál/3000 összes narkózis, anélkül pedig 1 haláleset/1000 összes narkózis. A klórtartalmú narkotikumok bizonyultak a legveszélyesebbeknek - halálozási arányuk 1/2500 volt. A korszerű halotán esetén a narkózishalál kockázata 1/100.000. A mai narkotikumok viszonylag biztonságosak, de az altatásnál még nem szabad megfeledkeznünk róluk. Hasonlóan veszélyes lehet a helyi érzéstelenítés is, hiszen a véletlenül az érpályába adott lidokain, prokain, stb.

Műtéti sérülések és szövődmények

A műtéti sérülések közül legjelentősebb a méhfal kilyukasztása, perforációja. A méhfal kilyukasztása az orvos részéről nem műhiba, hiszen "vakon" dolgozik. A leglényegesebb, hogy a perforáció bekövetkeztét az orvos ismerje fel, és azonnali hasi műtét történjék. Normális esetben a méh és a fogamzóképesség megtartható. A műtét utáni korai szövődmények közül a fertőzést kell megemlítenünk. Magas lázzal, erős alhasi fájdalommal járhat.

A műtét után késői szövődmények közül minden bizonnyal a leggyakoribb a méhnyak elégtelensége (incompetentia cervicis uteri). Az állapot következménye a terhesség félidejében, burokrepedéssel induló spontán vetélés. Ennek megelőzése a méhszáj megnyílása előtt kivitelezett méhszájzáró műtét. Reziduum: A leggondosabb ellátás mellett is előfordulhat, hogy magzati szövetek, illetve magzati mellékrészek maradnak vissza. Erre tartós vérezgetés hívhatja fel a figyelmet. Ekkor szükség lehet a méhkaparás megismétlésére, lehetőleg antibiotikus védelemben.

Petevezeték-elzáródás: A méhűri fertőzés hasüregbe terjedése ellen a szervezet a petevezetékek lezárásával védekezhet. A gyakorta ismételt, illetve szövődményes méhkaparások a későbbiek során lepénytapadási rendellenességet okozhatnak. Ilyen lehet a mélyen tapadó lepény vagy a lepény beszűrődése a méhizomzatba (placenta accreta, increta, percreta, a beszűrődés mélysége szerint).

Pszichológiai hatások

Jól ismert, hogy a stressz (avagy szorongás) letilthatja a szaporodást. Vannak, akinél a stresszt a bűntudat váltja ki, mely nagyon gyakori terhesség-megszakítást követően. Az asszonyok, amikor gyermeket akarnak, sokszor azzal büntetik magukat, hogy "látod, látod, amikor volt gyermeked, akkor ellökted magadtól, most meg nem vagy méltó rá". A bűntudat szinte pszichotikus állapotot idézhet elő, mely a fogamzást szinte kizárja. A bűntudat és bármilyen szorongásos állapot által kiváltott fogamzóképesség-zavar vérzési rendellenességekkel jár együtt. A havivérzés nem pontos, minél hosszabb a vérzéskimaradás, a havivérzés annál erősebb, fájdalmasabb, elhúzódóbb és alvadékosabb, sőt, szövetfoszlányokkal tarkított. Természetesen ez az állapot is gyógyítható, de a meddőség gyógyításának hagyományos "invazív" formái csak rontanak a helyzeten.

Az abortusz hiába történik saját döntés alapján: a műtét után ugyanúgy végbemegy a gyászfolyamat, ha nem nehezítenek a társas-társadalmi tényezők, akkor segítenek az anyának feldolgozni az eseményt. A kórházból kikerülő perinatális vagy prenatális veszteséget elszenvedett anyák gyásza sokszor ugyanúgy nem talál megértést (csakúgy, mint a művi abortusz után) - kultúránk inkább a gyors továbblépésre buzdít, ezzel tagadva a magzat gyászolásának megélését. „Ne csüggedj, majd eljön a te időd!” Az ilyen és hasonló mondatok mögött talán a segítségnyújtás nehézsége állhat: hiszen ez a helyzet a hallgató félnek is fájdalmas, mély. Erős támaszt kíván meg tőle - amit lehet, nem tud megadni. Így a tagadásba menekül, és a veszteséget átélt anyát is ebbe az irányba tereli toxikusan pozitív mondataival.

A posztabortusz időszakban, azaz a műtét után a társadalmi elítélés, az anya hibáztatása, mint a magzat halálát okoló személy beállítása, a titkolózás mind nehezítik a veszteségérzés átélését. Adler az abortuszra adott emóciókat 3 csoportra osztotta:

1. pozitív érzelmek (megkönnyebbülés, feszültség csökkenése)
2. szociálisan meghatározott érzelmek (szégyen, bűntudat, rosszallástól való félelem)
3. belsőleg meghatározott érzelmek (megbánás, aggodalom, kétely, düh)

Ezek az ambivalens érzelmek nem csak közvetlen a műtét után jelentkeznek - az abortusz után 1 évvel is hatásuk van; ezt nevezzük komplikált gyásznak, hisz az anya egyszerre kötődik és utasítja el a magzatot.

A hosszútávú hatások máshogyan is megfigyelhetők: az anya igyekszik kerülni a veszteségre emlékeztető helyzeteket. Halogatja a nőgyógyászati vizsgálatokat, kerüli az eset helyszínét, nem szívesen babák között. Ez az egyik formája a posztabortusz időszakában bekövetkező poszttraumás stressz zavarnak (PTSD). A másik tünet a nappali rémálmok, „betörések”, a fájdalmas emlékek újraélésének kontrollálhatatlansága.

Az anya mellett nem szabad elfelejteni, hogy az apa is gyászol: másképp, de benne is végbemegy a veszteség, az elengedés folyamata. Hiszen egy várandósság során/végén nem csak egy baba, hanem egy anya és egy apa is születik. Lehet szó prenatális/perinatális veszteségről vagy művi abortuszról, az ezt átélt nők és férfiak egy fantáziaképet, egy elképzelt jövőt gyászolnak, melyet átitat a mély bűntudat, a szégyen, az igazságtalanságérzés és a titkolózás.

Megbánják-e a nők az abortuszt?

Május végén a Hír TV-nek adott interjúban Dúró Dóra arról is beszélt, hogy „mérések is vannak azzal kapcsolatban”, hogy egy hónappal az abortusz után a nők 10-15 százaléka megbánja a döntését. Dúró Brenda Major amerikai szociálpszichológus és szerzőtársainak tanulmányára hivatkozott, amelyet 22 éve, 2000-ben publikáltak. A kutatásban 442 nő vett részt, akik 1993-ban, az USA-ban végeztettek abortuszt. A tanulmány szerint az abortusz után 1 hónappal a résztvevők 10,8 százaléka, az abortusz után 2 évvel pedig a nők 16,3 százaléka bánta meg a döntését. A tanulmány azt is kiemeli, hogy a nők túlnyomó többsége (72 százaléka) elégedett volt a döntésével két évvel az abortuszt követően is.

A témában frissebb adatokat közölt például az ANSIRH (UCSF Advancing New Standards in Reproductive Health) kutatócsoport 2020 elején, a Social Science & Medicine folyóiratban. A kutatásban 956 nő vett részt, akik az USA-ban 2008 és 2010 között akartak abortuszt végeztetni. A kutatás szerint az abortusz elvégzése után öt évvel a megkérdezettek több mint 97 százaléka gondolta úgy, hogy helyes döntést hozott. Az Amerikai Pszichiátriai társaság (APA) idei összefoglalója is erre a kutatásra hivatkozik a témában.

Zeller Judit, a TASZ magánszféra-projektjének szakértője szerint az abortusszal kapcsolatos felmérések sok esetben azért problematikusak, mert ha meg is állapítják, hogy a nő rosszabb lelkiállapotban van az abortuszt közvetlenül megelőző, illetve azt ezt követő időszakban, mint korábban, „nem kalkulálják bele azt, hogy ehhez például az abortuszt elítélő közvetlen környezet vagy a stigmatizáló társadalmi környezet is hozzájárul”, csak az abortusz tényét nézik.

Könnyebb megküzdeni a veszteség traumájával, ha nyíltan lehet az eseményről beszélni, ha hallgató, értő és érző fülekre talál a történet. Ezt sokszor nehéz megtalálni, így ajánljuk a pszichológus bevonását, vagy akár egy gyászfeldolgozó csoportba való csatlakozást. Ezzel a cikkel szeretnénk támaszt nyújtani mindazok számára, akik átélték magzatuk/újszülöttjük elvesztését és/vagy akik környezetében történt ilyen eset.

Az abortusztabletta veszélyei

Miközben arról folyik a vita, vajon jogszerű-e a terhességmegszakításokhoz használt abortusztabletta otthoni, mindenféle orvosi ellenőrzés nélküli használata, napvilágra került egy, a gyógyszer mellékhatásaival kapcsolatos, eddig ismeretlen tényező. A bírósági eljárás során ugyanis fény derült két halálesetre, amely közvetlenül összefüggésbe hozható a terhességmegszakítást előidéző, a babát abortáló gyógyszerrel. Alithea Williams, az angol életvédő Society for the Protection of Unborn Children (SPUC - Társaság a születendő gyermekek védelméért) parlamenti kutatási csoportjából arról beszélt nyilatkozatában, hogy az abortusztabletták veszélyesek, halált is okozhatnak a használójuknál. Ám ezzel szerinte sem az abortuszipar, sem a (brit) kormány nem törődik, pedig tisztában vannak a kockázatokkal.

Az írás kitér az otthoni abortusz későbbi mellékhatásaira, úgy, mint a méhen kívüli terhesség, 30-ik terhességi hétnél korábbi koraszülés és súlyos, újjáélesztéssel járó vérzés. „Véget kell vetni ennek az őrültségnek” - fogalmaz Williams, aki szerint a két haláleset még csak a kezdet, hiszen a tabletta használata további tragédiákhoz vezethet. Ellenőrizhetetlenné válik többek között az, hogy egy nő a gyógyszert a 10. terhességi hét után veszi be (ameddig hivatalosan ajánlott és lehetséges), s ez olyan borzalmakat szülhet, mint például az ellenőrizetlen eljárás során élve világra jött kisbabák megölése. A SPUC éppen ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy Angliában az egészségügyért felelős szervek az összes olyan abortusz-szolgáltatót ellenőrizzék, amely postán is kiküldi a halálos tablettákat. Egy hasonló, 2016-ban történt vizsgálat során több, mint 2600 esetben találtak egészségügyi vagy biztonsági szabálysértést, melynek következtében több klinikának is be kellett zárni ideiglenesen.

tags: #abortusz #veszelyei #halal