A szülészet (latin: obstare, „mellette”) az orvostudomány azon szakága, amely a terhességgel, a szüléssel és a gyermekággyal foglalkozik. Ez egy részben sebészeti és részben segítő szakma, ahol általában szülész-nőgyógyász szakorvosok és szülésznők dolgoznak együtt, kiegészülve más szakmák képviselőivel (neonatológus szakorvos, csecsemőápoló, védőnő, szoptatási szaktanácsadó stb.), továbbá különféle ún. nem szakképzett segítőkkel (pl.: dúla). Habár a szülészet önálló orvostudományi szakág, gyakran a nőgyógyászattal együtt említik, mivel mindkét szakterület kizárólag nőkkel foglalkozik, és számos kapcsolódási pontjuk van.
A korai idők szülészeti és nőgyógyászati ismeretei
A középkor elején már léteztek szülészeti és nőgyógyászati ismeretek, melyekről Dr. Ádám István kutatásai is tanúskodnak. Az arab orvosok is jelentős tudással rendelkeztek ezen a téren. A bábák szerepe kiemelten fontos volt a szülések levezetésében, ami a történelem során visszatérően hangsúlyt kap. A szülészeti és nőgyógyászati ismeretek fejlődése a közép- és újkorban is folytatódott, ahogy azt Dr. Birtalan Győző munkái is bemutatják.
A szülésvezetés a különböző népeknél és az egyes iskolák szerint változatos gyakorlatokat mutatott, ahogy Dr. Horváth Zsolt és Dr. Bacskó György tanulmányai is rávilágítanak. Példaként említhető a szülés szülőszéken történő levezetése, melyet Eucharius Rößlin 16. századi illusztrációja is megörökített.
Fontosabb szülészeti eljárások története
- A császármetszés története: Dr. Zoltán Imre kutatásai részletesen foglalkoznak ezzel az eljárással, amely a mai modern szülészet egyik sarokköve.
- A fogóműszer és a szívófogó története: Dr. Vojcek László munkája bemutatja ezen eszközök fejlődését, amelyek jelentősen hozzájárultak a komplikált szülések sikeres levezetéséhez.
Az egyetemi oktatás kezdete és fejlődése Magyarországon
Hazánkban a szülészet egyetemi szintű oktatása az 1635-ben Pázmány Péter által alapított nagyszombati egyetemen kezdődött, az 1769-ben felállított orvosi karon. Ekkor a szülészeti ismereteket a sebészeti tanulmányok során sajátították el a hallgatók. Az orvosdoktori és sebészmesteri diplomával rendelkezők szerezhettek szülészmesteri képesítést. Emellett a szülésznők képzése is az egyetemen történt, bábatanfolyamok keretében. Dr. Nagy Gyula kutatása a bábaképzés történetét is részletezi.
Miután az egyetem Budára, majd Pestre költözött, az 1811/12-es tanév második szemeszterében megalakult az önálló Elméleti és Gyakorlati Szülészeti Tanszék. Ennek élére a fiatal, 31 éves Frankenburg Jakab (1812-1814 között tanszékvezető) sebész- és orvosdoktor, szülészmester nyert kinevezést. A tanszék Pesten, a Hatvani (Kossuth Lajos) utca és az Újvilág (Semmelweis) utca sarkán lévő, korábban jezsuita kolostornak használt kétszintes épület három helyiségében működött. Évente körülbelül 70 szülés zajlott le. Frankenburg szerette volna a Rókus Kórházba költöztetni a tanszéket, azonban ezt a kórház vezetése nem támogatta. További terveinek megvalósítását korai halála akadályozta meg. Őt Stáhly Ignác helyettes tanárként követte a tanszék élén, amelyet 1814-1816 között vezetett.
Birly Ede (1817-1854 között tanszékvezető) szintén rendkívül fiatalon, 29 éves korában kapta meg kinevezését a tanszék élére. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, Boër professzor tanársegédjeként dolgozott. Az első bécsi iskola elveinek folytatójaként a klasszikus, konzervatív szülészeti gyakorlatot valósította meg a tanszéken. A szülés lefolyását természetes folyamatnak tekintette, amely során a „kíméletes várakozás” elvét képviselte, csak végső esetben látta indokoltnak a műtéti beavatkozást, például fogóműtét végzését. Vezetése alatt a tanszék épületét természeti katasztrófák (árvíz és tűzvész) sújtották. A szülések száma fokozatosan emelkedett, az 1850-es években már több mint 500 szülés zajlott le évente. Bár Semmelweist személyesen is jól ismerte, tanait nem alkalmazta.
Semmelweis Ignác és a gyermekágyi láz
A meghirdetett tanszékvezetői állást Semmelweis Ignác Fülöp (1855-1865 között tanszékvezető) nyerte el, aki egyetemi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, és az utóbbi városban szerezte orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelét. A tanszék ekkor még mindig az Újvilág utcai épület második szintjén működött, rendkívül rossz higiéniai körülmények között. Négyéves küzdelem után, 1859-ben Semmelweisnek sikerült áthelyeztetni a tanszéket az Országúton (ma Múzeum körút) levő, Hild József által tervezett Kunewalderház második emeletére. Itt 28 ágy állt a szülészet rendelkezésére, és a szülőszobán kívül öt gyermekágyas szobában helyezték el a megszült nőket lényegesen jobb higiénikus körülmények között, azonban ez a helyszín sem volt teljesen megfelelő.
Semmelweis a második bécsi iskola működése alatt tette zseniális felfedezését és dolgozta ki a gyermekágyi láz profilaxisát. Ezt követően az általa vezetett Szent Rókus Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán, majd a pesti egyetem szülészeti klinikáján igazolta megfigyelését. Semmelweis a klinika igazgatójaként a gyermekágyi láz megelőzése érdekében tett intézkedéseket az „Utasítvány”-ban foglalta össze, amely talán az első protokollok egyike volt. Ennek ellenére lelkesen támogatta és segítette barátját, Markusovszkyt az Orvosi Hetilap kiadásában. Ő is és tanársegédei rendszeresen publikáltak az Orvosi Hetilapban, ezenkívül több német nyelvű közleményük is megjelent. A klinikán ekkor kezdődött a rendszeres tudományos publikációs tevékenység.
A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának története
A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája 2012-ben ünnepelte alapításának 200. évfordulóját. A klinika alapításától fogva jelentősen hozzájárult a szülészet és nőgyógyászat fejlődéséhez. Az elmúlt két évszázad alatt a klinika kiemelkedő gyógyítótevékenysége, orvosképzésben betöltött szerepe, valamint a nemzetközi és hazai tudományos életben elért eredményei alapján elismerést vívott ki magának.
Kézmárszky Tivadar korszaka (1874-1902)
Kézmárszky Tivadar 1874-ben vette át a szülészeti klinika vezetését, majd 1879-ben nyilvános rendes tanári címet kapott. Kinevezését követően bevezette a betegekkel kapcsolatos adatok pontos rögzítését, a betegfejlapokat és a kórlapokat. Elkötelezetten harcolt az orvosképzés és a szülésznőképzés különválasztásáért. Nevéhez fűződik a bábaképző intézet megalakítása. Semmelweis egyik korai követőjeként az aszepszis tanait szigorúan betartatta a klinikán, ennek ellenére a gyermekágyi láz halálozása még éveken át jelentős volt.
Trefort miniszter segítségével a klinika 1879-ben új épületbe, a Bánffy-sarokházba költözött, amely akkor a Stáció (ma Baross) utca és Mária utca sarkán állt. Először kapott a klinika önálló épületet, amelyet nem kellett más tanszékekkel megosztani, és ahol a nőgyógyászati osztály is elkülönült a szülészettől. Kézmárszky tovább harcolt a kor kívánalmainak megfelelő klinika felépítéséért. Küzdelmét siker koronázta, és 1892-ben az országgyűlés megszavazta és egyben biztosította az új klinika felépítésének költségét. Az új klinika lényegében a Bánffy-ház helyén, illetve mellette épült fel két lépcsőben. A Baross utcai épületrészt 1897-ben adták át, majd a Bánffy-ház helyén felépült Mária utcai részleget 1898-ban vette birtokba a klinika, amely azóta is itt működik. Kézmárszky professzor napjainkban is korszerű szemléletmódot képviselt az oktatásban, a gyakorlati jellegű tanításra és a betegekkel szemben tanúsított gyengéd, emberies bánásmódra helyezve a hangsúlyt.
Bársony János és az onkológiai fejlesztések (1903-1926)
Kézmárszky professzor váratlan halála után Bársony János professzor (1903-1926 között tanszékvezető) határozta meg a klinika fejlődését. Több mint 20 éves igazgatói tevékenysége során a klinikáról igen nagy számban jelentek meg tudományos közlemények. Hazánkban a vezetése alatt álló klinikán először 1910-ben alkalmaztak sugárterápiát méhnyakrákos betegek gyógyítása céljából. A klinika tovább bővült az úgynevezett „pavilon” épületrésszel, amely az onkológiai és fertőzésben szenvedő betegek elkülönítésére szolgált. Bársony professzort az 1922/23-as tanévben az egyetem rektorává választották. Kezdeményezésére alakult meg a Magyar Nőorvosok Társasága.
Kubinyi Pál és a méhnyakrák szűrése (1926-1928)
A meghirdetett tanszékvezetői állást Kubinyi Pál (1926-1928 között tanszékvezető) nyerte el, aki Tauffer egyik legkiválóbb tanítványa volt, és a szegedi egyetemen vezette a szülészeti és nőgyógyászati klinikát. Kitűnő manualitással rendelkezett, különösen az onkológiai műtétek során szerzett hírnevet, de a méhnyakrák szűrésének is kezdeményezője volt. Kinevezését követően még egy év sem telt el, amikor műtét közben agyvérzés érte, ami miatt tolószékbe kényszerült, és többé nem operált.
Frigyesi József és a klasszikus iskola (1929-1948)
A kiírt tanszékvezetői állást ezúttal Frigyesi József (1929-1948 között tanszékvezető) magántanár, a Bakáts téri szülészeti és nőgyógyászati kórház főorvosa kapta meg, aki korábban szintén a Tauffer-iskola tagja volt. A kiváló operatőr számos országban tartott bemutató műtéteket. Orvosi kara rendkívül sok publikációt jelentetett meg. Frigyesi klasszikus iskolateremtő professzor volt, klinikájáról öt egyetemi tanár, 15 magántanár és több főorvos került ki. Tanítványai között találjuk Zoltán Imre és Horn Béla professzorokat. Frigyesi az első szülész-nőgyógyász, akit a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választottak 1946-ban.
Horn Béla és a neonatológia alapjai (1948-1972)
Frigyesi professzort követően Horn Béla professzor (tanszékvezető 1948-1972) kapott felkérést a klinika irányítására. Az 1950-es években a klinikán létrejött a Toxicosis Kutató Laboratórium és Osztály, az Erosio Ambulancia. A szülési fájdalomcsillapítás céljából a várandós nők pszichoprofilaktikus előkészítését vezették be. Horn professzor nevéhez fűződik a szülés utáni cervixellenőrzés kötelező alkalmazása. Hazánkban az első Rh-izoimmunizáció miatti újszülöttkori vércserére 1951-ben került sor a klinikán. Az 1960-as évek elején már gyermekgyógyász szakorvos dolgozott a klinikán, amely egyben a neonatológia alapjainak megszületését jelentette.
Csömör Sándor és a perinatológia (1972-1990)
Horn Béla utóda, egyben tanítványa, Csömör Sándor professzor (klinikaigazgató 1972-1990 között) érdeklődési területe az onkológia volt. Emellett szívügyének tekintette a perinatológia fejlesztését. A szülőszobán vezetése alatt került bevezetésre az intenzív magzati észlelés, és ekkor jött létre a klinika perinatális intenzív centruma (PIC), amely azóta is hazánk legtöbb koraszülöttet ellátó központja. Az oktatásban bevezetésre került a medikusok által kedvelt egyhetes bentlakásos gyakorlat.
Papp Zoltán és a praenatalis diagnosztika (1990-2007)
A politikai rendszerváltással egy időben Papp Zoltán professzor (klinikaigazgató 1990-2007 között) került a klinika élére, aki korszerű praenatalis diagnosztikai központot létesített a klinikán. Ez magában foglalta a genetikai tanácsadót, az ultrahang, a citogenetikai és a DNS-, valamint a Fetopatológiai laboratóriumot. A klinika fő tudományos tevékenysége is e témakörhöz kapcsolódott. Megszületett a „Magzati és újszülöttkori orvostudomány” című PhD-program, amelynek keretében közel másfél évtized alatt 26 PhD-disszertáció született. Ebben az időszakban 15 nemzetközi tudományos rendezvény szervezése kapcsolódott a klinikához. Közülük is kiemelkedik a „4th World Congress on Ultrasound in Obstetrics and Gynecology” (1994), a „18th International Congress of the Society of the Fetus as a Patient” (2002), valamint a „12th International Conference on Prenatal Diagnosis and Therapy, World Congress of International Society for Prenatal Diagnosis” (2004).
tags: #a #szuleszet #nogyogyaszat #tortenete