A II. Vatikáni Zsinat óta a „communio” szó kulcsfogalommá vált a teológiában és az egyházi diskurzusban. II. János Pál pápa a Christifideles Laici című apostoli levelében az 1985-ös Püspöki Szinódus anyagát összefoglalva kijelentette: „Az egyház: communio… Ez a leghatékonyabb meghatározás, amelyet az egyház önmagáról megfogalmazott a II. Vatikáni Zsinaton.”
A fogalom nem csupán az egyház belső egységét jelöli, hanem az Istennel való mély misztikus egyesülést is magában foglalja. A magzati élet védelmének kérdése élesen metsződik ezzel a teológiai megközelítéssel, különösen a magyar jogi szabályozás tükrében, amely a terhességmegszakításra súlyos válsághelyzet esetén ad lehetőséget.
A communio fogalma és misztikus jellege
A communio szó nem egyszerűen „közösséget” jelent. Ezzel a szóval jelöljük az Eucharisztiát, a Jézussal való személyes és közösségi egyesülést a szentáldozásban. Ez a szó jelzi az egyház tagjainak misztikus egységét Krisztus testében, továbbá utal a Szentháromság egységének misztériumára is, illetve az egyház meghívására, hogy ahhoz hasonlóan váljék eggyé.
A communio tehát a zsinat utáni szóhasználatban egy mély misztikus Istenben való egyesülést jelent. A Szentírás számos helyen hangsúlyozza a hívők egységét és szeretetét mint Krisztus követésének alapvető jelét. Jézus maga mondja: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Búcsúbeszédében így fogalmaz: „Legyenek mindnyájan egy. Amint te Atyám énbennem és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21-2).
Jézus tehát az egyház legfontosabb elemének és ismertetőjegyének jelöli meg a communiót, a teljes, „isteni” egységet. Az Apostolok Cselekedetei is háromszor hangsúlyozza, hogy mivel a hívőknek „egy volt a szíve lelke, az apostolok nagy hatással tettek tanúságot Jézus Krisztusról”, illetve: „a hívek száma napról napra növekedett” (ApCsel 2,42-47; 4,32-33; 5,12-14).
Az egyház mint szentség és az Eucharisztia szerepe
A II. Vatikáni Zsinat, különösen a Lumen Gentium konstitúció, az egyházat „mintegy szentségnek, azaz jele és eszközének” nevezi az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének (LG 1). A zsinat és azóta az egyház szoros összefüggésben látja az Eucharisztiát és az Egyház közösségi voltát. A Liturgikus Konstitúció az Eucharisztiát az egyházi élet középponti misztériumaként, csúcsaként és forrásaként mutatja be, amely által valósul meg leghatásosabb módon az emberek megszentelése.
Az Eucharisztia célja, hogy akik áldoznak, eggyé legyenek (SC 59). Az egyház akkor és ott lesz Isten jelenlétének szentségi jele, amikor és ahol megvalósul benne a communio, az olyan méretű szeretet-egység, amelyben maga Jézus tud megjelenni (Mt 18,20), és amelyben az Ő jelenlétét jelzi és „tartalmazza” a szeretetközösség.
XVI. Benedek pápa bíborosként írt munkájában rámutatott, hogy a zsinat után az egyházzal kapcsolatban sok gyakorlati-szociológiai szempont került előtérbe (az Isten Népe fogalom kapcsán a világiak jogai, demokratikus vonásai; az egyház társadalmi küldetése, a püspökök jogai, a kollegialitás, az ökumené stb.), de háttérbe szorult a legfontosabb, az egyház misztérium-, szakramentum jellege. A communio-egyháztan megjelenése - a pápa jellemzése szerint - újra hangsúlyt tett az egyház misztérium voltára. Ez a tanítás egyszerre beszél a communio misztériumáról és annak láthatóságáról is.
A magzati élet és az isteni communio
A magzati élet a fogantatástól kezdve az isteni szeretetközösség része. Az egyház tanítása szerint a magzat élete Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, és mint ilyen, sérthetetlen emberi méltósággal bír. Ez a méltóság nem függ az emberi kommunikációs készségtől vagy a társadalmi elfogadottságtól.
Ahogy Henrici is rámutatott, a kommunikáció a Biblia értelmezése szerint a paradicsomban szakadt meg. Jézus azonban kommunikációjával, amely az Atya és a Fiú kommunikációjából fakad, helyreállítja az elveszett egységet. A magzati életben megnyilvánuló bensőséges kapcsolat, a vérkeringés általi kommunikáció, a szeretet elsődleges tapasztalata, megelőzi a jelképes kommunikációt. Ez a folyamat az isteni belső kommunikáció közlése, kinyilatkoztatása.
A Szentháromság mint a legtökéletesebb communio modellje, analóg módon segíti megérteni az emberi élet kezdetét és az egyház hívását a közösségre. A magzat az anyaméhben egy olyan egységbe születik bele, amelyből a születése pillanatában szakad ki. Életünk rejtett célja e paradicsom helyreállítása, az elveszett egység visszanyerése.
11. Tanulmány: Élet az ígéret földjén - 2025. 4. negyedév
Jogi értelmezés és az Alaptörvény védelme
Az Alaptörvény II. cikke értelmében „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. § (1) bekezdés d) pontja szerint az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén a terhesség a 12. hétig megszakítható, ahol súlyos válsághelyzet az, „amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz”.
Konfliktus az Alaptörvény és a törvényi szabályozás között
Felmerül a kérdés, hogy az Alaptörvény II. cikke és a magzati élet védelméről szóló törvény idézett rendelkezései összhangban állnak-e egymással. Ha abból indulunk ki, hogy a magzati élet védelmével - vagyis az Alaptörvény II. cikkével - a súlyos válsághelyzet következtében elvégezhető terhességmegszakítás összhangban áll, akkor ez azt jelenti, hogy a „testi vagy lelki megrendülés”, illetve „a társadalmi ellehetetlenülés” alkotmányjogi értelemben egyenrangú a magzat életével.
Az Alaptörvény azonban a magzati életet a fogantatástól kezdődően védelmezi, így a magzati élet védelme Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjognak minősül. Ez azt jelenti, hogy ezt a jogot csak vele egyenértékű, ugyanúgy az Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjog korlátozhatja. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése kimondja: „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
Az állapotos nő testi, lelki megrendüléséhez, illetve társadalmi ellehetetlenüléséhez nem kapcsolódik Alaptörvényben biztosított alapvető alkotmányos védelem. Ezért kizárt, hogy testi, lelki megrendülés, illetve társadalmi ellehetetlenülés okozta súlyos válsághelyzet miatt a terhesség megszakítása az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban állna.
A tanácsadási rendszer és a válsághelyzet kezelése
A magzati élet védelméről szóló törvény 9. §-a viszonylag részletesen rendelkezik az állapotos nő felvilágosításáról, amelynek célja a magzat megtartása. Ugyanakkor a 12. § (6) bekezdés szerint „A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő, illetve - cselekvőképtelensége esetén - törvényes képviselője a kérelem aláírásával igazolja”. Ez azt jelenti, hogy a Családvédelmi Szolgálat továbbra sem vizsgálhatja a súlyos válsághelyzet fennállásának valódiságát.
A súlyos válsághelyzetre való hivatkozás a terhesség megszakítása kapcsán kiüresíti az Alaptörvény magzati élet védelméről szóló rendelkezését, hiszen ebben az esetben egy olyan helyzet, ami nem részesül alkotmányos védelemben, felülírja egy Alaptörvényben biztosított alapvető jog tartalmát, amit elvileg, az Alaptörvény értelmében csak egy másik alapvető jog korlátozhatna. Az Alaptörvény alapvető célja a magzati élet védelmével az, hogy a lehetőség szerint ép és egészséges magzat világra jöjjön, azaz a leendő emberi életet óvja.