Egymillió magyar család életét tehetik könnyebbé azok az intézkedések, melyek a kormány döntései nyomán július 1-től lépnek hatályba. A családtámogatási rendszeren belül nő a családi adókedvezmény mértéke, adómentessé válik a gyed és a gyes, és miközben Magyarországon megvalósul Európa legnagyobb adócsökkentési programja, továbbra is fennáll a lehetőség, hogy több pénz érkezzen a SZÉP-kártyákra is. Összegyűjtöttük, hogyan válik könnyebbé az életünk július 1-jét követően, és mennyi pénz marad a magyar családok zsebében az intézkedéseknek köszönhetően.
Július 1-jétől új korszak nyílik a családok támogatásában, a kibővített családtámogatással további anyagi segítséget kapnak a magyar családok - Koncz Zsófia, a KIM családokért felelős államtitkára beszélt az új családtámogatási intézkedések hatályba lépése kapcsán. A családtámogatási intézkedések fontos elemei annak a magyar kormány által elindított, a családok pénzügyi terheit mérséklő programnak, amely Európa legnagyobb adócsökkentési programját jelenti.
A magyar családok támogatása 2010 óta központi helyen áll a magyar kormányzati politikában, és ebben az Orbán Viktor vezette kabinetnél nem történt változás. Ezt az újabb, mind több családot elérő, és a korábbiaknál is nagyobb pénzügyi segítséget jelentő intézkedések tükrözik. A miniszterelnök már tavaly nyáron, a Tusnádfürdőn tartott előadásában arról beszélt, hogy a demográfiai hanyatlás megállítása alapvető fontosságú, aminek a kulcsa a családok támogatása. A 2025. július 1-jével kibővülő, újabb elemekkel gazdagodó családtámogatási rendszer újabb fejezetet nyit ebben.
Közel 5000 milliárd forint a családokra jövőre
Korábban soha nem látott összeget, 4082 milliárd forintot fordít a kormány a jövő évi költségvetésben a családokra, ez a GDP nagyjából 5 százalékának felel meg. Ez a rekordösszeg valamilyen formában mind a családoknál jelentkezik, ráadásul ezt a robosztus támogatási összeget jelenleg jelentős brüsszeli ellenszélben ütemezte be a kormány, egy olyan időszakban, amikor az ottani bürokraták össztűz alá vették a családtámogatásokat országjelentéseikben.
A 2026-ban esedékes lépések előtt fél évvel azonban már megnyílik egy új korszak Magyarországon a családok támogatásában.
A július 1-től hatályos, családokat támogató intézkedések persze önmagukban is jelentősek, nem pusztán a 2026-os rekordösszeg felvezetésére szolgálnak. Ezeket gyűjtöttük össze az alábbiakban.
Családtámogatás: több tízezer forintot jelent a családi adókedvezmény kiterjesztése
Az intézkedések egyik legmarkánsabb eleme a családi adókedvezmény kiterjesztése, 50 százalékkal való növelése július 1-jével. Ez a családtámogatási forma egyszerre értékeli a munkát, az abból szerzett jövedelmet, valamint ismeri el a gyereknevelést. Kormányzati közlések alapján az intézkedés mintegy egymillió családot érint, és alapvetően függ az eltartottak számától: egy gyermek esetén 15 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 30 ezer, három vagy annál több gyerek esetén akár havonta 49500 forintot is jelenthet a kedvezmény kiterjesztése. Ez az összeg a családoknál marad minden hónapban.
Koncz Zsófia államtitkár elmondta, hogy a júliusban hatályba lépő változásokat már az augusztusi fizetésekben lehet majd látni.
Emelkedik a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos kedvezményezett eltartott után járó családi adókedvezmény is.

A családi adókedvezmény is bővül július 1-jétől, tovább erősödik a magyar családtámogatás.
Ez a változás közvetlenül csökkenti a levonandó szja-t, ezt a munkavállóknak, szülőknek fontos tudni. Érdemes viszont figyelni arra, hogy a magasabb összegű kedvezmény évközi érvényesítéséhez a munkavállalóknak új adóelőleg-nyilatkozatot kell tenniük a munkáltató felé. Ha ez nem teljesül, a különbözetet csak a 2026-ban benyújtandó, 2025-re vonatkozó szja-bevallásban igényelhetik majd vissza.
A július 1-jén hatályba lépő változások kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormányzati döntés nyomán 2026. január 1-jétől tovább növekszik az adókedvezmény egy gyermekre jutó mértéke:
- egy gyermek esetenként 20 ezer forintra,
- két gyermeknél gyermekenként 80 ezer forintra,
- három vagy több gyermek esetén gyermekenként 66 ezer forintra növekszik az adókedvezmény mértéke.
A szülőknek továbbra is lehetőségük van egymás között megosztani a családi adókedvezményt.
Fontos, hogy a maximális adómegtakarításhoz megfelelő jövedelem kell, a Niveus számításai szerint háromgyerekes családok esetén a levonások előtti, azaz bruttó össz-jövedelmenek 1,3 millió forintnak kell lennie.
Adómentessé vált a csed és a gyed
Szintén jelentős, a gyerekes családokat segítő intézkedés az, hogy július 1-től szja-mentessé vált a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed). A családi adókedvezmény kiterjesztése mellett ez további, konkrét pénzügyi segítséget jelent a magyar családoknak.
Az adómentes csed estében 6 hónapot időtartamnál akár 500 ezer forint maradhat pluszban a családoknál, a gyed pedig 18 hónapos időtávon 780 ezer forintot jelent. Koncz Zsófia ennek kapcsán azt közölte, hogy a juttatások szja-mentessége következtében a gyerek két éves koráig mintegy 1,2 millió forint plusz keletkezik a családoknál.
Eközben tovább nő a bölcsődékre fordított összeg, ez jövőre eléri a 110 milliárd forintot.
A CSED, a GYED, a GYED Extra és a GYES legfontosabb kérdései, összefoglalása 3 percben.
Több pénz érkezhet a Szép-kártyákra változatlan adózással
Már január elejével emelkedett a Szép-kártyákra érkeztethető juttatások összege is: az éves keret 570 ezer forintra bővült a jelenlegi 450 ezerről, miközben az adózása változatlan marad.
A 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel kistelepüléseken elérhető a gyerekesek számára. A Vidéki Otthonfelújítási Programra nyújtotta lehetőséggel csak az 5000 lakos alatti településeken élő gyermekes családok élhetnek, a program kiterjesztése után pedig március 27-től a nyugdíjasok is.
2025. július 1-jétől hatályba lép életbe az a jogszabálymódostás is, melynek alapján nem vonható végrehajtás alé a havi munkabér azon része, mely nem haladja meg a minimálbér nettó összegének 60 százalékát (korábban havonta legfeljebb hatvanezer forint volt a kifizetett munkabérnek az a része, amely a levonás során mentes a végrehajtás alól; a most életbe lépőp mentesség nem érinti a gyermektartásdíj végrehajtását).
A magyar állam 2010 óta a kormányzati döntések nyomán számos programmal, jelentős anyagi forrásokkal támogatta és támogatja a magyar családok boldogulását. Az intézkedések középpontjában terheik csökkentése, a gyermeket nevelő családok életének könnyítése, valamint egy fontos, ennek ellenére viszonylag ritkán elhangzó szempont áll. Erről Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter korábban ezt mondta: „a magyar családpolitika lényeges eleme, hogy nem odaadják, hanem ott hagyják a családoknál a forrásokat”. Ezt a megközelítést tükrözik a július 1-jétől életbe lépő, illetve kibővülő családtámogatási intézkedések.
A magyar családtámogatási rendszer minden eleme a családok életét hivatott segíteni, attól függően, hogy ki épp milyen élethelyzetben van. Ettől függően más és más az igénybe vehető támogatások köre. Cikkünkben azokat az állami támogatásokat, kedvezményeket foglaljuk össze, amelyeket 2026-ban igénybe vehetnek a családok.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is! Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
A legfontosabb támogatások és kedvezmények a kisgyermekes családoknak
A magyar kormány számos otthonteremtési támogatást és kedvezményt kínál a családoknak, hogy megkönnyítse lakáshoz jutásukat vagy felújításaikat. Ezek a programok segítenek a fiataloknak, a gyermekes családoknak és a több gyermeket nevelőknek egyaránt.
Otthonteremtési támogatások és kedvezmények
Az otthonteremtési program keretében az alábbi támogatások és kedvezmények érhetők el:
- CSOK Plusz: Kamattámogatott kölcsön, melynek összege a gyermekek számától függően legfeljebb 50 millió Ft lehet. Új és használt lakás vásárlására, építkezésre és bővítésre is igénybe vehető.
- Falusi CSOK: Vissza nem térítendő támogatás a preferált kistelepüléseken élőknek, melyet új lakás vásárlására, építésére, használt lakás vásárlására és bővítésére, valamint meglévő ingatlan korszerűsítésére lehet felhasználni.
- Babaváró hitel: Kamatmentes, szabad felhasználású hitel, mely házaspárok számára érhető el. A gyermekvállalási feltételek teljesítése esetén a hitel kamatmentessége a futamidő végéig megmarad, és tartozáselengedés is igénybe vehető.
- ÁFA-visszatérítés: Új lakóház vásárlására vagy építésére igényelhető kedvezmény a kistelepüléseken.
- Illetékmentesség: A CSOK Plusz és a Falusi CSOK támogatással történő lakásvásárlás esetén a vagyonszerzési illeték elengedésre kerül.
- Otthonfelújítási Program: Kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás az ingatlanok energetikai korszerűsítésére.

Konkrét támogatási formák és feltételeik
A támogatások részletes feltételei eltérőek lehetnek. Fontos figyelembe venni a gyermekek számát, a családi állapotot, a jövedelmi viszonyokat és a meglévő ingatlantulajdont.
CSOK Plusz
A CSOK Plusz támogatás kizárólag gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok számára érhető el. A feleség nem töltheti be a 41. életévét az igényléskor, vagy legalább 12 hetes terhesnek kell lennie. Legalább 2 éves TB-jogviszony szükséges, és az igénylőknek nem lehet NAV tartozásuk.
Falusi CSOK
A Falusi CSOK házaspárok, élettársak és egyedülálló szülők számára is elérhető. Vállalt gyermek után azonban csak fiatal házaspárok kérhetik. A támogatás kizárólag preferált kistelepülésen fekvő ingatlanokra igényelhető.
Babaváró hitel
A Babaváró hitelt kizárólag házaspárok igényelhetik, ahol a feleség nem töltötte be a 41. életévét. Legalább 3 éves TB-jogviszonyt kell igazolni, és az igénylőknek hitelképesnek kell minősülniük.
A támogatások mellett azzal is sokat megtakaríthatok, ha figyelitek a kedvezményeket, akciókat a hétköznapokban is. Ilyenek lehetnek például az önkormányzati támogatások, családi belépők, utazáshoz kapcsolódó családi kedvezmények, kedvezménykártyák, gyermekeknek szóló utazási kedvezmények.
Családi adó- és járulékkedvezmény
A családi adókedvezmény az egyik legfontosabb pénzügyi támogatási forma Magyarországon, ami a gyermekes családokat segíti a mindennapi kiadások finanszírozásában. Lényege, hogy a jogosult szülők a nevelt gyermekek számától függően csökkenthetik személyi jövedelemadójuk (szja) vagy járulékaik összegét. Ez a támogatás nemcsak a már gyermeket nevelőknek jelent könnyebbséget, hanem azoknak is, akik a jövőben terveznek családot alapítani.
A gazdasági akcióterv részeként a kedvezményt két lépcsőben a duplájára kívánják emelni. Ezért rendkívül fontos, hogy naprakész információkkal rendelkezünk arról, hogy kik jogosultak a kedvezményre? Hogyan igényelhető a kedvezmény? De akkor sem kell kétségbe esnünk, ha a kedvezményt nem tudjuk teljes mértékben az szja terhére elszámolni. Ilyenkor ugyanis lehetőségünk van arra, hogy az adóalapot meghaladó rész 15 százalékát a társadalombiztosítási (tb) vagy nyugdíjjárulékból érvényesítsük.
A családi járulékkedvezmény a családi adókedvezményt egészíti ki, és akkor vehető igénybe, ha az adókedvezményt a jogosult nem tudja teljes mértékben az adóalapból érvényesíteni.
A családi kedvezményt az a magánszemély veheti igénybe, aki a saját háztartásában nevelt gyermek után jogosult a családi pótlékra. Vagyis a kedvezmény igénybevétele nem attól függ, hogy pl. a szülő, aki a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvényben meghatározott feltételeknek megfelel.
A kedvezményt év közben adóelőleg-nyilatkozattal jelezhetjük a munkáltatónknál, vagy az éves szja-bevallásunkban érvényesíthetjük utólag. A családi kedvezményt legkorábban a magzat 91 napos korától igényelhetjük - amelyhez terhesgondozási igazolásra lesz szükségünk a kezelőorvostól -, és alapesetben a gyermek 16 éves koráig jár. Ez az időszak azonban meghosszabbodik, ha a gyermek nappali tagozatos köznevelési intézményben tanul tovább.
A magyar kormány a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményének mintájára az szja-mentességet 2025 októberétől a háromgyermekes, majd 2026-tól 2029-ig - több lépcsőben - a kétgyermekes édesanyákra is kiterjeszti.

Az édesanyákat érintő legfontosabb változások
2026 januárjától teljes személyi jövedelemadó mentességet kapnak a 30 év alatti édesanyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák is. Ha egy nő 30 éves kora előtt vállal gyermeket, akkor a 30. születésnapjáig a teljes munkajövedelme után nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Fontos, hogy a családi állapot nem számít! Ráadásul a szabályozás bővül: 2026 januárjától már a 2023 előtt született gyermekek után is érvényesíthető az SZJA mentesség, ha az anya még nem töltötte be a 30.
Szintén komoly könnyebbséget jelent a családi adókedvezmény megemelése. A szülők továbbra is megoszthatják egymás között a kedvezményt, így a család számára legkedvezőbb módon használhatják ki az adócsökkentést. Fontos tudni, hogy a családi adókedvezmény már a magzat 91 napos korától jár, ehhez orvosi igazolás szükséges.
Az ANYACSKA nyilatkozat segítségével online, egyetlen kattintással lehet érvényesíteni az adókedvezményeket. Kevesebb papír, kevesebb utánajárás, gyorsabb ügyintézés.
A béren kívüli juttatások köre is bővül. A SZÉP kártya 2026 április 30 ig élelmiszer vásárlására is felhasználható.
Újdonság, hogy 2026. január 1. napjától nem csupán belterületi, hanem külterületi és zártkerti ingatlanokra is felvehető. Ez fontos változás azoknak, akik külterületen szeretnének ingatlant venni. A támogatás egyéb feltételei változatlanok maradnak, tehát továbbra is csak lakás célú ingatlanok finanszírozhatnak az államilag támogatott hitellel.
Szintén új pénzügyi lehetőség, hogy az állami intézményeknél dolgozók 1 millió forintos Otthontámogatást kérhetnek lakhatási célra.
A 2026 tól életbe lépő változások közös üzenete egyértelmű. Több pénz marad a családoknál, kevesebb az adminisztráció, és rugalmasabbak a szabályok.

tags: #a #kisgyermekes #csaladokat #erinto #tamogatasok #valtozasa